Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

CSÜTÖRTÖK, 1992. FEBR. 13. A VÁROS 5 Adni, mindhalálig? Úgy jó tíz éve történt. A pszichológia neves professzora megdöbbentő kijelentést tett egy ünnepélyesnek szánt, egészségpolitikai tanácskozáson. A döbbenet akkor éppúgy szólhatott az általa közölt puszta ténynek, mint az előadó szókimondó bátorságának. „Nőket kizsákmányoló társadalom ez a javából" mondta, merthogy tömegével ostromolják intézetét fiatal, negyvenes nők az általános fáradtság korai tüneteivel. A már akkor kimerült magyar „dolgozó nő közéleti ember - anya - feleség" nevű csodalény most meg arról értesül az újságokból: a nyugdíjkorhatár fölemelésén töri a fejét a kormányzat. Érthető aggodalommal önti el a gyöngébb nem mégoly szívós képviselőit is a kétség: vajon jut-e maradék energiáikból újabb 5-7 évre való. Vajon majd hatvanon túl kapnak-e az élettől néhány egészséges, valamivel nyugodtabb tempójú esztendőt, vagy munkahelyükről egyenesen a betegágyhoz, a kórházba vezet az út, hogy ennél feketébb jövőképről ne is beszéljünk. A nők nyugdíjkorhatárának felemelését a hivatalos indoklás nyugati példákkal támasztja alá, anélkül, hogy ezt az egyetlen tényt teljes társadalmi környezetében vizsgálná. Merthogy Illyés szavaival: „Gyümölcsnek az leszünk, ami virágnak voltunk". Márpedig míg az elmúlt évtizedekben nálunk legfeljebb a szocializmus virágzott, a magyar nők ez idő alatt szép lassan hervadoztak... Amerikában a gyermeket nevelő feleség évtizedek óta dolgozik ugyan, ha annyira hajtja a hivatástudat, ám erre senki és semmi nem kényszeríti. Az első a család érdeke, és ezt támogatja az adórendszer is. A férj a családfenntartó, aki feleségéről és gyermekeiről is gondoskodik. Texasi, tanári diplomás barátnőm elmagyarázta: anyagilag is rosszabbul járnának, ha ő is munkát vállalna. Kedvezőtlenebbek lennének férje adózásának feltételei, s ha ő is dolgozna, a jelenleginél jóval többet költene ruhákra, fodrászra, közlekedésre, olyannyira, hogy keresete szinte el is apadna, gyermekei pedig nélkülözni lennének kénytelenek az anyai gondoskodást. A közösségi élet iránti igényét, miként teszik ezt oly sokan, rendszeres ingyenes jótékonysági tevékenységgel elégíti ki. Ugyanígy gondolkodik ötven felé járó müncheni ismerősöm is, hiszen nem éri meg a családnak, hogy a harmonikus hátteret biztosító feleséget, anyát elveszítsék némi pluszmárka fejében. Ott is kevesebb adót vonnak le ugyanis a családfő fizetéséből, ha gyermekei mellett feleségét is eltartja. Míg a mi nagymamáink 3-4 évtizednyi, többműszakos munka után is kétrét görnyedve húzzák tovább az igát, nyugdíj mellett is félállást, unokanevelést vállalnak, a Nyugat grandmatherjei második, gondtalan ifjúkorukat élik. Ápoltak, üdék és divatosak, fittnessklubokba és kozmetikushoz járnak, autót vezetnek és távoli tájakra utaznak, szellemüket pedig szabadegyetemeken pallérozzák. A világjáró magyar azt hiszi, álmot lát, ha Edinborough-ban a vár alatti, virágpompás völgy színpadán, Stockholmban a vakítóan fényes csatornaparton, vagy a párizsi Floralparkban a hetvenes, nyolcvanas éveiket taposó vidám högyek és urak ropják a táncot. Mintha nálunk nem is létezne ez a korosztály. Nemigen látni őket. Jut nekik egyáltalán hely a Nap alatt? Ha igen, azt hiszem, akkor sincs túl nagy kedvük táncolni. Égy tanulmányban olvastam: az utóbbi évtizedekben világszerte jelentősen emelkedett a hatvan éven felüliek száma. A hatvanas évekbeli megtorpanás után Észak-Amerikában, Nyugat- és Észak-Európában ismét