Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-02 / 282. szám

4 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1991. DEC. 2. Akvárium A teknőc, ki Kriksznek neveztetett, egyszer csak megunta e földi világ minden búját s baját, kimúlt. Élt vagy tizenöt évet az egyre nagyobb akváriumokban, melyek azért cserélődtek időnként, meri szokásos vízcseréjük alkalmából összetörtenek némely üvegfalaik, aztán meg azért, meri ő is egyre hatalmasabb lett. Különösen azután, hogy Kraksz, a párja kimúlt, s hasát az egeknek fordítván, rézsút lebegett a vízben. Ez a sors fenyegette volna Krikszet, ha széltől is óva, el nem viszem az állatklinikai professzorhoz néhányszor injekcióra: ne puhuljon meg törékeny testét védő páncélzata, de minthogy csak egyszerű teknőc volt, ráadásul beteg is. nem figyelhette meg, amint a hatalmas terráriumban lustálkodó boa kedvetlenül visszaköpi az éteknek szánt patkányt. - Mondtam, megmondtam - szidta le a professzor asszisztensét -, ne adjanak neki akkora nyulakat! - Majd nekem magyarázva: - Megerőltette az állkapcsait! Látja, kikkel vagyok körülvéve! - A patkány minderről semmit sem tudott, nyálkás, iszamlós szőnek reszketve evickélt vissza - gondolom, időlegesen - kalickájába. Kraksz, a teknőc mélyen hallgatott tenyeremben, miközben a prof még egyszer fejét csóválva adta a tanácsot, hogy ne csak húst és száraz eledelt, de csigái és halakat is kapjon a beteg. De lehetőleg ne nagyokat, mert ugyebár, azoktól egy ilyen kétéltű állkapcsa is túl nagyra feszülhet! így is lön. A teknőc uralta akváriumi birodalmát, magunk pedig különb s különféle forrásokból megpróbáltunk hozzájutni élő s kalcium tartalmú eledelekhez. Legjobban mégis az elkapirgált marhahúst szerette, csak szólítani kellett, hogy Kriksz. kidugta fejét a vízből, s ujjunk hegyéről kapkodta le a falatokat. Végül - évek után - már az sem kellett neki. Gyártottunk egy kis hálót tehát, és a városligeti tó partjára hasalva, kis fenékúszó halakat fogtam, szám szerint ötöt. Krikszet azonban láthatólag már ez sem izgatta. A halak fickándoztak körülötte, ott surrantak el hatalmas lábai között. Még kiült kedvenc kövére, aztán visszaereszkedett a vízbe. Többé nem mozdult, halálba merevedett. Nem fordult oldalra, sem hálára, mint egy szobor, várta, hogy észrevegyük kimúlását. A halakra csak akkor gondoltam ismét, amikor a víz algássá vált, s úgy tűnt: végük. Nekifogtam tehát a vizet kimerni, kitisztítani az üvegbörtönt. Egyszerre azonban azJ vettem észre, hogy a maradék folyadékban kétségbeesve ficánkol néhány jószág: ők voltak, mind az öten. Mit tehet ilyenkor az ember: apró bajuszukat mosatva, mintha azt kérték volna, hadd maradjanak. Ráadásul a legkisebb meg is nőtt. Egyszóval: a mese arról szól, hogy azóta berendezkedtek. Néha szórok be valami kis eledéket, amolyan szárított rákokat, vízibolhákat ezeknek a kis szürke semmittevőknek, ktk villámgyorsan eltűnnek a kövek alatt, ha az asztalhoz lépek. Nem tündökölnek villognak egy valamirevaló akvarista bizonnyal undorral tekintene rájuk - de élnek S olykor azt sem értem: miként és miből? Ha kicserélem zöld vizüket, lehalászva őket a piszkos mélyből, az1 is tudomásul veszik hogy aztán ismét belakják világukat néhány nap alatt, azt a zavarosat, zöldet, mellyé teszik. Mintegy már csak magára utalt kis közösség, mely azért mégis része annak a nagynak ami valahol de igen messze, az üvegablakokon túli világban tavasodik De ez az övék rájuk hagyta valami bölcs, nagy teknőc, ki ahelyett, hogy fölfalta volna törékeny testük, ellebegett, és hallhatatlanná lett. Ha - sötét időkben bekapcsolom kis lámpájukat, a nagy kő fölé gyülekeznek S nem merem elhinni, hogy azért, mintha lelkük nekik is volna. VERESS MIKLÓS Talpraállás fények nélkül Beszélgetés Papp Sándor egyetemi hallgatóval - Kezdjük talán ott, hogy hogyan vesztetted el a látásod! - Még hatéves koromban nagyságrenddel erősebb szemüveget írtak fel a kelleténél, és néhány hét múlva már egyáltalán nem