Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-20 / 16. szám

10 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992.JAN.20. Merre halad a Haladás? Korrá.skúlról szóló minapi, egész, oldali kilevő összeállításunkban Szabó Imre, a Haladás Téesz elnöke mindössze arra utalt, várhatóan egy szolgáltató, kereskedő, értékesítő típusú társasággá alakul át a szövetkezet. Konkrétan milyen vállalkozásokra gondoltak, merre halad a Haladás? Ezúttal erről kérdeztem az elnököt. - Egyebek között fejleszteni akarjuk a szárítóüzemünket. Ennek megvalósításában a cso­lyospálosi központú Dehidro­coop Kft. lenne a partnerünk. Ez a cég zöldscgszárítmányokkal kereskedik, és már eddig is gyakran száríttattak nálunk például patiszont és pritamin paprikát. Jó üzleti kapcsolataik, bejáratott nyugati piacaik van­nak, ily módon összefogható lenne a termelés és az értéke­sítés. Ebben a közös vállal­kozásban természetesen már nem hozott alapanyagot dolgoz­nánk fel. hanem tagjainkkal termeltetnénk meg a szükséges zöldségféléket. Ezzel biztos piacot biztosítanánk a termelők­nek, és az sem akármilyen szempont, hogy legalább hét­nyolc hónapon keresztül folya­matosan munkát adna dolgo­zóinknak a szárító. Máris létrehoztunk egy ön­álló ágazatot, amely a különféle szolgáltatások ellátására, e tevékenység koordinálására hivatott. Ez a vállalkozás gon­doskodik a művelési eszközök, gépek biztosításáról, a szerves­és műtrágyaigények kielégíté­séről. Talpon maradni azonban csak akkor tud az ágazat, ha képes lesz funkcióját úgy ala­kítani, hogy az eredményt, hasznot hozzon. Amiből fej­leszteni lehet, amely alapját képezheti a műszaki színvonal javításának. Szinte a 24. órában vagyunk, ami a géppark felújítá­sát illeti, tehát valamennyiünk elemi érdeke, hogy megerősöd­jön ez a szolgáltatóprofil. A gé­pesítés irányát az határozza majd meg, milyen arány alakul ki a ki­vett és a közösben hagyott föld között. Nyilvánvalóan a farmer­gazdaságok megfelelő kiszol­gálásához több. a nagyüzemi termelésben használtnál kisebb teljesítményű, univerzális talaj­művelő gép szükséges. Tovább szeretnénk bővíteni az 1988 óta működő veszprémi, saját elosztóhálózatunkat. Itt úgynevezett nagybani értékesí­tés folyik - a teljes zöldség- és gyümölcsskálánkkal jelen va­gyunk. Hasonló vállalkozás­ba fognánk Forráskúton is, méghozzá rövidesen. Májusban tervezzük széles választékú diszkontáruházunk nyitását. Gondolkodunk egy zöldség­feldolgozó üzem megteremtésé­ről. Nagy kapacitású hűtőhá­zunkkal az alapvető feltétel adott a konyhakész, fagyasztott termékek előállításához. Vi­szonylag kis beruházással meg­oldható lenne ez a fejlesztés, amely a zöldségszárító üzem­hez hasonlóan felvevőpiacot jelentene a helybeli termelők­nek és munkalehetőséget adna a térségben lakóknak. GOMBOS ERZSÉBF:T Szombaton tilos az esernyő A közelmúlt tartós esőzései sajátos következményekkel jártak Izraelben. Egyrészt fel­virradt a napja az esernyő­gyáraknak és az utcai esernyő­árusoknak, másrészt a szefárd közösség tagjai megtudhatták, hogy szombaton még az eser­nyőt sem nyithatják ki. Morde­chai Eilahu főrabbi nyomatéko­san hívta fel a szefárd zsidók fi­gyelmét. hogy szombaton, a he­ti pihenőnapon tilos bárminemű elektromos vagy mechanikus tárgyat használni, ilyen eszkö­zöket magukkal vinni. Eilahu főrabbi, a kivételes esőzésekre való tekintettel, engedélyt adott arra, hogy veszély esetén az or­todox közösség tagjai használ­hatják a telefont, amennyiben segítséget kell kérni. Például, ha a vihar ledönti a villany­oszlopot, és a földön lévő veze­tékek halálos veszélyt rejtenek, nos, ez esetben szabad telefo­nálni. Tavaszt jelző madarak, virágok.. ...