Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-04 / 284. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. DEC. 4. Fel Ukrajnára! Új szomszéd kopog a kapunkon. Nem is akármilyen. 52 millió lakos, majd félmilliós hadsereg, atomfegyverek. Nem vitás, a vasárnap a függetlenséget választott Ukrajna térségünk vezető állama, és ezzel maga is tisztában van. Nem árt vele jóban lenni. Leonyid Kravcsuk, aki a nem hivatalos végeredmény szerint megnyerte az elnökválasztást, nyíltan felszólította a magyar kormányt, hogy akár a világon elsőként, nyújtson baráti jobbot Kijev felé. A diplomáciai elismeréssel már kacérkodott is a magyar Külügyminisztérium, és most, az USA váratlan nyilatkozata után - mely szintén az elismerés felé telt lépés volt -, bátorítást érezhet maga mögött. Gorbacsov megharagszik? - teszi fel a kérdést nem egy publicista. Nos, ha hinni lehet a CIA minapi elemzésének, a szovjet elnöknek nem sok van hátra hivatali idejéből. Magyarországra irányuló esetleges rosszallása nem kívánatos ugyan, de úgy tűnik, Ukrajna szimpátiája fontosabb ennél. Az elismerés tehát „megéri az árát". Hiszen közvetlen szomszédunkban olyan partnert találhatunk, mellyel a gazdasági kapcsolatok, például az energia- és az élelmiszerkereskedelem területén gyorsan fejleszthelőek. Ukrajna áttekinthetőbb és kiszámíthatóbb, minta „nagy testvér" Szovjetunió. Jó húzás volt tehát már előre „letegeződni" Kravcsukkal budapesti látogatása idején. Nem utolsósorban azért, mert Kárpátalján 120 ezer magyar várja a kulturális határsorompó teljes felnyitását. Egy baráti Ukrajnával ez is könnyebben megy. Most tehát a magyar külpolitikán a sor. Megfontolt, bátor döntést vár el nem csak a fiatal Ukrajna, hanem talán a világ közvéleménye is. Persze a diplomáciai elismerés nem jelenti azt, hogy mindjárt holnap útlevelünkkel a zsebünkben meg sem állunk Kijevig, mégis, baráti gesztus a kopogtató új szomszédnak. És az sem elhanyagolható szempont, hogy Nyugat felé fordulásunk idején nem árt a geopolitikai háttérben egy kiszámítható partner és nyugdt barát. Egy jó szomszéd. ÚJVÁRI MIKLÓS Nagy falat Nagy falatot készül lenyelni a román hivatali adminisztráció: a szomszéd országban népszámlálásra készülnek, 1977 óta az elsőre, és ezúttal olyanra, amely pontos adatokat lenne hivatott szolgáltatni Románia lakosságáról és nemzetiségi összetételéről. Az adatokat ENSZ-szakértők segítségével vizsgálják majd, ami azonban nem gátolja meg az ellenzéki pártokat - köztük a magyarokat is - hogy a nagy falatot ne lássák máris keresztben a hatalom torkán, és erre minden okuk megvan. Iliescu elnök kijelentései (az elnök 1,4 millió magyar polgárra tippelt), valamint a számarányt firtató okmányok szinte fogadást tettek saját igazukra, a presztízs pedig csak presztízs maradt; ki tévedhetetlen, ha már az elnök sem az? A manipulálhatatlanságot az ENSZ szakértői csak ellenőrzik. Azzal ők sem lehetnek egészen tisztában, hogy egy évtizedekig külön etnikumnak tartott népcsoport - a székely - a magyar nyelvet beszéli. Márpedig a megkérdezettek, akárcsak Ceausescu idején, ismét választhatnak: magyarok-e vagy székelyek. A kérdőívek külön kódszámot adnak mindkettőnek, sőt az anyanyelvi oszlopban meg is jelenik a székely nyelv. A szászok, svábok, németek számára ugyanez egyetlen nyelvi kódot jelent, a németet. Es ha minden igaz, a népszámlálásnak azzal a tévhittel is le kell számolnia, hogy a világ második legnagyobb magyar városa Bukarest, s meg kell dőlnie az évtized legnagyobb saccolási blöffjének (szerzője Iliescu elnök), mely szerint a román fővárosban több magyar él. mint Szegeden. Pécsett és Szonhathelyen együttvéve. PANEK JÓZSEF Osztrák karácsonyi ajándék Horvátországnak Az elismerés jelzett időpontját valószínűsítette Alois Mock osztrák külügyminiszter, aki