Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-09 / 7. szám

8 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. JAN. 9. AIDS a labdarúgásban is A közvéleményt az elmúlt év végén megdöbbentette a hír. hogy a világ egyik legjobb kosárlabdázója, az amerikai Earvin „Magic" Johnson AIDS-vírussal fertőzött. A DPA német hírügynökség jelentése szerint a belga labdarúgásban is „felütötte fejét" a XX. század pestisének tartott kór: az élvonalban szereplő Eintracht Aalst immár csak volt játékosa, a zambiai Webster Chikabala is hordozza az egyelőre gyógyíthatatlan betegség vírusát. A zambiai válogatott labdarúgó 1990 májusában kétéves szerződést kötött a Bundesligában szereplő FC Dynamo Dresdennel, de a megállapodást később felbontották. A német klub orvosa megállapította ugyanis a HIV-vírussal való fertőzöttséget a labdarúgónál, s ezért érvénytelenítették a munkavállalói szerződését. Ezután következett a belga csapat (Fazekas László is dolgozott itt egyébként edzőként), amely próbajáték után 1991 októberében szerződést kínált Chikabalának. Ezzel egy időben azonban a játékosnak orvosi vizsgálaton kellett átesnie, mert a munkavállalói engedély kiadásának feltétele Belgiumban is az érvényes egészségügyi bizonyítvány. A labdarúgó egy hónapig szerepelt is a bajnokságban, amikor megérkezett a vizsgálat eredménye. Az Aalst menedzsere, Patrick Ollans bejelentette, hogy Chikabala AlDS-tesztje pozitív lett. így a szerződés érvénytelen. Belga labdarúgó körökben egyébként ez volt az első ilyen jellegű pozitív vizsgálati eredmény. Chikabala nem tehetett mást, visszatért hazájába, volt egyesületéhez, a Changa Rangcrshez. Értesülések szerint jelenleg a zambiai válogatottal készül az Afrika Kupára. Michael Watson javulása csak viszonylagos Rendkívül óvatosan nyilatkozott Michael Watson állapotáról a londoni St. Bartholomeus kórház szóvivője. Elmondása szerint a ki­ütött ökölvívó, aki szeptember 21. óta fekszik a klinikán, nincs már ugyan kómás állapotban, jobb kezét és lábát tudja mozgatni, dc még mindig nem bizonyos, hogy megismeri-e családtagjait. Tizenöt héttel a profi vb-döntőn Chris Eubanktól kapott csaknem végzetes ütés után Watsont jelenleg fizikoterápiás kezelésben része­sítik. A kórház szóvivője nagyon óvatosan beszélt a felépülés reményéről. Amint mondta, a javulás ugyan megindult, de az ökölvívó túl súlyos agysérülést szenvedett ahhoz, hogy biztatót lehessen mondani a jövőjéről. A világ sportja Még öt amerikai város - St. Louis. Dallas, Indianapolis, New York és Miami - versenyezhet az 1998. évi Jóakarat Játékok rendezési jogáért. A volt Szovjetunió és az Egye­sült Államok először 1986-ban Moszkvában rendezte meg közösen a Jóakarat Játékokat, s megegyezett abban, hogy négyévente, a nyári olimpiák közötti páros esz­tendőkben. váltott helyszínen folytatja a hagyományt. 