javultak a halálozási mutatók: a betegségek később jelentkeznek és később vezetnek halálhoz. Különösen szembetűnő, hogy sikerült látványosan visszaszorítani a fejlett országokban a szív- és érrendszeri betegségeket, ám mindez kimutathatóan az egészségesebb életmódnak, a megfelelő életszínvonalnak, az elszánt és következetes megelőző munkának, valamint a jobb egészségügyi ellátásnak köszönhető. Ezzel szemben mit tapasztalunk itthon? Azt, hogy nálunk 1965. óta a férfiaknál kifejezetten csökkent a születéskor várható átlagos élettartam. Eléggé nem minősíthető érvként hangzik el olykor: azért indokolt a nők nyugdíjkorhatárának emelése, mert tovább élnek, mint a férfiak. Igaz, de lassan csökken a nők életkora is. Míg a férfiak korcsoportjai közül a legtöbben 40—49 évesen fejezik be földi pályafutásukat, a halálozási arány nőknél a 30-64 évesek közt a legnagyobb. Ezekkel az adatokkal 32 fejlett ország között a magyar férfiak a 31., a nők a 30. „helyezést" érték el 1985-ben. Azóta eltelt hat, embert próbáló, idegeket koptató, bár jó irányú, mégis változások stresszével terhelt esztendő, és ki tudja, hány még nehezebb áll előttünk. Köztudott, hogy a környezeti tényezők, az életmód mennyire meghatározója az egészségnek, az élettartamnak. A jövedelmi viszonyok, az orvosi ellátás minősége, az egészséges táplálkozás és életvezetés javulásának kilátásai aligha adnak okot az optimizmusra: a nők várható életkora valószínűleg tovább fog csökkenni. Ha a munkanélküliség előre jelzett rohamára gondolok, eszem-lelkem szintén tiltakozik a korhatár fölemelése ellen. A munkaerőpiacon „leértékelt áruvá" váló idősebb nők vajon el tudnak-e majd helyezkedni egyáltalán, ha utcára kerülnek, vagy netán ötvenen túl átképzésre küldik őket? Csak szenvedhetnek a prés alatt, hisz egyik oldalról nyomást gyakorol rájuk a társadalom, hogy dolgozzanak kifulladásig, a másik oldalról meg eltaszítja őket magától, mint fölöslegeseket, hiszen sorba állnak a munkahelyek előtt éppen az ő, erőtől duzzadó, képzett gyermekei, sőt unokái is. „Hát tőlük venné el a kenyeret?" - kérdezhetné szemrehányóan a munkaadó. Megalázó kérdések, feszítő ellentétek, az egyén számára megoldhatatlan dilemmák. Pszichológusok a megmondhatói: az effélék is képesek elvenni néhány évet az ember életéből. És akkor már nem a 30-64 éves korcsoportból „hullik el" a legtöbb nő, hanem a 30-60 évesekéből. A még munkaképes korosztályéból, amely fizeti a tb-járulékot. Fizeti mindhalálig. Éljen hát a társadalombiztosítás! Ha ezt a törvényt elfogadjuk, az éltetni is fogja: hisz amit bekasszírozott, nem lesz alkalma visszaadni. A magyar nők halálozási mutatói azonban - nem kell ehhez jóstehetség - tovább romlanak majd a szűnni nem akaró megterheléstől. A Nyugatra mutogató érvelők helyesebben tennék, ha azon igyekeznének: előbb teremtse meg ez az ország az egészséges életmód feltételeit, a megfelelő életkörülményeket, a következetes megelőzést és a jó egészségügyi ellátást. Adjon kellő mennyiségű roborálószert ennek a társadalomnak. S ha már nálunk is megjavult az élet minősége, ha kitolódott az átlagéletkor olyannyira, hogy az egészségtől, tettrekészségtől duzzadó nagymamák nem tudnak mit kezdeni parlagon hagyott enegiáikkal, akkor kezdjünk azon gondolkodni: ne emeljük-e föl a nők nyugdíjkorhatárát. Követhetjük a Nyugatot, de ügyeljünk a sorrendre is! CHIKÁN ÁGNES Virágtermesztők vendégségben Az Óbuda Téesz kertészeti szakemberei vendégeskedtek tegnap Szegeden, a Városgazdálkodási Vállalat újszegedi kertészeti