Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-14 / 38. szám

LETMOD MAGAZIN Pszichokinézis A pszichokinézis a szellem, a gondolat hatása tárgyakra, amellyel képes mozgásba hozni azokat. A PK-val Michael Faraday 1853-ban végzett kísérleteket. Médiumokat vizsgált, és kísérletei során beigazolódott gyanúja: a szeánszok alatt mozgó, imbolygó asztalokat a médiumok mozgatják - de gondolati úton. Valamivel később Sir William Crookes angol kutató eredménytelen kísérleteket végzett különféle vegyületekkel, amelyeknek megpróbálta felborítani a vegyi egyensúlyát. Joseph B. Rhine 1934-ben ismertette felfedezését; kísérletei során, ahol alanyai dobókockával játszottak, bebizonyosodott, hogy az emberi elme képes befolyásolni a játékkocka fordulását. A kísérleti alanyok dobásai hatásosabbak voltak akkor, amikor egyszerre több kockával dobtak, s a fémkockák jobb eredményt hoztak, mint a más anyagból készültek, s az ólomkocka kedvezőbb eredményt hozott, mint az alumínium. A fémhajlítás 1972. óta, Uri Geller feltűnésétől éli reneszánszát. Geller négy év alatt 17 ellenőrzött laborkísérletben vett részt, több neves kutató, így George Owen, a torontói Új Látóhatár Kutató Alapítvány, és Eldon Byrd, az amerikai haditengerészet marylandi kutatóbázisának vezetője szerint Geller nem csaló, utánozhatatlan módon hajlítja meg a különféle eszközöket, talál meg elrejtett tárgyakat, és tüntet el vagy materializál tárgyakat. Uri Geller ellenfele - a nálunk is járt - James Randi ellenben azt állítja, csupán ócska trükkről van szó, amelyeket egy ügyes bűvész például ő is - képes utánozni. Huszonöt évvel ezelőtt tízezer dollárt ajánlott fel annak, aki független tudósok előtt bizonyítja, paranormális képességekkel rendelkezik. Egy tévéműsor alkalmával az összeget tízszeresére emelte, de hiába, a kitöltetlen csekk visszavándorolt a zsebébe. A kanál és más evőeszközhajlítási őrület a tévéshow-k alatt tetőzött szerte a világon. Néhányan, főleg az előítéletektől mentes gyerekek, megpróbálták utánozni az izraeli férfit. Sokuknak - szinte mindannyian balkezesek! - sikerült. Dr. Brian Josephson és dr. Joel Whitton 1974-ben egy addig ismeretlen agyhullám-mintát azonosítottak, melyeket a paranormális jelenségek észlelése alatt\ettek fel. J. B. Hasted, a Londoni Birbeck College fizikai tanszékének professzora a 70-es évek első felében különleges képességű gyerekekkel kísérletezett, előbb laborkörülmények között, majd a gyerekek otthonában. Felismerte, hogy a pszichokinetikus fémhajlítás egy sor, eddig mellékesnek látszó körülménytől is függ. Fontos a laboratórium légköre, a bizalom, a szellemi állapot, a kipihentség. Kísérletei során fémtárgyhoz kapcsolt feszültségmérőjével mérte a hajlítás közben bekövetkező állapotváltozásokat, meghajlíttatott lezárt üvegben elhelyezett fémeket, gemkapcsokat, sőt olyan ötvözetből készült anyagokat is, amelyek más módon nem hajlíthatok, mivel azonnal eltörnek. Állítását, amely szerint „bizonyítani tudom a fémhajlítás valódiságát", 1976-ban publikáltá. Azóta számtalan kísérletet végeztek szerte a világon. Az USA-ban 1961 óta működik a SORRAT Társaság, amely elsősorban a tartós és nagyarányú PK-kutatásban - ahogy a tudósok nevezik - makro PK-kutatásban jeleskednek. A körülbelül 20 fős társaság tagjai baráti légkörben várták a kísérleti tárgyak változásait. Összejöveteleik második hónapjában már egyre több érdekességet produkáltak, többek között a tárgyak mellé tett hőmérő 5 fokos hőmérsékletcsökkenést