1990-ben Scattle volt a házigazda, a következő, 1994. évi versenyeknek pedig Szentpétervár ad majd otthont. Az 1998-ban esedékes egyesült államokbeli viadal megrendezéséért kilenc város jelentkezett, ebből az „első rostán" négy kihullott. Október l-jén döntenek arról, hogy a meg­maradtak közül melyik lesz a „befutó". Kilencévi házasság után elvált német feleségétói, Myrellától Edwin Moses amerikai atléta. A 36 éves, kétszeres olimpiai bajnok és világcsúcstartó gátfutó úgy nyilatkozott, hogy volt feleségével továbbra is barátok maradnak, sőt támogatja Myrella művészi tevé­kenységét. * Alaptalannak, félreértésnek nevezte az argentin „Clarin" című lapban megjelent hírt, amely szerint Alain Prost Forma l-es pilóta a Benettonhoz szerződik, a versenyistálló egyik szóvivője. Mint ismert, az újság kész tényként közölte, hogy a háromszoros világbajnok francia versenyző aláírt az olasz csapathoz. A szóvivő ezt'cáfolta. Mint mondta, csak annyi az igaz. hogy keresik a brazil Nelson Piquct utódát. Az olaszországi Aosta lakói június közepén határoznak arról, megpályázza-e a város a 2002. évi téli olimpiai játékok rendezését. Mint ismert, az Alpokban fekvő város az 1998. évi havas-jeges ötkarikás versenyeknek szeretett volna otthont adni. de a NOB a japán Naganónak szavazott bi­zalmat. Aosta 7000 lakosa nép­szavazáson dönt arról: az első „vereség" után vállalják-e az újabb nekifutást. * A német labdarúgó-válogatott volt játékosa, Dieter Müller lett a Bundesligában szereplő FC Dyna­mo Dresden menedzsere. A 37 éves sportember 12-szer öltötte magára a válogatott mezét, az 1977/78-as idényben tagja volt az 1. FC Köln bajnokcsapatának. A labdarúgó NBII. sorsolása Egerben kezd a Szeged SC Az MLSZ-ben kedden elkészí­tették a labdarúgó NB II. Keleti és Nyugati csoportjának tavaszi sor­solását. Eszerint az idény március 7-én kezdődik, s az utolsó, 30. furduló június 13-án lesz. Keleti csoport 16. forduló, március 7., szombat (14.30): Szolnok-Hajdúnánás, DVSC-Miske. Március 8„ va­sárnap (14.30): Kazincbarci­ka-Békéscsaba, Kaba-Bag, Nyír­egyháza-Budafok, Hatvan-Kecs­kemét, Szarvas-SALGGLAS, Eger-Szeged. 17. forduló, március 14., szombat (14.30): Békéscsaba­Kaba. Március 15., vasárnap (14.30): Hajdúnánás-DVSC, SALGGLAS-Kazincbarcika, Kecskemét-Szarvas, Bag-Nyíregy­háza, Budafok-Eger, Szeged­Szolnok, Miskc-Hatvan. 18. forduló, március 21., szombat (15.00): Szolnok-Bu­dafok. DVSC-Szeged. Március 22., vasárnap (15.00): Nyíregy­háza-Békéscsaba. Eger-Bag, Ka­ba-Kazincbarcika, Szarvas-Miske, Hatvan-Hajdúnánás, SALGGLAS­Kecskemét. 