telepén. A vendégek is hívtak vendégeket: a környék virágtermesztéssel foglalkozó gazdáit. A szakmai találkozón szekfű-, gerbera, muskátli- ós krizantémneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat adták át az óbudaiak a dél-alföldieknek, a fajták, a tápanyagok megválasztásától a különféle öntözési technológiákig, az energiatakarékos megoldásoktól a klimaernyő létrehozásának feltételeiig. A közelgő Valentin-nap, a szeretet, a szerelem és a virágok ünnepe alkalmából egyébként a VGV mától három napon át virágkiállításra várja az érdeklődőket a Victor Hugó utcai Fidesz-klubba. Délelőtt 10 és este hat óra között nem csupán csodálni, hanem vásárolni is lehet szálas- és cserepes virágokat, méghozzá diszkontáron. Környezetvédők országos találkozója A hét végén a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ad helyet annak a rendezvénysorozatnak, melyen környezetvédők, természetvédők és a zöld mozgalmak képviselői találkoznak. A megnyitó pénteken délután két órakor lesz, utána tájékozódhatnak a résztvevők a Brazíliai Nemzeti Előkészítő Bizottság tevékenységéről. Majd megtudhatják, mi maradt ki a nemzeti jelentésből... Nemzetek közötti együttműködési lehetőségekről szóló előadásokkal folytatódik a péntek délutáni program. Szombaton 9 órától a Friends of the Earth szervezet elnöke tájékoztatja az érdeklődőket az Earth Charterről, a Földi Okiratról. Tíz órától szekcióüléseken lesz szó a környezetvédelmi törvényről, a természetvédelemről, az oktatás és kultúra, valamint a gazdaság környezetvédelmi összefüggéseiről, az egészségmegőrzésről, közlekedésről, az állatok jogaival kapcsolatos emberi kötelességekről, a mozgalom aktuális kérdéseiről. Szombaton délután öttől fórumra várják Rott Nándort, a Parlament környezetvédelmi bizottsága elnökét, s Keresztes K. Sándor, Kupa Mihály és Szabó Iván minisztereket. A szombati program záróeseményén este 9 órától arról lesz szó, milyen eszközöket kínál a jog a környezetvédőknek. A vasárnap délelőttöt a szekciók beszámolóinak meghallgatására szánják az országos találkozó szervezői. Kié legyen a kábelrendszer? A lakosság csak az önkormányzatban bízik Az elmúlt hetekben két ízben is foglalkoztunk a kiskundorozsmai kábeltévé építésének csúszásával, a szervezés problémáival. Időközben kiderült, hogy hasonló problémákkal küszködtek vagy küszködnek Szőregen és Béketelepen. Újabb építőközösségeket szerveznek Tápén és Alsóvárosban. Kiderült az is, hogy nemcsak az építés, hanem az így létrejött kábelrendszerek tulajdonjoga és üzemeltetése is gondokat okoz. Múlt szombaton egy asztalhoz kértük a szőregi, a kiskundorozsmai és a béketelepi lakossági képviselőket, illetve a kivitelező Managers Kft. vezetőit. A beszélgetés célja az volt, hogy adjunk végre teljes és korrekt információt a lakosságnak a kivitelezés helyzetéről, illetve a tulajdonjog és az üzemeltetés alternatíváiról. Ezeket az építőközösségeket az óriási lakossági igény hozta létre. A legtöbb helyen úgy kezdődött a szervezés, hogy összegyűltek valahol a helybeliek, eldöntötték, hogy akarnak kábeltévét, megbíztak néhány embert maguk közül a szervezéssel. A szervezők többsége nem igazán értett sem a műszaki, sem a jogi, sem a pénzügyi részéhez az ilyen beruházásoknak, viszont lelkesek voltak és jóhiszeműek. Béketelepen 1990 májusában kezdődött a szervezés. Mint Mezei Anna, a szervező elmondta, egy iskolai gyűlésen született az elhatározás, utána számlát nyitottak a Kiskundorozsmai Takarékszövetkezetnél, és elkezdtek kivitelezőt keresni. Minden lakos, aki igényelte a kábeltévét, 1500 forint előleget fizetett be. A Kábeltévé Rt.