egy tévényilatkozatában bejelentette: Ausztria minden bizonnyal karácsonyra elismeri Szlovénia és Horvátország függetlenségét. Nyugat-európai megfigyelők brutális terrorakciókkal, a polgári lakosság elüldözésével vádolták a jugoszláv hadsereget. Szorgalmazták, hogy kiterjedt katonai intervencióval, légi és tengeri akciókkal gyakoroljanak nyomást a jugoszláv haderőre. A hadsereggel kapcsolatos állásfoglalást Cyrus Vance ENSZ-megbízott eszéki látogatásával egy időben hozták nyilvánosságra. Az ENSZ nem küld megfigyelőket Szlovákiába - közölte az ENSZ főtitkárának szóvivője. A Szlovák Nemzeti Párt parlamenti képviselői két héttel ezelőtt fordultak ezzel a kéréssel az ENSZ-hez, mert indoklásuk szerint Szlovákia ellen a valós képet szándékosan eltorzító propagandakampány folyik. A szóvivő leszögezte: Csehszlovákia esetében az ENSZ-hez csakis a szövetségi kormány fordulhat. Libanonban kedden szabadon bocsátották az 52 éves amerikai Alan Steent, aki közel 5 évig volt elrablói fogságában. Huszonnégy órán belül ű a második szabadon engedett túsz, síita csoportok már csak egy amerikai újságírót és két német állampolgárt tartanak túszként fogva a közel-keleti országban. Mihail Gorbacsov drámai hangú felhívása Az EK még vár az elismeréssel A Reuter hírügynökség szerint Oroszország hétfőn elismerte Ukrajna függetlenségét, miután a vasárnapi népszavazáson a Szovjetunióból való kilépésre szavaztak a választók. Az orosz tévé késő esti Vesztyi című hírműsorában állítólag a döntést Borisz Jelcin orosz elnök jelentette be. Az AP hírügynökség ugyanakkor úgy értelmezte az orosz elnök nyilatkozatát, hogy csupán annyit mondott: „Szükséges és lehetséges a kormányközi kapcsolatok gyors megteremtése Ukrajna és Oroszország között, beleértve a diplomáciai kapcsolatokat is". Ha az orosz kormány elismeri az ukrán államot, a lépés ráütheti a végső pecsétet az ukrán elszakadásra. Az egyre kisebb hatalommal bíró Mihail Gorbacsov kedden drámai hangú felhívásban kérte a volt Szovjetunió tizenkét köztársaságának parlamentjeit, hogy haladéktalanul adják áldásukat az új szövetségi szerződésre, másképpen - szavai szerint - „katasztrófába sodródik a világ". Mostani felhívása ismét annak a jele, hogy az elnö a végsőkig kész elmenni a széthullóban lévő nagyhatalom egybentartása érdekében. - Közös katasztrófánk elkerülhetetlen, ha nem állítjuk meg az ország szétesésének folyamatát - hangoztatta az elnök, aki aggodalommal szólt a romokban heverő gazdaságról. Lengyelország volt az első ország, amely elismerte Ukrajna függetlenségét. Andrzej Zarebski kormányszóvivő rámutatott, hogy a döntés a lengyel-ukrán közeledés hosszú folyamatának és az ukrán népszavazásnak a közös eredménye. A gyors elismerés a szóvivő szerint kifejezése annak, hogy Lengyelország a lehető legjobb kapcsolatokat óhajtja szomszédjával. Németország Wilhelm Hoeynck, különleges feladatokat ellátó nagykövet személyében megbízottat küld Kijevbe - valószínűleg szerdán -, hogy feltérképezze az ukrán kormány szándékait, különös tekintettel az Európai Közösség külügyminisztereinek hétfői állásfoglalására. A várakozó álláspontra helyezkedő Európai Közösség Ukrajna elismerésének feltételeként számos kérdés megválaszolását várja. Ezek közé tartozik, hogy Ukrajna vállalja-e a Szovjetunióval kötött leszerelési megállapodásokat. Az EK-nak tisztáznia kell Kijev álláspontját az ukrán területen található atomfegyverek és a szovjet külföldi adósságállomány ügyében is. Az ukrajnai fejleményeket elemezve a Die Welt című német lap megállapította: a jugoszláviai konfliktus kezdetén tanúsított magatartással ellentétben sem az Európai Közösségen belül, sem Amerikában nem hiszi senki, hogy az elismerést Ukrajnától meg lehet tagadni - a kérdés csak az, hogy mikor és hogyan mondatik az ki. Japán ENSZ-erők