Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-08 / 33. szám
16 KÜLPOLITIKA DÉLMAQYARORSZÁQ SZOMBAT, 1992. FEBR. 8. 27. A legsimább út az emberek szívéhez az, ha olyan dolgokról beszélünk velük, amiket legtöbbre becsülnek. A Szegedi Akadémiai Bizottság rendezvényei A felújított Somogyi utcai akadémiai székházban a jövő héten két rendezvényt terveznek. Az élet minősége - új szempontok a terápiában; ez lesz a központi témakör a pénteken, 14-én délután fél 3-kor kezdődő szimpóziumon, amelyet az Orvostudományi Szakbizottság közösen rendez a Merck Sharp and Dohme magyarországi képviseletével. Az előadásokra meghívták a régió betegellátásában dolgozó belgyógyászokat, kardiológusokat, gyógyszerészeket, az önkormányzatok illetékes vezetőit. A megelőző napon, pénteken délután 2 órakor az emeleti előadóban kezdődik dr. Szántó Ferenc (SZOTE) kandidátusi értekezésének vitája. Az NDSZ célja: Vitára hívni a társadalmat LOTTÓSZÁMOK 9, 24, 42, 57, 69 A Nemzeti Demokrata Szövetség akkor érzi maid magát igazán fontos politikai tényezőnek, ha a választásokon a szavazók voksaikkal elismerik tevékenységét jelentette ki Pozsgay Imre, a társadalmi szervezet elnöke. A Demokrata Szövetség vezetője hangsúlyozta: mindez távoli feladatot jelent, hiszen az NDSZ ma még nem a választásokra készül. Az energiáját most a szervezőmunka köti le, elsősorban a helyi szervezetek létrehozásával foglalkozik. Ez egyben tájékozódási lehetőség is arra, hogy a szervezet céljait miként fogadja a közvélemény, vállalják-e sokan annak megvalósítását. Pozsgay Imre kiemelte: nem olyan tagDoktorés gyógyszerészavatás A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem tanácsa dr. Fráter Loránd egyetemi tanár, rektor elnökletével 1992 február 8-án 12 órakor a Belvárosi moziban nyilvános ülést tart. A ülésen dr. Stájer Géza egyetemi tanár, dékán 9 gyógyszerészt doktorrá, 100 magyar és 18 angol tagozatos jelöltet gyógyszerésszé avat. Határhelyzet A kiskunhalasi határőrkerület tájékoztatása szerint az elmúlt hónapot a határsértők aktivitásának növekedése jellemezte. Százhatvanöten próbálkoztak meg észrevétlenül átjutni a határon, de ez csupán két százalékuknak sikerült. A jugoszláviai polgárháború elől e határszakaszon tizenkilencen érkeztek Magyarországra. A határátkelőhelyeken a forgalom kiegyensúlyozott volt. 831 ezer 752 utast és 231 ezer 122 járművet léptettek át. Utasvárakoztatás egy esetben - a jugoszláv fogadószervek hibájából - a hercegszántói átkelőn fordult elő. A határőrkerület ez évben kiemelt figyelmet fordít a hivatásos határőrizetre való szakaszos átállásra. Ennek során az új év első negyedében három őrsöt - a csikériait, a nagykérimajorit és az újszentivánit szüntetnek meg. A későbbiek során a kiskunhalasi határőrkerület az objektumokat értékesítésre kínálja. ságot akarnak, amelyik szentesíti a vezetés elgondolását, ellenkezőleg, olyat, amelyik tolmácsolja a nép akaratát az irányítóknak. és meg is követeli annak maradéktalan érvényre juttatását. Az NDSZ elnöke beszélt arról is, hogy minden olyan politikai erővel keresik a kapcsolatot, amely az ország súlyos válságának megoldásara törekszik. Elmondta: az Agrárszövetséggel egyezik a véleményük számos gond megoldási lehetőségében, így gondolnak az esetleges együttműködésre. Végül megerősítette: a szövetség szeretné vitára hívni a társadalmat, hiszen ez a kívánatos párbeszéd a rendszerváltáskor elmaradt. Díszdiplomák pedagógusoknak A szegedi Közművelődési és közoktatási iroda keresi azokat a pedagógusokat, akik 1942ben, 1932-ben, 1927-ben vagy 1922-ben végeztek, és jogosulttá váltak az