Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-05 / 30. szám

SZERDA, 1992. FEBR. 5. VISSZHANG 11 Készül a médiatörvény A tét a függetlenség Ahhoz, hogy a televízió és a rádió körüli viták végre elcsituljanak, hogy az országnak jól működő elektronikus sajtója legyen, hogy a frekvenciamoratórium feloldásával a médiapiacon is verseny alakuljon ki feltétlenül szükség van a médiatörvényre. Mégpedig hatpárti konszenzus alapján, lévén a törvény kétharmados. Hol tart a törvény előkészítése, mi az, amiben remélhető a pártok „kiegyezése" - kérdezte a Hági közéleti kávéház házigazdája Sükösd Miklós szociológus-médiakutatótól. - A Parlament kulturális bizottságának sajtóalbizottságában hónapok óta folyik az egyeztetés, és a pártok között már megszületett a konszenzus néhány igen fontos kérdésben tájékoztatott az előadó. - A törvény előírja majd, hogy a közszolgálati médiákban a műsorok 51 százalékának magyar, 70 százalékának európai gyártásúnak kell lennie. A helyi médiákban a magyar készítésű műsorok aránya 85, a kereskedelmi médiákban 35 százalék lesz. Erre azért van szükség, mert jóval olcsóbb megvásárolni egy külföldi krimit, mint elkészíteni egy magyar filmet, ezért a szabályozatlanság a nemzeti kultúripar elsorvadásához vezethet. Megegyezés született a reklámozás szabályozásáról is, a pártok egyetértenek abban, hogy óránként 8 percnél több reklámot nem lehet majd sugározni a közszolgálati médiákban, és az adásokat nem lehet hirdetésekkel megszakítani. A kereskedelmi médiák esetében ez a kvóta 12 perc, és a hír- és közszolgálati adásokat kivéve akár a műsorok közben is sugározható reklám. Megegyezés körvonalazódik egy harmadik tipusú, úgynevezett közösségi média létrehozásáról. Ennek lényege az lenne, hogy bármilyen közösség - lakótelep, egyetemi csoport, klub, társadalmi szervezet - létrehozhassa a saját adóját, saját kedvtelésének művelésére, természetesen reklám- és kereskedelmi tevékenység nélkül. Minden párt egyetért abban, hogy fel kell lépni a sajtómonopóliumok kialakulása ellen, ezért a törvény szabályozni fogja, hogy újságtulajdonosok milyen arányban juthatnak elektronikus médiákhoz. Nincs viszont egyetértés a pártok között abban, hogy milyen legyen a nemzeti médiák jogállása, ki felügyelje őket és hogyan történjen a finanszírozásuk. A kereskedelmi médiák esetében pedig vitatott még, hogy ki ossza el a frekvenciákat. Pedig nem kevesebbről van szó, mint arról, függ-e, és ha igen, kitől a magyar elektronikus sajtó. KECZER A magyar parasztság közös ügye?! Igazán hű olvasója vagyok immár harminc éve a Délmagyarországnak. Akárhogyan is el voltam foglalva a napi teendőkkel, még mozgássérült nem voltam is, ha észrevettem, hogy a postás megérkezett, ott álltam a postaláda mellett, míg gyorsan át nem futottam a legfontosabb információkat. Este, munka után betűről betűre elolvastam. Ma is azt teszem. De igazán — magam és a hasonló sorsú emberek - hiányoljuk belőle a létfontosságú tudósításokat, ami a parasztságunkat éppen most érinti Isten igazából? Mert a parlamenti beszámolókat nem tudja mindenki figyelemmel kísérni, hogy mi is következik ezután? Mert bizony nem tudja még ma sem pontosan, mire is készöljön fel a magyar mezőgazdaság: óriási küzdelem vár erre az országra az átalakulás során. Mert csak mi látjuk, hogy sok-sok föld megműveletlen. Nincsenek zöldellő búzatáblák. Mi már kiöregedtünk, gyermekeink tanultak, s bizony soknak fogalma sincs, hogyan és miből is kell kiindulni egy ésszerű mezőgazdasághoz. Oda erő, tudás, pénz kell! De honnan és hogyan? Meddig lehet még privatizálni? Nehéz körülmények között teremtettük meg, ami még a közösben van és talán lesz is?! írjanak róla hogy tájékoztatva legyünk - hogyan tovább?! K. F.