Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-16 / 13. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. JAN. 15. Könyvmustra Hull a halálpuha hó Tóth Bálint: Krisztinavárosi körmenet A címben idézett félsor (egy pcntameter egyik fele) Vörösmarty kései versére, az Előszóra visszhangzik: „Most tél van és csend és hó és halál." Holott Tátli Bálint fiatalon, huszonévesen írta kötetbe soha fel nem vett disztichonját: „Állok az ablaknál, körül alszik egész Magyarország, / Csend. Nagyorosz tél van, hull a halálpuha hó." Csakhogy az ő fiatalsága az ötvenes évekre esett, amelyek első felét Rákosi börtönében töltötte - államellenes szervezkedés vádjával csukták bc a volt pannonhalmi diákot, akinek egyetemi évei örökre megszakadtak - a börtön lett az egyeteme -, majd 1959-ig a nehéz fizikai munka, a társadalom peremére szorítottak világa. Első verseskötete 1969-ben jelent meg két-három nemzedéket is lekésve -, s hatvanéves elmúlt mire ez a negyedik - az eddigi életutat összegező válogatott - napvilágot láthatott. Itt az ideje, hogy mi - olvasói és barátai - számba vegyük munkásságát. Az „értékelés", természetesen a kritikusok feladata lesz, nekünk elég bejárni annak a versvilágnak tájait, pannon lankákat és hómezőket, rozsdás őszi szőlőhegyeket, melyeket Tóth Bálint „egyenes ágon" örökölt Berzsenyi Dánieltől. Mint ahogy a Berzsenyi-meghonosította antik strófákat is a szellemi ős virtuozitásával alkalmazza; korai megkeseredettsége és a horatiusi arany középút vállalása, még a verssorokban megvillanó borospoharak fénye is költészetünk első - fel nem ismert - aranykorát idézi. Tóth Bálint azon idősebb pályatársaim közé tartozik, akiket személyesen is ismerek, akikkel barátságot tartok. Talán, mert a két évtizednyi korkülönbség ellenére egy időben - a hatvanas évek végén - voltunk „fiatal" költők? Ez is ok lehetne, de mi - bármilyen furcsa - néhány éve Tbilisziben barátkoztunk össze, a minden földi jóval megrakott grúz asztalok mellett. A grúz ma már így illik mondani: georgiai - írószövetség meghívására jártunk ott néhányan, egy máig kiadatlan georgiai költői antológia fordítóiként. Georgiában az emberek rengeteget esznek és isznak (az ország paradicsomi gazdagságát a szovjet hatalom se tudta megszüntetni), dc senki sem issza az asztal alá magát, mert a lakomák rendjére mindig egy tekintélyes személy, a tamada vigyáz. O vezeti le az estet. tőle kell engedélyt kérni pohárköszöntő mondására, s ezek a pohárköszöntők oly cirkalmasan-ékesek és terjedelmesek, hogy mire egyet-egyet végighallgatunk, minden gőz elszáll a fejünkből. Magyar részről, bár jó néhány jelesség volt a csoportban, Tóth Bálint mondta a legcirkalmasabb-ékescbb és legterjedelmesebb pohárköszöntőket s jelenségnek is ó volt a legrobu.sztusabb - úgy tornyosult a gyümölcsöstálak, fűszeres illatú sültek, boroskancsók, metszett kristályserlegck fölé, mint egy XVIII. századi papköltő valamelyik erdélyi mágnás lakomáján. Hát igen. Bálint úr nem a mi kisszerű korunkba való - mégis szerencse, hogy a kortársai lehetünk. Legyen ő a tamadánk az eljövendő aranykor lakomáján! Csak megérjük! BAKA ISTVÁN Tóth Bálint Catullus, szegény Catullus, szegény - mondja tegnap egyik barátom - a hülye! Egy ujjára, ha kell, száz jó nőt kap, de neki csak Lesbia kellene. Egész Róma röhögi érte, de őcsak hörög, sír: Szeretem! Tudja szajha, de döglik érte, nem nő kell neki, szerelem. izgága bolond! Caesar ellen epigrammákat írt minap. Hiába intik: Ülj békén seggen, mert lebuksz, s úgyse közli le lap! Caesar persze megtudta rögtön, i (jó a titkosszolgálata!) de csak legyintett: Pallos? Börtön? Iszik! Elvégzi ő maga! Mégis jó költő- szóltam. - Úgy ám! De mondd, az itt kit érdekel? Húsz év múlva már azt se tudják kinek nem feküdt le, s kivel. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Kinek a csapdája? Joseph Heller-bemutató a Nagyszínházban A Catch-22, magyar fordításának címén A 22-es csapdája nyolc éven keresztül íródott. 1953-tól. Leginkább vonatkupékban. mert írója megtartotta fogadalmát. Azt tudniillik, hogy nem száll többé repülőgépre. A második háborúban lett elege a felszállásokból, a napi 40-ből, a B-25-ösökkel. Korzika szigetéről, francia- és olaszországi célpontok ellen. Joseph Heller - mert hiszen róla van szó - maga is átdolgozta világhírűvé lett regényét, a magyar színpadi adaptáció pedig Kern András munkdja. Az ősbemutató a Vígszínházban volt, 1978-ban. Kapás Dezső rendezte, s három kisebb szerepet játszott benne egy Korcsmáros György nevű főiskolás. Korcsmáros György, a szegedi színház főrendezője most társrendezőként szerepel Kapás Dezső mellett a pénteki Hellerbemutató plakátján. Hogy is van ez? - kérdeztem tőle tegnap, mert Kapást nem kérdezhettem, éppen nem volt Szegeden. - Mindenképpen azt szerettem volna, ha Kapás Dezső rendezi A 22-es csapdáját, hiszen jól ismertem az egykori előadást. De ódzkodott, azt mondta, nem képes vállalni, hiszen osztálya van a főiskolán, s ilyenkor vizsgaidőszakban ott kell lennie. Mondtam, azért vállalja, majd ha Pestre kell utaznia, akkor én besegítek. Övé az alkotói szerep természetesen, rám a finomítások maradtak. - A háborúkról jutott eszébe Heller? - Az Öböl-háború idején határoztam el, hogy bemutatjuk. Amikor tévé-show lett a háború. Amikor a CNN teremtett egy új műfajt. Azóta aztán - az én ízlésemnek - túlontúl is aktuálissá vált A 22-es csapdája. Hellernél ugyebár nemcsak Hitler, meg a nácik az ellenség, hanem a karrierista, korrupt tisztek is, akik hasznot húznak a háborúból, miközben az embereik meg a civilek szépen halomra halnak... Hát ezért aktuális A 22-es csapdája. sTE! Keresztelni és öltöztetni Kolumbusz Kristóf útinaplója Mindenki Ebben az esztendőben lesz 500 éve annak, hogy egy Cristoforo Colombo nevű genovai illetőségű kalóz és álmodozó három, a ládafiából összerakott pénzből meglehetősen nehezen felszerelt kis hajóval kikötött egy parton, amit ő Kína vagy Japán szélének tartott. Az ottlakókat indiánoknak nevezte ck noha a kontinensnyi országhoz semmi közük nem volt. Guanhani partjáról indult el aztán az akkor még nem sejtett nagyságú földrész meghódítása. Maga a tengernagy spanyol nevet vett fel és buzgón igyekezett megnyerni a királyok, azaz Ferdinánd és Izabella jóindulatát. Nem tudta és haláláig sem hitte el, hogy nem a rettegve sóvárgott Ázsia csillant meg előtte. Honnan tudjuk mindezeket? Kolumbusz naplójából. Az ember azt hinné, hogy ez világos és egyértelmű. Elindulnak a hajók, dagadnak a vitorlák a friss szélben, haladnak folyton előre és figyelnek. Esténként a cellában amit tengernagyi szobának neveznek, az ősz férfi gondosan feljegyzi a megtett utat. Hát kérem tisztelettel, nem így van! Először is két napló van (volt) nem egy. Kolumbusz - azaz - Cristobal Colín - mást mondott a matrózoknak, akik egyre komorabban nézték az égen lassan úszó felhőket, a végtelen víz ragyogását - és mást írt fel. Naponta kelleti „hazudni", hogy Ferdinánd és Izabella is jóllakjon, Amerika is megmaradjon. Áugusztus 3-tól október 12-ig tartott ez a bújócska. A végén maga Kolumbusz is égnek meredő hajjal nézte a számoszlopokat. (Pedig ez az út csak Kubáig vitt, hol van még a Magellán-szoros és a távolban derengő Japán.) A hajónapló hosszabb eszmefuttatásokat nem enged meg, az emlékezet mankója, amiből a beszámoló készül. Kolumbusz is jelentést készített a királyoknak. Titkos levéltárba került a kézirat, szigorúan bizalmasan kezelték, az sincs kizárva, hogy változtattak a szövegen. Az eredetiből alig maradt valami. A naplót másolatokból ismerjük. Kolumbusz fiának, Ferdinándnak a könyvéből és Bartolomeo de las Casas püspök történeti munkáiból. (A Kolumbusz könyve már 1882ben megjelent magyarul, visszhangtalanul.) Miért fontos nekünk ez a sokat vitatott mű? Először is azért, mert Szerb Antal fordította le. Az író az irodalom óceánjain fut be eddig ismeretlen vidékeket, és éppúgy maradandó nyarat hagyott az időben, mint a boldogtalan genovai. (A fordítást 1941-ben megjelentette az Officina kiadó, azóta elfeledkeztek róla.) Tanulságos könyv. Nagy, füzet alakú. Ha a sok, rendkívüli ábrát, rajzot nézi az ember, hajlamos elfeledkezni arról, hogy mindössze 66 oldalt bűvészkedett össze a kiadó. Furcsa munka ez a Kolumbusz-félc emlékirat. Az olvasó első érzése a dolgok hétköznapisága. A hajók kikötnek. Bennszülöttek sereglenek a parton. Üveggyöngyökért és csörgőkért dohányt adnak. (Jó, mi?) A spanyolok keresik az aranyat, híreket, nagy élményeket, de mindenekelőtt az arany ékszereket. A hajók továbbmennek. Kikötés. Csere: csörgő stb. Ezek a felnőtt csecsemők még jó, hogy liberót nem vitt magával Colín a csörgő és a gyöngy mellé - sírnivalóan naivok és jóindulatúak. Fogalmuk sincs, mi vár rájuk! A napló elején még jámbor, de már árnyalatnyi szemforgatással hangzanak a szónoklatok. Később már csak kérdő és felszólító mondatok hangzanak el. Tudakozó: az arany után. Csinálhattak ezek a derék karabick akármit, ők „vademberek" voltak és maradtak Szelídek, jóindulatúak voltak udvariasak, mosolyogtak. De meztelenek voltak. Szép ein berfaj lehetett valamikor, egészségesek, gondtalanok - viszont ruha alig volt rajtuk. Keresztelni és öltöztetni! - Adta ki a parancsot KolumbuszCardin. Ha valami, ez zseniális húzás volt: trópusi meleg, pá radús levegő - megajándé kozták az egyik karibát nem mással, mint kesztyűvel... Nem lehet nosztalgia nélkül olvasni a naplót. A szennyezett folyók, a romlott levegő, a túlcivilizált gépkacatok világában jó visszagondolni a pálmákra, a tiszta vízre, a háborútlanul, stressz nélkül élő emberekre. Lehetetlen nem gondolni arra, hogy milyen jogosnak érzett brutalitással avatkoztak be a tőlük több ezer kilométerre levő. a maguk módján boldog népek életébe és formálták a maguk cseppet sem rokonszen ves képére az egészet. Van-e ebben a lassan 500 éves szövegben a mának szóló üzenet? Van. Az, hogy minden népnek meg kell adni a jogot, hogy a saját törvényei, hagyománya, szokásai szerint éljen. Ne lehessen soha, sem miféle „vallás" nevében má sokat erőszakkal boldogi tani. (Akadémiai Kiadó) ROZSNYAI JENÓ a Szegedi Balettet ajánlotta" Kit választ George Tábori? A világszínház nagynevű személyisége, a magyar származású George Tábori kedden este megnézte a Kisszínházban a Szegedi Balett előadását. Az 1935 óta külföldön élő. angol és német nyelvterületen egyaránt ismert művész kapott megbízást az idén a közép-európai országok nyári fesztiváljának művészeti vezetésérc. A Trieszthez közeli Cividaleban tavaly rendezték meg először - az olasz kormány kezdeményezésére - a fesztivált: a vendéglátó országon kívül Ausztria, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Magyarország színház- és zeneművészei a résztvevők, s minden évben más-más országból való a művészeti vezető. (A dolog pikantériája, hogy a tavalyi olasz, Giorgio Pressburger - szintén magyar... ) Tábori úr tehát most járja a magyar színházakat, zeneművészekkel tárgyal és Ascher Tamással, aki a fesztivál „magyar részében" amolyan koordinátori szerepet vállalt. Az idő maszkjai című balettest nagyon tetszett a vendégnek, dicsérte a táncosokat, akárcsak német impresszáriója, aki elkísérte a felderítő útra. Mindez pedig arra a reményre jogosít, hogy az Imre Zoltán vezette szegedi együttes felléphet a nyáron Olaszországban. Annál is inkább, mert a repertoárjukon több olyan balett is szerepel, ami megfelelhet az idei cividalei fesztivál tartalmi, vagy inkább stílusbeli „jelszavának": „kafkais" bemutatók legyenek. Ez a célkitűzés természetesen nem véletlen, részint az eklektika elhatalmasodását hivatott meggátolni, de Tábori úr pillanatig sem tagadta, hogy a jellegzetesen közép-európai író, Franz Kafka az első helyet foglalja el szerettei között. Amit még Kafkáról, a közép-európaiságról, a magyar és a világszínházról, színház és politika, művészet és ember viszonyáról mondott az előadás rövid szüneteiben, azt rövidesen megjelenő interjúnkban olvashatják. S. E. George Tábori (középen) s szegedi színház előcsarnokában Imre Zoltán (balról) és a német impresszárió társaságában