A japán parlament alsóháza kedden jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az ország csapatokat küldjön az ENSZ-békefenntartó erők kötelékébe. A kormány által előterjesztett javaslat a második világháború óta első ízben teszi lehetővé japán katonák idegen országba küldését. A törvényt, a kormányzó Liberális Demokrata Pártnak (LDP) az ellenzéki Komeito Párt támogatásával, sikerült megszavaztatni. Mi lesz a jugoszláv tagsággal? A Hexagonale-kompromisszum Ha a többi köztársaság is kéri ezt. vagy bármilyen alakulat, amely fennmarad a korábbi Jugoszlávia helyén, akkor előlük nem zárkózik el a csoportosulás. - Erre az egyetlen lehetséges kompromisszumra jutott a Hexagonale öt országának külügyminisztere a hatodikról, a széthulló Jugoszláviáról tárgyalva a hét végén Velencében. Az ülés előtt felmerült olyan javaslat, hogy a politikai, gazdasági, kulturális és egyéb rugalmas együttműködés céljával alakult regionális csoportosulás változtasson nevet (legyen „közép-európai együttműködés") és a már nem létező Jugoszlávia helyett fogadja el tagként Szlovéniát és Horvátországot, amelyek nemzetközi elismerése küszöbön áll már. Németország és Olaszország december 18-án megteszi ezt, s várhatóan csatlakoznak hozzájuk sokan mások is az EK-ból. „Reméljük, mind a 12 tagország" - mondta Gianni de Michelis külügyminiszter. Ez azonbah erősen úgy festett A közép-európai regionális együttműködés - korábban Pentagonale, majd Lengyelország csatlakozásával Hexagonale - nem képes megoldani a jugoszláviai válságot. Az egyetlen, amit tehet, hogy alkalmazkodik a változó körülményekhez, és azzal folytatja az együttműködést, aki hajlandó erre a volt Jugoszláviából. A szlovének és a horvátok ezt már kérték, így ők megkapják ezt a lehetőséget. volna, mint Jugoszlávia „leírása" és kirekesztése, miközben mindegyik részt vevő (Olaszország. Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország) azon az állásponton volt, hogy segíteni kell a Jugoszláviát alkotó népeket új alkotmányos elrendezés kialakításában és a béke helyreállításában. „Az elvekben mindannyian egyetértettünk. A cél nem Jugoszlávia kizárása volt, hanem segítségnyújtás a békés rendezéshez" - mondta Jeszenszky Géza külügyminiszter az értekezlet után az újságíróknak. Ugyanakkor a szervezet működőképességét is fenn kell tartani. A soros elnökség Jugoszláviára hárulna ebben az évben, de nyilvánvaló, hogy nem képes betölteni ezt a szerepet. Az egyetlen lehetséges megoldást választották tehát a külügyminiszterek Velencében: az elnökséget átruházták januártól a következő soros tagországra, Ausztriára. és késznek mutatkoztak folytatni az egttmúködést minden olyan jugoszláv köztársasággal, amelyik ezt kéri, és igényli. „Mi nem tudjuk, sajnos, megoldani a jugoszláv válságot, legfeljebb abban segíthetünk, hogy utána, ha már valamilyen megoldás kialakult, gyorsabban talpra állhasson ez a vidék" - mondta Gianni de Michelis. A Hexagonale tehát megpróbál, alkalmazkodva, túljutni a jugoszláv dráma hatásain és fenntartani a szervezet működőképességét. Nem égette fel a hidakat, sőt újakat fektetett le. Egyre nincs válasza (de erre nincs az ENSZ-nek és az Európai Közösségeknek sem): mi lesz, ha Szerbia fittyet hány a nemzetközi jogra és alapelvekre, és az erőszakkal birtokba vett területeken szerb többséget alakít ki, a határokat is megváltoztatva végül. MAGYAR PÉTER (RÓMA) Külügyi tájékoztató Diplomáciai kapcsolatfelvétel Ukrajnával A magyar kormány kész a teljes körő diplomáciai kapcsolatok felvételére az orosz föderációval és Ukrajnával. A Külügyminisztérium felhatalmazta moszkvai és kijevi képviselőjét arra, hogy még a mai napon írja alá a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló jegyzőkönyvet - jelentette be Hermán János külügyi szóvivő kedden. Mint