-né Bár e levél nem túl terjedelmes, mégis rendkívüli módon összefogja mindazon kérdéseket és kétségeket, melyek ésszerű megoldásától az élelmiszer-ellátás, a külgazdasági egyensúly éppúgy függ, mint a vidéken élő százezrek megélhetése. Bár a döntéshozók felelőssége lenne azon a szinten, mint amely e sorokból árad. Akkor nem vett volna politikai színezetet a föld, a tulajdon, a szövetkezetek sorsának rendezése. Valódi agrárpolitika, a célok megjelölése nélkül mindez csak a forma, az igazi tartalom valóban az erő, a tudás, a pénz legjobb hasznosítása, s a piacépítés lenne. Az erő és tudás elherdálása ellen egyedül a szövetkezet tagjai léphetnek fel úgy, hogy a vagyon hasznosításának legcélszerűbb módját választják. A döntő közgyűlés előtt erre kell komolyan felkészülni. A pénz, a hitelezés azért nehezebb ügy, mert ebbe a helyi közösségnek jóformán nincs beleszólása. A szakminisztérium ígéreteiben csak bízni lehet. Ha a megvalósulás késik, vagy elmarad, az ágazat létfeltételei oly mértékben roggyannak meg, hogy a következmények beláthatatlanok lesznek. Lapunkban szívesen írunk e konkrét és előrevivő lépésekről, ha lesznek. Reméljük, nem kell már sokáig várni ezekre a cikkekre. T. Sz. I. Kereszténydemokraták a Torgyán jelenségről Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Délmagyarország a kormánykoalíció egyik pártját, a Kereszténydemokrata Néppártot nem kérdezte meg egy - a koalíció sorsát érintő - kérdésben, ezért az alábbi nyilatkozatot tesszük: Az FKgP belső ügyeivel nem kívánunk foglalkozni, ezt a kérdést a tagságuknak és parlamenti frakcióiknak kell megoldani. Mi, kereszténydemokraták, a kormánykoalíció fenntartása mellett foglalunk állást, és elutasítjuk a fenyegetőzést a koalícióból való kilépéssel. Az újból és újból kinyilatkoztatott, majd visszavont zsarolási manőver nem lehet alapja a koalaíciós együttműködésnek. Egyes nagy hangú és erőszakos csoportok, hatalomvágytól vagy egyéb érdekektől vezérelve, az emberek politikai tájékozatlanságát kihasználva, azok valós vagy vélt érdekeire „rájátszva", demagóg jelszavakkal próbálják - nem is sikertelenül - a szélsőséges, realitásokat figyelmen kívül hagyó követeléseket felerősíteni. Erre kitűnő táptalaj a „nagy magyar össznépi" elégedetlenség, kiábrándultság, a mindent betöltő „síró-jajgató", kormányzatot szidalmazó kórus, amely nem hajlandó szembenézni a kellemetlen, de kényszerű lépésekkel és nem hajlandó a nyilvánvaló pozitív változásokat sem észrevenni. Ilyen körülmények között, Torgyán József tevékenysége folytán ismételten hatalmas energiák szabadultak fel szélsőségek mellett, az ország fél éve egy párt belső hatalmi harcaival foglalkozik és ismételten elfelejti azt, hogy az öncélú kritika nem vezet sehova. Működtetni kellene végre azt a sokat emlegetett szürkeállományt, a panaszáradat helyett cselekedni kellene. Ideje, hogy