Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-02 / 52. szám

0 ALAPÍTVA: 1910-BEN ^L^ J DELMAQYARORSZAQ HÉTFŐ, 1992. MÁRC. 2., 82. EVF. 52. SZÁM HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 222 FT, ÁRA: 9,60 FT Egyperces Egyperces néma felállással adózott Torgyán József hall­gatósága tegnap a szegedi Sportcsarnokban azon kisgaz­dák „emlékére", akik váro­sunkba igyekeztek, hogy részt vehessenek e rendezvényen, ám súlyos baleset érte őket. A hír sokáig „tartotta ma­gát", egészen addig, amíg ki nem derült, ugyan Örkény és Dabas között, az 52-es kilo­méterkőnél valóban egymás­nak rohant 30-40 autó, a rossz látási viszonyok követ­keztében, ám senki nem vesz­tette életét. Egy személy sú­lyosan, kettő pedig könnyeb­ben megsebesült. FOTÓ: SCHMINDT ANDREA Fáradtan El kell kezdeni a rendszerváltást! Torgyán József javaslatai: ideiglenes kormányt, alkotmányozó nemzetgyűlést, kétkamarás Parlamentet Tán soha ennyi embert nem látott a szegedi Sportcsarnok, mint tegnap, vasárnap délelőtt, amikor Torgyán Józsefet, a füg­getlen kisgazdapárt elnökét várták sokfelől idesereglett hívei és az érdeklődők. A résztvevők számát 5 és 10 ezer közé tették. Egy bizonyos, aki csak a játéktéren kapott helyet, legföljebb a tömeg feje fölé emelkedő transzparenseket vehette szemügyre, amelyeken ilyen föliratok álltak: „Az öregjeink nyomorognak, a 33-ak dúskálkodnakl", „Le az áruló képviselőkkel!", „Tor­gyán dr., veled vagyunk mind­halálig!", „Torgyán dr. a szegé­nyek vezérel", „Antall, hazudtál már eleget, részünkről véget ért egy fejezet! Kormánytagok, képviselők, cseréljünk fizetést a melóssall", és így tovább. Némi késedelemmel kezdő­dött az országos gyűlés. Beje­lentették, a délelőtti ködben az 5-ös úton rengeteg kocsi szaladt egymásba, így félórás késéssel érkezik csak az elnökség. Aztán megjöttek. „Éljen Torgyán!" harsogott ütemesen a kiáltás, majd jött a Himnusz (amit együtt énekelt a tömeg) és a Szózat ­szavalatként. (Ami közben mellesleg néhány fotóst és egy tévést löknek le szelíd erő­szakkal az emelvényről.) És ott (Folytatás 3. oldalon.) FÓKUSZ repülc BEFEJEZVE KÉTNAPOS hivatalos látogatását, szombaton elutazott Magyarországról Aníbal Cavaco Silva portugál miniszterelnök. A kormányfő és kíséretének különrepülögépe délután öt órakor szállt fel a Ferihegyi repülőtérről. KARINTHY FERENC Kossuth-díjas író életének 71. évében, hosszas betegség után elhunyt. Karinthy Ferenc - Karinthy Frigyes fia - 1921-ben született Buda­pesten. Dolgozott színházi dramaturgként, újságíróként és műfordítóként. Számos könyve jelent meg, köztük a Don Jüan éjszakája, az Epepe, a Budapesti tavasz és a Budapesti ősz. Karinthy Ferenc fordított többek között Machiavelli-. Moliere- és Bonfanti-müveket. A Kossuth-díjjal 1955-ben tüntették ki. Temetéséről később intézkednek. ^S APOR VILMOS győri püspök születésének 100. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton a győri székesegyházban. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök, az MDF elnöke szombaton délután parlamenti dolgozószobájában fogadta Erhard Busek osztrák alkancellárt, az Osztrák Néppárt elnökét, aki egynapos, nem hivatalos látogatást tett Budapesten - tájékoztatta László Balázs kormányszóvivő az MTI-t. Y INTER-CHANCE SZÉPSÉGVERSENY. A Hotel Hungária Szeged szálló adott otthont szombaton este az Inter-Chance BT. által rendezett szépségverseny első elődöntőjének. A verseny döntőjéig további négy hasonló ese^ ményen választják ki a „Dél-Magyarország legszebb lánya' címre pályázó ifjú hölgyeket. A szombati szépségversenyl zsűrije és a szavazó közönség egy 19 éves szegedi óvónőt talált ajegbájosabbnak és a legszebb tartásának. THEODOR STOLOJAN miniszterelnök szombaton a déli órákban fogadta Annus Antal altábornagyot, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát, aki aznap délelőtt érkezett küldöttség élén hivatalos látogatásra Bukarestbe. Az államtitkárt szállító katonai külüngépen egy niagvar szakértői küldöttség is Bukarestbe érkezett, ahol román kollégáikkal szimpóziumon vesz részt a „Nyitott Égbolt" témakörében. A SOTE OKTATÓKÓRHÁZÁNAK (volt Kútvölgyi) Mátyás király úti rehabilitációs osztálya az otthona péntek óta a második magyar újszívesnek - mondta el az MTI érdeklődésére vasárnap Szabolcs Zoltán adjunktus, ügyeletes orvos. Az életmentő beavatkozáson Koncz Antal január 19-én esett át az ér- és szívsebészeti klinikán. Állapota azóta is| fokozatosan javult, és legutóbbi labor-, a szövettani és a funkcionális vizsgálatok egyértelműen a szervezet pozitívj állapotáról tájékoztatták az orvosokat. ajegb; Kgboll t> A szerbekre voksoltak a montenegróiak? Vasárnap minden incidens nél­kül szavaztak a déli köztársaság polgárai a maradék Jugoszláviához történő csatlakozásról. Az ellenzék hangsúlyozza, hogy a függetlenség esetén is megkapná Szerbia a tengeri kijáratot, pusztán emiatt kár teljes egyesülést hirdetni. Meg­figyelők szerint a népszavazás kimenetele nem kétséges: a szavazók minden bizonnyal az egyesülést választják. Erdélyi gondok - elsőkéiből Hogyan tovább? Ahogy lehet! ^••••••••^•••••••••iH^a Dr. Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor, az erdélyi Kereszténydemokrata Párt elnöke tartott előadást a Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt szegedi, Victor Hugó utcai központjában, Erdélyi gondok címmel. Az előadót és gondolatait - népes és igen aktív hallgatóság mellett ­megtisztelte jelenlétével Gyulav Endre szeged-csanádi megyés püspök és dr. Ványai Éva, a Tisza-parti város alpolgármestere. Csallóköz, Vajdaság, Erdély: az egy tőről fakadó gondok partikuláris esetei lelhetők föl e vidékeken... jelentette ki a professzor úr. E kérdéskör egyetemes megközelítése az úgynevezett „beavatkozás"-elmélethez való viszonyulással érzékeltethető. A demográfiai arányok mesterséges megváltoztatását konkrét példákkal érzékeltette Tőkés István. A Maros, Olt és Küküllők völgyét bejáró, onnan derűlátó tudósításokat közlő írástudókkal ellentétben föl­hívta a figyelmet a tömegek identitástudatának hiányára, amit a helyhatósági választások fölkínálta lehetőségek mellő­zése is példáz. Makkai Sándor református püspök, író és történész két háború közötti véleményét - a kisebbségi lét méltatlan az emberhez ­manapság három számon tartandó erővonal mentén igyekeznek elkerülni az erdélyiek. Tőkés István ki­mondta: szaporodik az önálló Erdélyt óhajtók száma. Az RMDSZ a kulturális autonómia mellett tör lándzsát, míg a Kereszténydemokrata Párt programja szerint, ahol a magyar lakosság eléri a 10 százalékot, ott anyanyelvünk is használtassák hivatalos nyelv ként: a 30 százalék esetén minden vezetőhelyettes magyar legyen, míg 50 százalékos arány