Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-07 / 32. szám

PÉNTEK, 1992. FEBR. 7. Nevenincs utcák Röszke, a nyughatatlan Szjücs József tavaly november elsejétől Röszke község jegyzője. A harmincéves fiatalember Hódmezővásárhelyen, a polgármesteri hivatalban már belekóstolt a köztisztviselők kenyerébe; a határ menti bódultságból éledező Röszke a maga sajátos gondjaival azonban egyfajta nyughatatlanságot, állandó tettre készséget követel a közügyeket profi módon fölvállalótól. Szegvári illetőségű lévén, az ismerkedésre időt kellett szánni ezek a napok úgy elröppentek volna, hogy inkább a folyamatos ügyátvevés mellett döntött, ami helyes választásnak bizonyult. Az új adórendeletek, valamint az összevont rendezési terv elbírálásra való előkészítése jelentette a tényszerű szembesülést Röszkével. - Testületi ülés véleményezte a falu új arculatáról való elképzelést - mondta Szűcs József. - Dr. Vereczkey Gyula javaslatára meghatározó döntés született. Az úgynevezett központi mag kialakítása érdekében elhatároztuk: olyan egyének kapnak építési engedélyt, akik vállalják, hogy legalább hatvan négyzetméteres üzlethelyiséget üzemeltetnek, vagy üzemeltetésre átadnak. A rendezési terv kétszáz új telket is jelent a falunak - a Rózsa, Lehel, Deák, illetve a még nevenincs utcákban. - Az „új jegyző" mit jegyzett föl legfőbb tanulságként ezen időszakról? - Érdemes és kell is „harciasnak" lenni... - E kijelentés mintha a régi határ mentét idézné... - Másról van szó - mégis, határesetről. Pénzügyi vonalon. - Ha a falu pénze a tét, halljuk. - Még tavaly novemberben Kupa Mihály pénzügyminiszter úr tájékoztatót tartott Szegeden. Az idei költségvetés tervezetéről, s általában olyan közigazgatási információkról volt szó, amit ajánlatos volt végighallgatni. Az előadás szünetében bátorkodtam egy konkrét eset kapcsán rákérdezni a miniszterre. - Az eset Röszkén esett? - Sok pénzt elemésztett a tornaterem építése. Az önkormányzatok az oktatási (sport), művelődési és szociális beruházások építésekor a jelentős terhet képviselő áfát nem igényelhetik vissza. Nos, számomra az a bizonyos „Közszolgálati szeminárium első kézből" című fórumsorozat azt a lehetőséget biztosította, hogy valóban az első kézbe tettem le az óvással fölérő javaslatomat. Amihez különben negyvenhárom, Csongrád megyei község polgármestere és jegyzője - a tárgyaltakat ismertettem velük csatlakozott. - Kupa Mihály figyelmesen meghallgatta az észrevételt... - ...és írásban kérte annak rögzítését. Rövidesen meg is kaptam (kaptuk) a választ egy pénzügyminisztériumi főosztályvezető aláírásával, mely szerint napirenden van a törvény érdemi felülvizsgálata, újraalkotása. Különös tekintettel a közös piaci csatlakozáshoz. A versenysemlegesség elve nem sérülhet meg - hangsúlyozzák -, s az sem történhet meg, hogy az állami feladatot ellátó szervezetek hátrányosabb helyzetbe kerüljenek a nem kifejezetten állami feladatot ellátó szervezetekhez képest. A benyújtott javaslatot csak az áfatörvény újraalkotása során tudják érdemben értékelni. - Érdemes nyughatatlannak lenni? - Muszáj. így végezhető nyugodt, kiegyensúlyozott munka. PATAKI SÁNDOR Kis magyar vállalkozók A falusi szegénység mindig is arról ábrándozott, csak a kenyérkéjét nyáron megkereshesse az aratásban-cséplésben, és ha hozzá felnevelhet egy-két pocát, az egyiket eladja, s megforgathatja az árát, a másik meg nagy-nagy beosztásokkal elég lesz hónapokig, de az aratási szalonna kikerül így a nádtető alól. A magyar ember a földhöz ragaszkodásán kívül talán a disznóöléshez, a disznótorokhoz kötődött ennyi érzelmi szállal. Mindezt persze megmásította az idő. A disznótorok legendája, szépsége és mocska is az éhes, a soha jól nem lakott, a soha jól nem tartott Magyarországhoz passzolt. Kis magyar vállalkozások ideje volt: egy esztendő, egy-két hízó. Az utóbbi években, évtizedekben aránylag kiegyenlítődött nálunk mind a termelés, mind a