észrevegyük, minden szélsőség csak egyéni vagy szűk csoportérdekeket képvisel. Tudomásul kell venni, előrehaladásunk nehéz lesz. Aki ma gyors, de főképpen mindenre alkalmas megoldást kínál, annak fogalma sincs a dolgok lényegéről, vagy egyszerűen nem mond igazat. KDNP Szeged városi vezetősége A tantárgyközi együttműködésről A nemzeti alaptanterv tervezetének a Délmagyarországban megjelent részletéről Elöljáróban: nem úgy olvasom a készülő NAT-tervezetet, hogy a benne foglaltak megvalósíthatatlanok, hanem azt keresem, hogy hogyan valósíthatók meg a ma iskolájában mai körülmények között. Nem köthető egyetlen tantárgyhoz, át kell, hogy hassa egész nevelési-oktatási világunkat. „Szakmai" észrevételem a tervezet itt közölt részletéhez éppen az, hogy hiányzik a leglényegesebb mondat az egésznek az éléről, amelynek az a tartalma, hogy az anyanyelvi nevelés nem csak a magyartanár (magyar szakos!) ügye-dolga, hanem minden magyar tanáré, legyen az bármilyen szakos! Ha ez így nincs is kimondva a készülő NAT jelenlegi változatában (az első fogalmazványban benne volt!), felhívnám a figyelmét minden pedagóguskollegának, hogy a sorok között ez a gondolat is bőven benne van. Az a szakmai és emberi kérésem, hogy ilyen szemmel, ilyen tudattal olvassa végig minden tanító- és tanártársam a tervezetet. Tanítványainkkal való együttlétünk minden percét át kell, hogy hassa az alaptantervben leírt „fő feladat": „Az értelmes, szép magyar beszédre nevelés, az eszköz szintű olvasás, írás és helyesírás használatához szükséges képességek és készségek kialakítása..." szerintem minden tanórán a szaktárgy maga sajátos olvasási, értelmezési, helyesírási feladatait szem előtt tartva! Legfőbb feladata lenne a nevelőtestületek pedagógusainak a szakmai összefogás. Olyan integratív szerepet kell kapnia minden iskolában az anyanyelvi nevelésnek, amely biztosítja a gyermekeknek a biztos tanulást minden tantárgyban. Minden pedagógusnak meg kellene tanulnia a legfőbb kommunikatív szabályokat. Biztonságosabban kellene mozognia a szövegtanban, a testbeszédben mind elméletileg, mind a saját gyakorlatukban. Itt most szívem szerint hosszú példasorral segíteném mondanivalóm jobb belátásának könnyítését, de a helyszűke csak egy-két példát engedélyez. Minden szakórán sajátos feladat a szaknyelv elsajáttítatása; az új helyesírási szabályok betartásával (nejlon, mamutfenyő, dízelmozdony, flanel ma a helyes írásmód...). De nem kérhető számon csak a nyelvtantanártól sem az ábra és jelolvasás, sem a grafikonok értelmezése. Az általános műveltségnek része volna a római számok biztos olvasása is. Más órákon erre is adódhat alkalom. Vagy a szövegösszetartó kötőszók megfigyeltetésére. Nem mindegy fizikaórán például, hogy a „tehát" következtető kötőszó az értelemszervező erő, vagy a „mert" magyarázó kötőszó... Az „Anyanyelv" cím alatt ez áll: „A tanulók életkorát és az anyanyelvnek a személyiség egészében betöltött saját szerepét alapul véve az anyanyelvi nevelés szintjén, a verbális ismeretnyújtással szemben a tanulók rendszeres és változatos nyelvi tevékenységének ajánlatos elsőbbséget kapnia. Kiemelkedő szerepe lehet e folyamatban a személyes élménynek, sőt a játéknak is." Telitalálat ez a mondat! Igen megszívlelendő lenne mindenkinek, akinek köze van bárhogyan is az