Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-06 / 286. szám

PÉNTEK, 1991. DEC. 6. HANGSÚLY 5 - Tudja - lett könnyed és közlékeny - én órás és ékszerész voltam. Sok mindenhez értettem, de amikor a boltot be kellett csuknom, anno dacumal, kétségbeestem. Nem tudtam alkalmazkodni, átváltani más szakmára. Vannak emberek, akik szégyellik, ha trógerolniok kell. Hát én ilyen vagyok. Elmehettem volna például pincérnek, kereshettem volna, de... szégyelltem magam. Meg aztán - egyetlen dologhoz értettem csupán, az ékszereket kivéve: a matematikához. A matematikának tulajdonítom, hogy jó üzletember tudtam lenni. Soha lehetetlent nem kívántam a beosztottjaimtól, s csak a biztosra mentem. Nohát, miután ékszerész már nem lehettem, matematikus akartam lenni. Mindenáron. Kisebb munkával megbíztak ugyan a statisztikai hivatalban, de abból nem lehetett megélni. Csak a fizikai munkából. Tíz éve tizenegy éves volt Gábor. Vékony dongájú, nagy fantáziájú legényke. Nos, akkoriban egy nagy gyártól ajánlatot kaptam; nappal segédmunkás, éjszaka pedig dekoratőr lehetek. Mellesleg, azt is hangúlyozták, hogy az éjszakai műszak a fontos. El kellett a gyárat látnom mindenfajta jelszóval és felirattal, plakáttal, és egyéb, kérészéletű, papírra festett és egész falat betöltő festménnyel. Elvállaltam, mert valamikor jól tudtam betűket festeni, meg valahol el kellett kezdenem a munkát. Ezt csak azért mondom el, hogy lássa, mennyire tőlem örökölt egy s más hajlamot a fiam. -Tehát mégis a fia! A modell bólogatott. Pötyi most úgy érezte számító, hideg-kék színvariációkkal festené meg ezt az arcot... Aztán hirtelen melegebb színeket is elgondolt. Úgy érezte, ez a jelenlegi kihűlt, érzések nélküli világ - mesterséges. A döntő dolog rejtve van előtte. Az érzések végleteit, egy kihűlt lélek mélységeit kellene érzékeltetnie ezen a portrén, amelyen mégis a humánum lenne a domináns. Figyelmen kívül kellene hagynia a múltat és a jövőt. Színekben próbálta elképzelni Pötyi ezt az embert. Úgy érezte, ha a figura színeiben megtalálná az alaphangot, meg tudná fejteni a problémáját és Gábor, meg az ő problémáját is... Alig figyelt a ftjrtj szavaira; csak a színekben kifejeződő világot kereste, amelyben a rejtély titkára bukkanhatna. GoudoJa(.bjjii gyqr: san megrajzolta a fontosnak tartott arcvonásokat, határozottabb s vasDér Endre Szégyen vagy szerelem (6.) „0, ajtónállók éje! Kinyitlak végre ma, zár" (Óegyiptomi verstöredék) kosabb kontúrokkal, szerkezetesebben, mint máskor szokta. A koponya hátrahajlását, amely a hajjal szinte egyetlen hullámot alkotott, az áll befelé esését, s a toka merész gömbölyűségét, a sok elhízott fekete szemölccsel a táskás szemhéj alatt... Úgy tűnt Pötyinek, szándéka ellenére - ellenszenves karaktert rajzolt mégis meg. Az öreg ezalatt beszélt magáról, Gáborról, a családjukról... Ám Pötyit ez a jelenség e pillanatban csak mint modell érdekelte. Úgy gondolta, ez az ember - sajátos színfoltja a mai valóságnak, egy rezignált, mindig visszatérő főszólam mostani helyzetében is. Lehetséges, hogy a modell szinte gyónásszerűen monoton hanghordozása hatására, s Gábor nevének sűrű emlegetése miatt - a figura mellé képzelte Gábort is. Erősnek, fiatalnak, önfeláldozónak... A modell ráriasztott: - Hall engem? Tud követni? - Igen, igen... - Hát akkor üljön le bátran. A fotelbe, így. „Ennek az embernek mégis sok izgalmas is van a lelkében. Van tartása..." Megint hideg színekkel próbálkozott, valahogy nem tudta eldönteni, higgyén-e neki, vagy továbbra se hallgassa konkrét fejtegetését. De a gyónásszerű hang egvre áradtzubogott, s Pötyi már nem bújhatott többé a színek világába, meg kellett hallania a szavakat is, s azt is, amit a szavak hordoztak, a tartalmat. Még akkor is, ha pillanatnyilag úgy érezte, a benne megépült, szilárd világ omolhat darabokra... Frontélmények