Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-06 / 286. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAQYARORSZÁG PÉNTEK, 1991. DEC. 6. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS i FOTÓ: SCHMIDT ANDRKA A tehetséggondozás napjai Három évvel megalakulása után a Magyar Tehetséggondozó Társaság ismét Szegeden tartja országos közgyűlését. A december 6-án kezdődő kétnapos eseményen pénteken „Tehetségkeresőben Szegeden" mottóval a közgyűlés résztvevői és az érdeklődő pedagógusok 9 és 12 óra között fakultatív iskolalátogatásokon ismerhetik meg a Radnóti Miklós Gimnázium és a Tisza-parti Általános Iskola matematikai, valamint a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola művészeti tehetségkutató munkájának eredményeit, majd 11 órától a Talcnt Centerben kerekasztal beszélgetésen találkozhatnak a Kincskereső című ifjúsági irodalmi folyóirat munkatársaival. Ugyanezen a helyszínen délután előadások következnek (14-18 óra) - Vidákovich Tibor Vizsgarendszer és tehetséggondozás címmel, Klein Sándor pedig Tehetségmozgalmak külföldön címmel tart expozét. A nap záróeseményeként az érdeklődők a G 2000 számítógépes tehetséginformációs rendszeréről szerezhetnek tapasztalatokat. A rendezvény második napján, holnap szombaton a közgyűlés előtt (8 órai kezdettel) a társaság szegedi tagjai tartanak rövid beszámolókat a matematikai tehetséggondozásról 9.30-ig. A Magyar Tehetséggondozó Társaság közgyűlése 10 órakor kezdődik a Talent Centerben. Témái: beszámoló a hágai világkonferenciáról; a VI. Nevelésügyi Kongresszus és az MTT; a tehetséginformációs rendszer bemutatása: a vezetőség illetve a pénzügyi ellenőrző bizottság beszámolója - végül pedig a társaság tisztújítására kitűzött választások.. A programhoz kapcsolódva tegnap délután kiállítás nyílt a Tisza-parti Általános Iskola előcsarnokában a gyerekek munkáiból. Petri-tanítványok A Petri-tanítványok baráti körének hatodik tudományos ülését rendezik meg holnap, szombaton délelőtt 10 órakor a SZOTE új klinikai tömbjének előadótermében. Az ülés után megkoszorúzzák Petri Gábor és Imre József professzorok sírját. Gurtni - Jean, hozza a gurtnit! - Minek, uram? - Elvisszük a balhét. (manczy) Az igazi Mikulás NYILAS PÉTER A kisfiú töprengve állt a nagy, barna, háromajtós ruhásszekrény előtt. A szoba levegőjében még ott lengedezett a krém illata, amivel magasszárú, fűzős cipőjét kipucolta. Nem illett ide, a tisztaságba, a csöndbe, a szőnyegek közé, s a kisfiú futólag arra gondolt, hogy az ágy fölé akasztott képre festett Jézuska (Krisztus az olajfák hegyén) vajon mit szól ehhez a szokatlan szaghoz A szoba két ablakát már kitöltötte a korán érkező este, s az egyik keretben, a két ablakszárny között, jól kivehető körvonalat rajzolva várakoztak a fényesre dörzsölt cipők. A kisfiú még emlékezett a tavalyi Mikulás-reggelre, amikor ott piroslott a cipőben a zacskó, s emlékezett arra is, hogy első örömébe hogyan sajdított belé valami kicsinyke, de a szíve mélyéig hasító fájdalom, amint megpillantotta a piros celofánzsákocska szájából kimeredő aranyozott virgácsot. Hát mégsem volt egészen jó...? De hiszen tudta ő, hogy elkövetett néha tiltott dolgokat, de azok csak annyit számítottak a lelkében, mint lépegető varjak nyoma a frissen lehullott havon. Fájt neki, hogy a Mikulás is tud ezekről, s ha már tud, még számon is tartja, s emlékezteti őt erre... A szekrény súlyosan magasodott föléje. A szoba félig nyitva hagyott ajtaján, amely a konyhába nyílt, sárga fénycsík folyt végig a küszöbön, az okkersárgára kent padlón át a szőnyeg szabályosan fésült rojtjaira. A szekrényajtók különös, csónakorr-hasította vízfodrozódáshoz hasonló mintái között ott fehérlett a kerek, műanyag gomb, amelyet csak meg kell fognia, s föltárul előtte minden titok, ami odabenn rejtőzködik. A kisfiú még sohasem látta az igazi Mikulást. Az utcán találkozott ugyan piros ruhás, vattaszakállas emberekkel, akik szaloncukrokat osztogattak, amelyek rózsaszínűek voltak, és fehérek, és kávébarnák, és olyan apró, csillogó szemcséket kevertek a túlságosan édes, lekerekített élű kis formákba, mint az udvar téglajárdáját fagyos reggelen borító leheletnyi fátyol, amelyben kerek nyomot hagy a kötött kesztyűből előhúzott ujjak hegye. Ők nem igazi Mikulások, csak olyan beöltözöttek, akik mulattatják a gyerekeket. Az