Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám

PÉNTEK, 1992. JAN. 24. HETEDHÉT HATÁRON 7 / Opusztaszer - a kerítésen innen Legyen az bármilyen fórum, Ópusztaszert úgynevezett kiemelt községként emlegetik. Aligha a falunak szól azonban ez a „kiemeltség". Legalábbis egyelőre a helybeliek úgy érzik, ezzel a megkülönböztető címmel pusztán az emlékpark és a Feszty-körkép miatt illetik a települést. A község fejlesztéséről érdemben kevés szó esik, márpedig ez a nemzeti zarándokhely csak akkor válik idegenforgalmi centrummá, ha az emlékpark kerítésén kívüli helyszínt is vonzóvá teszik az ide látogatók számára. És ezt a leckét nem kizárólag a helyi önkormányzatnak adják fel... Apropo önkormányzat. Kecskeméti János polgármester nem rejti véka alá, mennyire megviselik azok az esetek, amikor semmibe veszik a falu felelős vezetőit és nélkülük kezdeményeznek ilyen-olyan „akciókat", a falut érintő változtatásokat, például a falu nevének kicserélését. Eredményként könyveli el viszont, hogy 13 esztendő után, tavaly tavasszal ismét teljes jogú tagja lett Ópusztaszer az emlékbizottságnak. Vagyis végre megszűnt az a méltatlan kirekesztettség, amely eddig megfosztotta a falu irányítóit attól, hogy a parkon belül történő eseményekhez, történésekhez közük legyen. Az elmúlt évben közel 36 millió forinttal gazdálkodott a település önkormányzata, amely kizárólag független képviselőkből áll, és talán ebből adódóan nagyon egységes. Amire törekedtek, azaz hogy egyetlen intézményben se csökkenjen a működés, az ellátás színvonala, elérték. Egyebek mellett EKG-készüléket vásároltak az orvosi rendelőbe, telefont kapott a fogorvosi szoba, a gondozási központ munkáját egy Niva könnyíti meg. Felülvizsgálták, majd novemberben elfogadták a község új rendezési tervét, amely a jövő fejlesztési programját, feladatait határozza meg. A déli autópálya megépülését 100 ezer forinttal támogatta az önkormányzat. Egy régi szeri hagyományt elevenítettek fel az Árpád nap megrendezésével, amelyet ezentúl minden év júniusában megtartanak: a világban és a határainkon belül élő magyarság rendszeres találkozóhelyévé szeretnék tenni ezt az ünnepnapot. Megszüntették a régi szemétlerakóhelyet és egy úgynevezett palánkos, 100x80 méter alapterületű kulturáltan kezelhető szeméttelepet alakítottak ki. Erre a munkálatra 600 ezer forintot költöttek. A ravatalozóba újabb koporsó hűtőt vettek. Két számítógéppel és egy fénymásolóval gazdagodott a hivatal és a közeljövőben kötik be a telefaxot. Közművesített telkeket osztottak, összesen negyvennégy házhelyet adtak el. Javult a kereskedelmi szolgáltatás színvonala, felavatták a Szeri Üzletházat, valamint megnyílt két élelmiszer-és ruházati bolt és egy papír üzlet. A távlati fejlesztésekre gondolva, tavaly közel 3 millió forintot helyeztek el tartós betétbe. Hogy mire szánják ezt az összeget és milyen utat jelöl ki a falunak a település önkormányzata, azt majd az új költségvetés tartalmazza. G. E. Kistelepülések kultúrája Költségek szorításában Nincs a Szeged környéki településeken olyan művelődési ház, amelyik ne küzdene pénzhiánnyal. Mert az önkormányzatok pénzéből csak annyi támogatásra futja, mint a korábbi években (néhol annyira sem); pedig az üzemeltetési költségek - a fűtés, a villany, stb. - emelkednek, növekednek az utaztatási díjak, több pénzért jönnek el az előadók. A nép kultúrára, szórakozásra, önképzésre jutó pénze ugyanakkor mind kevesebb lesz, csökken az érdeklődés a rendezvények iránt, kevesebben járnak bálba, diszkóba, nyelvtanfolyamra, gépjárművezető- és más képzésre. Emiatt a belépők árát, a képzések díját emelni kellene - ám ezzel a keveseket is elriasztanák. A közös kasszából országos pályázatokon lehet ugyan egy-egy tánc- vagy más csoport, kör tevékenységéhez pénzt elnyerni - a kapott 40-50 ezer forintok azonban hamar elfogynak. Növekszik viszont a művelődési intézményekkel szemben támasztott azon lakossági igény, hogy próbáljon többet tenni a helyi közösségekért. Segítsen megszervezni azokat, szükségleteik és igényeik szerint adjon nekik programot ( ne csak szórakoztatót, hanem például az aktuális problémáikat levezetőket is). Mindezek szorításában miként maradhat életképes egy-egy kisebb település művelődési háza? Erről tájékozódtam a minap Zsombón, ahol Mészáros János, a művelődés centrumának vezetője elmondta, szűkülnek a lehetőségeik. Az önkormányzat a régi bevételekhez viszonyítva méri a háznak a támogatást (méghozzá tizenkettedelve, havi bontásban), csökkennek a rendezvények, a terembérleti díjak bevételei (kisebb a faluban a közösségi szórakozási igény, a korábban sikeres, Szegedről és a környékből is pénzt hozó itteni nyelvtanfolyamokat elsorvasztotta a városi konkurencia), a csoportok működéséhez nem elégségesek a központi pályázatokon elnyert összegek. A művelődési ház úgynevezett vállalkozási típusú hasznosítása (például a kereskedelmi vásárok szervezése) sem hoz elég plusz pénzt, pedig a népművelők már jóideje módosítottak eredeti tevékenységi körükön és mostanra „átmentek menedzserbe". Úgy érzik, a civil társadalomnak éppen most lenne szüksége arra, hogy többet foglalkozzanak a közösségekkel. Mert csak elvben lehetséges az, amit megfogalmaz a központi művelődési koncepció, hogy tudniillik a helyi közösségek önmaguk fogalmazzák meg magukat és szükségleteiket. A falvakban ez nem él meg; ott fel kell kínálni a szerveződés lehetőségeit, segíteni muszáj az igények megfogalmazását és kielégítésüket, színtereket kell adni a csoportoknak. Zsombón ezt bizonyította például a kisgyermekes anyáknak tavaly szervezett népfőiskola, ami a szülői eredményességet szolgálja. S ezt igazolja a művelődési ház által az elmúlt évben létrehozott bioklub is. Ezeket úgymond ki kellett találni, meg kellett szervezni, a részvevők nevében írt pályázatokkal meg kellett szerezni a pénzt a közkasszából a működésükhöz. Sót, ha ez a pénz elfogy, akkor sem lehet őket „kitenni" a művelődés, a közösség házából, hanem újabb anyagi forrásokhoz kell segíteni - éppenúgy, mint más csoportjaikat (a táncosokat, a korongozókat, stb.). A művelődés emberei keresik hát a szponzorokat. (így lészen a humán szükségletű népművelő kényszeres pénzügyvivő...) Mert tudják, hogy ezek a kisközösségek lehetnek az alapjai a későbbi nagyobb vagy sokfélébb közösségeknek, amelyek majd kézzelfogható humanitárius hasznot hoznak.( A kisgyermekes anyák és a képzésre most szerveződő apák gyermeknevelési ismeretei például később válnak emberi tőkévé.) Felvállalják a közösségkezelés igen nehéz feladatát - aminek végrehajtásához olyan alapvető fogódzók hiányoznak, mint az, hogy a településen miből fognak majd megélni az emberek, milyen ismeretekhez, képzettséghez kellene segíteni őket. Teszik ezt ráadásul egy olyan helyzetben és légkörben, ami mesterségesen is nehezíttetik azzal, hogy tavaly például szinte havonta megkérdőjeleztetett a művelődési intézmény sorsa. S olyan helyzetben, hogy számottevő helyi szponzoruk nincs (a helybeli - illetve annak bejelentett - vállalkozók igazából nem kötődnek ide, nem áldoznak a falu kultúrájára). Jellemző, hogy a művelődési ház gondozásában megjelenő helyi lap, a Zsombói Hírmondó februári kiadási költségeit a Szatymaz És Vidéke Takarékszövetkezet állja majd... SZABÓ MAGDOLNA Védd magad, Kistelek! Horváth János képviselő kezdeményezésére önvédelmi csoportot szerveznek Kistelek közrendjének és közbiztonságának jobbítására. Eddig huszonketten vállalták a napi járőrözést. Az önkormányzat az önvédelmi csoport tevékenységének megkönnyítésére egy UAZ terepjáró gépkocsit bocsátott a polgárőrök rendelkezésére. Népünk hagyományvilágából Öreg fűzfák Még nincsen nagyon messze az idő, amikor ilyenkor télvíz idején a folyók menti települések lakói az erdők rendben tartásával foglalkoztak. Férfiemberek dolga volt az. Élesre reszelt és fent baltákkal és fejszékkel, fűrészekkel vonultak a gátőrnél kiváltott szelvénybe, és addig vágták a fűzés nyárfák ágait, amíg rájuk nem esteledett. Három ember dolgozott egy bandában nyakaláskor. Koronájuknál vágták le az olykor combvastagságú ágakat, amiket a Tisza szélén szedett vékony fűzhajtásokból csavart gúzskötéllel kötöztek kévébe. A vastagabb ágakat, a botfákat méteresekbe vágták el és űrméteres halmokba rakták. A nyakaló bandák harmadán részeltek, vagyis, a vágó bandáé lett minden harmadik kéve rőzse, és minden harmadik űrméter fa. A részt maguk között egyenlő arányban osztották el, majd ki hogyan tudta, hazaszállította. Fogatos gazdák nemigen mentek erdőt vágni. Ok a fuvar árában meghatározott mennyiségű fát és rőzsét számítottak föl, és vagy szánkóval, vagy kocsival hordták a kért helyre a vágók részét. Aki öreg fák, illetve a parti sumarasok vágását vállalta, az mindent hazavihetett, amit kivágott. Ok voltak a sumarazók, vagy dögfázók. Égy személyis sumarazhatott, ám a dögfákat legalább két ember vágta, vagyis társultak. Mivel mindent hazavihettek, amit kivágtak, ezért az ő munkájuk volt az éggyedös, vagy mindibűl való erdővágás. Erre főként a szegényebb családok vállalkoztak, s itt már együtt dolgozhatott főleg a sumarazásnál - az egész család. Mióta olajjal és gázzal fűtünk, egyszeriben a múlté lett az erdővágás szüksége. Ha jól számolom, legalább tizenöt éve nem jár senki az erdőbe, hogy téli tüzelőjét onnan szerezze be. S ez nagyon meglátszik az erdőkön. Mivel nem nyakalják a füzeseket, ormótlan és idomtalan ágas-bogak, olykor emberderéknyi vastagságban csúnyáikodnak. Sok a letört ág, és igen sok faderék korhadásnak indult. A nyárfák is megöregedtek, szinte csúnyák lettek, pedig hajdan egy-egy kezelt nyárfa királynőként emelkedett a gondozott fűzfák fölé, s ágain varjúk fészkeltek. A kubikgödrökben vadkacsák, vadlibák úszkáltak, a zsombékoldalokban kisebb vadak fészkeltek. Ha kilépett medréből a Tisza, mind menekültek a partos részekre. Gyakran előfordult, hogy az ártéren lévő víz befagyott. Ilyenkor érdekes látványt nyújtott a jégen nyargalni akaró, ám minduntalan eleső állatok groteszk ügyetlenkedése. Olvadáskor hatalmas jégtáblák úsztak a vízen. A gátakat sohasem rongálták, mert védelmet adtak a rendben tartott fák. És úszott a sok vadalma, olykor élettelen halak, amik hol itt, hol ott akadtak fönn. Talán innen származtatható egy, már elfelejtett szólásunk, miszerint: csuka teröm a nádon, alma mög a fűzfákon. Öregszenek hát a tiszai füzesek. Részleges megújításuk egyre sürgősebbé válik. De hát, kinek kell ma a fa, a rőzse? Senkinek. Ezért aztán szépen tönkremennek az erdők, néhol szinte áthatolhatatlanokká válnak. Körülbelül húsz évvel ezelőtt magam is jártam erdőt vágni. Én is hagyományosan szereztem be a télire való tüzelőt, így tudom, milyen nehéz munka az erdővágás. De csak az első napokban. Aztán, hogy belemelegszik az ember, már könnyebb. Bandák sora hujántgatott egymásnak, máskor meg, ha élesebben fogott á hideg foga, összesereglettünk a közös tűznél, és beszélgettünk, mások pálinkát kortyolgattak. Naponta halljuk a rádióban, mennyi munkanélküli van. Lám, munka éppenséggel lenne, de kérdés, nem venné-e sértésnek egy is közülük, ha az erdővágásra irányítanánk a figyelmét. Százával dolgozhatnának baltákkal, fűrészekkel, és én hiszem, ez is megérne egy vállalkozói ötletet. Mert bár kényelmes a radiátor, vagy a konvektor mellett, ám ki tudja, nem lesz-e még szükség egy kis szilárd tüzelőre. Nem kívánom én vissza a kemencés, sparhejtos világot magamnak se, másnak sem. Csupán, és elsősorban az erdőinket védeném, amelyek mindig hálásan fizettek, ha egy kis munkával szebbé, élőbbé tette .őket a1 ember. IFJ. LELE JÓZSEF „Dócziné ládájából" Kis falu Dóc, lakói azonban annál önérzetesebbek, minthogy véka alatt tartanák gondjaikat avagy az előrelépés legkisebb jelét is. A jól működő önkormányzati testület, a polgármester, a jegyző ezen önbecsülés jegyében igyekszik kiszolgálni a falut. Még „tart" a csomag... Idős ember szavát jegyeztem le: Még „tart" a csomag... Miről van szó? Az önkormányzati hivatal hölgydolgozói a hetven év feletti polgároknak személyesen nyújtották át lakhelyükön a kisközösség ajándékát. Nyolcvan ember volt a kedvezményezett egyenként ötszáz forint értékű volt az a bizonyos csomag... A dóciak nem nagy igényűek. Ha még tart a csomag! Összegszerűen Az önkormányzati testület folyó évben 14 millió forint fölött rendelkezik. Ez 1,5 millió forinttal nagyobb a tavalyinál. Az állami támogatás módosulása után az elköltés mikéntje vált fontossá. A kompenzálás mechanizmusa immár belső ügy - ezt is tervszerűen, a tavalyi tettek számontartásával fogják végezni. Hétvégi orvosi ügyelet Megoldódott a falu egyik gondja. Minden második hétvégén, péntek déltől hétfő reggelig Dócon rendel dr. Takó Zsuzsa, aki Szegedről jő „haza" ilyenkor. Az orvosnőt ismerik, szeretik és tisztelik a faluban. Reflotron Nagy súlyt helyez az önkormányzati testület az orvosi rendelő műszerellátottságának javítására. A Népjóléti Minisztériumnál már megrendelték azt a számítógépet, aminél a Reflotron nevű univerzális kislaboratórium használatba adása tűnik fontosabbnak. A Boehringer-Mannheim nevű német cég gyártmányához egy gyulai kft. révén, két részlet kiegyenlítése után jutnak hozzá. Mit tud e gép? Tizenhatféle analízist két perc alatt képes elvégezni, tökéletes megbízhatóság mellett. Ami a dóciak számára szerfölött fontos: a betegeket nem kell utaztatni, gyorsan megszülethet a diagnózis. Könyvtár-ügy Tóth Margit könyvtáros örömére új helyre költöztették az 5004 könyvet számláló tárat. Valaha rendőri szolgálati lakásnak használták az épületet, s hétfő óta a felújított épületben elsősorban gyermek- és szakirodalom iránt érdeklődnek a helybéliek. Az eljáró középiskolások a kötelező olvasmány címtárát igyekeznek pótolni, és sikere van a videovetítésnek (elsősorban egészségügyi felvilágosító filmekről van szó) is. Közművelődési pályázaton nyolcvanezer forintot nyertek, amiből színes tévét, videót és rádiómagnót vásároltak. Tavaly - hála az önkormányzat közművelődés-támogatásának - 73 ezer forintot költhettek könyvek vásárlására, újságok és folyóiratok előfizetésére. P. S. .