Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-02 / 282. szám

6 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1991. DEC. 2. A mindennapok formálása Új szenti váni múltidéző A fénykép a község legmagasabb pontjának, a szerb templomnak az állványzatáról készült. A ködös, novemberi időben nem látni a falu határáig Újszentiván történetének kezdete azonban nincs a látóhatáron túl. Neve valószínűleg a szomszédos, akkor még Oszcnlivánnak hívott mai Tiszasziget nevével van kapcsolatban. Szerbek a XVIII. század vége óta élnek itt, a svábok betelepedése Bánátból, illetve Németországból a XIX. században történik. Az első összehasonlítható adat Újszentiván etnikai összetételéről 1910-ből származik: forrásunk a kitelepített svábok Németországban kiadott, gazdagon illusztrált s adatolt könyve, a Hcimatbuch („a szülőhaza könyve") - amelynek lefordítására egyébként már készül az önkormányzat. Ekkor 563 szerb, 494 német, 327 magyar lakott a faluban, valamint egy szlovák és két egyéb nemzetiségű. (Az 1868-as egyházi jog, amelyet maga I. Ferenc József írt alá s hagyott jóvá, a községben még csak 488 szerbet említ.) Főleg római katolikusok - a svábok és a magyarok -, illetve görögkeleti szerbek lakták a községet, a más vallásúak száma elenyésző, mindössze tíz volt. A 302 házban 707 férfi és 680 asszony élt, az összlakosság száma tehát 1387. Hogyan alakultak a nemzetiségi számarányok a század közepéig? íme, a táblázat, a jobb áttekinthetőség kedvéért. Nemzetiség 1910 1920 1930 1941 Magyarok 327 160 650 611 Németek 494 526 575 610 Szerbek 563 512 163 160 Szlovákok 1 2 Egyéb 2 -6 Látható tehát, hogy a döntő változás 1920 és 1930 között következett be: ekkor a több mint félezres szerb lakosság létszáma alig több mint másfélszázra esett vissza, a magyar népesség viszont ugrásszerűen felduzzadt, több mint négyszeresére, ami messze meghaladja a természetes szaporulat arányát. (Trianon...) Ma már csak 80-90 a szerbek száma, ők is jórészt öregek, s ennek következtében a 25 éves kapcsolat á jugoszláviai Keresztúr községgel nem olyan erős, mint régebben volt. (Ez persze inkább a hivatalos kapcsolatokra áll, hiszen a személyes kontaktus, a családi összetartozás megmaradt.) Jelenleg ebben közrejátszik a háború is, de a döntő ok nem ez. Táblázatunkon az utolsó évszám 1941: pedig a magyarországi svábok történetének szomorú fordulata a II. világháború vége, a kitelepítés, melynek következtében most csupán 3-4 sváb család él a faluban. A magyarországi nemzetiségek, sajnos, nagymértékben asszimilálódtak: a veszteség most már majdhogynem pótolhatatlan. Pedig egy ország annál értékesebb, minél jobban megőrizhetik nemzeti mivoltukat kisebbségben élő nemzetiségei. A sokszínűség nyilvánvalóan több munkával és felelősséggel jár, mégis elsősorban: érték. Ezt jól tudja Talpai János polgármester is: ő személy szerint kiemelten fontosnak tartja, hogy a jugoszláviai kapcsolatok ápolása mellett a kitelepített német ajkú lakosság falvaival - ilyen például Bad Reichenhall, ahol az említett Hcimatbuchot is kiadták - tartsák a kapcsolatot: ennek jegyében tavaly, amikor a község leghíresebb jegyzőjének, a szintén sváb származású Nátly Józsefnek az emléktábláját avatták, Németországból is voltak vendégek. Újszentivánnal kapcsolatban ugyanazt leírhatnánk a Tiszaszigettel közös korszakról, mint amit az említett volt