láttam a bal szememmel. Sőt, ki is kellett venni, mert a másikat is elrontotta volna. Ekkor Békés megyében, Szabadkígyóson éltem, ott jártam általános iskolába. Ezután Békéscsabára kerültem, a Közgazdasági Szakközépiskolába. A harmadik osztály elején baleset érte a még ép jobb szememet, így tanulmányaimat félbe kellett szakítanom. Szegeden a szemklinikán többszöri kísérlet során sem tudták megmenteni a látásomat. '84 nyarára véglegessé vált, hogy nem fogok látni. Ekkor 17 éves voltam. A középiskola után tovább akartam tanulni, de ez a vágyam nem válhatott többé valóra. Ekkor éreztem meg igazán, hogy mit jelent a tanulás. Az ember ekkor alapozza meg az életét és azt, hogy milyen tevékenységgel és mennyire tartalmasan tölti el éveit. Ezután két évig otthon éltem szüleimmel, egyszerűen elképzelni sem tudtam, hogyan tovább. Próbáltam elfogadni a helyzetemet. - Hogyan jutottál el mégis oda, hogy vakon is folytasd tanulmányaidat? - Amikor kezdtem lelkileg helyrejönni, újra megerősödött bennem a tanulási vágy. Tartaimasan akartam eltölteni az életemet. Nyolcvanhat őszén felmentem Budapestre, és a Vakok Állami Intézetében megtanultam a vakírást és olvasást, valamint a fehér bottal egyedül közlekedni, lói éreztem magam e három hónap alatt, de Szeged jobban vonzott. 1987-ben jöttem a városba. A Radnóti gimnáziumba sikerült bekerülnöm, a harmadik osztályba, különbözeti vizsgákkal. - Hogyan láttál neki ekkor a tanulásnak? - Néhány segítőre találtam, akik magnóra olvasták nekem a könyveket. Jól ment a tanulás, a harmadik és negyedik osztályt egy év alatt végeztem el. - Sikerült Szegeden beilleszkedned? - A városban senkit sem ismertem, de néhányan segítettek, így nem volt nehéz a beilleszkedés. Igyekszem elfogadtatni magam. Az emberek különbözőképpen állnak hozzám, mert vannak, akik nem tudják, hogyan viszonyuljanak egy FOTÓ: SOMOGYI KÁRÓLYNÉ Papp Sándor 17 éves kora óta vak. Szobájában, az Eötvös kollégiumban beszélünk meg találkozót, ahol teával fogad. A polcokon fehér lapok tömkelege, vakírással írt könyvek, jegyzetek. A tiszteletemre egy Genesis, majd egy Jethro Tull lemez szól. Sanyi elsőéves egyetemista a JATE német szakán. Kazettára veszi az előadásokat, magnóra mondatja a szakirodalmat, olvasógéppel vagy vakírással olvas, ír, tanul. Mielőtt belekezdenénk a „komoly szövegbe", elmesél néhány sztorit, majd a hetvenes évek magyar rockéletéről beszél, és néhány szót a politikáról is ejtünk. Aztán •nikor bekapcsoljuk a magnót, Sanyinak mindenről egy újabb vidám történet jut eszébe. így készül el az alábbi interjú, egy vallomás arról, hogy egy vak fiatalember családjától távol hogyan rendezi be életét. vak emberhez. Ha érzem, hogy valaki nem tudja, hogyan közeledjen, megpróbálom eloszlatni benne ezt az érzést. Igyekszem mindig természetesen viselkedni. - Ezenkívül mi változik még meg egy ember életében, ha elveszti szeme világát? - Mivel 17 évig láttam, a tárgyakról, dolgokról van emlékképem. Az emberi kapcsolatokban a külsőségek teljesen lényegtelenné válnak. Ha valakivel beszélek, a hangja által a belsőjét látom. A közönytől a durvaságig, a szeretettől a flegmaságig a hang sok mindent kifejez. - Német szakra felvételiztél. Miért éppen a nyelvek érdekeltek? - Szeretném megismerni más népek kultúráját. A német és angol nyelvű országok iránt érdeklődöm. - Egy látó ember számára, mint amilyen én vagyok, szinte elképzelhetetlen, hogyan lehet vakon nyelveket tanulni. - Tanárt hosszas keresgélés után sem sikerült találnom, senki sem mert vakon elvállalni. így végül a barátaim segítettek. Idén sikerült bejutnom a JATE német szakára, jövőre angolból felvételizek. - Nem vállaltál túl nagy feladatot? - Nézd, tudom, hogy ez nagyon nehéz lesz, de nekem ez a vágyam, és nem sajnálom rá az energiát. Vannak terveim, melyekért le kell mondanom dolgokról, de megéri. - Mi az, amiről le kell mondanod? - Pihenésről, szabad időről, alvásról... - Mindent, amihez nekikezdesz, teljes odaadással