arany, gyémánt, vas és rubin díszdiplomára. Az érintett pedagógusok ez ügyben tájékoztatást kapnak és intézkedést kezdeményezhetnek a Szegedi Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közművelődési és közoktatási irodáján (6720 Szeged, Széchenyi tér 11.; tel.: 23 111/234-es mellék). Összefoglaló A TELIN-csatornán vasárnap este 21.20-tól összefoglalót láthatnak a nézők az 1 millió forint összdíjazású kispályás terem-labdarúgótornáról, a KÉSZ Kupáról. ROSSZ HÍR Csütörtökön délután a Párizsi Áruházban bolti tolvajt értek tetten az eladók. A lefülelt középkorú hölgy egy fritőzt kísérelt meg elemelni. A késő esti órákban a körtöltés Fadrusz utcai átjárójánál hátulról támadtak egy 32 éves asszonyra. Befogták a száját, majd elvették kézitáskáját. A hajnali órákban a SingSing-diszkó előtt rongáltak meg egy ARO személygépkocsit. A szándékosan okozott kár 40 ezer forintra becsülhető. A Szeged Nagyáruház passzázsán betörték és kifosztották a Dollár butik kirakatát. A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság büntetőeljárást indított a fiatalkorú Sz. Krisztián szegedi lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy Felvétel testnevelés tagozatra A Kodály Téri Általános Iskola felvételt hirdet az 1992/93-as tanév testnevelés tagozatos első osztályába. Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várják, akik kedvet éreznek a rendszeres mozgáshoz, sportoláshoz. A felvétel ideje: február 18., 16.30-17.30 óráig. Helye: az iskola tornaterme. A jelentkezők sportfelszerelést vigyenek magukkal. A felvételt nyert tanulók mindennapos testnevelésben és úszásoktatásban részesülnek. ÚJ HANGOK A PARLAMENTBEN Veríték A bokszmeccs már a második menet közepén véget ért, mikoris a 70 kilós néger bokszolót kiverte a veríték. (manczy) csütörtökön betört a Debreceni utca egyik lakásába, ahonnan arany ékszereket és egy videomagnót vitt magával. Csütörtökön a reggeli órákban több súlyos és egy halálos baleset történt. Szegeden a Verseny utcában segédmotoros, a Dorozsmai úton személygépkocsi csúszott meg. A motoros elesett, a gépkocsi villanyoszlopnak ütközött. Hasonló okból Hódmezővásárhelyen a 47-es úton egy kézikocsit toló gyalogost ütött el gépkocsi. Szegeden a Csap utcában figyelmetlen gyalogos lépett egy féktávolságon belüli gépkocsi elé. Domaszék és Szeged között egy külföldi rendszámú gépkocsi okozott halálos balesetet, amikor egy tehergépkocsit előzve kisodródott, és az út menti ház kerítésének ütközött. A ház udvarában tartózkodó férfi a ráomló kerítés alatt lelte halálát. Ingyenes nyelvtanfolyamot indít a HAZA és HALADÁS Alapítvány márciusban haladó szinten, állástalan fiatalok számára. Érd.: a 24-41 l-es telefonon. (x) fEMP' + autómentés, Változatlan tarifával! ARÁDIÓ,J>ARTISCUM" kereskedelmi adásának fl mai ajánlata: Közvetítés a s/Lji-rti jégkoronggátóról Zenei kvíz ) Szerkesztő: Zanati Zsófi.i Vasárnap: Pályaválasztás. Vttl(lég: dr C'zene László Szerkesztő: Marga Mária „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!'" mindennap IS-18 óra közolt .i 04,1 MHz-tn (a DAMBU S hullámhosszán) « + Hirdetésfelvétel:&VVH Szeged, Tanácsköztársaság u. 7. TeL: 24-702, Tel/Fax:25-930 INTENZÍV NYELVISKOLA Leggyorsabb nyelvtanulás az Intenzív Nyelviskola 6 hetes tanfolyamán. Tájékoztatás, relaxáció, beírtakozás a Deák Ferenc Ginnáziumban 16-18 óra között. Tavalyi tandíjak és új kedvezmények! (x) D UCI A RÖVID-ÉS MÉTERÁRU Gombok 1 FCdb, amíg a készlet tart. Színes és mintás pamutés streccanyagok. TÖRÖK U. 8. (Bartók tér felől) '3QGQQOQS Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 53-777. 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. A Megamorv már csak a Parlamentben bízik Aláírásgyűjtés sírfelbontásra Nem lankad a Megamorv Petőfi Bizottság érdeklődése Petőfi Sándor földi maradványainak azonosítását illetően. A bizottság elnöke Morvái Ferenc tulajdonos és igazgató, Megamorv Kazánfejlesztő és Kutató Kft. A Barguzinban talált csontokról ugyan már azt is bebizonyították, hogy egy nő testének váza volt, ám ez nem vetette vissza a bizottságot az irányú törekvésében, hogy újabb mérföldkövet faragjon gránitba tudományos előrehaladásunk országútján. A napilapokban is olvasható a fizetett hirdetésként megjelenő felhívás, amely arra szólítja fel olvasóját, hogy aláírásával szorítsa rá a Parlamentet a Petrovics család sírjának fölnyitását elrendelő határozat meghozatalára. Ugyanezt találjuk abban a levélben, amelynek fejlécéről - a nemzetiszínű sávval, és Morvái Ferenc nevével szemközti sarokból - maga a költő néz ránk sötéten és szemrehányóan, annak az embernek a tekintetével, akivel méltatlanul bánik az utókor. A felhívás nem kevesebbet állít, mint hogy „népünk történelmének minden percét, minen szürke katonáját és díszes tábornokát nekünk, az utókor gyermekeinek fel kell vállalnunk, de együtt!" Akinek ennyi szürke katona és díszes tábornok felvállalása meghaladná a teherbíró-képességét, az vegye eszébe, hogy mindenki harcol: „ Vannak, akik a politikában, vannak, akik a gyárkapukon belül, vannak, akik vidéken, vannak, akik saját vállalkozásaik keretében vívják harcaikat." Ennyi katona, tábornok és harc közepette már szinte semmiségnek tűnik a Petrovics család sírboltjának bevétele. Az utolsó rohamra azonban még várni kell, mert „mai hatalmasságok és önkinevezett zseni tudósok" (idézetek a felhívásból) öntestükke! védelmezik a családi kripta nyugalmát. Nem marad más hátra, mint aláírásokat gyűjteni, és felszólítani a Parlamentet „a tudományos munkához nélkülözhetetlen sírfelbontási engedély" megadására „annak érdekében, hogy Petőfi-ügyben végre megszülessen az igazság." Akkor hát: fel, fel, vitézek, a csatára! NYILAS Várostörténeti, kulturális, közéleti magazin A város havilapja a Délmagyarország Kft. kiadásában. Első száma már kapható az újságárusoknál Kóstoló: „Hogyan jellemezzem ezt a mostani időszakot? Egyfelől szkepszis és belenyugvás tölt el: nem tehetek mást, minthogy elfogadjam ezt a semlegesebb, távolsSgtartóbb légkört, amely az emberek többségétől elzár. Másrészt: az iskolavezetés bizalommal és megbecsüléssel viszonyul munkámhoz, és ennek nagyon örülök. Harmadszor pedig: egyre nagyobb önkritikával szemlélem saját tanári munkámat, egyre elégedetlenebb vagyok felkészültségemmel, módszereimmel. Ha valaki a visszajövetelem okát firtatja, általában ezzel a közhellyel szoktam válaszolni az iskolával és a várossal kapcsolatban: Olyan, amilyen, de legalább az enyém!" (Beszélgetés Huszár Lajos zeneszerzővel) „Ölest jóval meghaladó, vaskos termetével, ha szólásra emelkedett a tanácsteremben, hogy stentori hangján, mint a város nagyágyúja gúnyos kirohanásokat intézzen a tanács ellen a közjó érdekében - olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani..." (Arcképvázlat Pillich Kálmánról) Rendelje meg, jövő hónaptól már otthonába viszik. Európa a Tisza partján VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Változóan felhős ég, a Dunántúlon többórás napsütés lesz, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél többfelé élénk, napközben néhol erős lesz. Hajnalban általában -1 és plusz 4 fok között, ésszakkeleten többfelé -3 fok körül, kora délután 5, 10 fok között alakul a hőmérséklet.