piac. Sőt. Kevés ország mondhatta magáról, hogy minden egyes lakosára egy hízó jut. Nem igaz, hogy csupán a tömegtermelési módszerek, technikák és fajták - tehát a nagyüzemi keretek - hozták azt az óriási változást, legalább annyi szerep jutott a kisvállalkozóknak is, akik eleinte háztáji gazdálkodásra alapozva néhány malackát tartottak, majd később a száz-kétszázas állomány sem lett ritka. Keresztelhetjük akár második gazdaságnak is, a lényeg egyértelműen megfogható és megnevezhető: leghamarább ez adott teret a tömeges kisvállalkozásoknak, kisvállalkozóknak. Ez részben azzal is magyarázható persze, hogy aránylag kevés szakmai ismerettel, kis tőkével, kedvezményes akciókkal, kiegészítő munkaidővel, otthoni környezetben jövedelemtermelő lehetőséget teremtett. Nem ment könnyen. Ismert az agrárágazat szerkezetének kialakulása. Egy időben komoly erőfeszítések, a magyar mezőgazdaságban meglévő progresszió, s az a történelmi helyzet, hogy ez a parányi ország akár 15-17 millió ember számára képes elegendő élelmiszert előállítani, ez motiválta a tömeges termelés felduzzasztását. Szerencsére, a politika piacteremtő, piaccsináló szerepe érvénycsii1' .• kelet-európai modellben, annál inkább, mert a környező országokban a lemerevedett termelési szerkezet, az anyagi érdekeltség hiánya, s a kisvállalkozások nagyüzemi háttérnélkülisége nem tudott, nem is tudhatott igazi versenyhelyzetet produkálni. A magyar mezőgazdaság jól használta ki ezt a potenciális lehetőséget. Csapdájává vált. Kialakította a biztonságos termelés kereteit, kezdve az aránylag olcsó takarmány-előállítástól, fejlesztette a feldolgozóipart - ott is húsipari létesítményeket emelve, ahol a közgazdasági észérvek tiltakoztak -, megszilárdította a termelési kedvet, és nyomott árakon bár hol lett volna akkor itt a világpiac -, viszonylagos bőséget teremtett. így érte a nemzetgazdaságot az a keleteurópai sokk, amelynek még nincs vége, talán az elején tarthatunk, a felgyorsult és látványos politikai, társadalmi mozgások mögött az a gazdasági, totális csőd, amely beláthatatlan következményekhez vezethet. Sajnos, természeténél fogva ez nehezebben kezelhető, több munkát és energiát követel, mint a politikai handabandázás, de főleg tőkét igényel, s nem utolsósorban a kisvállalkozások rangjának, hitelének elismerését, nem pedig politikai gesztusokat. Ráadásul ez a katasztrofális helyzet nem kezelhető a klasszikus, ismert, válságmegoldó közgazdasági módszerekkel, tanokkal, mert egyedülálló képződmény, ugyanis mesterséges alapokra (homokvárakra) építették, egy világgazdaság összeomlásáról van szó. Nem csoda, hogy a magyar mezőgazdasági kisvállalkozók tízezreit tette tönkre. Nem kell ragoznunk, a témát, de amikor 1991 tavaszán már ötven forintért árulták a disznó kilóját, a hízott sertéseket kényszerből hetente vagdosták, amikor csak hosszú hónapok csatározgatása után jutottunk el odáig, hogy a túlsúlyos több százezer hízót feldolgozzák, amikor országgyűlési képviselők nyakán maradtak :>' M nem vett hízók, amikor kezdték • • »•• 'ni a vállalkozók a malacszaporulatot, akkor már tudni lehetett: ezzel a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes, leginkább falusi népességgel, falusi vállalkozók tömegével olyan számlát fizettetnek meg, amelynek értékét nem ők rendelték meg, amelynek javait nem ők élték fel. A fenyegető nemzetgazdasági csőd, bizony, így tette megalázottá, becsapottá, kifosztottá ezt a vállalkozási réteget, amely ugyan nem a munkahelyteremtésben, nem a pipiskedő irodaházak építésében, nem is a hivalkodásban mutatta meg erejét és életképességét, hanem inkább a falusi életviszonyok, hagyományok megváltoztatásában, módos paraszti porták kialakításában, egy elfogadható (néhol és néha bizony önkizsákmányolással járó) életvitel megalapozásában. Ahány kistermelő, kisvállalkozó, most annyi a panasz, a jogos vád. Felsorolni minek? Ki ne tudná, hogy hitelhez milyen nehezen