Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-28 / 23. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. JAN. 28. Seselj fenyegetőzik A fele-fele arányban magyar és szerblakta Tisza-menti Csókára látogatott a minap a szélsőséges nézeteiről és megnyilatkozásairól ismert dr. Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke. A zsúfolásig megtelt művelődési (!) házban a pártvezér elemezte az időszerű szerbiai politikai helyzetet és a harctéren kialakult erőviszonyokat. Szerinte fél év alatt „felszabadították " a horvátországi szerb teriileteket, ennek ellenére „résen kell lenni" nehogy a zöldasztalnál (értsd: tárgyalások útján) mindezt elveszítsék! Nézete szerint a horvát félnek a háborúzás felel meg, s ezért nem hagyja abba a provokációkat. Ami pedig Magyarországot illeti: ha netán ez az ország is ráfanyalodna a koncra (mármint Vajdaságra), akkor Szerbiának ezen a részén is vérfürdő lenne. A militáns fenyegetés végén nem mulasztotta el megjegyezni: azt üzenem annak a huszonötezer vajdasági magyarnak, aki elmenekült' Szerbiából, nehogy hazatérjen, mert pórul jár!... Ha nem most és nem Csókán (ahol a magyar lakosság is jól hallotta) jelentette volna ki a fentieket, talán nem is érdemelne különösebb figyelmet a kisebbség-gyűlölő (egyébként szlovén származású) csetnikvajda fenyegetőzése. így azonban nem árt komolyabban odafigyelni. Annál inkább, mert az utóbbi időben gyakran hangzanak el Vajdaságban, más pártvezérek részéről is, ilyen jellegűfigyelmeztetések. K. F. Romániai magyarok Megszámláltattunk Ez sem ment ilyen-olyan cirkuszok nélkül. Még a különben csendes Temesvár is helyszíne volt egy kisebb diverziónak, ugyanis a helyi román napilapok egyike, a szélsőjobbos irányultságú Renasterea Banateana közölt egy olvasói levelet, mindjárt az összeírások megkezdése után, amelyben egy román szülő arról panaszkodott, hogy a számlálóbiztos a vegyes házasságból származó két gyermekük közül bár az egyikei írta volna be román nemzetiségűnek, mert az a fránya biztos, a helyi magyar gimnázium meg nem nevezett tanára, mindkét gyermekből színmagyart akart csinálni. Szép mese, talán elhitte, aki írta. Tizenöt éve nem volt Romániában népszámlálás. Nemzetközi gyakorlat szerint tízévenként esedékes az általános összeírás, volt tehát minek utána nézni. Ugyanis Ceausescu alatt nem csapón az etnikai vonatkozású adatok voltak titkosak — és torzított belőle annyi, amennyit közöltek -, de a népesség mozgására vonatkozók is. Miközben az erdélyi nagyvárosok felé tartó népességet „szűrték", csak az kaphatott állandó városi lakhelyet, aki megfelelt sokmindenféle feltételnek, nem utolsó sorban az etnikainak. Gyakorlatilag nem tudjuk, hol mennyien laknak. Ezen belül az etnikai összetétel jelenti a további kérdőjelt. Bánsági község polgármestere sóhajt fel, nem hitte volna, hogy a papírjaikban szereplő 3900 fő helyett az összeírok találnak a község körzetében írd és mondd 2300 lelket. A többi a 15 év alatt úgy tűnt el, hogy közben senkinek sem volt érdeke pontos statisztikát vezetni. Ezek után megkérdezhetjük - ismerhetjük-e a sokkal nehezebben követhető nagyvárosok lakossági helyzetét? S elkerülhetetlen kérdés - valóban 23 milliós az ország lakossága? A volt diktátor ugyanis drasztikus népességszabályozási törvényeivel akarta elérni, az ezredforduló előtt, valamikor '95 táján, a 25 milliós összlakosságot. Csaknem bizonyosra vehető, az ország lakossága 23 millió alatt van. Mennyi ebből a kisebbségi? Vállalták-e a cigányok etnikai mivoltukat? A többi etnikum, a magyar kivételével kicsiny, bár dobrudzsai tatárok és törökök, meg ukránok is vallják, a hivatalos statisztikákban szereplő adatok meg sem közelítik valós lélekszámukat. És a romániai magyarság? Ismertek a kifogások - a népszámlálást a parlament kellett volna hogy előkészítse, az űrlapról nyílt szakmai vitát kellett volna folytatni; az etnikai kisebbségeket hátrányos helyzetbe hozó kodifikációt alkalmaztak (sváb és szász nemzetiség a németeknél, magyarungur-székely-csángó a magyaroknál), de ennél súlyosabb a székely nyelv ilyenként való bejegyezhetősége, mert nem létezik. A nemzet fensőbbrendűségét hirdeti az a tény, hogy a román nemzetiség és az ortodox vallás eleve az űrlapba nyomattatott, a többieket viszont fel kell vezetni. Ez megkülönböztetés ott, ahol a demokrácia működő valami. A kormányfő felhívásban fordult a népszámlálást végzőkhöz és minden polgárhoz, hogy felelősen viszonyuljanak az összeíráshoz, korrekten végezzék el a bejegyzéseket, ennek ellenére az RMDSZ manipulációt hangoztat és bejelentették, hogy nemsokára elvégzik, a kisebbségi egyházakkal közösen, külön népszámlálásukat. Marad tehát a kérdés - mennyien vagyunk? Az első, részleges eredményekre csak fél év múltán számíthatunk. Addig az RMDSZ sem juthat (kontroll)adatok birtokába. BODÓ BARNA Antall (még) nem utazik New Yorkba Antall József miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta John Allan Birch-et, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság, valamint Charles H. Thomast, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagyköveteit. A kormányfő megbeszélést folytatott a diplomatákkal az ENSZ Biztonsági Tanácsának a hét folyamán New Yorkban sorra kerülő csúcsértekezletéről, és átadta nekik a John Major brit miniszterelnöknek, valamint a George Bush amerikai elnöknek szóló levelét. A miniszterelnök a levelekben arról adott tájékoztatást, hogy a Magyar Köztársaság kormányát a csúcstalálkozón Jeszenszky Géza külügyminiszter, mint a miniszterelnök egyik helyettese és személyes megbízottja fogja képviselni. A magyar miniszterelnök már korábban elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia kormányfőjének a csúcstalálkozóra szóló meghívását. Hétfőn Antall József arról tájékoztatta a nagyköveteket, hogy néhány hetes - korábban betervezett utókezelése miatt, ami most zárult le, orvosai nem tanácsolták a tengerentúli utazást. Bár a jelzett utókezelés itthoni feladatainak ellátásában nem gátolta, e rövid, 72 órás utazást most még nem javasolták. Eltérő hírünk a világban A KELET-EURÓPAI TERSEGBEN egyedül Magyarország számíthat némi föllendülésre 1992-ben, a lengyel és a csehszlovák gazdaság még visszaesik - mondta a The Independent című brit lapnak adott nyilatkozatában Peter Havlik. a bécsi összehasonlító gazdasági tanulmányok intézetének igazgatóhelyettese és dr. Hubert Gabrisch, az intézet szóvivője. Ha meghirdették volna a sikeres reformok versenyét, bizonyára Magyarország győzne - mondta dr. Gabrisch. - Magyarország fokozatos átmenetet választott, jobban egyensúlyozza az árfelszabadítást és a verseny megindítását. „KAPIÍALIZMUS GULYÁS NÉLKÜL" címmel két lapoldalon foglalkozik hétfőn Magyarországgal a Francia Kommunista Párt lapja, a L'Humanite. Az összeállítás igen sötét képet fest az ország helyzetéről. „A magyar gazdaság nagyszabású kiárusítása" alcímű összeállításához fűzött kommentárjában a lap azt írja, hogy „a kapitalizmus bevezetésének növelnie kellett volna a jólétet és meg kellett volna hoznia a szabadságot, ám a pénz törvénye, éppen úgy, mint Nyugaton, sem a szabadságnak, sem pedig a haladásnak nem tényezője. A munkanélküliség tömeges, az ipar árveréseken kerül eladásra, de rosszul. A MAGYARORSZAGI NEMZETI KISEBBSEGEK képviselői elégedetlenek a kisebbségi törvény tervezetével - írta a Svobodne Slovo című prágai lap hétfői számában Michal Stasz, a CSTK hírügynökség budapesti tudósítója. A beszámoló szerint az elégedetlenségnek az az oka, hogy a törvénytervezet nem tartalmazza a nemzeti kisebbségek jogát saját parlamenti képviseletre. - Magyarországnak már 150 éve (!) nincs olyan törvénye, amely védené a nemzetiségi kisebbségek jogait és meghatározná jogállásukat - írta Stasz. A tudósító szerint Budapest számára azért is szükséges egy ilyen dokumentum elfogadása, mert „a legmagasabb szintű magyar szervek állandóan a szomszéd államokban élő kisebbségek helyzetével és jogállásával foglalkoznak, miközben ők maguk néha nagyon kemény bírálatot kapnak saját hazájukban a kisebbségek helyzete miatt..." A CSTK tudósítója ugyanakkor megírta azt is, hogy a magyar parlament - a hátrányok kiegyenlítése érdekében diákonként és tanévenként közel 14 000 forinttal több pénzt szánt a nemzetiségi iskolákra, mint a többi, tankötelezettséget teljesítő oktatási intézményre. A belgrádi Politika születésnapja Nyolcvannyolc éve jelent meg először a Politika című belgrádi napilap és az évforduló alkalmából szombati számában facsimile kinyomtatta az 1904. január 25-én utcára került első számát. Az akkori Szerb Királyságban a Politika mint magántulajdonban lévő lap jelent meg olyan időben, amikor a sajtótörvény mindössze ebből az egyetlen mondatból állt: „Szerbia sajtója szabad". A Politika mind a mai napig Szerbia legbefolyásosabb politikai napilapja, s egyúttal a legolvasottabb szerb újság is, amely közel áll a jelenlegi szerb vezetéshez. Jeszenszky a bécsi Kurierban Nem leszünk átutazó ország Magyarországnak nincs lehetősége befogadni azokat a százezreket, akik gazdasági okokból az egykori Szovjetunió országaiból és Romániából elvándorolni kényszerülnek, s nem is szándékozunk átutazó-ország lenni - mondotta Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter a Kurier című bécsi lapnak adott nyilatkozatában. A menekültkérdésben, amely - amint az újságírónak válaszolva Jeszenszky Géza elmondta - szintén szerepel a bécsi megbeszéléseken, Magyarország és Ausztria közös stratégiával tudná fékezni a menekültáradatot. Fontos lenne a kellő információ, hogy a menedékjogot remélők ne tápláljanak hamis illúziókat. Mivel a gazdasági menekülteket sehol nem fogadják be, a Nyugatnak „helyszíni" segéllyel kellene őket otthonmaradásra bírnia. Más kérdésekről szólva a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak is érdeke Ausztria közös piaci tagsága. Nem vagyunk riválisok, hanem partnerek - mondta Jeszenszky. Szólt a külügyminiszter arról, hogy Magyarország elégedett a NATO legutóbbi ülésének eredményével. Európa legfontosabb feladata, hogy megakadályozza a jugoszláviaihoz hasonló háborúk kialakulását - mondotta. Ami Magyarország és Szerbia kapcsolatát illeti, nem lehet arra számítva várakozni, hogy Szerbiának szüksége van Magyarországra, mert köti az út- és telefonhálózat és sok egyéb kapcsolódás. A jószomszédi kapcsolatnak elébe kell menni, s igen fontos szempont a vajdasági magyarság sorsa is. Magyarország gazdasági talpraállására vonatkozóan a külügyminiszter derűlátóan nyilatkozott. Túl sok volt korábban a beteljesületlen ígéret - mondta, s hozzáfűzte: meg kell akadályoznunk, hogy az emberek csalódjanak a demokráciában. Pénzügyi visszaélések Kínos vereségeket szenvedett - alig két hónappal az idén esedékes helyhatósági választások előtt - a kormányzó Francia Szocialista Párt a hét végén több helyi választáson, illetve egy nemzetgyűlési pótválasztáson. Ez utóbbinál, Nord megye egyik választókerületében a második fordulóba csak a szélsőjobboldali Nemzeti Front és az egyesült ellenzék jelöltje jutott tovább. A szocialista párt szóvivője, Jean-Jack Quevranne hétfőn elismerte, hogy a párt választóit nem sikerült mozgósítani. Beismerte, hogy a pártot erősen lejáratták a választók szemében az állítólagos pénzügyi visszaélések hírei és az országosan érezhető gazdasági nehézségek. Ha lenne lakás... Észt, lett és litván képviselők felszólították Borisz Jelcin orosz elnököt, hogy mielőbb vonja ki a volt szovjet hadsereg három balti köztársaságban tartózkodó egységeit. A Balti Tanács ülésén résztvevő képviselők annak a reményüknek adtak hangot, hogy még a hét közepéig sikerül kitűzniük a 400 ezerre tehető haderő teljes kivonásának határidejét. A Balti Tanácsnak az az álláspontja, hogy az egykori szovjet hadsereg kötelékébe tartozó katonák kivonását azonnal meg kell kezdeni. A hajdani szovjet hadsereghez tartozó egységek kivonását Moszkva szerint a súlyos lakáshiány lassítja. Sikerült! A korábbi értesülések ellenére hétfőn rendben, tervszerűen történt meg a Mir űrállomás és egy újabb teherűrhajó összekapcsolása. Az orosz tévé előző este azt jelentette, hogy az űrrepüléseket irányító központ munkatársai hétfőn figyelmeztető sztrájkot tartanak és meghiúsítják a bonyolult űrbeli műveletet. Líbia (is) fenyeget Tripoli felfegyverzi az arab tömegeket és a muzulmán mozgalmakat, ha az Egyesült Államok újabb katonai akciókat hajtana végre Líbia ellen jelentette ki Abdusszalám Ahmed DzsaUud hétfőn Teheránban. Az ÍRNA iráni hírügynökség jelentése szerint a második számú líbiai vezető azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a saját belső gondjairól való figyelemelterelés céljából nagyméretű összeesküvést sző Líbia ellen. Bojkottfelhívás Kínai ellenzékiek Li Peng kormányfő nyugat-európai és New York-i utazásához időzített felhívásukban kérték hétfőn a külföldi kormányokat, hogy bojkottálják a pekingi vezetőket, amíg számottevően meg nem javul az emberi jogok helyzete Kínában. Kijelentették, hogy a bebörtönzött ellenzékiekkel változatlanul nagyon rosszul bánnak. Sorkatonák helyett hivatásos határőrök Munkához láttak a hivatásos határőrök a magyar-román és a magyar-ukrán határszakaszon. Seres József alezredes, a nyírbátori kerület parancsnokságának vezetője hétfőn elmondta: a beregsurányi, a csengersimai, a nyírábrányi, a tiszabecsi és a záhonyi átkelőhelyeken a sorkatonákat fölváltva, húszan kezdték el tevékenységüket. A közeli napokban újabb hivatásos katonák állnak munkába, s a tervek szerint az év végéig összesen 180 jelentkezőt vesznek fel. A következő esztendők során 1995-ig további kétszázan kapnak lehetőséget arra, hogy foglalkozásnak választhassák a határ őrizetét. Az útiokmányok ellenőrzését végző hivatásos határőröket pályázat útján választották, illetve választják ki. A jelentkezőknek szigorú követelményeknek kell megfelelniük. Csak azok pályázhatnak, akik 35 éven aluliak, sorkatonai szolgálatukat már letöltötték, legalább középiskolai végzettségűek, és vállalják a szolgálattal összefüggő szakmai képesítés megszerzését. Meg kell felelniük az egészségügyi alkalmasságot eldöntő orvosi vizsgálat követelményeinek is. A munkájukat megkezdő hivatásos határőröket egyébként gyér forgalom várta a magyar-román és a magyar-ukrán szakaszon. A téli időszaknak megfelelően kevés az utasok száma, így az ellenőrzéseket követően viszonylag gyors az átkelés. Záhonynál viszont a kamionokkal továbbra is gond van, mert az ukrán fél fogadóképtelensége miatt este 5 és reggel 7 óra között az áruszállító tehergépkocsikat nem engedik át, azok este, valamint éjjel a magyar oldalon kénytelenek várakozni. Elfelejtett - 8 milliót! December eleje óta hevert egy Loire menti kisváros pénzügyi tisztviselőnőjének fiókjában nyertes lottószelvénye, amelyre csaknem nyolc millió frank járt neki. A háromgyermekes anya a december 7-i húzás után elfelejtette megnézni szelvényét. A szelvény lejárati határidejének közeledtével a lottóvállalat figyelmeztetést tett közzé a lapokban. Erre a hirdetésre figyelt fel a nyertes édesanyja. Mivel ismerte a számokat, amelyekkel lánya játszani szokott, megkérdezte tőle, nem az övé volt-e véletlenül a nyeremény. A boldog és feledékeny nyertes pénteken már fel is vette a tisztes összeget... Gyors leszerelés A vártnál gyorsabban halad a Független Államok Közösségében a volt szovjet atomfegyverek leszerelése. Ezt a James Baker amerikai külügyminiszter környezetében lévő amerikai magas rangú tisztségviselő jelentette ki hétfőn. Szerinte a fegyverek nagy részét már összegyűjtötték a köztársaságokban. A kivárás időszaka A jugoszláviai frontszakaszokról érkező jelentések arról tanúskodnak, hogy a szemben álló felek a kivárás időszakában vannak: csak kisebb lövöldözések történtek. Eszéken az éjszaka két robbanás hallatszott. A zord időjárás mellett a szlavón fővárosban gondot okoz a több mint 9000 menekült, akik a megszállt környező falvakból kerestek oltalmat Eszéken. Szépségverseny Albániában Albánia sem akar elmaradni a világ többi országa mögött még január hónapban megrendezik Tiranában az első szépségversenyt az ország történetében. Az albán rádió, a hírt közölve, azt is hírül adta, hogy sokan jelentkeztek -főleg a városokból - a szépségversenyre, és egy különbizottság már ki is választotta a lányok közül a döntő 25 részvevőjét. Az Albán Ifjúsági Szövetség hirdetése a Zeri i Rinse című ifjúsági lapban reklámozza a szépségversenyt. Luan Bregasi, a szövetség elnöke elmondta a rádió tudósítójának, hogy a döntőn amerikai és francia énekesek lépnek fel, és a nézők közt sorsolást rendeznek.