-től kértek először ajánlatot a kivitelezésre. Ok nem vállalták, mondván, hogy keresztül kell fúrni a vasutat, úgy legalább 5 millió forintba kerül. Béketelepen összesen mintegy 300 ház van, ebből 108-an jelentkeztek. Ennyi emberre nem lehet ráterhelni 5 millió forintot. Hasonló ajánlatot tett a Démász, és más városokban működő kivitelezőkkel sem jött össze a dolog. Végül 1991. szeptember végén kezdődtek meg a munkák, miután a béketelepi szervezők kapcsolatba kerültek a Telekommunikáció a községekért alapítvánnyal. Az önkormányzati képviselő, Kerekes Pál hozzájárult, hogy a részönkormányzat által elosztható alapból 500 ezer forintot fordíthassanak a kábeltévére. A Medikémia Kisszövetkezet is beszállt, a fejállomást náluk helyezték el, ennek a költségeit részben átvállalta. A Managers Kft. is adott a költségekre 400 ezer forintot. Szeptemberben és októberben bekötötték a jelentkező házak nagyobb részét. Novemberben kezdett működni a Medikémiánál a fejállomás, utána sorban érkezett meg a jel a házakhoz. Az építést számos probléma lassította. Többen voltak, akik nem engedték, hogy az ingatlanuk fölött áthúzzák a kábelt. A Démász egy hónapot késlekedett a törzskábel felrakásával. Karácsonyra a házak többségénél lett jel, ez azonban a két ünnep közt eltűnt. Szilveszterkor is hiába szaladgáltak a béketelepiek, nem javították meg a rendszert. Azóta is rossz minőségű képet ad néhány csatorna - igaz viszont, hogy a kivitelező két csatornával többet ad ki a lakosságnak, mint amennyiről a megállapodás szólt. (A megbeszélés óta kiderült, hogy az elavult elektromos hálózat zavarta a vételt - javítását a Démász megkezdte.) Szőregen augusztus 1-jére vállalta az átadást a kivitelező, a Telekommunkáció a községekért alapítvány. Az alapítványokkal kapcsolatos jogszabályváltozás miatt ez az alapítvány megszűnik. Több teljesületlen ígéret után a műszaki átadást csak október 17-én tartották meg. Még ekkor is voltak házak bekötetlenül, és egyes helyeken rossz volt a jel minősége. A hiánypótlás határidejét november 17-ében szabták meg. Akkorra nagyjából rendeződtek a műszaki problémák, bár vannak olyan szabályozók, amelyeket nyáron lehet majd csak beszerelni - mondta el Vörös Imre, a szőregi szervező. Dr. Kónya Sándor, a Managers Kft. ügyvezető igazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy a kivitelezés folyamán mindenütt jelentősen szaporodott a jelentkezők száma, ez is oka a csúszásnak. A rendszer műszaki szerelvényei kifogástalanok, precíz beüzemeléséhez viszont idő kell. Kiskundorozsmán még a műszaki átadás előtt áll a rendszer. A Managers Kft. föladott a szombati Délmagyarországban egy hirdetést, hogy akinek műszaki problémája van, levélben jelezze. Mint Timár Lajostól, az egyik szervezőtől megtudtam, a dorozsmai lakosság képviselői változatlanul azt tekintik érvényesnek, ami a szerződésben szerepel, vagyis a rendszert akkor veszik át, ha a kivitelező valamennyi megrendelőtől igazolást hoz, hogy nála jó a kép minősége és fogható minden csatorna, amely a szerződésben szerepel. A kivitelező alvállalkozókkal dolgoztatott, akik számos, gyanakvásra okot adó dolgot kotyogtak el a lakosságnak. Egyebek közt azt, hogy ez a rendszer azért ilyen olcsó, mert nem is képes tökéletes képet adni. Aki a kábelt szerelte, azt mondta, rosszak az erősítők, aki az erősítőket, az azt, Tiogy a koaxiális kábel alumínium árnyékolóját folyton elvágja a szorítókötés. Kiderült, nincs megfelelő műszer, amivel be lehetne szabályozni a rendszert, a Szelkától vagy a Kábeltévé Rt.