és milyen arcátlanul magas kamatok árán, uzsorakamatok árán juthat a termelő. Ugyanakkor drágul az energia, az eszköz, a takarmány. A sor - sajnos — folytatható. Ám a leglényegesebb, hogy nincs vége a történetnek, mert naponta találkozom olyan emberekkel, akik a több százezer forintos hitelből mint mezőgazdasági vállalkozók akartak egzisztenciát teremteni maguknak (sokan kényszerűségből is, elveszítve korábbi munkahelyeiket), most pedig elbujdosnak, elköltöznek a falujukból, hiszen nem tudják az esedékes hitelt törleszteni, a felhalmozódó fizetnivaló maga alá gyűri őket, a hajdani kezesek pedig jó szándékuk, jóakaratuk jutalmaként a hajukat tépdesik, ha van még belőle. A kör nem zárult be. Az emberi tragédiák figyelmeztetnek, és sejtetik is, irgalmatlanul kemény árat fizetünk, hogy egyszer majd igazi, kezelhető piacgazdaságban a magyar mezőgazdasági vállalkozó boldogulhasson. De addig? Sz. LUKÁCS IMRE Stílus - Rúzsán Választékosan Tervszámok Zsombóról Zsombó község képviselő-testülete 52 millió 568 ezer forintból kíván gazdálkodni 1992ben. Ennyi bevételt és kiadást terveztek az idei költségvetésben. A tervek szerint bevételeik nagyobbik részét - mintegy 28,5 millió forintot - állami támogatások alkotnák. S hogy ebből (illetve további úgynevezett céltámogatásokból) és a helyi bevételekből mire futja az idén? Nézzük a számokat! A zsombói önkormányzat szerint a legtöbb az iskola és az óvoda működtetéséhez kell, 15 millió 374 ezer forint. A külterületi vízhálózat építésére 12 milliót szánnak. A polgármesteri hivatal kiadásaira 5 millió 728 ezret terveztek, a község vízellátására 2 millió 512 ezret, a körzeti egészségügyi szolgálatra 2 millió 287 ezret. Az egészségügyre szánnak további összegeket is: körzeti gyermekorvosi szolgálatra 1 millió 266 ezer, fogorvosra 770 ezer, orvosi műszer beszerzésére 1 millió 273 ezer forintot (félmilliós céltámogatással). A művelődési háznak 1 millió 44 ezret adnak, de 650 ezres bevételt várnak tőle; a községi könyvtárnak 629 ezer forintos támogatás jut. A lakosságot támogató szociális jellegű kiadások tervei szerint ebben az évben legtöbb pénz - 859 ezer forint - a házigondozó-szolgálatra kell. A rendszeres nevelési segélyekre fordítandó összeg sem sokkal kevesebb ennél, 673 ezer; s a gyermekes szülőket segíti 408 ezer forint rendkívüli nevelési segélykeret is. Szociális étkeztetésre 137 ezret szánnak, rendszeres szociális segélyezésre 543 ezret, rendkívüli szociális segélyekre pedig 350 ezer forintot. A szociális célokra fordított keretet terhelik az ápolási díjak bér jellegű kiadásai is, 379 ezer forinttal. Régi formátumú, hagyományos „falusi ruhásbolt" változott át tetszetős üzletté Rúzsa központjában. A Stílus nevet viselő ruházati boltot oly módon alakította ki Borsos Józsefné és Szabó Lászlóné, hogy ki-ki megtalálja a település lakói közül a számára fontos, tetszetős árucikket. Mondhatni tehát, hogy a Szeged Nagyáruházban ruházati osztályvezetőként ténykedett kereskedőpáros a kisközségben a választékot biztosítja. Miután tapasztalatuk, árubeszerzési forrásuk és emberismeretük minden jel szerint kiválóan hasznosul a Rúzsán bérelt áfészbolt átöltöztetésével és profilmódosításával, érthető a forgalom megduplázódása. Fél év alatt a korábbi, ódivatú és éppen nem mozgékony bolt forgalmának kétszeresét érték el az újjávarázsolt üzletben. A falun munkavégzéshez szükséges gumicsizmától kezdve a legutolsó divat szerinti női ruházat egyaránt megtalálható. Szolgálva és fejlesztve az emberek igényét, ízlését. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN HETEDHÉT HATÁRON 7 Paprikaszüret Két hektáron megkezdték a „paprikaszüretet" Szentmihályteleken a Flora-Therm Kft. üvegházaiban. Az első szedés idején készültek Gyenes Kálmán felvételei, amikor a HRF tölteni való paprika ládákba került. A termelő kft.-nek állandó vevője van, aki évek óta megveszi a termést, az elsőtől az utolsó szedésig.