következtek. Olyan szituációk, amikor egyedül kellett, döntenie az Öregnek a helyes vagy helytelen eszközök s módok felől, kockáztatva, hogy az 'utókop ítélete emberségesnek vagy embertelennek tűnteti-e fel majd azokat... Akkor, persze, nem gondolkodott ő elméleteken; akarata ellenére katona lett, bezárt és elkülönült világ - fejtegette. Pötyi az öregember-adta modellt mintázta tovább gondolatban. A hátteret zöldeskékre festette, talán kicsit sötétebbre, mint eleinte szerette volna, ám ez mélységet adott a figurának: kiemelte az arcot. Elhatározta, később újra komponálja a „képet". Nagyobbra veszi a testet, a fej aránylag kisebb legyen. S ha a kép mérete is nagyobb, arányai is mások lennének. így talán a magányosságát is ki tudná fejezni... - Soha nem érezte magát magányosnak? - Akkor nem. - Mikor? - Amikor a fiam bejárt a gyárba. - Gábor? - Végig róla beszéltem. Ö festette helyettem a dekorációkat. Tudja, akkoriban sokat adtak a dekorációra. - Egy gyerek?! - Ez az, egy kisgyerek. És értem tette, értem, senki másért. - Soha nem mondta. - Éjfélkor kelt, hajnalig dolgozott helyettem a gyárban. Csodálatos dolgokat tudott alkotni. Hatalmas méretekben. Amit délelőtt elmagyaráztak nekem az irodán, azt ő éjjel megfestette. Nappal pedig, mint a többi gyerek, iskolába ment. Jól tanult. Elég jól. Pár év múltán állandó munkát kaptam, képességeimnek megfelelőt, kineveztek revizornak. - Maga mondta, hogy Gábor gyenge, és mégsem taníttatta?! - Csak testben gyenge. Időnként. Művész-idegrendszere van. Úgy gondoltam, ő ennek a kornak a szülötte, s ha mocorog benne valami, majd kihozzák belőle. - Pötyi - elsős létére - már vérbeli festő volt. Számára a legnagyobb izgalom az volt, amikor munka közben próbálta megérteni a modell lelkét. A rá legjellemzőbb pszichikai jegyeket. - És - hálát soha nem érzett a fia iránt? A modell a iányra csodálkozott. - Fölneveltem. A feleségemnek megengedtem, hogy a húga zabigyerekét - már megbocsásson - a saját, leendő gyerekeinkkel együtt neveljük. - És kicsoda Gábor anyja? - Egy utcalány. Pötyi arcán könnyek gördültek végig. - Lám, kegyed is olyan gyenge idegzetű, mint Gábor... - Gábor éjszaka dolgozott maga helyett, és nappal iskolába járt. Ha gyenge az idegrendszere, hát attól gyenge! Pötyi úgy érezte, jó képet „festett". Tökéletesre sikerült a hideg színekkel létrehozott, a modellre jellemző kíméletlenség érzékeltetése... Az Öreg hűvös mosollyal fürkészte a lányt, aki megremegett. „Már ismerlek téged" mondta Pötyi szeme. .Jónak akartalak magamba beszuggerálni, de te a régi, számító alak maradtál... Túlságosan önző és kisszerű vagy... De én és Gábor művészeknek készülünk, s célt érü nk! Gábor nem mondott el rólad semmit, mert ő diszkrét és igaz ember, és nagy művész lesz. Öt minden érdekli, ami az élettel függ össze. Az apró meg a nagy dolgok. A kétkezi munka és a világ újrafelfedezése egyaránt. Nem panaszkodott, amikor kőművesek mellett dolgozott és ruhája sem volt. mert egyszerűbb akart lenni a legegyszerűbb embernél. A legnagyobb művész lesz a művészek között!..." - Sajnálom, hogy nem ismerte a fiát! És - ha csakugyan kakukkfióka? - Az előbb azt mondta, kedvesem, ismer engem. Valószínűleg azért ismer, mert hasonlóan gondolkodunk. Ne csodálkozzék, mind a ketten egy-egy álomvilágban élünk. „Hogy hazudsz!" mondta Pötyi rászegezétt szeme. „Mintha könyvből olvasnád". Maga úgy képzeli, egy férfi oldalán megfelelő karriert fog csinálni. Tudom, tudom, azt mondja erre. nem igaz, mert maga egyedül is harcolni akar egy szebb, boldogabb társadalomért, a demokráciáért, iól mondom? Maga építeni akar egy demokráciát, amiről semmit nem tud. Azt sem tudja, melyik demokráciát akarja építeni. A görög demokráciát, vagy a középkori demokráciát-é. Mert mind a kettő demokrácia volt. Mondja, tud valamit kegyed a középkori demokráciáról? (Folytatás a jövő pénteken) MORZSÁK A BIBLIÁBÓL „ÚJ EGET ÉS ÚJ FÖLDET VÁRUNK AZ 0 ÍGÉRETE SZERINT" (2. Péter lev. 3:13) Ismét advent időszakába értünk, az eljövetel várásának megnevezett idejére. Kinek-minek a jöttét, milyen gondolattal, örömmel vagy félelemmel, vágyakozással vagy szorongással várják az emberek ebben az időszakban - ennek az újságnak teljes terjedelme sem tudná összefogni. Magam is kérdezgettem néhány embert várakozása felől, főleg azok között, akik a vallásfelekezetek színeit, szokásait hordozzák. Megdöbbentően Bibliában található válaszokat kaptam. Isten naponként bizonyítja, hogy ismeri előre minden kor emberét, leíratja emberekkel pontosan gondolataikat, tetteiket, és hív az Ő követésére. Az Ószövetség népe számára Isten itt ígért földet, országot ezen a világon. Testi életükben megmaradás, fennmaradás volt számukra Isten megváltó szeretetének a következménye. Ahogy sokszor tette, jött és zavart támasztott az ellenség seregében, úgy, hogy azok egymást gyilkolták le, járványos betegséget vagy fenyegető ellenséget támasztott, hogy megmentse választott népét. Jézus kortársai ezért várták volna cl tőle azokat a messiási tetteket, hogy az ószövetségi próféciák szerint söpörje ki a rómaiakat, állítsa helyre Dávid trónját, uralkodjék a népek felett és ők is részesedjenek az uralkodásban. Több olyan nyilatkozatot hallottam, hogy egy évvel ezelőtt a politikai-társadalmi változásokra tekintettel, több remény volt az emberekben egy könnyebb, kényelmesebb, gondtalanabb életforma eljövetelének várásában. Ezek helyett még szorongatóbb gondok, bizonytalanságok, szükségek terhe növekedett. Ennek elhordozásához kínálják eredményes segítségüket eddig nem nagyon ismert ókori, keleti vallásos rendszerek, gyakorlatok propagandistái és az egyházakon kívül szerveződő bibliás laikus csoportok, gyülekezetek. Mivel ezekre a múlt rendszer nem szórt annyi gyalázatot, mint a történelmi egyházakra és ismert vallásfelekezetekre, így nagyobb bizalmat élveznek. ígéreteik, eredményeik az emberi logika viszonylag szűk határai között mozognak, tartalom nélküli, könnyen múló hangulatot, szellemi-lelki megkötözöttségeket okoznak a félelem erejével. Reménysége a vigasztalan halál után a léttelenség boldog megsemmisülésébe érkezés. Esetleg még közben a földi lét más formáinak keserves átélése. Az Újszövetség adventje Jézus Krisztus eljövetelét jelenti. Benne és általa az Ószövetség láthatatlan Istene teljesítette be ígéretét: emberek közé jött emberként, hogy megszabadítsa, megváltsa az embert abból a megkötözöttségből. amibe magát sodorta. A mostani adventi idő és a karácsony ünneplése ezt az óriás értéket hivatott tudatosítani és ennek következményeire felkészíteni. A következmények egyike olvasható a mostani címben. Megdöbbentő, hogy egy ókori világkép ismerője, akinek még az elemek felbonthatatlanok voltak - leírja azt, amit az atomkor embere ismer és várhat hittel, nagy felelősséggel és üdvözítő reménységgel: „Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem akarja azt, hogy némelyek elpusztuljanak, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2. Péter lev. 3:8-13). PAPP LÁSZLÓ REFORMÁTUS LELKÉSZ Kép-zavar TANDI LAJOS Sétál a moszkvai újságíró a nagy orosz télben. Fázósan húzza fülére usankáját, mikor a hajnali derengésben egy fürdőruhás fiatal nőt pillant meg, aki egy meztelen csecsemővel ugrándozik a hóban. Majd a pucér gyereket fejjel lefelé, a lábánál fogva mártogatja a jeges vízbe. Mit tenne ilyenkor moszkai kollégája helyében egy magyar zsurnaliszta?! Gondolom, először is levetné prémgalléros kabátját, beburkolná vele a csecsemőt, majd telefonálna a mentőknek és a rendőrségre. Abban a keleti országban viszont nem ez történt. Miután a kolléga fölocsúdott döbbenetéből, kölcsönösen bemutatkoztak, kiderült, hogy