19. forduló, március 28., szombat (15.00): Békéscsaba­Eger. Március 29., vasárnap (16.00): Budafok-DVSC, Haj­dúnánás-Szarvas, Miske-SAL­GGLAS. Bag-Szolnok. Kaba­Nyírcgyháza, Szeged-Halvan, Kazincbarcika-Kecskemét. 20, forduló, április 4., szombat (16.30): Szolnok-Békéscsaba, DVSC-Bag. Április 5„ vasárnap (16.30): Kecskemét-Miske, Eger­Kaba. Nyíregyháza-Kazincbarcika. SALGGLAS-Hajdúnánás, Hatvan-Budafok, Szarvas-Szeged. 21. forduló, április ll„ szom­bat (16.30): Békéscsaba-DVSC. Április 12., vasárnap (16.30): Budafok-Szarvas, Kazincbar­cika-Miske. Hajdúnánás-Kecs­kemét, Nyíregyháza-Eger. Sze­ged-SALGGLAS, Kaba-Szolnok, Bag-Hatvan. 22. forduló, április 18., szom­bat (17.00): DVSC-Kaba, Szol­nok-Nyíregyháza. Április 19., vasárnap (17.00): Hatvan-Békés­csaba, Szarvas-Bag. Eger-Kazinc­barcika. SALGGLAS-Budafok, Kecskemét-Szeged, Miske­Hajdúnánás. 23. forduló, április 25., szom­bat (17.00): Békéscsaba-Szarvas. Április 26., vasárnap (17.00): Nyíregyháza-DVSC, Bag-SALG­GLAS. Szeged-Miske, Budafok­Kecskemét. Kazincbarcika-Haj­dúnánás, Eger-Szolnok, Kaba­Hatvan. 24. forduló, május 2., szombat (17.00): Szolnok-Kazincbarcika, DVSC-Eger. Május 3., vasárnap (17.00): SALGGLAS-Békéscsaba. Hatvan-Nyíregyháza, Kecskemét­Bag. Hajdúnánás-Szeged, Miske­Budafok, Szarvas-Kaba. 25. forduló, május 9„ szombat (17.001: Szolnok-DVSC. Békés­csaba-Kecskemét. Május 10., vasárnap (17.00): Bag-Miske, Nyíregyháza-Szarvas, Kazincbar­cika-Szeged, Budafok-Hajdú­nánás, Eger-Hatvan, Kaba-SALG­GLAS. 26. forduló, május 16., szom­bat (17.00): DVSC-Kazincbarcika. Május 17., vasárnap (17.00): Miske-Békéscsaba, SALG­GLAS-Nyíregyháza, Kecs­kemét-Kaba, Hatvan-Szolnok, Szarvas-Eger, Hajdúnánás-Bag, Szeged-Budafok. 27. forduló, május 23., szom­bat (17.00): DVSC-Hatvan, Szol­nok-Szarvas, Békéscsaba-Haj­dúnánás. Május 24., vasárnap (17.00): Kazincbarcika-Budafok, Nyíregyháza-Kecskemét, Eger­SALGGLAS. Bag-Szeged, Kaba­Miske. 28. forduló, május 31., vasár­nap (17.00): Szeged-Békéscsaba, Szarvas-DVSC, SALGGLAS­Szolnok, Miske-Nyíregyháza, Hajdúnánás-Kaba, Kecskemét­Eger, Budafok-Bag, Hatvan-Ka­zincbarcika. 29. forduló, junius 7., vasárnap (17.00): Békéscsaba-Budafok, Kaba-Szeged, Szolnok-Kecs­kemét, DVSC-SALGGLAS. Hat­van-Szarvas, Nyíregyháza-Haj­dúnánás, Eger-Miske, Kazincbar­cika-Bag. 30. forduló, június 13., vasár­nap (17.00): Bag-Békéscsaba. Kccskemét-DVSC, Szeged­Nyíregyháza, Budafok-Kaba. Szarvas-Kazincbarcika. SALG­GLAS-Hatvan. Hajdúnánás-Eger. Miske-Szolnok. HIRDETESFELVETEL A Délmagyarországba és a Délvilágba hétköznap reggel V-től este 7^-ig, Telefonon: (12-8361 és személyesen (Szeged. Tanácsköztársasag útja 10.) DÉLMAGYARORSZÁG KFT. I1 >1 APRÓHIH tDETÉS m 0 K 1 ADÁSVÉTEL JÁRMŰ 150 kg körüli sertés eladó. Érd.: Röszke, Felszabadulás u. 28.. vagy