társközségről szóló oldalunkban. Nem tesszük, nem akarván ismételni az egyszer már elmondottakat. Helyette inkább a község jelenlegi helyzetéről. Újszentiván lakosságának száma 1362. Stagnáló életkori viszonyok jellemzik a falut, ahol 130 iskolás és 51 óvodás korú gyerek van. Az itt telket igénylőknek mintegy 60-70%-a szegedi illetékességű - ez, gondolva a többi, Szegedhez közeli község hasonló adataira is, egy, a városon kívüli „kertfalu-övezet" lehetőségét villantja fel. Hogy ilyen sokan szeretnének letelepedni a községben, annak valószínűleg fontos oka: Újszentiván közel van Szegedhez. Persze, ez az ok nem kizárólagos: megemlítendő a 90%-os gázellátottság, a vízhálózat, a jelenleg ugyan még csak kétszázas, de a szegedi hálózatfejlesztéssel majdan nyolcszázasra bővítendő telefonközpont. Tavaly készült el másfél kilométernyi belvízcsatorna a község belterületén, jövőre pedig az utak következnek: az idén 1500 métert építettek, 1992-ben pedig a „kivált társközségek helyzetének javítására" kiírt Apróságok Jövő szeptembertől... ...új igazgatója lesz a községi általános iskolának, mivel az eddigi nyugdíjba vonul. A pályázatot február-márciusban írják majd ki, hogy a tanévkezdésre meglegyen az iskola új vezetője. Nevelési segélyre... ...nyert nemrég az önkormányzat 342 ezer forintot a Népjóléti Minisztérium pályázatán. A pénzt az iskola kapja, miután fölmérték, kik a rászorulók. A kistérségi vízművet... ...tartja a legjobb megoldásnak az újszentiváni önkormányzat is. Ide kapcsolódik az a hír is, miszerint nyilatkoznia kell az önkormányzatnak, igényt tart-e az eddig az Atikövizig kezelésében lévő újszentiváni Tisza-partra. Ezzel természetesen a halászati bérleti jog is átszáll a községre, csakúgy, mint az ártéricrdő-gazdálkodással kapcsolatos teendők. Ez utóbbi pénzügyi vonzatainak megvizsgálása után dönt majd a képviselő-testület. pályázaton nyert kétmillió forintot fordítják majd erre a célra. Talpai János polgármester a vállalkozások elkötelezettje. A falu rendezési tervében szerepel a falu két pontján - egyrészt a focipálya szomszédságában, másrészt a kisiskola melletti park előtt - létesítendő bevásárlóközpont, szolgáltató helyiségekkel kiegészítve. „Még nincs végső döntés, de nagyon valószínű, hogy - hasonlóan a legtöbb községhez nem lesznek helyi adók Újszentivánon sem " - mondja a polgármester, majd így folytatja. „Nagyon sokat várunk viszont a határ majdani megnyitásától. Bár a jugoszlávok teherforgalmat is szeretnének, ez véleményem szerint nem reális, hiszen ezt például az utak állapota sem teszi lehetővé. A személyforgalom azonban sok munkalehetőséget teremthetne, serkenthetné a vállalkozókat." Márpedig munkalehetőségre valóban szükség lenne, hiszen - hasonlóan a legtöbb Szeged környéki községhez - az újszentivániak nagy része is ingázni kényszerül. Helyben ugyanis csak néhány üzemben, önkormányzati intézményben, illetve a mintegy 30 vállalkozónál találhatnak munkát. Nemes szándéka Újszentiván legutóbb megnyílt üzlete a falu főutcáján található Nemes Cukrászda. Tulajdonosa, Nemes István nemrég költözött a községbe, ahol családi házának alsó részében cukrászdát nyitott. Pontosabban eddigi, 36 négyzetméteres makkosházi üzletét költöztette át Újszentivánra, ahol csak a cukrászüzem 100 négyzetmétert tesz ki. Itt, a bolt mögött - a tulajdonossal együtt összesen négyen -, helyben