-től kell köl-í csönkérni. Dr. Kónya Sándor azzal indokolta ezt, hogy a műszert az üzemeltetés kezdetére rendelték meg, az alvállalkozó kötelessége lett volna beszerezni, de szállításával késik a külkereskedő. A legfontosabb kérdés az, hogy a létrejött, együttesen több mint 20 millió forintot érő rendszereknek ki legyen a tulajdonosai Felmerült, hogy a lakosság, illetve képviselői, vagy ahol alapítványi formában valósult meg az építés, az alapítvány ingyen átadná a tulajdonjogot a Managers Kft.-nek, amely cserében 15 évig üzemeltetné, lakásonként havi 100 forint (ami emelkedhet) üzemeltetési díj fejében. Fölmerült azonban a kérdés, pláne a határidőcsúszások, műszaki problémák nyomán keletkező bizalmi válság miatt, hogy mi történik a lakosság pénzéből létrejött, és a Managers Kft. tulajdonába ingyen átmenő vagyonnal, ha a kft. átalakul, netán tönkremegy vagy megszűnik. Ennél a gazdasági társaságnál stabilabb tulajdonosra volna szükség. A Managers Kft. maga is elzárkózott a tulajdonba vételtől. Ahhoz, hogy ellenőrizzék, mi és milyen minőségben épült be a rendszerekbe, illetve az üzemeltetési szerződések megkötéséhez a jelenlegi szervezőkénél nagyobb jogi, műszaki és pénzügyi szakismeret kellene. E szervezőknek még a megbízatása is kétséges, s csak az építtetésre vonatkozik, nem a tulajdonba adásra és az üzemeltetésre. Deszken, Üllésen és más településeken az önkormányzat vette tulajdonba a lakosság pénzén épült rendszert. Szegeden is ez volna a legjobbnak látszó megoldás. Az önkormányzat ugyanis stabil szervezet, nem úgy, mint egy kft. Megvan az apparátusa, amely képes eligazodni a felmerülő pénzügyi, jogi és műszaki problémákban. Képes a kábelrendszerek üzemeltetéséről gondoskodni a lakosság által befizetett pénzből, és képes a rendszerek működését ellenőrizni, probléma esetén hatékonyan fellépni. Annak érdekében, hogy a lakosság valóban megkapja a jó jelet a pénzéért, szükség is van a szakszerű segítségre. A Managers Kft. ugyanis kizárólagos importjoggal rendelkezik a rendszer részegységeinek és pótalkatrészeinek importjára. Ha nem ő az üzemeltető, annyiért adja át másnak ezeket az importanyagokat, amennyiért akarja. O maga is vállalja viszont az üzemeltetést, megfelelő ellenőrzés mellett képes is rá. (Más vélemények szerint viszont a szükséges anyagokat bárki beszerezheti.) A legtöbb városban egységes kábeltévérendszer működik. Ez a rendszer, bár a jogszabályalkotás ebben nem követte a fejlődést, gyakorlatilag közüzemi szolgáltatás - így kellene kezelni. A részönkormányzat jogilag sem lehet tulajdonos. Egy egységes kábeltévérendszer fölhasználható a lakosság informálására, az önkormányzat politikai céljaira. Feleslegessé teszi, hogy külön-külön stúdiókat hozzanak létre az egyes városrészekben. Reklámhordozóként, hozzáértő működtetés esetén, képes a felmerülő amortizációs, biztosítási és egyéb költségeket kitermelni, és még nyereséget is hozni. A lakosság körében igény van arra, hogy a városi televízió adásait is láthassák. Nem lehet megakadályozni, hogy lakossági kezdeményezésre az egész városban megépüljön a lakosság pénzén a kábelrendszer. Az önkormányzatnak - mivel egyedül neki van meg a megfelelő szakapparátusa, ő a lakosság legitim képviselője, várospolitikai érdekei fűződnek a működéséhez, saját költségvetését szakszerű működtetés esetén nem terheli ez a tulajdon -, segítenie, egységesítenie, irányítania kellene ezt a folyamatot. TANÁCS ISTVÁN