Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-28 / 23. szám

10 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. JAN. 28. Deák-bál a megyeházán Jó hangulatú, több mozzanatában impozáns szalagavató bálát tartott a Deák Ferenc Gimnázium január 24-én, pénteken a Csongrád megyei önkormányzat Rákóczi téri székházában. A szükség, a bálák rendezésére alkalmas helyszínek, intézmények ínsége-szülte ötlet bevált, sőt várakozáson felüli megoldásnak bizonyult. A megyeháza aulájának belső tere tágasságánál fogva bizonyos eleganciát kölcsönzött a rendezvénynek, és kényelmes, levegős táncteret biztosított az ezerfőnyi vendégsereg számára. A nyitótánc alatt a békebeli bálák archaikus bájának sugárzását érezhették a vendégek, külö­nösen azok, akik az emeleti körfolyosókról szemlélték a negyedikesek által eltáncolt bécsi keringő muszlinfodros forgatagát. A megyei önkormányzat vezetői szívesen fogadták az igen sok megyei fiatalt nevelő Deák gimnázium diákjait, akik rendkívül kulturált viselkedésükkel és megjelenésükkel arattak osztatlan elismerést a vendéglátók körében. A szükség törvényt bont, és olykor, úgy látszik, újat teremt. A két intézmény vezetői, Lehman István, a Csongrád megyei önkormányzat vezetője és dr. Kovács László, a Deák Ferenc Gimnázium igazgatója, egyaránt örömmel tekintenék hagyományteremtő gesztusnak e péntek esti Deák-bálat a megyeházán. FOTÓ: SZÉKELY LÁSZLÓ Hatezerhatszáz konzerv Segítség az eszéki gyermekeknek Lapunkban is híreltük jó egy hete, hogy az újszegedi Odessza Il-es Számú Altalános Iskola tanárai, diákjai és az ott működő DROID sci-fi csapat felhívással fordult a város iskoláihoz: segít­senek az éhező eszéki gyermekeken, s tartós élelmiszereket jutassanak el az újszegedi begyűjtőhelyre. Az „Egy gyermek - egy konzerv" akció tegnap befejeződött. A felhívásra megmozdult 27 általános iskola és 4 középiskola diáksága. Összesen 6600 doboz konzerv, 30 kiló liszt, 76 csomag tészta, 174 csomag tejpor, s megszámlálni is sok, mennyi tartós élelmiszer gyűlt össze. Egy baksi kisiparos például 5 hatalmas zsák Kuki-t küldött. A Hungar Hotels Rt. és a Somogyi Könyvtár módszertani csoportja intézményesen vett részt az akcióban. Érdekes, hogy még Tatabányára is eljutott a lapunkban közzétett felhívás: a Magyar Garabonciás Szövetség központja ugyanis onnan küldött kétezer forintot, hogy ezen konzerveket vásárolhassanak a szegediek. Ajándék volt ez az út Orsolya a Világszépe-választáson A tolvajra prüttyög a ketyere - Pedig már azt hittem, hogy el sem utazom ­meséli nem sokkal a hazatérés után. A Pesti szálló drinkbárjában beszélgetünk. Orsolyát szolid kosztümjében nem bámulják meg a jövő-menő vendégek. - Egyszerűen nem akadt támogatóm. Persze nem csoda, a botrány, amit a két előttem végzett lány kizárása okozott a szépségverseny után, nem tett jót. Mikor megjött a kívánságlista, hogy micsoda ruhatárral kell elutaznom az útra, magamban már letettem róla. Ha nem segít a Multimédia, cl sem indulhatok. - Izgalmas lehetett betoppanni London egyik legelőlekőbb szállodájába, hogy jó estét, Magyarországról jöttem, mesterségem címere: Miss Hungary. - Vacsoráztak a többiek, mikor megérkeztem. Hamar feloldódtam közöttük, megtapsoltak, kedvesen fogadtak. Általában nem riválisoknak tekintettük egymást, hanem társaknak egy ajándékúton. - Feltűnő lehetett, ahogy nyolcvanan megjelentek bárhol, akár a híres Manhattan negyedben. - Manhattanban nem jártuk, New York csak átszállóhely volt számunkra. Egy napot töltöt­tünk ott, azt is kibélelték