fölött a vezető tisztségek a magyarokat illessék. Tőkés Istvánnal készített interjúnkat holnap közöljük. Aerocaritas-vetélkedő FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A szolnoki és székesfehérvári elődöntőkből 9 csapat jutott a szegedi döntőbe, azon a verseny­sorozaton. amit az Aerocaritas sürgősségi és légimentőszolgálat s'zervezett a falusi általános illetve középiskolások között. A Deák Ferenc Gimnáziumban rendezett elméleti és gyakorlati feladatokat felvonultató vetélkedőn egészségügyi, illetve közlekedési ismeretekből vizsgáztak a résztvevők. Az' egészségügyi próbák között szerepelt: infúzió, szállítás, sebkötözés, vákumhordágy össze­állítása. A közlekedési tudáspróbák elméleti részében KRESZ-tesztet kellett kitöltenie a ver­senyzőknek. ügyességüket pedig a kerékpáros, illetve a számítógépes autóversenyen mérték össze. Az ünnepélyes eredményhirdetés április 23-án a budapesti Vigadóban lesz, ahol az első helyezett - az ásotthalmi erdészeti szakközép iskola csapata - iskolájának három osztálya tíz­napos külföldi útra szóló „beutalót" vehet át. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a további helyezetteket is értékes díjakkal jutalmazzák. AJÁNLAT Hat évvel ezelőtt... ...merénylet áldozata lett Olof Palme svéd minisz­terelnök 2 Az élet sója Dr. Tóth Károly egyetemi tanárra, a SZOTE volt rektorára emlékezünk... 3 „A legklasszikusabb klasszikus" 175 éve született .. Arany János 6 Nem szeretjük a ha­lászlét... A zákányszéki Golvózápo­rozsec 5:4-re győzött a DM ellen 8 Podmaniczky- Szilárd tárcája 16 Kérem, távozzon! Ha egy szóval kívánnám összefoglalni a Független Kis­gzada, Földmunkás és Polgári Párt tegnapi szegedi nagygyűlé­sének tanulságait, azt monda­nám: a szeánsz érdekes volt. Ha egy másik jelzőre is lehetőségei kapnék, azt írnám: tanulságos. Torgyán József pártelnök és több ezer híve ugyyanis gondol­kodóvá tett: hol van a magyar nép? Akkor, amikor ugyan ott­honában tartózkodik, ám poli­tikai „tényezők" által megbízott közvélemény-kutatók kérdése­inek össztüzében; vagy Isten tudja, éppen mely politikai csoport „ emberei" által szer­kesztett televízióműsorokat nézve iszogatja sörét. Nincs olyan politikai párt, mely ne a népre, az istenadtára hivatkozna. Ezt tette a legna­gyobb kormánypárt, midőn kikapott a helyhatósági válasz­tások második fordulójában. És ezt tette a legnagyobb ellenzéki párt is, amikor megnyerte azt. Emlékszem, „nagy-szegedi" rendezvényükön negyvenkét embert számoltam meg, s ebben az újságírók is benne foglal­tattak. A taggyűlés egyébként határozatképes volt, s résztve­vői továbbra is a népre hivat­koztak. Nos, tegnap „a nép" kíváncsi volt Torgyán elnök úr sport­csarnoki beszélyére. Az újsze­gedi létesítmény kicsinynek bizonyult az érdeklődők befoga­dására, ám a kívülrekedtek sem jöttek hiába: számukra hang­szórókon közvetítették a nagy­kisgazda igét. A környéken tilosban parkoló gépkocsik vezetői - miközben a kisgazdaelnök a Magyar Köz­társaság kormányát lemondás­ra, a volt (?) kommunistákat önmérsékletre, a gazdagokat pedig a szegények támogatá­sára szólította fel - szélvé­dőjükön egy apró cetlit leltek Ezen a következőket ol -' rak: „Tiltott helyen vái Ezért forgalmi rer. alapján: figyelnie:1 rem, távozzon!" Lapzártáig nem tn<' ríteni, hogy e felszólító diból kikre vonolko:

Next

/
Thumbnails
Contents