a szóvivő elmondta: a magyar kormány már hosszabb ideje szuverén államként tekint Oroszországra és Ukrajnára, s ezzel összhangban alakította ki együttműködését és szerződéses kapcsolatait a két országgal. Magyarország bízik abban, hogy mindkét állam gyorsan és teljes körűen beilleszkedik az európai együttműködési rendszerbe. Hermán János a továbbiakban bejelentette: december 16-án Brüsszelben kerül sor Magyarország és az Európai Közösség közötti társulási szerződés aláírására. A magyar küldöttséget Antall József vezeti. A szóvivői tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy Katona Tamás külügyi államtitkár a Magyarországra becsapódott Jogvédelmi rakéta ügyében hétfőn hivatalába kérette Jugoszlávia nagykövetét. Az államtitkár leszögezte: Magyarország sajnálatosnak tartja az esetet annak ellenére, hogy sem emberéletben, sem anyagiakban nem történt kár, ami csak a véletlennek köszönhető. Jugoszláviával kapcsolatos a Külügyminisztérium azon nyilatkozata is, melyben elítéli a vajdasági magyarság kisebbségi jogainak durva megsértését. A Külügyminisztérium elítélő nyilatkozata A vajdasági magyarok elnyomása A magyar Külügyminisztérium kedden az alábbi nyilatkozatot juttatta el az MTI-hez: „Az elmúlt hetekben minden korábbi mértéket meghaladóan nőtt a jugoszláviai Vajdaság tartományban élő mgyarságra nehezedő politikai nyomás, élesedett a szerbiai magyarellenes kampány. Folytatódnak a mozgósítások, különösen nagy számban vonultatják be a vajdasági magyarokat. A hangulatkeltés és a kisebbségi jogok folytatódó korlátozása következtében a magyar és a többi nemzeti kisebbség a megfélemlítettség légkörében él, egyre többen menekülnek el szülőföldjükről. A hatalmon lévő Szerbia Szocialista Pártja vajdasági vezetője a magyarság parlamenti képviselettel rendelkező legitim érdekvédelmi szervezetét, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét fasiszta minősítéssel illette. Szerb parlamenti képviselők a parlamentben a VMDK betiltását, valamint a jelenlegi vajdasági képviseleti rendszer megváltoztatását kezdeményezték. A november elején az észak-bácskai településeken a helyi lakosság által tömegesen támogatott békemegmozdulások különböző nemzetiségű szervezőit bíróság elé állították és zaklatják. A Szerb Nemzeti Gárda a jugoszláv néphadsereg egyik zentai bázisán kiképzőközpont létesítését kezdeményezte. A lakosság fenyegetettség-érzetét növelik azok a hírek, hogy az ott kiképzett gárdistákat a tervezett .északi fronton', a magyarok ellen vetik be. A magyar Külügyminisztérium elítéli a vajdasági magyarság kisebbségi jogainak durva megsértését, amelyre a magyar fél számos alkalommal felhívta a szerb politikai tényezők figyelmét. A nemzeti kisebbségekkel szembeni intolerancia, az emberi és kisebbségi jogok megsértésének folytatódása esetén a Magyar Köztársaság kormánya mind a kétoldalú kapcsolatok keretei között, mind nemzetközi tevékenységében rá fog kényszerülni a kialakult helyzetből fakadó lépések megtételére." Eldől(t) a vajdasági magyar sajtó sorsa? Tegnap lapzárta után tárgyalt és döntött a vajdasági képviselőház (parlament) az egyetlen jugoszláviai magyar nyelvű napilap - a Magyar Szó - ügyében. A tartományi kormány már hosszabb ideje elégedetlen az újvidéki napilap szerkesztési politikájával (főleg pacifista beállítottsága miatt), s mindenáron főszerkesztőcserét szeretne eszközölni a lap élén. A kormány a parlamentnek nem csak a Magyar Szó, hanem a szabadkai 7 Nap hetilap főszerkesztőjének a leváltását is szorgalmazza. Értesü léseink szerint a parlament tájékoztatási bizottságában erősen megoszlottak a vélemények a fenti javaslatokkal kapcsolatban, sőt túlsúlyban voltak azok, akik ellenezték az ilyen drasztikus lépést. Annál inkább, mert az újságírók kiállnak főszerkesztőik mellett. KE