Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-11 / 9. szám

SZOMBAT, 1992. JAN. 11 DM MAGAZIN 7 Bolond Hujó Mennél inkább magára maradt, annál nkább szerette Hujó a magányt. Füleire szorította két maszatos tenyerét, s így állt ti az ég alá, hogy élvezze a neszteenséget, s lélegzetét is visszafogta, hogy önmagát se hallja. ..Ez az ős-csönd gondolta -, amely a világ keletkezése előtt létezett". Beleborzongott saját vakmerőségébe, amikor ezt a legöregebb csendet kihallgatta titkon, aztán zihálva nyargalt vissza a faluszéllel és az erdővel érintkező, gyommal felvert környékű házba, és folytatta a falak festését ott, ahol abbahagyta. Akadtak, akik rajtakapták néha. amint égre emelt arccal, és földbe gyökerezetten, a nyári hőség dacára is reszketegen mered a semmibe - és féltek tőle. A félelem pedig képzelgéseket szül. Ha hótalan, fekete teleken füstölt éjjel a kéménye, arról beszéltek, hogy szellemek röpdösnek a háza felett. Máskor nem e világi lények nyomait fedezték fel korhadt kerítése mellett a csillámló porhóban, holott ezeket a nyomokat ő hagyta: rongyokat csavart foszlott bakancsára, s úgy cipelte ki kétágú létráját, és felmászott rá néhány fokot, hogy közelebbről kémlelhesse a csillagos ég színeit. Merészségükkel kérkedő suhancok lopakodtak egyszer ablakához, és a belső falakra kent zagyva pingálmányok vadonéban felfedezni vélték Jézust, de fejjel lefelé szögezve a keresztre. Miután ennek híre ment. felháborodott fanatikusok rontottak a házba, lemeszelték az „istentelen ábrázolatot". az őrjöngve tiltakozó Hujót pedig alaposan helybenhagyták. Idővel azonban mérséklődött, később közönybe süppedt, majd végképpen elenyészett az izgalmakat fakasztó kíváncsiskodás hóbortos személye körül. Megszokták és hovatovább nem létezőnek tekintették mindaddig, míg valóban megszűnt létezni. Akkor azonban ismételt és minden elképzelhetőnél viharosabb érdeklődés támadt iránta. Szomszédok fogtak gyanút, és felfeszítették a szúette ajtót. Minden bútordarab a kamrában s a konyhában halmozódott, - a „nagyszobában" csak egy kanapé volt. rajta a hanyatt fekvő Hujó. illedelmes halottként felöltözötten, hasán összefont kezekkel. A bámész belépőket a halottasházak savanyú levegőjével keveredett, erős terpentinszag fogadta, a földön ecsetek, meg temérdek festékesdoboz, a falakon s még a mennyezeten is olyan tiritarka mázolmány-özön. amely egy kisgyerek első „festményeire" emlékeztetett. Gyermekien kicsire zsugorodott Hujó teste is, csak hegyes ádámcsutkája és felső ajkát elborító, vékony szálú fehér bajusza bizonyította, hogy koros ember teteménél állnak. A Polgármesteri Hivataltól értesítést vitt a posta Pesten lakó öccséhez, aki fel nem fogta: miképpen nyomozták ki hollétét, hiszen huszonöt éve nem járt bátyjánál, s a leleplezettek haragjától és szégyenétől dühöngve ötezer forintot küldött az anyagi gondokról siránkozó Hivatalnak, meg egy nyilatkozatot, miszerint lemond a bátyja után őt illető házról a Hivatal javára, amely intézmény képviselői azonban fanyalogva tanakodtak. hogy mitévők legyenek az értéktelen értékkel? Bágyadt kísérletként újságokban reklámozták a roggyant épületet, mint „kies nyaralót", és csodák csodájára heteken belül megalkudott rá egy hibbant holland, aki még azt sem kívánta, hogy lemeszeljék a falakról a sok csúfságot. Sőt. mint akinek még kedvére is van a látvány - fényképeket készített a falakról, és ezeket elküldte otthoni barátainak, hogy azok is derüljenek rajta: miféle kacifántos kuckót vásárolt valahol, Európa egy homályos zugában! Olyanok is meglátták a fotókat, akik értettek valamit a festészethez, és csücsörítve meg fontoskodva bólogattak, hogy ámbár semmilyen ismert irányzathoz nem hasonlítható, azért - hm, hm - van benne valami figyelemre érdemes... Ez a megítélés döbbenetes felfedezéssé fokozódott, miután egy hivatásos fotós csupán szórakozásból - kinagyított néhány részletet, és véletlenül odacsöppent. légypiszoknyi festékpacnikról kiderült, hogy tökéletes realizmussal festett denevérek, elefántok s más élőlények, avagy tárgyak, például káprázatosan megmunkált ékszerek, foltozott vasfazekak stb. Ezeket a nagyításokat, meg az eredeti fotókat közölte egy képeslap, és hamarosan elindult a lavina. Kontinenseken átterjedő magazinok munkatársai rohanták meg Hujó házát, s legkorszerűbb fotóberendezéseik használata révén rövidesen hatezer „véletlen" pöttyről bizonyították, hogy párjukat ritkító miniatúrák. Egyikükről három híres anatómus egybehangzóan állította, hogy olyan emberi tüdő, amelyen csak mikroszkóp alatt látható erecskék és hörgőhólyagocskák is