Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-13 / 10. szám

Morzsák az ingyenkonyháról Házirend A Népkonyha mindennap 12-14 óráig üzemel. Az étkezés egy tál meleg étel, alkalmanként zsíros kenyér, konzerv, tea. Az étkezó' első alkalommal név, lakcím bemondása alapján kap ebédet, a következő napon igénybevételi lapjával veheti igénybe szolgáltatásainkat! Ittas ember nem tartózkodhat a Népkonyha területén, nem szolgálható ki! Az étkezde csak ebéd elfogyasztásáig áll rendelkezésre! Dohányozni szigorúan tilos! A fegyelmezetlen viselkedés, rendbontás az étkeztetés megvonását vonja maga után! Szeged, 1991. december 23. Menü 1. nap Sárgaborsóleves kolbásszal 2. nap Paprikáskrumpli virslivel 3. nap Gulyásleves 4. nap Sárgarépa-főzelék sült hússal 5. nap Káposzlástészta 6. nap Zöldborsófőzelék sült hússal 7. nap Almakompót, párolt sertéshús, főtt rizs így köszöntik. Mintha csak a klubjába ugrott volna be egy italra. Bár itt legfeljebb vizet talál, s csak egyféle ételből lehet választani: valaki vagy megeszi, vagy nem. (Utóbbira még nem volt példa.) - Kaposvári vagyok - válaszol kérdésemre. - No. és mi okból választottad Szegedet? - Fogtam a hátizsákomat, és elindultam. - Van fedél a fejed fölött? - A barakk. - A legvidámabb barakk - veti közbe a pufajkás. - Te is segélyből élsz? - Igen, de összeget nem mondok. - Életkorod? -Tippelj! - Huszonnégy. - Nyert! - Tegyük fel, munkát kerestél... - Tegyük. - De nem találtál... - Nem. Mindenütt leépítés van. Hát ez az kérem! Ki kell menni az emberek közé! Aki alaposan körülnéz, rögtön látja: nem kell 30-35 évet keményen dolgozni, hogy ne legyen semmije. Szegénynek, nagyon szegénynek lenni - ez sikerülhet egészen fiatal korban is. Lista Bata Jánossal, az ingyenkonyha vezetőjével, s helyettesével, Kiss Lászlónéval a hideg irodahelyiségben társalgunk. Nincs, aki fizesse a gázszámlát, mondják. A konyhát debreceni mintára szervezték meg, ott ugyanis már több mint esztendeje működik, s van melegedő is. Az étkezési bont a városi Vöröskereszt adja ki, de anélkül is jöhet HÉTFŐ, 1992. JAN. 13. RIPORT 7 A pufajkás - Hátulról sem? - érdeklődik fotós kollégám. - Nem. Ezt a pufajkát az egész város ismeri. A nevezetes ruhadarabot viselő egyébként fiatal - férfi előbb elszántan, de szigorúan takarásban az étel fölé hajol, aztán magára nézve mégis biztonságosabbnak véli, ha kicsörtet a képből. Két társa a helyén marad. Pontosan dél van. Ma ők az első vendégek az ingyenkonyhán. Szóba elegyedünk. - Mindennap itt esztek? Bólintanak. - Szegediek vagytok? - Ühüm. - Lakás? -Van. - Munkahely? - Nincs. - Miből éltek? - Segélyből. - Az mennyi pénzt jelent? - 6-8 ezret. - Meg vagytok elégedve az ebéddel? A pufajkást alig lehet megállítani: - Nagyon. És nemcsak a mai ebéd finom. Jól főznek, mindig minden oké! - Nem zavar benneteket, hogy nincs fűtés? - Rajtam van a pufajka. Ötvenen A januári tavasz első napja. Az algyői út mentén, az egykori pártházban berendezett ingyenkonyha inkább tűnik barátságos fogadónak: mindenütt tisztaság, á vendégkör szűk - körülbelül ötvenfős -, a személyzet is ennek megfelelő létszámú, a vezető mellett egy ételkiadó s egy mosogató dolgozik, egyébként négyen vannak, de egyikük mindig pihen. Sztori nincs, a kuncsaftok fegyelmezettek. csak egyszer érkezett valaki ittasan, de még meggyőzhető állapotban: ő aznap a hideg élelmet választotta, nem akart a többiekkel ebédelni. A kéziraktárban kenyeret, zsírt, teát és húskonzervet tartalékolnak előre nem látható esetekre. (Az ünnepek alatt narancs is volt.) Az első napon 21-en jelentek meg, 150 embert még el tudnának látni. A társaság vegyes: panel-kisnyugdíjasok, jugoszláviai menekültek, városkörnyéki szegényemberek, fiatal munkanélküliek járnak ide. Barakk a barakkban Vidám, göndör srác érkezik. A jelenlevőket nevükön szólítja, őt is bárki, biztos, hogy kap ebédet. A kisnyugdíjasok, az idős emberek szemérmesek, inkább otthon koplalnak, bár mostanában feltűnt egy tarjáni házaspár. A többséget visszatartja a szégyen. Meghökkentő a tény: a vendégkörről nyilvántartást vezetnek. - A pénzügyi elszámoláshoz nélkülözhetetlen a lista - kapcsolódik a beszélgetésbe Révész Istvánná, az Egészségügyi Gyermekotthon vezetője. (Innen hozzák át naponta a meleg ételt, az ingyenkonyhán ugyanis nem főznek.) - Senkitől nem kérünk személyi igazolványt, egyéb iratot. Mindenki olyan nevet mond, amilyet akar, de mi kénytelenek vagyunk kérdezni: tudniillik ez az intézmény állami pénzen működik és nem adományokból. Ez meg az Azért akad. aki segíteni akar. küld ezt vagy azt a rászorultaknak. Béketelepről szalonnát ajánlottak, Gémes Sándor és neje 10 liter meggybefőttet, 6 szál hurkát és 5 liter zsírt hozott. Mélység - Miért történhetett úgy, hogy a régi vezető gárda ma is jól fizetett állásban van. 15-20 ezer forintot is hazavisznek havonta, én pedig a feléből éhezem. Cukorbeteg vagyok, úgyszólván menetrendszerűen rosszul leszek, ha nem jutok rendszeresen élelemhez. M. A. A. vagyok, így mindenki tudja, kiről van szó. (Úgy látszik, ide csupa híresség jár.) Különben, ha újságíró volnék, tudnám, miről kell írnom! Részünkről egy megjegyzésre futja: ha a plafont az említett számok jelzik, micsoda irgalmatlan lehet alatta a mélység, a feneketlen nincs. „...se anyám" Az asszony a város túlsó feléből jár át naponta. Törzsvendég. - Mi a kedvenc étele? - A káposztástészta. Ha kérek, repetát is adnak. - A pénzéért mit tud vásárolni? - Mindig van otthon ez-az, valamicskét tudok reggelizni. Este olajos kenyeret eszem, mert azt is nagyon szeretem. - Meleg lakásban vészeli át a telet? - Keveset fűtök, alig marad szénrevaló. - Segítsége van? - Senkim nincs, se gyerekem, se anyám, se férjem. ÓDOR JÓZSEF FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