a 72-45 l-es telefonon. FARSANGRA szalagavatóra! Bársonyt, selymet, zsorzsettet a Palota Méteráruhói, Klauzál tér 5. DOBBERMAN kölyökkutya eladó. Tel.: 10-031, 9-16 óráig, vagy Kiszombor. Ökrös József u. l/A. VAS fóliavázak eladók. Érd.: tel.: 64-318, esti órákban. TÁPKOCKÁS salátapalánta eladó. Tel.: 75-203. NÖI vadonatúj 7/8-46-os platinaróka bunda igényesnek eladó. „Komoly érdeklődés 4142" jeligére a Sajtóházba. KÉTAJTÓS szekrény, fotelágy, zománcos és vaskályha, olajkályha, hűtőszekrény, régi konyhaasztal, gázrezsó, gázpörzsölő, üstház, tar­gonca, kisasztal, kerekasztal, kanapé, székek, stelázsi. márvány lapos komód, képkeretek, bronz- és réz­csillár eladó. Csongrádi sgt. 2/A. 1.4. WINCHESTER automata sörétes vadászfegyver, 4 hónapos, 12-es, cserélhctő choke-okkal. 22 hüvelykes csővel eladó. 12-es Merkel bock csere érdekel. Telefon: 16-341. FOGORVOSI berendezések eladók: Chirana turbina. Ritter doriol-karos fúrógép, lengóasztal, Korbelux lámpa, köpőcsésze nyálszívóval. Érdeklődni: a 16-341 -es telefonszámon. KERESEK linóleumot, építkezésből, vagy használtat is. este telefon: 25-404. ÉPÜLETET veszek bontásra. Tel.: 25-832. 2 DB kuvaszkölyök, 1 évesek eladók. Érd .: tel.: 64-318, esti órákban. AMIGA 500-as tartozékaival eladó. Telefon: 17-327. este 7 órától. BÚTOROK 10-20% árengedménnyel. Béke u. 8., Malom u. LVA. Tel.: 10-835. FAANYAG, deszka eladó 8000 Ft. köbmétere. Teréz u. 42. BONTÁSBÓL nagyméretű préstégla, 1 vas, sínvas, 3 m betongerenda kefni, 6, 10 válaszfaltégla, kedvezményes áron eladó. Úttöltéshez törmelék elvihető. Honvéd tér 5. Szállítás megoldható. POLSKI 126-os motor, sebességváltó, alkatrészek eladók. Érd .: Zádori Ferenc, hétköznap: 8-12 óráig tel.: 26-918. Személyesen mindennap: Dorozsma, Kond u. 5. KISFIAS tehén eladó. Domaszék, Szőlő u. 10. ÉPÍTKEZÉSBŐL kimaradt újszerű szarufák 5x3 léc, 5x5 palatartó GM betongerendák, parketta, dupla ajtó 1500 Ft/db ablakok olcsón eladók. Tel.: 53-006. BOBTAIL kiskutya eladó. Telefon: 67-166. esti órákban. EURO-NÁDSZÁL fogyasztóöv Magnetopuls fájdalommegszüntető „Origó"-tól, Török u. 9®. MTZ-t vennék 7-12 éveset. Telefon: (62)72-254. OLCSO bútor, háztartási gépek adásvétele. Holló u. 7/A. Tel.: 22-933. RENAULT 4-es, 8 éves eladó. Tel.: 56-453, 19 órától. ELADÓ bontásra alkalmas Trabant kiváló motorikus résszel és ugyanitt teherbíró szamár, fogattal együtt. Csengele. Egyetértés u. 10. ZSÜK platós, ponyvával ellátott 7 éves gépkocsi, műszakival, jó állapotban, sürgősen eladó. Érdeklődni: Sándor­falva, Kölcsey u. 28. 1200 Lada eladó. Petófitelep, Sallai Imre u. 48. AUTÓVÁSÁRLÁS Némelországban a legkedvezőbb áron, teljes körű ügyintézéssel. Indulás: január 15. Érdeklődni: Szeged. Garam u. 5®., Keller. 3 ÉVES TLX Dacia eladó. vagy csere is érdekel. Érd.: Gáspár Zoltán u. 6. VIIF45. BONTÁSRA eladó 1300 Lada. Szeged, Veresács u. 8. Meggyesi. BORULT 1500-as Lada, kifogástalan motorral eladó. Telefon: 51-387, Furák. ÚJ Peugeot személygépkocsik 3 évre, évi 10 %-os kamat mellett. Tel.: 21-923, csak 9-16 óráig. Lovászi Tibor. DACIA TLX vajszínű, 15 000 km-rel eladó. Telefon: 26-867. FIAT-Croma turbó disel, 5 éves, reális áron eladó. Tel.: 06-77-31-782. VÉGKIÁRUSÍTÁS különböző típusú autók a tavalyi árakon a Sajka u. 12-ben naponta 8-17 óráig. 1990-es JETTA Diesel eladó. Tel.: 27-953. 50 KCM-es, négyütemű Honda robogó eladó. Irányár: 30 000 Ft. Érd.: este 55-820. 75 (MM) Ft-ért, áron alul eladó első kézből 10 éves, 1200-as Lada Combi, felújított motorral. Petresi u. 7/B. IU4. OPEL Astra 1.4 i kat. 0 km-es eladó. Érd.: egész nap, 13-240. ALBERLET KISTELEK központjában 1,5 szobás, téglaépítésű, gázfűtéses, telefonos öröklakás, azonnal beköltözhetően eladó, vagy szegedire cserélhető. Érd.: esti órákban. Tel.: 27-231. GYÍK utcai 2+hallos lakás kedvező áron eladó. Tel.: 10-309. NEMES TAKÁCS utcában tégla­blokkos, gázfűtéses 1 szoba, össz­komfortos, 40 nm-es lakás eladó. Érdeklődni: 22-553-as telefonon. TISZA-PARTI 75 nm-es tanácsi lakást + garázst + nyugati autót, esetleg kettőt is + készpénzt 3,5-4 szobás, lehetőleg telefonos magánházra cserélem, lehet esetleg félkész is. „Értékegyeztetés 3368" jeligére a Sajtóházba. 61 NM-es új típusú, étkezős lakás 1 250 000 Ft-ért eladó. Garázs meg­oldható. Lomnici u. 35. III. 15. BELVÁROSI 3 szobás, téglaépítésű, telefonos, garázsos lakás eladó. Cím: Szeged, Felső Tisza part 18. 1V/17. Érd.: csak telefonon 27-139. 16-20 óráig. KECSKEMÉTI utcában épülő társas­házban lakások leköthetők. Érd.: napközben, tel.: 24-744. VADÁSZ u. 5. sz. alatt épülő társas­házban III. szinten és a tetőtérben lakások leköthetők. Érd.: napközben, tel.: 24-744. FELSŐ TISZA PARTI 70 nm-es tanácsi lakásom elvi cserével cserélném. Ajánlatokat: 12-565-ös telefonra kérem. BUDAPESTRE cserélem szegedi 2x2 szoba, összkomfortos, telefonos lakásomat. Mars téri üzletemet. Telefon: 17-621. 19 óra után. AZONNALI beköltözéssel eladó 38 nm-es tégla társasházi lakás. Telefon: 17-910. BAKAY N. u. 13. sz. alatti társas­házban 1,5 szobás lakás leköthető. Érdeklődni: 12-845 telefonon. 