a hölgyet Marina Dadasevának hívják, ez a nyolcadik gyermeke és egy amerikai könyv nyomán változtatott gyökeresen addigi életén. Ez a könyv pedig nem más, mint a San Franciscó-i Chris Griscom műve, a Szülés a tengerben. A szerzőnő - aki hat gyermek anyja, - volt az első a világon, aki elhatározta, hogy vízben fog szülni. S az ő könyvében olvasható a következő passzus: Létezésének első pillanatától a női test arra rendeltetett, hogy majdan életet adjon... Szülésre vágyni annyit jelent, mint egy kicsit újjászületni. A nő - kozmikus anya, életet és szeretetet ajándékozó isteni teremtmény". Marina nemcsak a könyv gondolataival, de a kötet szerzőjével is megismerkedett, s mint elmondta, lelkileg megerősödve kezdte új életét. Marina, aki mellesleg orosz nyelv- és irodalomtanár, nyolc gyermeknek adott életet, íme a névsor: Emin, Jana, Sztászik, Vagyim, Rada. Vászka. Valentyin, majd a legifjabb bűbájos kislány, Marinocska, aki azzal bűvöli el környezetét, hogy egyformán kedveli a vizet és a szárazföldet, a kánikulát és a hideget. Télen a nap jelentős részét hideg vizes medencében vagy fürdőkádban tölti, nyáron pedig a tengerben. Modern madonnaként aposztrofálják Marina Dadasevát, aki felhagyott az orosz nyelv- és irodalommal s ma egy neves orvosprofesszor, Igor Csarkovszkij intézetében tevékenykedik. Foglalkozásokat tart leendő szülőknek, hogy vagy otthoni körülmények között vagy a természetben, legfőképpen valamilyen vízben hozzák világra gyermeküket. Az idő múlásával már nemcsak előadásokat és bemutatókat tart, hanem szüléseket is vezet. „Marinának igen könnyű keze van" - tartja róla a professzor. Aki különben élharcosa a vízben szülésnek, annak ellenére, hogy a Szovjetunióban több mint húsz éven át határozottan tiltakoztak e módszer ellen. Tomszk városa a vízben szülés bölcsőhclye, a város kórházaiban már szülőmedencéket építettek. Sok mindent meg lehet tudni még erről a negyvenes hölgyről, többek között azt, hogy bébi-jóga tanfolyamokat is szervez és bizonyítja, hogy a rendszeres úszás és tornagyakorlatok után sorra gyógyulnak a kis asztmás, hurutos és más betegségben szenvedő csöppségek. Marina sok jó tanáccsal is szolgál, íme az egyik: „A szülőknek minél többet kell együtt lenni a gyerekekkel és szeretetben kell felnevelni őket. A gyerekeket szüntelenül simogatni, dicsérni kell. Akkor lesz jó ember belőlük." A család életmódjáról így nyilatkozik: „Csökkentettük igényeinket, a pénzt általában táplálkozásra költjük. Vegetáriánus levesek, kása, főzelékek, zöldség és sok gyümölcs. Húst keveset fogyasztunk, agressziót okoz. A lelki táplálék - zene, festészet, könyvek - mellett imádjuk a jó levegőt. A természet energiája nélkül nehezen birkóznánk meg a mindennapok gondjaival"... Elgondolkodtat Marina Dadaseva élete. Fontos megszívlelni példáját, életvitelét, tanácsait. És érdemes volna adaptálni módszerét. Talán ebben a mi kis országunkban is eredményre vezetne, búskomor népünk felemelné végre fejét és mosolyogva nézne bele a jövőbe. Mi is a recept lényege? 1. Vízben szülni - vizünk még van, ám a vízdíjak emelkedésével zátonyra futhat a nemzeti program. (Bár a magyar lelemény kimeríthetetlen: Száraz tónak nedves partján...); 2. A frissen született gyereket jeges vízbe mártogatni, hóban füröszteni. Röhögök a markomba, nálunk még csak-csak akad hébe-hóba hó, de hogy mi lesz szegény afrikaiakkal?..; 3. Bébi-jógára íratni a kisdedet - miután természetesen letudta a z'ongoraóráját, abszolválta a nyelvi foglalkozást és megnyerte a korosztályos úszóversenyt; 4. Kása, főzelék, zöldség - a politikusoknak is, húst egy falatot se, így is elég agresszívek; 5. Pénzt csak táplálkozásra költeni - másra úgy se futja; 6. És természetesen szüntelenül simogatni, dicsérgetni. Fényes lesz a magyar jövő! Köszönjük néked könnyű kezű Marina Dadaseva.