iskolához. Olvassuk csak akár a matematikatanár, a fizikatanár, a biológus vagy a gyermeke tanulását otthon segítő szülő szemével! Itt van a tanulásirányítás, a tanulás „széles" értelemben. Verbálisan - azaz nyelvi kifejezőeszközökkel, motorosán - azaz tevékenykedtetve, és szocializálva, magatartást formálva - azaz élménnyel, átélve, játékosan. m Ehhez ismét csak minden tanító és tanár számára együtt lenne módszerteni ajánlásom: a drámapedagógia megismerése, megtanulása és alkalmazása. Hogy erő, idő és jókedv szabaduljon fel az iskola humanizálására, az érzelmi nevelésre! Ha bármely tanító, vagy magyarszakos kolléga arról ír önöknek, hogy a NAT így megvalósíthatatlanul sok követelményt ír elő, igazat kell adnunk neki egészen addig, míg „magányos favágó" marad egy-egy nevelőtestületben! Csak egymásra figyelve, egymást segítve, együtt végezhetjük tanítványaink számára az eredményes tanító-nevelő munkát. A magyartanárokra tartozó szakmai részről itt nem írok, hiszen az nem való napilapba. Annyit azért megjegyzek, hogy az egész szövegszemlélet lényege az, hogy a felnövő gyermeknek használnia kell tudni jól azt az anyanyelvét, amelyet már valamilyen szinten akkor is használ, amikor iskolába lép. Ez a szint pedig a családra tartozik. A családi nyelvi nevelést is illenék tudatosabban végezni. A szövegről pedig annyit: minden szövegnek vannak bekezdései, annak mondtai, a mondatokban szószerkezetek, szavak, a szavakban szerkezeti elemek és hangkapcsolatok, hangok... így lehet biztos grammatikai ismereteket nyújtani. Adott szöveggel, nem pedig elemeire szedve a nyelvet és sohasem összerakva... Felfedezve, újraalkotva. Ez pedig már örömforrás. A készülő NAT többi tömbjére (műveltségi területére) is ugyanezek mondhatók el. Csak együtt leszünk képesek eredményes vizuális, informatikai, művészeti, környezetvédelmi, egészséges életmódi, életviteli, családi... stb. nevelésre. El kellene felejtenünk a tantárgyakra széteső iskolai világot. Ha ez nem sikerül, óriási belső csatározások fogják tönkretenni az iskolák pedagógusközösségeinek életét. Aminek pedig a gyerekek „isszák meg a levét", látják kárát egy életre, amelyre nem nevelődtek az iskolában. Jelenleg ugyanis sem a készülő oktatási törvény, sem a készülő NAT nem írja elő sem a tantárgyi rendszert, sem a tantárgyi tematikát csak a műveltségterületet -, sem az óratervet Ezeket helyben kell megalkotni. A szülőknek pedig törvény adta joga van már most is olyan iskolát választani gyermeke számára, amely várhatóan felkészíti őt bonyolult világunkra, a várható vizsgákra (remélem ezeket összehangolják a NAT tömbjeivel, blokkjaival, és ott nem esik szét megint steril tudományokra...), a továbbtanulásra, az életpályán való boldogulásra. Dicséretes, hogy az önök lapja megjelentette a NAT anyanyelvi és kommunikációs tervezetét Jó lenne, ha a többi műveltségtömbnek is helyt tudnának adni, mert így a nevelőtestületekben dolgozó egyes pedagógusok hamarabb eljuthatnak az egymás mellett való gondolkodásból az együttgondolkodásig, hogy közben ki-ki személyesen is megtalálja, megtalálhassa vagy megtarthassa szakmai autonómiáját. így lesz képes ki-ki önálló, aktív, alkotó nevelőmunkára gyermekeinkért, jövőnkért és a saját boldogulására. Bagi Ádámné Csongor Téri Általános Iskola Párbeszéd