Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-23 / 300. szám

6 KITEKINTŐ DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1991. DEC. 23. • • Üdvözlet Canberrából A nagykövetségen egyelőre semmi nyoma az ünnepi hangulatnak. Canberrában a bel- és külpolitikai események egyaránt fölgyorsultak. a diplomáciai menetrend zsúfolt. Több csatornán jönmegy folyamatosan az információ, a kollégák gyakran a késő esti órákig dolgoznak, és közben alig telik el nap fogadás, coctail, munkaebéd, látogatás vagy vendéglátás nélkül. (Nem szórakozás a sok ebéd és fogadás; diplomatának sokszor olyankor kell a legjobban koncentrálnia, ráadásul ha kis nemzetet képvisel, mint például a magyar, akkor sosém az anyanyelvén, hanem mindig valamilyen idegen nyelven.) A nagykövet az egyetlen, aki időnként kimarad a fővárosban folyó diplomáciai életből és a követség napi munkájából, mert rendszeresen utazik. Ausztrália önálló államok szövetsége, melyek közül mindegyikben van teljesítendő feldata a magyar kormány képviselőjének is, leggyakrabban a két legközelebbiben: Új-Dél-Walesben és Viktóriában. A távolságokat azonban még itt is gyakran nem száz. hanem ezer kilométerekben mérik. Több canbcrrai nagykövet - így például a magyar - esetében ehhez járul az új-zélandi akkrcditáció, ahol tudniillik nincs állandó külképviseletünk. Új-Zéland számunkra gazdaságilag egyre jelentősebbé váló ország, ahova meglehetősen gyakran visz a nagykövet útja, és Canbcrra-Wellington között is kétezer kilométer fölött van a távolság. Mind az ausztrál szövetségi fővárosban, mind a kiküldetések során végzett munkának megvannak a hagyományosnak mondható területei, illetve célkitűzései. Ezek közé tartozik többek között az úgynevezett kétoldalú (kormányszintű) kapcsolatok fönntartása és fejlesztése, beleértve a kölcsönös tájékoztatást, a sajtóval (rádióval, televízióval) való kapcsolattartást és az ilyen szinten folytatott tájékoztatást; a gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatok fejlesztése, az úgynevezett tnagas szintű látogatások szervezése és lebonyolítása •- mint például az elmúlt év során a Jeszenszky Géza, Dornbach Alajos, Tőkés László vagy legutóbb a Lezsák Sándor vezette delegációk. Mindemellett a magyar kormány elsősorban canberrai nagykövetségétől értesül „első kézből" és lehetőleg naprakészen arról, hogy mi történik az ausztráliai és az új-zélandi politikai életben - mint ahogy az itteniek is a budapesti nagykövetségüktől kapják az. információt rólunk. A föntieken túl azonban, illetve mindezek részeként és egyfajta összegeződéseként, volt az. első év során a nagykövetnek - és nem csak Canberrában, hanem a világ országainak jelentós részében - egy olyan feladata, amely rendhagyónak. de legalábbis újszerűnek mondható. Arról van szó. hogy bármennyire „puha" volt már a diktatúra a '80-as évek, főként a Grósz-, majd a Németh-kormány idején -, a tőkés országok számára Magyarország mégis csak kommunista ország maradt. Szavakban és jelszavakban talán kevésbé, de a lényeget tekintve annál inkább. És ennek á kemény tényét soha egyetlen nyugati kormány nem tévesztette szem elől (lásd: vízumkényszer, gazdasági rendelkezések. COCOM-lista). Valamint Magyarországnak megszállt országként és - a szembenálló katonai tömbbe A várakozás negyedik hetébe lépünk, amikor ezeket a sorokat írom. Kigyűlt a harmadik gyertya is az adventi koszorún, Melbourne-ben a Magyar Központban. Punchhowl-ban, a sydneyi magyarok központ jában, Canberrában, a magyar-ausztrál klubban, a hazánktól legmesszebbre eső christchurchi Magyar Házban Új-Zélandon, és mindenütt, ahol honfitársaink kisebb-nagyobb közösségei élnek a déli felteke e két emigránsországában. Igaz, nem tudná ezer gyertya sem idézni azt a karácsonyi és újévi hangulatot, amit a havas tel minden évben meghoz az északi tájakon. Hiszen Már Kosciuskon, a legmagasabb ausztrál hegy tetején is regen elolvadt a hú. itt lent, a völgyben 35 fokos a hőség, és végig a tengerparton a nyári szünet első napjait élvező gyerekek zajongásátúl hangos a föveny. való tartozása következtében, kimondva vagy kimondatlanul ellenséges országként