kimutathatók. Fizikusok egy csoportját az ejtette ámulatba, hogy egy pufók angyalka kiszakadt párnájából szállingózó pihék a berillium ezüstfehérjét, a cirkónium szürkésfehérjét. a nióbium acélszürkéjét, az ólom fakószürkéjét, a színtelen argon színtelenségét olyan hitelességgel tükrözték. mint amilyenekként laboratóriumokban megfigyelhetők, vagy mint amilyenek eredeti állapotukban voltak ezek az ős-elemek a Nagy Bumm utáni ezredmásodpercekben, tehát születésük pillanatában. Dühödt vallásfilozófusok pattantak a csatatérre, hogy a Nagy Bumm-ról szóló hiedelmekkel szemben a festmény egyértelműen vallási ihletése mellett rántsanak lángpallost, hiszen egyébként mit keresne a falakon például az angyalka, és megannyi, bizonyíthatóan bibliai fogantatású más jelkép?! Ezt a feltevést erősítették neves építészek is, mondván, hogy a szoba ugyan szögletes és vízszintes mennyezet zárja le, a freskók összessége mégsem valami robbanás utáni felfelé tágulást érzékeltet, hanem felfelé szűkülést, mint a templomok. A művészetek és a tudományok civakodó képviselői jobb híján abban egyeztek meg. hogy Hujó művének ideiglenesen a Káosz Rendje címet adták, és mindmáig folytatják a háborúskodást annak érdekében, hogy megleljék a Rendet a Káoszban. A háborúság elérte a falut is. Magnókkal, filmfelvevőkkel felfegyverzettek tömege járkált házról házra, és firtatta, hogy valóban tüdőbajos volt-e Hujó, csakugyan a kútba lépett-e apja. amikor a téeszbe kellett volna lépnie, hihetó-e, hogy egyszer Firenzébe is elutazott, igaz-e, hogy nyomora ellenérc hűségesen segítette öccsét a továbbtanulásban apja rendelése szerint, és így tovább. Mindenki mást mondott, mert mindenki jobban akarta tudni másnál az igazat. Óriási gépek jöttek, leborotválták Hujó háza környékét, azután hozzáértők bepólyálták, majd betonba zárták a falakat, és kioperálták a falu testéből, utána pedig világ körüli útra indították, vagyis az örökkévalóság tulajdonába került, érdeme szerint. A Polgármesteri Hivatal tulajdonából viszont hamar átkerült a megye, majd a kormány tulajdonába, mint össznemzeti kincs, ami összemberi kincsként hagyta el az országot sokkal nagyobb summáért, mint amekkorát magyar műalkotásért bármikor is fizettek. Diadalútra indult a kicsiny helyiség, amelybe a Végtelent sűrítette Hujó szelleme. Teste ellenben helyben maradt. Felverte a gyom a sírját, mint valaha a háza környékét. Valakinek eszébe jutott, hogy a test ugyan csak porhüvelye a léleknek és a szellemnek, de mégis kitüntetés egy test számára, ha olyan lélek és szellem lakott benne, mint Hujóé, ezért hát a test is többet érdemelne. Ötszázforintos alapítványt hozott létre, hogy méltóbb külsőt kapjon a test nyughelye, de mindmáig nem növekedett az alaptőke, amelynek befizetési csekkszámlaszáma: /y\. (MTI-press) CSÁK GYULA KISS BENEDEK: Cinkék a téli tiszafán Valamikor olyan világos volt minden, mint a hó, s most süt ahá- és semmi sem világos. Jönnek a hírek megállíthatatlan, ökrendi az éter a híreket, mik bemaszatolják lelkünk ablakát, mint szétnyomott legyek az üveget. Zenét hallgatok inkább, úgy döntöttem, e zord télben az megkönnyít, tisztán tart. Zenét hallgatok, s nézem a tiszafát künn az ablak előtt, szinte tudatlanul... Fehér minden, fehér és villogó, s dermedt-konok: egy tűlevél meg nem rezzen a havas kupolájú gyönyörűfán. Vagy mégis? Egy cinke, pattanván külsőbb ágra a fa-sűrűből, könnyű mozdulatával magát felfedi... S amott még egy, még egy! Tetvészik a fát, dolgoznak lám most is, aztán néznek be hozzám okos szemmel, hozzám, ki jó melegben itt ülök. Ablakot tárok - nem röppennek el, nem, csak cinke-nyelven szólnak valamit, s hallgatják most velem a rádiót: Vivaldi Négy évszakját sugározzák, imént kezdték el éppen a Tavaszt. Hallgatjuk a Tavaszt, én meg a cinkék, s meg sem merek moccanni az ablakban bezúduló fagyos légáramlatban. Szigliget, Alkotóház SÁRÁNDJ JÓZSEF : A mester és remeke A remekmű megtagadja mesterét, mert a mester változik, miközben a remekmű az marad: ami. A mester is megtagadja remekét, egy készülő másik kedvéért természetesen. Régi és új bár egymásra is... de a foganó jövendőre igazán féltékenyek. A jövendőt pedig a bosszú sciili. A folyamat bővítetten újratermelődik, mester és remeke végezetéig. Szárnyaláspróba (Töredék egy nem komilfó naplójából) Mit is várhatnék tőletek? Nem ítélek, hogy meg ne ítélhessetek. A hallgatás és az elhallgattatás idején verseimet suttogva idézők, hajdani együttérzők, drukkerek, majdnem-szövetségesek, kalitgyártók, miegyebek, kalitkástól szárnyalok föl, és a magasba is magammal rántalak titeket. te