az olvasóval Leírható-e az „irodalmi pornó" vádjával nem illethetvén az a kifejezés, hogy „a gatyánk rámenne"? Anélkül, hogy stilisztikai fejtegetésekbe bocsátkoznék, elárulnám a véleményemet: leírható. S hogy ezt komolyan gondolom, bizonyítja: meg is tettem nemrégiben e hasábokon. Úgy vélem ugyanis, egy napilap bármennyire törekszik a precíz közlésre, a tényszerűségre, a korrekt tájékoztatásra nem hivatalos, azt is mondhatnám, bikkfanyelvű fogalmazványok halmaza, hanem olvasnivalóként is szolgáló információk, s esetenként a cikkírók személyiségének nyomait is magukon viselő elemzések együttese. S mint ilyen, bizony, aligha kprülhető el, hogy szerzői egyéni stílusukban fogalmazzák meg mondandójukat. Ami persze lehet szimpatikus az egyik olvasónak, s tarthatja nem kívánatosnak a másik, lemondani róla azért kár volna. E nézettel nyilvánvalóan nem ért egyet dr. K. Károly olvasónk, aki ezt a bizonyos „rámenne a gatyánkat" kifogásolja, de úgy vagyok vele: szíve-joga. Mint ahogy az is, hogy a Tátra-, vagy Ganzvillamosok választásának ügyében a hajtómotorok, tengelyek, alkalmazottak számának összevetésével érvel, s megkérdőjelezi a jelenlegi járműpark cseréjének szükségességét. Még csak vitába sem szállok vele, nem értek a villamosokhoz. Levelét csak azért hoztam itt szóba, mert fogalmazni azonban talán még tudok, s kitartok az egyre szürkülő sajtónyelvet színesíteni óhajtók táborában. Bocsánat érte. Még mindig a tömegközlekedésitarifa-változás a leggyakoribb téma az elmúlt pár nap alatt érkezett levelekben. A legtöbben azt kifogásolják, hogy troli-villamos közös bérleifajta lesz ezentúl kapható - ugye tudják, február 10-ig érvényesek a januári bérletek kivételesen! - , sokan ezt burkolt áremelésnek tartják. Nem vagyunk arra hivatottak, hogy a tömegközlekedési tarifák kidolgozói helyett közgazdasági érvekkel támasszuk alá az elgondolást, ezért magyarázatuk már több ízben olvasható volt lapunkban. Mégis arra kérjük őket, még egyszer, s talán majd ismételten is fejtsék ki álláspontjukat, szívesen közzéteszünk minden új, érdemi információt.. Addig türelmét kérjük Papp Istvánnénak, Bieniek Istvánnénak, Gy. Lajosnak s másoknak is, akik telefonon mondták el kérdéseiket. Ez utóbbiak közül mostanában egy új is hallható - s nem is a tömegközlekedéssel kapcsolatos - , hogy az Izabella-hídhoz közeli kamionparkolóban miért nem szednek díjat. Ismét csak a sorok írójának magánvéleménye áll ez idő szerint rendelkezésre, tehát a kérdésre visszatérünk. (Hátha valaki kíváncsi a külön bejáratú véleményre is: valószínűleg azért nem fizető a parkoló, mert ez az egyetlen módja, hogy a város belsejében évekkel ezelőtt még vígan kempingező kamionosokat egy helyre tömöríthessük, javítva ezzel a parkolási helyzetet és a közbiztonságot. Gondoljanak csak rá, mennyivel könnyebb így e nemzetközi forgalom - a kifejezésnek nem csak közlekedési értelmére gondolok! — ellenőrzése.) Még egy, ugyancsak forgalmi, de már buszkérdés: az újszegedi 7 l-es és 17-es kocsik jó része fűtetlen mostanában. Vajon miért? Az is Kovács Károlynét érdekli, hová tűnt a főposta előtti másik pad? Hiányolják... Továbbra is várjuk leveleiket Olvasószolgálatunk címén, vagy annak az újságírónak a nevére, akinek stílusán kívül a mondandóját is figyelemmel kísérik... PÁLFY KATALIN