történő kezelése. Ezt a Magyarország-képet kellett megváltoztatni elsősorban az itteni politika, továbbá lehetőleg a közvélemény szemében is. Vagy legalábbis elkezdeni, mert folyamatról van szó; az „image-váltás" nem ment és nem megy ma sem magától. Hogy tavaly tavasszal Magyarországon szabad parlamenti választások voltak, megalakult a nem kommunista kormány, és hogy idén nyáron kivonultak a szovjet csapatok az országból, nos, mindez „csupán" ténykérdés, ami a nyugat-európai közvéleményben sem tudatosult azonnal és teljesen, nemhogy a világ túlsó felén. Az újságok, és általában a „médiák" itt átlagban annyit foglalkoznak hazánkkal, mint a magyar sajtó Ausztráliával, vagy annyit sem. A külügyminisztérium megfelelő osztályán természetesen másként jobban - követik a magyarországi eseményeket, de információik számos tekintetben és sokféle módon pontosíthatók és pontosítandók. Ahhoz, hogy igazán elfogadják az. új magyar kormányt és a formálódó új Magyarországot (hogy ez már nem a régi, kommunista, hanem egy egészen más Parlament és kormány!), először sokoldalú tájékoztatásukra van szükség. A; új Magyarország számára Ausztráliában is meg kell szerezni a bizalmat. Az első évben ez volt, és bizonyos mértékig továbbra is ez az új canberrai nagykövetség és személy szerint a nagykövet egyik legfontosabb feladata. A munka eredményességének megítélésérc természetesen nem én vagyok hivatva. Mindenképpen úgy vélem azonban, hogy sikerült jelentős lépést tennünk előre, melyet hoszszabb beszámoló helyett hadd érzékeltessek egy apró, de szimbolikusnak is tekinthető példával: Kerry Sibraa, a canbcrrai szövetségi szenátus elnökének nagyon sok bel- és külföldi címre elküldött - idei karácsonyi üdvözlőlapján magyarországi kép látható. És hogy senkinek ne legyen kétsége, magyarázó szöveg is olvasható alatta: Heroes' Square - Hősök tere, Budapest. Mindez nem véletlen; Sibraa szenátor a magyar Parlament meghívására és a canberrai nagykövetség szervezőmunkájával rövid időn belül másodszor vezetett hivatalos delegációt Magyarországra, hogy ő és kollégái személyesen győződjenek meg az otthoni rendszerváltásról. Programjában éppen otthon lévén - magam is részt vettem. i v * • * r > - • f Külön területnek vehető a nagyköveti munkában az itteni magyarsággal történő kapcsolattartás: az „emigrációs munka", ha tetszik, bár ez utóbbi méltánytalan leszűkítést jelentene, hiszen korántsem tekinti minden magyar emigránsnak magát. A lényeg, hogy ez a munka ebben a formában és ebben a nagyságrendben szinte teljesen új feladatkört hozott a nagykövetség számára, és nem csak itt Canberrában, hanem mindenütt, ahol jelentős számú magyarság él a világban. Talán nem is elég új feladatról beszélni; tulajdonképpen 180 fokos fordulat történt a külképviseletek és a helyi magyarok közötti viszonyban az Antallkormány nagyköveteinek megérkezését követően. Canberrában például a magukra valamit adó magyarok nagy többsége korábban messze ívben elkerülte a nagykövetséget, és ez nem föltétlenül vagy elsősorban a nagykövet személyének szólt, hanem annak a rendszernek és kormánynak, amit képviselt. Ezzel szemben tavaly október 23-án, megérkezésünk után mindössze néhány nappal száznál több ausztráliai magyar vezető jelent meg - még Budapestről küldött előzetes meghívásunkra - a rezidencián. Szorongtak, mert a ház túl szűk volt, de egyformán csillogott a szemük; a legtöbben évtizedek álmát érezték megvalósulni, amikor beléptek a Magyar Köztársaság területére. Az időközben megnyílt új épülettömbben azóta többször is megtelt a nagyterem; március tizenötödikén pedig olyan sokan eljöttek, hogy be sem fértek. Magunk csak jóval később mér tük föl feleségemmel, mekkora örömöt jelentett itt honfitársainknak a hazai rendszerváltozás, és ezzel összefüggésben mekkora várakozás előzte meg az új nagykövet érkezését (megint csak nem elsősorban személyre, hanem a rendszernek szólóan természetesen). Nem gondoltunk bele, micsoda arcul csapás és folyamatos megalázás volt az ittenieknek például az, hogy az állítólagosán őket is képviselő nagykövetségen mindén évben nemzeti ünnepként ünnepelték Magyarország szovjet megszállását, ami miatt sokuk örökre elhagyni kényszerült az országot. Ezekre az „ünnepségekre" régebben toborozták is a vendégeket, annak ellenére, hogy jól tudták, megosztottságot szítanak vele a magyarok között. Akiknek viszont becsületérc legyen mondva, egy-két tucatnál többen soha nem jöttek össze az egész országból, sem április negyedikére, sem egyéb hasonlóra. Szerte Ausztráliában rengeteg magyar szervezet, társaság, klub, szövetség működik, és sok olyan magyar is él, aki egyikbe sem tartozik. Vannak végül olyanok, akik igyekeztek minél hamarabb elfelejteni azt is, hogy egyáltalán magyarnak születtek. Joguk volt és lehetőségük nyílt ^ mindanynyipknak úgy cselekedni, ahogyan a legjobbnak látták. Közülük most elsősorban a szoros értelemben vett émigrációról -szólnék néhány szót, azokról, akik otthon szerettek volna magyarnak maradni, és a hazától távol töltött évek-évtizedek alatt sem mondtak le magyarságukról egyetlen pillanatra sem. Az idegenbe szakadt magyarságnak ez a kemény magja volt az, amelyik kompromisszumok nélkül képviselte a magyar identitást akkor, amikor ez Magyarországon sem (sőt éppen ott nem) volt lehetséges. Jelentős részben ennek a hajlíthatatlanságnak köszönhetjük a magyar nemzeti tudat fönnmaradását. Hatása búvópatakként érezhető volt otthon a diktatúra és az elnemzetlenítés évtizedeiben, az 1987-88-ban kibontakozó csöndes forradalmunk idején fölerősödött, és jelen van, bár nem mindig közvetlenül érzékelhetően, a magyar szelemi közéletben ma is. Valamelyest megismerve sorsukat, küszködéseiket, szenvedéseiket és fáradhatatlan munkálkodásukat, és tapasztalatból megértve, hogy a kádárista rendszerben a fejükre szórt „szélsőjobboldali", „fasiszta", „hazaáruló" jelzők hazugságok voltak, úgy gondolom, itt az ideje, hogy otthon is minél többen megismerkedjenek az emigráció értékeivel és valóságával. Nem mindenki ismerte föl azonnal az új rendszert és fogadta el az, új kormányt. Eleinte az itteniek számára is lehetetlennek, és amikor bekövetkezett, csodával határosnak tűnt Magyarország függetlensége. Néha lassan, sőt hézagosan tudatosodott a többi hazai változás is. Jöttek hazulról „radikális" próféták, akik azonnal az új kormány ellen próbálták ingerelni az itteni magyarságot - hála istennek, nem sok eredménnyel. Ma az itteni magyarság elsöprő többsége elismeri és elfogadja a hazai változásokat. Sokan igyekeznek - nem utolsósorban konkrét gazdasági eszközökkel - segíteni. Érdemes lenne részleteiben méltatni azt az erőfeszítést, amellyel az ausztráliai (magyar) tőke (is) végre megindult Magyarország felé. Hadd említsem most, karácsony táján azt az áldozatos gyűjtést, melynek eddigi eredményeképpen - Gyulay Endre püspök úr, illetve a Lakitelek Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével az ausztráliai és az új-zélandi magyarok sok ezer dollárnyi segélyt juttattak cl a magyarországi menekülttáborokba. Ez a munka az itteni szlovén és a nagy számú horvát közösségekkel karöltve folytatódik. Szegcdi ismerőseink, barátaink, munkatársaink, MDF-es és Erdélykörös társaink nem mindannyian tudják, hogy feleségemmel, Csikós Máriával nagyon gyakran gondolunk rájuk. Azoknak, akik írnak és telefonálnak, hadd köszönjük meg ezúton is - igyekszünk mindenkinek válaszolni. Nekik és minden szegedi honfitársunknak kívánunk a messzi távolból szeretetbén és békességben eltöltött karácsonyt és hasznos munkára fordított, boldog új esztendőt. PORDÁNY LÁSZLÓ Svédországi karácsony Hering, lazac, meg minden földi jó - Vad ska du göra pa helgen? - Köpa, áta, dricka och vila mig! (- Mit csinálsz az ünnepek alatt? - Bevásárolok, eszem, iszom és pihenek!) Többnyire így kezdődik a beszélgetés munkatársak, ismerősök, barátok között Svédországban ünnepek tájékán. A svéd ember ugyanis rendkívül hagyománytisztelő. Készül az ünnepekre. A skandinávok pontosságával, lelkiismeretességével, gyakorlatiasságával végzi az előkészületeket. Ilyenkor, karácsony előtt pedig külön hangsúlyt helyeznek arra, hogy minden rendben legyen, az ünnep rangjához méltó „körítést" biztosítsanak. Mert a karácsony kétségkívül a leghangulatosabb ebben az országban. Nem csak azért, mert ott, északon nem hiánycikk a hó (október elején leesik), fenyőfáért sem kell a szomszédba menni... Két évet éltem ebben a skandináv országban. December elején érkeztem, a legsötétebb hónapban. És a leghidegebben. Csaknem méteres volt a hótakaró, a hőmérséklet napokon keresztül mínusz 30 fok. Erős északi széllel. Kellemes fogadtatás... A svédek persze mindezt megszokták, számukra nem jelentett akadályt sem a hó, sem a hideg, sem az erős szél. És a sötétség sem. Mert december a maga 4-5 órás „nappalával" Svédországban a legfényesebb. Sokat utaztam ez idő tájt a környező skandináv országokban, de sehol annyi színes égővel kivilágított hatalmas fenyő, lampionokkal teletűzdelt sétálóutca, fenyőággal díszített templom, közintézmény, szobor. Advent idején gyertyák égnek a lakások ablakaiban, december 13-ától pedig ide rakják a Luca-csillagokat is. Úgy fest ilyentájt az egész ország, mint egy gazdagon díszített, óriási fenyőfa. Lenyűgöző látvány. Az ünnepi előkészületek tartozéka a bevásárlás. Leírhatatlan tömeg, zsúfoltság van az üzletekben. A nagy bevásárlóközpontok felkészülnek a vevőáradatra. Különösen pedig a svédek által „istállóknak" nevezett elárusítóhelyek, amelyek voltaképpen hatalmas gyárcsarnokokra hasonlítanak s amelyekben jóval olcsóbban lehet vásárolni, mint bárhol másutt. Ezek között is kiemelkedő helyet foglal el Ullared. A Göteborghoz közel eső kis falu istállójával óriási népszerűségnek örvend. Nem csak a svédek, hanem a dánok, a norvégek, a finnek és a németek is különbuszokkal érkeznek shopingolni. S vásárolnak is. Szinte gátlástalanul. Roskadozó szatyrokkal,táskákkal távoznak Ullaredből. Az ünnep közeledtével az iskolákban, gyárakban, közhivatalokban megtartják a hagyományos julfestet (karácsonyi ünnepséget). Bensőséges, rokonszenves szokás ez. A külföldiek számára fenntartott svéd Nyelvi Intézetben két alkalommal vettem részt ilyen ünnepségen. Hogyan fest egy ilyen julfest? Mindenekelőtt igazi svédasztal várja a résztvevőket (tudniillik itt az asztal anyaga is svéd fából készült...) S mi minden található ezen az asztalon? Roppant nehéz felsorolni. Mindenesetre néhány meghatározó ételfajta (mondhatnánk nemzeti eledelnek is) mindig található az asztalon: ez pedig a hering, a lazac, a karácsonyi sonka, a főtt krumpli. Meg a tejberizs. Ez is tradíciókhoz kötődik. Ugyanis az a lány, aki mandulaszemet talál a tejberizsben, remélheti, hogy a következő évben párt talál magának... Mielőtt azonban asztalhoz járulna a társaság, kört alkotva, egymás kezét fogva körülállja, majd körültáncolja a feldíszített fenyőfát, közben alkalmi, tréfás mondókákkal. rigmusokkal szórakoztatja magát. Ezt követően megkóstolja a minden földi jótól roskadozó asztal választékát, amikor pedig jóllakott - kezdődik az ajándékozás. Ez pedig egész Svédországban a következőképpen történik. Az ünnepségre érkezők a bejáratnál kötelezően beleteszik a Télapó zsákjába a csekély értékű, leginkább mókás ajándékcsomagjaikat, s amikor véget .ér az eszem-iszom, akkor az ügyeletes Télapó a hátára veszi a zsákot, körbejárja a társaságot, mindenki belenyúlhat a puttonyába, és kivehet egy csomagot. Ha történetesen a saját maga által készített ajándék jut neki azt kicserélheti. Természetesen csak a Télapó külön engedélyével. A karácsony ott is családi ünnep, tehát szűk családi körben töltik. De a svéd társadalom nem feledkezik meg azokról sem, akik egyedül, hozzátartozók nélkül élnek. Ezért országszerte úgynevezett altematív-jul rendezvényeket tartanak, amelyeken bárki részt vehet, nem kell egyedül töltenie a karácsonyestét. S e nemes gesztusnak köszönhetően, évről évre rengeteg magányos embernek szereznek örömet. Az ünnepek után Svédországban nem következnek dolgos hétköznapok. A diákok ilyenkor karácsonyi szünetet kapnak, és a kormáhy rendelete szerint a szülőknek újévig a gyerekekkel kell együtt lenniük. Közösen ünnepelni, utána pedig pihenni. Nem rossz törvény. Megszívlelendő. De maradjunk a témánál. Pontosabban búcsúzzunk stílusosan: god jul (ejtsd: gúd jűl)! Kellemes karácsonyi ünnepeket. TOPOLYAI FERENC