17 óráig. VÉRTÓI úti 1,5 szobás, VIII. emeleti tanácsi lakást cserélnék bármilyen kisebb tanácsi lakásra. „Minden megoldás érdekel 3408" jeligére a Sajtóházba. BÉCSI krt-on szerkezetkész állapotig építendő társasházban 104 és 125 nm-es lakás leköthető 21 000 FHim + telekár. Érd.: 10-801. SZEGEDEN 2+2-es lakás 1 100 000 Ft-ért eladó. Érd.: 22-088/1320 telefonon. TELEFONOS, elsó emeleti, 70 négyzetméteres.'tehermentes lakás eladó. Szeged. Molnár u. 10. VI., FIATAL házaspár 1 gyermekkel olcsó albérletet keres. Telefon: 14-416. BELVÁROSI, gázfűtéses 1.5 szobás, bútorozott lakás kiadó. „Hosszabb távú lekötés 3369" jeligére a Sajtóházba. ETELKA soron kettőszobás lakás hosszabb időre kiadó. Érdeklődni: Kígyó u. I. II. 12., délután 4-6 óráig. BÚTOROZOTT albérleti szoba (főbérlós) telefonos kiadó. Telefon: 15-235. EGYEDÜLÁLLÓ magányos nő 35-40 évesig lakás tisztántartásáért lakást kaphat. Érd.: 15-18 óráig, Kiskun­dorozsma, Kőbárány u. 16. SZEGEDEN főbérlő nélküli, bútoro­zatlan 1.5 szobás lakás hosszabb időre kiadó. „Januártól 4206" jeligére a Sajtóházba. BÚTOROZATLAN, telefonos magán­házat bérelnék. Tel.: 21-608. NDROMEDA LAKÁS bérlés-kiadás: ANDROMÉDA Iroda. Tisza L. krt. 48. Tel.: 6213-000. LAKAS INGATLAN PÓN1LÓ könnyű utánfutó, pavilon eladó. Tel.: 12-324. piaci TEHERMENTES, 35 nm-es lakásomat nagyobbra elcserélem. Érd.: Retek u. 5®. IX. 34.. szombat, vasárnap. IGÉNYESEN kivitelezett. Belvároshoz közeli, téglablokkos, első emeleti garzonlakás beköltözhetően, fizetés­könnyítéssel eladó. Tel.: 6219-779. GARÁZS eladó, vagy kiadó a Göndör soron. Tel.: 53-270. 3 SZOBÁS, összkomfortos magánház azonnal beköltözhetően eladó. Szóreg. Zalka Máté út 50. Érd.: egész nap. BÉKETELEPI, telefonos magánház 3.5 millióért eladó. Tel.: 10-309. CSONGRÁD Körös-torokban üdülő eladó, nyugati kocsira cserélhető. Tel.: 7222-448. RÖSZKÉN a Holt-Tiszánál kert eladó, kiadó, vagy garázsra, gépkocsira cserélhető. „Értékegyeztetés 4138" jeligére a Sajtóházba. SÁNDORFALVÁN 3,5 szobás, gáz­központifűtéses családi ház. nagy melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Sándorfalva, Kölcsey u. 28. FELSŐ TISZA PARTI 2,5 szobás, telefonos lakást és balástyai tanyát eladnám, vagy magánházra cserél­ném. Érd.: tel.: 30-722. DOROZSMA, Széksósi út 69. sz. ház eladó (fele is) 250 n-öl. Érdeklődni: Balástya, Móra u. 15. KÉTSZINTES, ölszobás két családnak alkalmas magánház eladó. Tel.: 19-944. KOSSUTH Lajos sugárút 109. szám alatt 8100 nm-es telephely eladó. Érdeklődni: 12-565-ös telefonon. BAKTÓBAN lakhaló üdülő eladó. Érdeklődni: 12-565-ös telefonon. ÖSSZKOMFORTOS, kiskertes magán­ház eladó. Dorozsma, Balajthy u. 51. sz. alatt. Szeged környéki tanyát beszámítok. TANYA eladó, 2 szoba, összkomfortos, központi fűtéses, termálfürdőhöz 2 km-re. Telefonigénnyel (8. várakozó). Érd.: Bányai László 6120 Kiskun­majsa, Ötfa 116. BALÁSTYA, Táncsics u. 34. sz. alatti .3 szobás, összkomfortos, központi fűtéses családi ház eladó. 344 n-öl telekkel, garázzsal, valamint jószág tartására alkalmas melléképülettel. Érdeklődni: a helyszínen. Tóth Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents