Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-02 / 282. szám
8 SPORT DÉLMAQYARORSZÁQ HÉTFŐ, 1991. DEC. 2. Nagy pontot mentett A Szeged SC az ötödik helyen zárta az idényt Alaposan ráijesztett a vendégekre a nyíregyházi csapat, hiszen az első percekben Cselószki lövése, majd Malisenkó fejese után akadt volna dolga Nagynak, ám a labda mindkétszer elkerülte a kaput. Ezt követően a szokásos tapogatódzás következett, különösebb helyzetek nélkül. Jobbára a hazaiak birtokolták a játékszert, ám nem sok mindent tudtak kezdeni a jól záró szegcdi védelemmel. A 26. percben a kiugró Barnát Molnár felvágta, tette sárga lapot érdemelt. A szórványos vcndégpróbálkozások egyikeként Kun jó 29 méteres szabadrúgással ijesztgette a hazai kapust. Úgy nézett ki. hogy gól nélkül ér véget az első félidő, ám a 43. percben egy hazai kisszöglctet követően Kovács laposan középre lőtte a labdát, amelyet Erdei a védők gyűrűjéből perdített a kapu bal sarkába, 1-0. A szünet után a szegediek óvatosan visszaálltak, nem próbálkoztak kontrákkal, vártak. Jól tették, mert a hazaiak nagyon sok hibával játszottak, a Tisza-partiak pedig jól megbecsülték az ajándékpasszokat. Olyannyira, hogy az 56. percben a jól irányító Kun a tizenhatoson belül mellel maga elé telte a labdát, a feleslegesen kimozduló Téglási kapus mellett ügyesen húzott el jobbra, majd szinte az alapvonalról okosan emelt a hosszúsarokba, l-l. A vendégek nem kaptak vérszemet az egyenlítés után. hanem okosan, ugyanazt a harcmodort folytatták: hagyták az ellenfelet hibázni. A gyenge napot kifogó házigazdák pedig partnerek voltak ebben. Mégis a 78. percben kezükben volt a vezető gól megszerzése. Előbb a menteni igyekvő Kun a saját tizenhatosán belülről Nagy fejérc varázsolta a labdát, ám Tartalékosan indult a Nyírségbe a Szeged SC labdarúgócsapata, s nem nagy reménnyel. Végül is Nagy kapus jóvoltából Nyíregyházán pontot mentett, ennek ellenére egy hellyel mégis lecsúcsott a tabellán, s az ötödik helyen zárta az idényt... Az őszi első az NB II. keleti csoportjában a Békéscsaba lett, mig nyugaton a Csepel a listavezető. LABDARÚGÓ NB II. Nyíregyháza-Szeged SC l-l (1-0) Nyíregyháza, 5 ezer néző. Vezette: Varga (Ring, Bajkai). Nyíregyháza: Téglási - Cselószki, Kertész, Drobni, Nagy - Csehi T., Molnár, Cservonij, Kovács - Malisenkó, Erdei. Edző: Sándor István. Szeged: Nagy - Újvári, Bogdán, Mihalache, Takács - Kemenes, Kun, Kiss, Takó - Barna, Apró. Edző: Orosházi László. Csere: Erdei helyett Szkunc az 55., Apró helyett Puskás a 75., Barna helyett Márton a 89. percben. Góllövő: Erdei a 43., Kun az 56. percben. Sárga lap: Molnár a 26., Kemenes a 83. percben. Szogletarany: 7:3 (6:1) a Nyíregyháza javára. glass 2-0 (2-0), Eger SEHajdúnánási Bocskai 1-0 (1-0), Szolnoki MÁV-Miske 0-1 (0-0), Békéscsabai Előre EC-Bagi SE 5-0 (4-0), DVSC-Kecskeméti SC 8-0(5-0). Nyugati csoport Ganz-Danubius-BKV Előre 0-0, ESMTK-Bauinvest-Bajai FC 0-1 (0-0), Paksi Atom-Dunaferr 4-2 (2-1), Dorogi Bányász-IIE ker. TTVE 0-0, Oroszlányi BányászCsepel 0-5 (0-1), Új Barázda TSZ SK-Soproni LC 0-3 (0-0), Nagykanizsai Olajbányász-Ajkai Bányász 2-2 (l-l), Sabaria-TipoSzekszárdi Dózsa 3-0 (2-0). • Az őszi végeredmény Keleti csoport a nyíregyházi balhátvéd névrokona kezébe fejelt. Nem sokkal később Bogdán a büntetőterületen belül becsúszva, a labdát és Szkunc lábát is eltalálta, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A labda mögé a csapnivalóan játszó Csehi I. állt, gyenge és rosszul irányzott lövését Nagy kapus biztosan fogta. A 83. percben a kilépő Nagyot Kerekes rántotta le, amiért sárga lapot kapott. A hátralévő időben két cserével is törte a játékot a szegedi csapat, az eredmény pedig nem változott. Minden megvolt a jó meccshez: kellemes napsütés, ötezer néző, és két csapat. A hazaiak egy idegenbeli győzelemmel, a vendégek egy otthoni vereséggel várták a rangadót. ami elmaradt. Mert a mérkőzés képe alapján indokolatlan ez a jelző. A hazaiak kulcsemberei közül csak Cservonij és Malisenkó nyújtott elfogadható teljesítményt, ez pedig kevés volt az üdvösséghez. A szegediek nem kockáztattak, az egy pont megszerzéséhez elegendő játékot produkáltak. És ehhez most nem kellett sok. Sándor István: A nagy tét rányomta bélyegét játékunkra, a felét sem nyújtottuk annak, amit tudunk. Ez pedig egy Szeged ellen kevés a győzelemhez. Orosházi László: Ha úgy küzdött volna a csapat az elmúlt hetekben mint most, akkor nem így állnánk. MÁN LÁSZLÓ További eredmények Keleti csoport: Kabai Egyetértés-BMTE-Törley 2-1 (2-0), Kazincbarcikai Vegyész-Szarvasi Vasas Spartacus 1-3 (0-2), Hatvan-DEKO-Salg1. Békéscsaba 15 11 2 2 39-12 24 2. Nyíregyháza 15 9 3 3 27-11 21 J. Kaba 15 9 3 3 29-15 21 4. Hatvan 15 7 7 1 18- 8 21 5. Szeged 15 8 4 3 20- 9 20 6. Szarvas 15 6 5 4 17-19 17 7. DVSC 15 4 8 3 26-10 16 8. Bag 15 6 3 6 21-22 15 9. Kger 15 3 8 4 15-21 14 10. Kazincbarcika 15 6 1 8 16-22 13 11. Hajdunanas 15 4 4 7 12-22 12 12. Miske 15 4 3 8 15-2.1 11 ÍJ. Kecskeméti SC 15 3 5 7 15-30 11 14. Salgglas 15 3 4 8 12-20 10 15. BMTE-Törley 15 3 1 11 12-30 7 16. Szolnok 15 2 3 10 7-27 7 Nyugati csoport 1. Csepel 15 9 4 2 28- 8 22 2. BKV Előre 15 8 5 2 21- 6 21 3. Dorog 15 7 5 3 16- 9 19 4. Paks 15 8 2 5 24-19 18 5. Dtinalerr 15 8 2 5 22-23 18 6. III. ker. TTVF. 15 7 3 5 17-14 17 7. Nagykanizsa 15 5 6 4 24-16 16 X. Sabaria-Tipo 15 4 8 3 14-13 16 9. Sopron 15 5 5 5 21-17 15 10. Uj Barázda TSZ SE 15 4 7 4 13-12 15 11. ESM TK-Bauinvest 15 7 1 7 23-26 15 12. Szekszárd 15 5 3 7 14-20 13 13. Baja 15 5 2 8 10-17 12 14. Ajka 15 4 2 9 14-25 10 15. Canz-llanubius 15 2 4 9 14-29 8 16. Oroszlány 15 5 10 6-27 5 Mikulás járta a megyét Mikulás tűnt fel a hét végén Csongrád megye útjain, városaiban. Ennek a korai Télapó-járásnak nemes oka volt, ugyanis Volford László, egykori középtávfutó társaival ismét Mikulás és krampusz. szerelésbe bújt, hogy bejárja a megye városait, településeit. A pultonyváltónak elnevezett gyűjtési akció, amelyet az állami gondozott gyerekekért szervezlek, szombaton reggel indult Csongrádról és közel 130 kilométeren keresztül tartott. Egyébként sokaknak ismerősek voltak a váltó tagjai, hiszen ez a szűk sportolói kör 1987-ben határozta cl először, hogy jótékonysági akciót szervez. Az első alkalommal a battonyai SOS gyermekfalu lakóinak nyújtottak át ajándékokat, majd 1988-ban az öregek napközi otthonait keresték fel. Tavalyelőtt az. értelmi fogyatékosok, 1990-ben pedig a vakok intézetébe érkezett a Mikulás. Az idén - mint ahogy azt Gyenes Kálmán fotóriporter képei is bizonyítják - szintén nagy sikert aratott, hiszen annak ellenére, hogy az emberek adakozási lehetőségei egyre inkább beszűkültek, a puttony mégis megtelt - az állami gondozott gyerek nagy örömére! Nyolc hétig veretlen maradt a Dorozsma LABDARÚGÓ NB III. Befejeződött a harmadik vonalban is az őszi idény. A legjobb Csongrád megyei labdarúgócsapat a Makó lett harmadik helyével, igaz negatív gólkülönbséggel. A szegedi csapatok közül a Dorozsma az utolsó nyolc héten veretlen maradt és a középmezőnyben zárta a félévet, míg a Szegedi Dózsa az alsó régióban foglal helyet. Dorozsma-Szigetszentmiklös miután a szegediek büntetőterü1-1 (0-1) Dorozsma, 400 néző. Vezette: Csonka Dorozsma: Márton - Simonics, Szabó T., Farkas, Gárdián leten belüli kezezését tizenegyessel jutalmazta a játékvezető. A büntetőt Sebestyén értékesítette, 1-1. A második félidőben említésre FOTÓ: SCHMIDT ANDREA A szigetszentmiklósi kapus rendre meghiúsította a beíveléseket Horváth (Király), Szabó Zs. Cziráki, Nagy - Katona, Mihállfy Zs. Edző: Kozma Zoltán. Vajon nyolc hét után is veretlen lesz a Dorozsma? - kérdezgették egymást a hazai szurkolók, miközben a mérkőzés kezdetére még a Nap is kisütött. Ennek ellenére csak a 15. percben adódott az első helyzet,' ekkor a kitörő Katonát csak szabálytalanul tudták szerelni a szigetszentmiklósi védők a kaputól 25 méterre. Aztán jó 20 perc múlva megint csak a jobbszélső előtt volt gólszerzési lehetőség, szinte már úgy tűnt lefutja a védőket, de mire lövésre került a sor elfogyott az ereje. A sors iróniája, hogy az a csapat szerzett néhány másodpercen belül gólt, amelyik jóformán át sem lépett ellenfele térfelérc. Mindenesetre Kamrás jól eltalált 18 méteres lövése a jobb felső sarok közelében kötött ki, 0-1. Majd az első félidő befejezése előtt nem sokkal tovább növelhette volna előnyét a vendég együttes.A szabadrúgást követően, ugyanis a kapufán csattant a labda, majd Kamrás lövését védte óriási bravúrral Márton kapus. A szünet után a középpályáról Szabó Zs. előre húzódott, így három csatárral rohamozott a dorozsmai gárda. Ennek aztán meg is lett az eredménye, a 60. percben a balról beívelt szögletet Gárdián kapufára fejelte, azonban a visszapattanó labdát Szabó Zs. a hálóba emelte, l-l. Ezután még egy igazi nagy helyzete akadt a Dorozsmának, amikor a 78. percben Katona két méterről erőtlenül a kapus kezébe gurította a labdát. Összességében a színvonalról annyit érdemes megjegyezni, hogy Dorozsmán biztos láttak már jobb mérkőzést is. Mindenesetre a hazai együttes nyolc héten keresztül veretlen maradt. Jók: Szabó Zs., Katona. Nagvszénás-Szegedi Dózsa l-l (l-l) ' Nagyszénás, 300 néző. Vezette: Bcrgcr. Szegedi Dózsa: Tóth Z. Vándor. Bóka, Gál (Mahler), Sahin - Marumosi, Kubát B„ Bugyinszki, Szalai - Horváth, Várszegi N. Edző: Lóczi István. Elég gyorsan megszerezte a vezetést a vendég, szegedi együttes. A 9. percben Vándor jobb oldali beadását Kubát. B. 12 méterről a bal sarokba gurította, 0-1. A gól után mindent egy lapra tett fel a hazai csapat az egyenlítés érdekében, azonban csak a felidő befejezése előtt nem sokkal sikerült helyzeteiket találatra váltani. méltó esemény nem történt, a szegedi fiatalok katonásan állták a nagyszénási rohamokat. Jók: Vándor, Bóka, Kubát B. Kecskeméti TE-Makó 4-1 (l-l) Kecskemét, 600 néző. Vezette: Hrabovszki. Makó: Ménesi - Dégi (Kovács), Anda, Leindler, Vágó - Felföldi (Juhász), Márki, Urbá, Frank Bódi, Karsai (Gulyás). Edző: Kolozsvári János. Már a második percben Márki révén megszerezte a vezetést a Makó, de csak mintegy negyed óráig örülhetett, ugyanis ezután beindult a kecskeméti gépezet. Az első félidáben Fütyű révén kiegyenlített a hazai csapat, majd a szünet után alig telt el egy perc a vezetést is megszerezte a KTE Kátai volt eredményes. A következő gólra elég sokáig kellett várni, a befejezés előtt hat perccel Fütyű értékesített egy, a tizenhatoson belül történt buktatásért megítélt büntetőt. Rá két percre ismét a kecskeméti csatár volt a főszereplő: a gólhelyzetben eléje kifutó kapus mellett nem tudta elhúzni a labdát, ami a makói játékos fejéről az oldalvonalon túlra pattant. A játékvezető. aki már addig is hibát hibára halmozott, leküldte a pályáról a makói hálóőrt. A meccs végére is maradt izgalom, amikor is Forgó 16 méteres lövése a hosszú sarokban kötött ki. A KTE szünet utáni jobb teljesítményével rászolgált a győzelemre. Jók: Anda, Márki, Bódi. További eredmények: Csongrád-Orosháza 2-1, MezőtúrGyomaendrőd 1-2, Gyula-Dahas 6-2, Vásárhely-Cegléd 3-0, Fajsz-Kiskőrös 0-6. \i őszi végeredmény 1. Kiskőrös 15 II 2 2 34-11 24 2. Kecskeméti TE 15 10 3 2 30-12 23 3. Makó 15 9 1 5 24-26 19 4. Orosha/a 15 6 6 3 19-10 18 5. Oyomaendrőd 15 6 5 4 19-17 17 6. Gyula 15 7 3 5 21-21 17 7. Vásárhely 15 7 2 6 26-18 16 8. Dabas 15 6 4 5 29-21 16 9. Dorozsma 15 3 8 4 16-18 14 10. Szigetszentmiklós 15 5 3 7 24-25 13 11. Nagyszénás 15 3 7 5 15-16 13 12. Mezőtúr 15 5 3 7 7-13 13 13. Szegedi Dózsá 15 4 s 6 16-25 13 14. Fájsz 15 ' 4 1 10 11-28 9 15. Cegléd 15 1 6 8 8-24 8 16. Csongrád 15 1 5 9 8-20 7