programokkal. Általában nem hagytak szabad időt a számunkra, és szorosan őriztek bennünket. Méghozzá női felvigyázók. Nem is volt botrány körülöttünk sehol az út során. A végén már kicsit untam, hogy sosem sétálhatok egyedül a városokban. A cseh szépségkirálynővel, aki a barátnőm lett, számoltuk a napokat, mint a sorkatonák. Egyéb­ként nem vonultunk szépségcsordában sehová. Hatos csoportokba osztottak bennünket. Jel­lemző, hogy én a keleti blokkba kerültem, az orosz, bolgár, cseh, lengyel szépségkirálynő mellé. Dc ez zavart a legkevésbé. - Hol érezte legjobban magát? - Fokvárosban, mert imádom a tengert, amit korábban egyszer láttam csak, mikor a szü­leimmel Jugoszláviában üdültünk. - Végül is Atlantában kötöttek ki, pedig az eredeti terv szerint a Miss World-választás Puerto Ricoban lett volna... - Mi is menet közben tudtuk meg, hogy válto­zik a program. Emiatt három hétig Atlantában maradtunk. Izgalmas hely, de a nevezetességeket egy délelőtt megnézheti az ember. Amerika más világ. A karácsonyt is egy nagy shownak fogták fel, aminek többek között mi lettünk a reklám­hölgyei. Ez kissé taszított, mert nekem a kará­csony családi ünnep. Ráadásul épp akkor van a születésnapom. Látták rajtam Szentesete a többiek, hogy elszontyolodom. Csaptak egy kis bulit, még tortát is sütöttek a tiszteletemre. - A verseny biztosan nagy show volt. - Ne higgye. Minden a tévének szólt. Az előa­dásba ötpercenként bevágtak egy hirdetést. Olyankor ácsorogtunk, vártuk, hogy folytatódjon a „móka-kacagás". Nekem tíz percig tartott a verseny, míg eltáncoltam egy kis koreográfiát és fürdőruhában felvonultam. Éstélyiben már csak az első tízet szólították. Oda nem kerültem be. Számomra sokkal izgalmasabb volt, hogy részt vehettem néhány nagy divatbemutatón, mint alkalmi manöken. Nagyon értenek ehhez, sokat tanultam tőlük. - Ezek szerint a divatszakmát választja? - Most egy évig, míg szépségkirálynő vagyok, mindenképpen. Nyáron megint elutazom egy versenyre Görögországba, és úgy tűnik, szerződésem is lesz erre az időre hazai cégekkel. Az év elteltével eldől, hogy izgalmas kirándulás volt-e számomra a szépipar, vagy megragadok itt. Az se baj, ha nem. Tanulni akarok, s van még időm dönteni G. L. F. Gyilkolt a Junoszty Csak hétfőn értesült a tűzol­tóság arról a csongrád-bokrosi tűzesetről, amelyre senki nem. figyelt fel, mégis két férfi ha­lálát okozta. Az elsődleges szakértői vélemény szerint, az 163l-es számú tanyán szombat éjszaka bekapcsolva hagyták a szovjet gyártmányú Junoszty televíziót, mely a hajnali órákban valamilyen műszaki hiba következtében kigyulladt és teljesen kiégett. A tűz nem terjedt tovább, de a füst megölte a szobában alvó férfiakat. Képzeljék maguk elé a csil­laggarázsokba zsúfolt kocsikat! A kísértés nagy, s a portyázó autótolvajok mind gyakrabban csábulnak el. Kész profik. A kiszemelt jármű elkötése néhány perc. Míg a tulajdonos az igazak álmát alussza, kocsija már a sarkon fordul, útban van a bontó, vagy éppenséggel a legközelebbi határ felé. Am a történet folytatódik. Mondjuk, a lopott kocsi elhalad egy járő­röző rendőrautó mellett. Kéte­sélyes szituáció, a tolvaj nagyot nyel: igazoltatják, vagy sem? Elképzelhető, a jövőben az első variáció lesz a gyakoribb, ugya­nis a rendőrautóban prüttyögni kezd a ketyere: félreérthetetle­nül figyelmeztet, illetéktelen vezeti a kocsit. A ketyere csupán kis szer­kentyűje az autólopásokat megelőző, kombinált vagyon­védelmi rendszernek, amely a napokban kezd ismertté válni. Kifejlesztője, a Karc Autóregiszter Klub még