végzel? - Igen. Próbálom magamból a lehető legtöbbet kihozni. Igyekszem mindent a tőlem telhető legjobban csinálni. - Hogyan sikerül boldogulnod az egyetemen? - Az előadásokat magnóra veszem, a tananyagot felolvassák kazettákra. Ebben az évfolyamtársaim segítenek. Kicsit agitálni kell őket... Van egy olvasógépem, ami könyvet képes felolvasni, az egyetemen azonban sajnos a legtöbbször csak fénymásolat formájában lehet hozzájutni a tananyaghoz. Erre a gép nem alkalmas. - Bizonyára megfogalmaztál már terveket az egyetem utáni időkre. Beszélnél ezekről? - Az angol és német nyelvű népek kultúrája és történelme érdekel. Szeretnék ezekről az országokról minél többet megtudni. Ösztöndíjjal szívesen tanulnék ezekben az országokban. Meg akarom ismemi azokat az embereket, akiknek a nyelvét később tanítani fogom. De szeretnék tolmácsolni és szakfordítást vállalni is. Arra vigyázni fogok, hogy ne váljon egyhangúvá az életem. Szegedet mindenesetre megszerettem, és az egyetem után is itt szeretnék élni. Remélem, kapok megfelelő állást. Tudod, vakon csak nagyvárosban lehet kellő életteret kialakítani. Olyan település kell, ahol pezseg az élet. Budapest is számításba jöhetne, de nekem túl nagynak tűnik. Szeged emberléptékű, nincs akkora rohanás, mint Pesten. Egyszerűen melegebb, és ezt nem az éghajlatára értem. - Bizonyára sokakat érdekel, mivel tölti egy vak fiú a szabad idejét. - Szívesen hallgatok zenét, szeretem a régi klasszikusokat. Ezenkívül a '60-as és '70-es évek könnyűzenéje szórakoztat. -Hozzá tudsz jutni vakírással írt vagy hangszalagon lévő szépirodalomhoz? - Igen, vakok számára létezik hangos és Braille-könyvtár is. Német nyelvű könyveket Lipcséből és Marburgból van lehetőségem kölcsönözni. Erdekeinek a történelmi könyvek és az ismeretterjesztő irodalom. Ezenkívül a számítógép iránt is érdeklődöm. - Mit tanácsolnál azoknak akik elvesztették szemük világát, és nehezen találják meg helyüket a társadalomban. - Nekem két évre volt szükségem ahhoz, míg újra talpra tudtam állni, és volt erőm elindulni, hogy megkeressem, hogyan lehet tartalmat adni az életemnek. Nekik azt mondom, hogy próbálják elfogadni ezt a helyzetet. Az élet értelmét így, vakon is meg lehet találni. ÚJVÁRI MIKLÓS Az International Herald Tribüné szombat-vasárnapi, összevont számában a címlapon csaknem féloldalas fénykép: az olvasóval a mi Gönczünk és a pápa néz farkasszemet. Fejük fölé került azonban egy ennél is fontosabbnak ítélt híradás. amely a későbbi történések előszelét sejteti. Az öles betűkkel szedett szalagcím adja tudtul a világnak: a szovjet liberális politikus otthagyta a pártot és figyelmeztet a sztálinisták veszélyére. Tankok a képernyőn A hét elején a tévé rendkívüli adásban kapcsolja Moszkvát. Tankokat látok, Gorbacsovot. Jelcint, meg Janajcvet emlegetik. Tízéves kori, 56-os emlékeim fölelevenedvén, összeszorítják a gyomrom. A rádió gombját csavargatom, mígnem a Deutsche Welle ad némi információt: Gorbacsov fogságban..., a keményvonalasok tankokat küldtek Moszkvába. Másnap a The Times külön összeállítást szentel a témának. Elmagyarázza a puccs anatómiáját, cikket közöl arról, hogyan történt az összeesküvés, s miként fogadta azt az utcákon a tömeg. Latolgatja, milyen erősek az. új rezsim emberei. Két kolumnán át elemzi Gorbacsov egy esztendejét, és szemlélteti a világ reakcióját. Kelet-Európa véleményét és aggodalmait csupán egy varsói riport tükrözi, míg egy egész oldalon olvasható az események angliai fogadtatása és a vezető újságírók véleménye az. úgymond világtörténelmi jelentőségű eseményről. Hogy ehhez, képest miiyen otthon a hírverés, azt csak találgatni Párizsi napló 5. A Montmartre-on minden csendes tudtam: Kelet-Európa The Timesjelezte félelmei vajon hangot kapnak-e egyáltalán, lévén ünnep odahaza. S ha nem ilyen harsány a hírszolgálat, vajon csak ez az oka? Itt csak úgy sétálgatnak Este, mint mindig, zsibong a Montmartre. Ahogy lemegy a nap, kigyúlnak fönn a fények, csak annyira, hogy a vendéglők karéjában üldögélő festők azért láthassák ecsetvégre kapott modelljüket. Többnyire megszépült arcmással így hát boldogan - távozik innen, akinek erre is telik, én inkább szomjam csillapítandó, áldozok frankokat itt a Sacre Coeur mögötti, valóban vászonra kívánkozó környezetben. Vonul előttünk a hangulat varázsával betelni nem tudó tömeg. Köröznek a téren a turisták, megmegállnak, őszinte drukkerként lesik a művész minden mozdulatát. Egy angol család kerül elénk újból és újból, fáradt, nyűgös fiát vonszolja a térdnadrágos atya. A gyerek türelmetlenül kérdezi: „Where are we going exactly?" Hova megyünk pontosan? „We are just walking around." Csak úgy sétálgatunk - feleli a papa és húzza maga után ereje vesztett kisfiát. A Szent Szív ölelésében Tényleg, mit tehet az ember egyáltalán a Montmartre-on? Csak úgy mászkál, céltalanul, azaz csak azért, hogy minél mélyebbeket szippantson ebből a kedvesen pikáns atmoszférából. Ezen a gránitkövekből kirakott, vendéglőkkel övezett kis téren, a Szent Szívvel a hátunk mögött kivételes védettségben érzem magam. Könynyed gondtalanság, léha kedvtelés, a művészet bohém szelleme... Békesség. Hörpintek a sörből. Jólesik belefeledkezni a pillanatba. - Sziasztok! - kiált ránk hirtelen valaki, Szeged egyik városképi nevezetessége. - Mi újság? Mit tudtok? Mi történt a SZU-ban? - És otthon? - kérdezzük a társasutazáson részt vevő földinktől. Hangunkban, szemünkben aggodalom. Egy pillanatra Kelet-Európába csöppenünk, majd haza, Szegedre. A varázslat megtört. Hiába, mi bárhova verődünk a világba, ki-kisarjad bennünk valami félelem. Magját elvetette bennünk a történelem. CHIKÁN ÁGNES Új megvilágításban A társadalmi vezetőség Évtizedek óta folyik a vita a népművelők körében, kell-e társadalmi vezetőség a művelődési házakba, vagy teljesen fölösleges. Úgy látszott, a rendszerváltás végleg meghúzza fölöttük a lélekharangot, az elmúlt rendszer kreálmányai közé sorolva azokat. Azt hiszem, a sommás ítélet most se jó, a fürdővízzel kiönteni a gyereket most is akkora veszedelem, mint a mondás megszületésekor volt. Azokban a községekben-városokban, amelyekben valakinek huszonötödik-harmincadik funkciója volt társadalmilag vezetni, valóban semmit nem ért, ott azonban, ahol a népművelésért lenni akaró, tenni tudó emberek adják bele eszüket a tervbe, és erejüket a megvalósításba, föltehetően ott maradnak meg legtovább a művelődési házak anélkül, hogy kaszinóvá vagy más pénzes akármivé alakulnának. A Szeged Táncegyüttes vezetőjével. Nagy Alberttel beszélgetve jöttek elő ezek a gondolatok. Farsangi bálra készül a népes együttes, és bevételeit az alapítvány javára tervezi. Maga a farsangi mulatság is lelki orvosság lehet azoknak, akik igénylik az összetartozást, a bevétel pedig az egyre gyöngülő támogatás ellensúlyozására lehet gyógyír. Belgiumban járva látták, ott a közel nyolcszáz résztvevővel rendezett fesztivált teljes egészében a szülők látták el, de úgy , hogy mindenki jól érezte magát. Ilyet mi is tudnánk csinálni. mondta,aki látta. Hazajövet minden csoportjuk szülői klubestet szervezett, ezeken határozták el, szegedi nagy táncházat rendeznek, ráadásul a sportcsarnokban. Finomodott később a gondolat, inkább a Textilművekben legyen, mert annak termeit ingyen is megkaphatják. Legalább 1200 résztvevőre számítanak, ennyi embert pedig vacsorával, büfével, tombolával kiszolgálni óriási föladat akkor is, ha néhány üzem komoly támogatást ígér. Február 15-én, szombaton lesz a nagyszabású rendezvény, kimondottan zártkörű, hiszen többen nem férnek be. Ekkor született a nagy gondolat, föl kell támasztani a társadalmi vezetőséget. Azt már csak magam teszem hozzá, járulékként szinte, hogy ahol a tizenkét csoportot számláló együttesből 1200 ember együtt tölt egy estét, illetve annak kiszolgálásáért együtt dolgozik a társadalmi vezetőség, ott az együttes jövőjéről is születnek hasznos gondolatok. Mert a társadalmi vezetőségnek ebben látszik legnagyobb szerepe. H~D!