készítik a majd negyvenféle süteményt, tortát. (A választék nyáron fagylalttal bővül.) Maga a tulajdonos sem várja azt, hogy csak a helybeliek fogyasztásából megélhet, de a határ megnyitása talán ezen az üzleten is lendít majd. Nemes István mindenesetre addig sem ül ölbe tett kézzel, hanem bárhová, bármilyen megrendelőnek szállít portékájából, így próbálván növelni hasznát. „Egyszer a háború alatt egy német katona megkérdezte, ki s mi vagyok. Mondom neki, hogy magyar. Azt mondja, hogy az nem lehet, mert látja, hogy Bécsben születtem, az ember pedig odavalósi, ahol született, vagyis osztrák vagyok. Én meg: az nem úgy van. Én ugyan vér szerint szerb vagyok, de mégis magyar. Nem értette!" meséli az újs/.epüváni görögkeleti pap, Krunity Mihály, akit mindenki csak Milán bácsinak szólít. ., Pedig egyszerű. Hadd mondjak el egy történetet. Amikor a háború kitört - épp a szerb virágvasárnapon - ottrekedtem Belgrádban. Furcsa módon német segítséggel jutottam haza: amikor ugyanis a magyar követségen próbálkoztam, az őrt álló katona melegebb égtájra küldött, csakúgy, mint már hazafelé Újvidéknél, a péterváradi kompnál egy szintén magyar hadnagy. (Mind a kettő azt kérdezte, mit keresek errefelé, elmondtam, hogy itt jártam iskolába, görögkeleti teológiára. »Hát otthon nincs ilyen iskola ?« - csodálkoztak. Egyikük sem értette a dolgot.) A német követségen aztán elmondták, mikor járnak a vonatok s a kompok; ott sokkal udvariasabbak voltak, mint a saját hazám kirendeltségén. És annak ellenére, hogy azok a katonák így bántak velem, mégsem ennek alapján ítéltem meg a magyarokat. Amikor nagy nehezen hazajutottam, és Kelebián, a vasútállomáson megpillantottam a csonka Magyarország kőből kirakott képét, akkor éreztem, hogy itthon vagyok. Mert az embernek csak egy hazája lehet. Kint maradhatÖtven éve a Délmagyarország előfizetője Az esperes, aki a folyón született tam volna Jugoszláviában, hívtak is, de én itt akartam élni." Pedig fíányféle vér keveredik Milán bácsi ereiben! A valamikori monarchia hány népének a szelleme bújkál ebben a mai napig vidám, vitális öregemberben! Anyai ágról utazó iparos bánáti sváb nagyapa, százhalombattai nagyanya, édesanyja Nisben születik... De erről halljuk inkább őt magát. „Apám szlavóniai származású: szülei földművesek voltak egy Uszkoci nevű kis faluban. A Száva partján van ez a község, Ógradiska mellett, ott, ahol most a legnagyobb harcok folynak. Apám szerette a vizet: hajósmatróz lett, majd pedig a Dunán uszálykormányos, az Első Duna-Gőzhajózási Társaságnál. A Fekete-erdőtől a Feketetengerig fuvaroztak árut, 1200 tonnás uszállyal. Anyám s apám mindig együtt járták a Dunát, én is ott születtem, a folyón, egy uszályon, valahol Győr és Bécs között, de mivel az osztrák fővárosban kötöttünk ki, az szerepel az anyakönyvi kivonatban, ott kaptam a keresztlevelet. Aztán amikor ötéves voltam, apám egy hirtelen betegségben, szintén valahol Győr környékén, meghalt. Árván maradtunk: anyámmal és a bátyámmal hat évig Szentendrén éltünk, utána pedig Pesten, ahol anyám takarítói állást kapott a Tekeliánumban. Ezt egy temesvári szerb mágnás, Száva Tekelia alapította, egyetemista vagy főiskolás szerb diákok részére. Két részből állt, az egyiket kiadták bérbe, s ebből a pénzből tartották el a másikat, amely diákotthonként stipendiumot, teljes ellátást és vizsgapénzt biztosított a szegényebbek részére. Aztán 1945-ben államosították, csakúgy, mint az Angeliánumot, amely a női megfelelője volt. Az Angeliánum Váci utcai épületének a mozaikja az alapítóról, egy gazdag öregasszonyról ma is megvan. Ő az otthont a szerb leányok iparosképzésére hozta létre. Minden szerb iparoslány, aki férjhez ment egy szerb iparosfiúhoz, 5000 pengő hok imén)! kapott a kamatokból; ugyanakkor volt egy másik alapítvány, a Bozda, amelyik meg 10 000 pengőt adott annak a szerb iparosférfinak, aki hasonlóan nősül. Volt nekem egy ismerősöm, egy hentes, elvett egy varrónőt, s a 15 000 pengőből vásárolt Pesten a Verpeléti úton lakást, üzletet és vágóhidat, tehát el tudott indulni. Az ilyen alapok kimondottan a szerbek asszimilációja ellen tétettek. A Knézich utcai polgári elvégzése után, 1936-ban Karlócára m íj 1 Á i j • Tmm*** Jbí B Éflfijff! Mm 1 B IBII * jjá1 FOTÓ: SCHMIDT ANDREA mentem teológiát tanulni. Gyerekkori vágyam teljesült: templombajáró gyerek voltam, mint ahogy a családom is az volt. Kivéve anyai nagyapámat: de még ő is megünnepelte a szerb egyházi ünnepeket ugyanúgy, mint a katolikusokat. A hatéves iskolából már csak egy volt hátra, amikor kitört a háború, s bennünket bizonytalan időre szélnek eresztettek. Visszamentem Budakalászra, ott egy nyarat napszámoskodtam, amikor a szentendrei püspökségen megkérdezték, nem akarok-e Újszentivánon tanító lenni, mivel az egyedülálló tanítónő hazaköltözött Mohácsra. Elvállaltam: a hatosztályos iskolában akkor 15 gyerek volt. De nemsokára bevonultam, majd két hónap után leszereltem, s 1942 januárja már Mohácson talált. Az ottani felekezeti tanító nyugdíjba ment, s augusztusig én dolgoztam helyette. Ezután püspökségi írnok lettem Szentendrén, majd 1945 őszén hitoktató tanító Újszentivánon. 1946-ban nősültem: ugyanebben az évben, augusztus 19-én szenteltek pappá, s október elsejével vettem át a papi teendőket is a községben. 1948-ban aztán abban az évben, amikor a felekezeti iskolák felszámolásával nagyon súlyos csapást mértek például a szerbségre is - választani kellett, hogy mi akarok lenni: pap vagy tanító. Én az előbbit választottait* De az ötvenes években elvették a javadalmi földet, így aztán nem volt jövedelmünk, dolgozni kellett. Földet béreltem a tanácstól, disznókat tartottam - ha ez a ház, amiben most is vagyunk, beszélni tudna, akkor röfögne: a disznók árából épült ugyanis föl. De a hatvanas évek elején az akkori tanács elvette a földet, azzal, hogy papnak nem jár, így aztán 1964-ben téesztag lettem, normás, bérszámfejtő, háztáji bizottsági tag és elnök, végül pedig mint munka- és tűzvédelmi felelős mentem nyugdíjba. De közben végig elláttam a papi teendőket is, a munkahelyen pedig, hogy úgy mondjam, apostoli munkát végeztem: leszoktattam az embereket a káromkodásról, mert ha valamerre jártam, mondták, »jön a Milán bácsi<<, s akkor nem káromkodtak. " Hát ennyi a Milán bácsi története - illetve dehogyis, csak ennyi fért most ezen az oldalon, de mennyi mindent elmesélt ezenkívül még! Ezek közül azért egyet megemlítünk: lapunk sem maradt ki Milán bácsi életéből. 1941-ben, amikor idekerült, előfizetője lett a Délmagyarországnak, sót, még amikor Szentendrén lakott, akkor sem mondta le - idén kereken 50 esztendeje járatja tehát a lapot. Jókívánságként csak annyit: reméljük, még sok-sok éven keresztül! AZ OLDALT ÍRTA POZSIK LÁSZLÓ