igazi éjszaka jár, hangtalanul, és nem láthatja más, csak a sötétkék égen ragyogó hold fényében fürdő házfalak és kerítések... És a Mikulás bizonyosan varázserejű, hiszen ki tudja nyitni a belülről gondosan ráhajtott ablakot, és aztán vissza is csukja megint. A kisfiú tavaly egészen karácsonyig megőrizte a csörgő, piros zacskó egy darabját, gyakran üldögélt vele a konyhában, a szeméhez emelte, s akkor átlépett egy másik világba, ahol csak ő volt járatos, és közben még érezte a papíron a zacskóból már régen elfogyott narancs és csokoládé illatát. A ruhásszekrény ajtaja résnyire nyitva maradt azután, hogy Anya az imént berakta a jószagúra vasalt ágyneműt. Es amikor föltette a polcra a párnahuzatokat, a szekrény mélyéről mintha ismerős papírcsörgés hallattszott volna egy pillanatra... A kisfiú csak állt, tűnődő, komoly arccal, és az óvodában a többiektől hallott vihogás és buta történetekre gondolt, meg arra, hogy neki azért bizonyosan az igazi, mesebeli Mikulás hozza majd az ajándékot.. Ma újra Szieszta Immár hatodik alkalommal jelentkezik a Szegedi Stúdió Szieszta című péntek délutáni magazinműsora a TV2-n 12 óra és 16 óra között. A tartalomból: Miklós nap Szent Miklóstól Mikulásig; piaci árak összehasonlító elemzése; parasztönélctírók visszaemlékezései I. rész; mit ajánl ezen vírusos időszakban a természetgyógyász?; fogyasztók fóruma a palackozott italok boltjának álcázott bögrecsárdákról; tinikozmetika és fodrászat; keresetlen gondolatok fiatalkori doppingolásról; Bcnny Hill show; Tölgyessy Péter horoszkópja. A Szieszta hírműsora, a Déli Videokrónika ezúttal is a Délmagyarország szerkesztőségéből jelentkezik. •DDDDDDB Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 53-777. 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. autómentes, Díjtalanul hívható! Diabeteszesek Mikulása A szegedi Diabeteszes Gyermekeket Támogató Egyesület Mikulás napi ünnepséget tart december 7-én. Ez alkalommal a különböző cégek, vállalatok, magánszemélyek által felajánlott ajándékokkal kedveskednek a cukorbeteg gyerekeknek, akik a tombolán újabb tárgyakat is nyerhetnek. Vajdasági est Ma 17 órától Szabadka és Szeged testvérvárosi kapcsolatának jegyében vajdasági est lesz a Csongrád Megyei Művelődési Központ Közép fasor utcai (1-3 szám) épületében. A.rendezvény vendégei Tóth Béla író. Katona Judit és Polner Zoltán költők, előadást tart Fekete Katalin (Elmélkedés a haza értelméről), és színpadi jelenetet mutatnak be az Alsóvárosi Általános Iskola negyedikes tanulói (Jancsi meg a Mikulás). Az est védnökei Kasza József, Szabadka város polgármestere és dr. Ványai Éva, Szeged alpolgármestere. Az estet megelőzően kiállítás nyílik a szabadkai „Q" képzőművészeti csoport, valamint a Csongrád Megyei Pedagógus Képzőművészek és az ásotthalmi művésztelep tagjainak résztvételével. Vendégek: Dudás Károly író, újságíró; Franjo Mackovic író. költő; Fábri Géza népzenész; Krnács Erika és Bakos Árpád előadóművészek; Siflis Zoltán fdmrcndcző; Torok Sándor festőművész és Gyukovics Hunor festő, grafikusművész. ... hogy ki is...? Eredetileg Mikulásnak ismertük, aztán megtanították nekünk, hogy tulajdonképpen Télapó ő, akinek hó a szakálla. Orosz órán „Gyed Maróz" névre hallgatott, de a fontos csak az volt, mit tesz reggelre a cipőnkbe. Ma már ez is másképpen van. A szivárványszínű, tépőzáras, téliesített sportcipőket nehéz lenne kivikszolni, és a zacskókba is gyakrabban kerül valami villódzó, elektromos csodajáték, mint alma, dió, mogyoró... Kérdés csak az, vajon Szent Miklós hogyan vélekedik minderről? Hideg, szeles, téli idő lesz. A felhőátvonulásokból szórványosan várható havazás, hózápor. Az északi szél többfelé erős, időnként viharos lesz. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában -2 és - 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül várható.. BUDAPEST SZEGED D METEO Idén is eljött Charta '91 A Demokratikus Charta '91 szövegét (melyet a nagyobb országos napilapokban olvashattak) aláírhatják az MSZP Tisza Lajos körúti székházában és az MSZP tagjainál; a Fidesz Victor Hugó utcai székházában és a Magyarországi Zöld Párt szervezeteiben. (x) LAGUNÁBAN TAMÁS, AZ ÖREG MIKULÁS vigyáz rátok pénteken. Minden órában sorsol egyet. aki sokat fogyaszt, sokat nyerhet. (X) Decemberi fények FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