mutatott a szoba hőmérsékletéhez képest. Néhány év múlva már egy majd 40 kilós tölgyfa asztalt emeltek fel, kisebb tárgyakat érintés nélkül is képesek voltak lebegtetni. A Szovjetunióban a 70-es években hozzávetőlegesen évi 40 millió rubelt fektettek a paranormális jelenségek kutatásába. Franciaországban Charles Crussard és dr. Jean Bouvaist a Péchiney laboratóriumban, Németországban Freiburgban Hans Bender professzor kísérletezett Jean Pierre Girard-ral, aki - amióta gyermekkorában egyszer villámcsapás érte - képes volt fémekben lágyulást és keményedést előidézni. Izlandon 1977-ben a „fizika határterületei" témában rendezett kongresszuson elismerték az emberi elme azon képességét, amellyel képes fizikai folyamatokat befolyásolni. Nálunk sokan - talán jogos kétségekkel kezelik a kérdést. A hit vagy belső erő mindenestre ha hegyeket nem is tud elmozdítani, mindenképpen különös dolgokra képes. Jean Pierre Girard szerint a pszichokinézis valamiféle evolúciós mechanizmus, amely az emberi faj túléléséhez szükséges. P. T. P. Agykontroll a biztonságért Hajcsár főnököknek is ajánljuk A napokban hallottuk a döbbenetes hírt: lezuhant Franciaországban immár a harmadik Airbus 320 típusú repülőgép. Az első két katasztrófa a vizsgálatok szerint a pilóták hibájából következett be. Fáradtság, figyelmetlenség hányszor kerít hatalmába bennünket, nap mint nap? Csakhogy a katedrán állva, ebédet főzve, íróasztal mellett ülve indiszponáltságunk nem torkollik - szerencsére - efféle tragédiákba. Vajon megelőzhetők lennének-e az emberi hibából bekövetkező balesetek, a túlhajszoltságból eredő tévedések? A következő cikk erre keresi a feleletet. „Kérem, menjen pihenni!" A toronyban ülő ember minden erejét összeszedve próbált a radar képernyőjére koncentrálni. Az ő feladata volt, hogy a rábízott gépeket biztonságosan leterelje a földre. Tudta, hogy nem szabad hibáznia. Több száz ember élete van a kezében. De hiába, fáradt volt. Persze ezt magának sem vallotta be, pláne nem a kollégáinak (kinek mi köze hozzá, hogy hol és kivel, mikor és mit csinált, mennyit ivott). Évek óta dolgozott a toronyban, biztos volt benne, hogy nem fog hibázni. Ennek ellenére a szíve hevesebben kezdett vemi. Az irányítása alatt álló gépek közül egynek mintha az előbb rossz koordinátákat adott volna meg. - Nem, ez lehetetlen! - hesegette el magától a gondolatot. Ezalatt az agyába az egyre gyorsabban verő szív egyre gyorsabban pumpálta a vért. Eszébe jutott, hogy Jugoszláviában az irányítószemélyzet hibájából történt egy katasztrófa. Több mint száz ember halt meg akkor és ott. Mintha jeges marok szorítaná össze a szívét. A vér hevesen tódult az agyába. És ekkor megszólalt az új biztonsági berendezés: „Mr. Smith, kérem adja át a helyét a kollégájának, és menjen pihenni!" Mr. Smith váltótársa gyorsan átvette az irányítást, ellenőrizte a gépek helyzeteit, mindent a legnagyobb rendben talált. Végül is nem történt semmi. De tönténhetett volna! A koncentráció kimerít A fenti történet természetesen a képzelet szüleménye, a valóságban nincsenek ilyen riasztó esetek - s főnökök sem, akik vágynának effélére. Egyelőre. Való igaz, hogy a légi katasztrófák jelentős részét az emberi figyelmetlenség okozza. Az erős koncentrációval járó feladatok sokszor kimerítik az irányítókat, pilótákat, és ez előbb-utóbb balesethez vezethet. Az ember nagyon nehezen tudja megállapítani, mikor kezd lankadni a figyelme, mikor kell abbahagyni -a munkát. Ezen kíván segíteni egy Amerikában kifejlesztett újabb biztonsági berendezés, ami méri az agyon átfolyó vér sebességét. A készüléket az ember fejére teszik. Minden szonda tartalmaz egy piezoelektromos kerámia kristályt, ami lehetővé teszi az ultrahang behatolását a koponyába. A mozgó vérsejteken, vérlemezkéken az ultrahang visszaverődik, amit az említett kristály érzékel. A készülék figyelmeztet A Doppler-effektusnak megfelelően, ha a hullámok egy mozgó tárgyról visszaverődnek, megváltozik a frekvenciájuk. Ezt a megváltozott frekvenciát elemezve meg lehet állapítani a mozgó tárgy - ez esetben a vér sebességét. A vér áramlási sebessége közvetlen kapcsolatba hozható az ember idegességével, feszültségével, vagyis a stresszel. Nigériában végeztek egy olyan vizsgálatsort, ahol a kísérleti személyeknek különböző nehézségű feladatokat kellett megoldaniuk (számolás, színek megkülönböztetése, intelligencia tesztek vizsgálati kitöltésé). Eközben mérték az agy aktivitását és a véráramlást. A kapott eredmények szerint egyértelmű összefüggés van ezen mutatók között. Felmerül a kérdés, miért nem közvetlenül az agy aktivitását mérik ilyen esetekben? A válasz igen kézenfekvő: ez az ultrahangos sebességmérő jóval olcsóbb. Tehát előre a biztonságosabb repülésért! A berendezés kifejlesztői a pilótákon és légi irányítókon kívül más, nagy figyelmet igénylő foglalkozások űzőinek is ajánlják a masinát. Reméljük, sok jövőbeni balesetet és munkahelyi katasztrófát fog majd megakadályozni ez a készülék. B. K. Az ÉLETMÓD MAGAZINT SZERKESZTETTE: CHIKÁN ÁGNES FO-TORTENELEM Parabolha Mennyei kocsonya! 1836-ban a Francia Tudományos Akadémia tagja, Vallott úr kollégáinak bemutatta annak a zselatinszerű anyagnak a maradványait, mely szerinte az égből hullott alá. A közleményét (Comptes Rendus, vol. 23, 554 1.) nem követték sem ellenvélemények, sem cáfolatok, sem további adatok. A kocsonyás égi anyagokról azonban nem ez az egyedüli híradás. 1846. április 4-én Vilniuszra, Litvánia fővárosára hullott egy vihar alkalmával hasonló anyag. Színe szürke, szagtalan, állaga zselatinos, gyantás, égetés közben szaga édeskés, vízbe dobva huszonnégy óra múlva megdagadt - jelentik a szemtanúk. A korabeli szakirodalom az égi mannával hozta kapcsolatba, s ennek igazolására két kis-ázsiai esettel vetették egybe, ahol 1841-ben és 1846-ban történt hasonló esemény. (Comptes Rendus, vol. 23, 542. 1.) Az égi kocsonyás anyagok kategóriájába sorolható az 1894 augusztusában Angliában történt eset is, amikor Bath városkára hullott nagy mennyiségű, egyschillinges nagyságrendű piciny medúza. Ezek teste a földön szétkenődött, s az esővízzel együtt kocsonyás masszát alkotott a szemtanúk vallomása szerint. (Notes and Queries, vol. 8, nr. 6, 190. 1.) Piciny példatárunkat Eton Bucksszai zárjuk, ahol 1911. június 24-én, a felhőszakadás után az áttetsző kocsonyás anyag szitakötő-, vagy tiszavirágtojásnak bizonyult, hiszen az anyagból hamarosan kikeltek a lárvák. (Nature, vol. 87, 10.1.) A legjobban leírt eset az 1871. április 22-i. Ekkor Bath állomására hullott kocsonyás anyagot L. Jenyns tiszteletes vizsgálta meg alaposan s kiderítette, hogy ez nagy mennyiségű tiszavirág tojása és lárvája (London Times, 1871. április 24.; Zoologist, vol. 2, nr. 6, 2686 1., Transactions of the Ent. Soc. of London, 1871., proceddigs XXII.) Valamennyi esetben állati maradványok okozták az égi kocsonyát, vagy növények, s más vegyületek is szerepet játszottak? Ki tudja? A jégtükör 1880. augusztus 21-én Partenkirchenben (ma Németország) a következő rejtélyes tüneményt jegyezték fel a tudományos annalesek: „Az eső csak szemerkélt, vagy már nem is esett, amikor az égből hullni kezdett a jég. Nagy jégtömbök hulltak, egymástól hat láb távolságra jutott egy-egy darab. A családom az udvarunkban lévő teniszpályán mintegy húsz darabot gyűjtött össze belőlük. A fiam le is rajzolta ezeket a különös jégdarabokat, a rajzot mellékelem... A jégtömb ebihalszerű volt, egy nagy kerek, áttetsző gömb farokkal, melyre öt „bog" illeszkedett, egyenlő távol és szimmetrikusan a gömb oldalára ragadva... A feleségem és három lányom, valamint a társaságunkban lévő két hölgy ezeket a különös jégtárgyakat a hölgyek kézi tükréhez hasonlították. Van nyele, kerek tükre és egy gömbszerű díszítő bog a tetején és két oldalán. A legfurcsább az volt, hogy legalább húsz, de az is lehet, hogy harminc hasonló jégtárgy hullott le környékünkön." (Nature, 23. évf., 1881. 233.1.) Égből küldött jégtükrök, vagy ebihalmodellek? Ki hallott még ilyen csodát? A természet játéka, vagy egy tréfás1 kedvű földkörüli pályán dolgozó földön kívüli jégszobrász megunt kísérleteinek törmeléke? Egy gonosz varázsló találmánya, ki domború tükrökkel akarta bosszantani a hölgyeket, hogy senki se nézhessen boldogan a kézitükrökbe: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb földön s égen?" - hiszen a domború tükör torz pofát vetít vissza Hófehérke amúgy is túltáplált modern utódaira... Szóval, játszhatunk az ötletekkel... szabad a gazda... Kettős hajnalhasadás? 1933. január 7-én, Angliában, J. H. Cumming úr a következő megfigyelés leírását küldte be egy meteorológiai folyóirat szerkesztőségének: „Kiléptem a gépkocsimból és észrevettem, hogy az eső elállt. Fel-le ugráltam, mozgattam tagjaim, amikor hirtelen észrevettem, hogy kivilágosodik. Először azt hittem, hogy a hajnal, ám ismerve azt, hogy csak öt felé járhat, ez lehetetlen volt. Sajnos, a pontos órát nem tudtam megállapítani, de nem lehetett több hajnali 5 óra 10 percnél. Olyan fény volt, hogy láthattam a környező tájat. Dorsetshire dombjain álltak a felhők, de alattuk fény volt, oly erős fény, hogy kikapcsoltam gépkocsim fényszóróit. A fény forrását nem lehetett pontosan meghatározni, diffúz fény volt, ám mégis mintha Kelet és Dél felé fényesebb lett volna az ég. Nyugat és Észak felé sem volt rossz a kilátás, ám ezúttal is elfeledtem a pontos időt feljegyezni. A különös fényesség számításom szerint mintegy húsz percig tarthatott, azután éppoly hirtelen, ahogy megkezdődött, meg is szűnt. Az ég felöltötte az évszaknak megfelelő sötét színét. " Aznap a csillagászati hajnal jegyzik fel az évkönyvek - 7 óra 30 perckor volt, és n>enetrendszerűen meg is érkezett. (Meteorological Magaziné, 71. évf., 1936., 189.1.) A különböző népek folklórjában és hiedelemvilágában gyakorta mondogatják, hogy hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka. W. F. Denning, a neves meteorit szakértő, sokéves tapasztalata szerint a hosszas megfigyelőnek úgy tűnik, hogy pont a hajnalhasadás előtti órákban „akár egy köpeny terül a sötét tájra ". Azok a helyek, melyek az éj folyamán még jól kivehetők a sötétben, pont hajnal előtt felismerhetetlenek. (Scientific American, 111. évf., 1914., 331. 1.) Eszerint lehet, hogy valóban nem egy hajnal van, hanem kettő? Egy reális és egy hamis? A reálisat a napkelte hozza létre látóhatárunkon, de mi hozza létre a másodikat? Ezen töpreng Mandics György