tavaly szeptemberben kötött megállapodást az autó­klubbal a rendszer hazai alkal­mazására. Csongrád megyé­ben és Szegeden ezekben a napokban kapják meg a gya­logos és autós rendórjárőrök a Karc-jelfogó berendezéseket. A könnyű, téglalapalakú, fekete, műanyag ketyere használati utasítása roppant egyszerű, gombnyomással veszi a lopott kocsiból érkező figyelmeztető jeleket. A kocsi igazi tulajdo­nosa ugyanis - mielőtt elhagyja járművét - , bekapcsolja a alkalmasint az igazolás, hogy legálisan jutottak az alkatrészhez.) Ami pedig végképp megza­varhatja az autólopásokra spe­cializálódott bűnözőket, az az, hogy a tulajdonosok kényükre kedvükre válogathatnak a védelmi rendszer variációi között. Előfordulhat, hogy csak azonosító jeleket vésetnek a lámpabúrákra, szélvédőkre. Meglehet, látható véset nincs a kocsin, van benne viszont riasztó. Végül is egyre megy: minden formációnak nyoma van a központi nyilván­tartásban. Az autósok szíve­joga eldönteni, megér-e nekik 6-7 ezer forintot a teljes Karc­vagyonvédelmi rendszer. Egyelőre. Mert megérhetik még az autótulajdonosok, hogy a biztosítók az ügyfeleknek kötelezővé teszik a Karc-ot, vagy más védelmi szisztémát. Most még ott tartunk, hogy a Karc-rendszerben érdekelt Állami Biztosító Rt. szegedi irodájában csak hallomásból ismerik, mi a teendőjük a rendszert beépíttető autósokkal. Ettől függetlenül, ha az említettek rendelkeznek extra Cascoval, és a teljes Karc­rendszert igénybe veszik, egyhavi Casco díjkedvezményre jogosultak. Holnap, szerdán délután az Aerocaritas munkatársai kami­onnal szállítják el az összegyűlt élelmiszereket, miután helyben megtörténik a vámellenőrzés. M. E. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA jeladót. ( Ami­kor meg beül, értelemszerűen kikapcsolja.) Az autóklub megyei tit­kárától tud­juk, néhány jól értesült sze­gedi autós má­ris jelentkezett a klub szervi­zében és kérte a Karc-jeladó beszerelését. Ezt a műve­letet teljes ti­tok övezi, csak a tulajdonos és a szerelő tud az adó rejtekhelyéről - amelyből állítólag bő­ven van, úgy­hogy tolvaj legyen a tal­pán, aki meg- — találja, hatástalanítja... Az adó-vevő csupán része a vagyonvédelmi rendszernek. Kiegészülhet a kocsi műanyag -és üvegalkatrészeinck megje­lölésével: alumíniumoxid­porral több helyre is bekar­colják a rendszámot. Persze a műveletek megkezdése előtt az autóklubban minden esetben ellenőrzik az okmányok hite­lességét. E védelmi rendszer­nek, ha úgy tetszik, koronája a rendszámokról vezetett köz­ponti számítógépes nyilvántar­Bármilyen kicsi is a fekete, Karc-jelfogó, formája miatt gondot okoz a gyalogos rendő­röknek, hová tegyék. Csongrád megyében azon gondolkodnak, hogy a már nem hasz.nálatos gázspray k tokjaiban, a dere­kukra erősítve hordják majd. tási rendszer az Országos Rendőr főkapi­tányságon és a Karc Regiszter Klubban. Ko­vács Mihály, a Csongrád Megyei Ren­dőr-főkapi­tányság szá­zadosa sze­rint 5-7 perc­be telik egy Szegeden el­fogott, Karc­védelmet él­vező kocsi azonosítása. A ketye­rékből nem csak a ren­dőrök kaptak, jutott belőlük minden ha­tárátkelőre. A lopott kocsit a határokon túlra csem­pészők úgyszólván teljesen esélytelenek, hiszen a be­kapcsolva maradt jeladók „segélyhívására" prüttyögni kezd a ketyere a határőrök zsebében is. A lopott alkat­részekkel üzletelőknek, or­gazdáknak is megnehezedik a dolguk, hiszen a bevésett azonosító számokat lehetetlen nyom nélkül eltávolítani. ( Ha mégis vásárolnának bontóban jelölt alkatrészt, őrizzék meg a számlát! Az lesz

Next

/
Thumbnails
Contents