útmutatása, sorsa mit is jelent a városlakó számára? Mert csodálatos dolog az. időjárás és a természet kavar­gó ölelkezése. Az ember egy életen át bóklászik, bandukol, összevissza szurkáltatja ma­gát, aztán irkál, pepecsel, fényképez... Es elkészülnek naplói, alud a madarak érke­zése, virágnyílások ideje sora­kozik latin nevekkel -, ami a tudományosság dicsfényét vonja a homlok köré. Volt idő, amikor nem is tudtam komo­lyan venni, ha valaminek nem tudtam latinul a nevét. Kapusi Klárába például kamaszko­romban szerelmes voltam, olyan volt. mint egy rózsaszál, szeme, mint az ég kékje, de mivel nem tudtam Kapusi Klári nevét latinul leírni, kép­telen voltam komolyan venni érzéseimet. Növény- és ma­dárfenológiai naplóm (feno­lógia - ismétlődő).biológiai jelenségek, pl. virágzás, ma­dárvonulás - időjárással való összefüggését vizsgáló határ­tudomány) 48. oldalára ra­gasztottam be (mármint a fényképet), de ez sem hasz­nált, mert ugyebár nem tud­tam latinul bejegyezni... S úgy látszik, azért kellett lemon­danom róla, mert nem volt elég tudományos! Persze ezen azért az evek segítettek, meg­tanítottak az áltudománvos­ság minden emberi huncut­ságára, s tudom már, hogy az emberi gyerekkor meséi azért világítanak át az idő ködén mindörökkön, mert anyanyel­ven varázsolják elénk az apró történések sziromjait... Igv most már nem a Forsytia vi­rágáról és a Sturnus vulgáris csapatairól írok, hanem sok­kal inkább az aranyvessző ja­nuári nyílásáról és a vidám seregélyek surranó, visszatérő égi jeléről. Ugyanaz és mé­gis... Mostanában, az elmúlt hetekben, városlakók és róna­járók, mindannyian éreztük a melegfrontok „tavaszát"..., láttuk a visszaérkező mezei pacsirták csapatait, az anten­nán feszítő házi rozsdafarkút, fehér-tói nádasszélben bujkáló csilp-csalp füzikét, pár vissza­térő bíbicet, a januári ravasz visszacsalt hírnökeit. Reméljük, a fagyok, havazások elől időben visszaszárnyalnak szubtrópusi telelőhelyükre, s az aranyvesszőbokor ágvé­gein elfagyó sárga szirmok után az igazi tavasznak is jut életre simogatni való virág­bimbó... S kertünk zöld lándzsás hó­virágjai békésen tovább ál­modnak az Apis melifikáról... bocsánat, a nektár illatú, har­matváró méhekről. CSIZMAZIA GYÖRGY Templomok a Hargitán GYENES KÁLMÁN FOTÓI TÖOBAN FT QÖL1 . S1 KCYBFCyom K — rnssmmivimi PLÉBÁNOS a; K 1A LAT11 mem P £ ST ÍSBE IIA K 112 3^ ÉLETBEN MARA! aK 62 AKOZJVIÁSi.pLEBÁNÍÁBA íAJLT82<5.ÉLETBEN WURA'DT ' irm • • , < i m h > § M i Az utolsó szál kolbászig— Milyen a domaszéki embör? - Csodálatosan rendesnek tűnik: egyszerű, dolgos, köz­vetlen, segítőkész. Most az az érzésem, mintha egy nagy családként állnának előttem a falu s a tanyák lakói. Nem tud­nak meglenni egymás nélkül. Csak végig kell menni a falun. A házak önmagukért beszélnek. Látszik: ezek a tehetős emberek munkával szerezték a javakat. Ami külön, nagyon tetszik: értik a tréfát. Én még nem találkoztam olyannal, aki ne értené az ugrató szót. S hogy tudnak mulatni! Nézzen csak Katikára, a kolléganőmre: még a szeme is nevet! Ilyenek az itteni asszonyok, lányok. El­meséljek egy eredeti domaszéki történetet, amit a minap hallot­tam? A székelyeknek, is becsü­letére válna a csattanó. Tudja, annak idején a sepsiszent­györgyi Vadrózsa együttesben táncoltam, jártuk a falvakat, gyűjtöttük az ehhez mérhető mondákat - hogy a következő faluban továbbadjuk. Jó szerep, nemde? Szóval, a domaszéki hegyek között az alábbi történet járja - elmondója maga az, aki Réka asszony egyike azon székely származású magyaroknak, akik az utóbbi években telepedtek le vagy dolgoznak Domaszéken és tanyavilágában. Szék, szék, Domas/.ék ­a székelyek jól érzik magukat a sok „hegy" (Sárkányhegy, Farkashegy...), azaz domaszéki szőlőföld szomszédságában. Nyitott szemmel figyelik környezetüket. Valamihez idomulni kell. Az itteniekhez. Milyen a domaszéki embör? - kérdeztem, s nem késett a válasz: megélte, elszenvedte, majd ki­kaparta a gesztenyét. Nem baj, ha egyes szám első személyben hangzik el? Vegye úgy, mintha Kökösről jövet,. Torjára menet mondanám... Katona voltam. Baka. Honvéd. Mindennap, abban a bizonyos órában abból a zizegő újságból - ugye tudja, melyikről van szó? - olvastak föl nekünk. Azt hitték, tágítják a fejünket. így Hruscsov, úgy MacMillan, be nem állt volna a szájuk. Az otthoni leveleket erre az időre tartogattuk. Nyu­godtan cl lehetett olvasni a sirá­mokat a hruscsovoskodás alatt. Mélázhatott az ember, még szu­nyókált is. Olvasok. Megáll a szívverésem - anyámékat kila­koltatták! Mindenüket elvették! Olyan szitokáradat tört ki belő­lem, mint amikor ganéhordús közben megmakacsolta a lovam magát. A másiknak kiállt a szájából a Hruscsov, úgy bá­mult. Elküldtem a... Nem mon­dom hova, az Urálon túlra avagy a Volgán innenre, elég az hozzá, nem kapott levegőt. A fiúk közrefogtak. Sorolták. Mindenkinek elvitték valamijét, valakijét. Nyugi, nyugi, apafej, nincs kivétel, ezt fújták. Én, mint egy sárkány, szórtam az átkokat. Nem tudtak lekötözni sem. Egyszer csak a parancsnok előtt állok. Végigmért az öreg­úr. Parancsba adta: most, azon­nal, gépkocsiba ülök, s két egyenruhás legénnyel vissza­rckviralok minden javat. Hap­tákba vágtam magam: igenis! Az ilyen tiszteket hívtuk ma­gunk között ludovikásoknak. Valaki cinevezte őket annak, rajtuk maradt. Kikoptak. O volt az utolsó. Irány Domaszék. A kocsmában szíverősítő. Onnan a tanácselnök és a pribékek. Szó nélkül visszakaptunk mindent, az utolsó szál kolbászig. A paran­csot teljesítettem, az utolsó szál kolbászig. Ha nem így volt, ne egyenek a malacaim, az utolsó szál kolbászig. Nem kell elhinni az utolsó szál kolbászig ­mosolygott hamiskásan Réka asszony, a domaszékiek kitűnő megfigyelője, azt viszont nem tudom megállítani, hogy cmher az embernek ne adjá'tovább. Mivel szép történet. A vége olyan megnyugtató, mint Elek apó meséi. Az igazában megbántott mellé áll egy nagyhatalmú úr. Aki föl sem mérheti, mit jelent a szó: az utolsó szál kolbászig. Oda-vissza. Nos, ezen derülnek a domaszékiek. Olyan jó azzal tréfálkozni, ami velünk esett meg... Vagy megeshetett volna. PATAKI SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents