Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-20 / 298. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1991. DEC. 20. FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Hivatalnokokból magánzók lettek Fölesküdtek a közjegyzők Szegeden „Magyarországon 211 közjegyző áll az Önök rendelkezésérc, akik munkájuk során a függetlenség, pártatlanság, szakszerűség érvényesülése mellett a jog vitán felül álló érvényre jutásáért tevékenykednek." A szövegkörnyezetből kiemelt betűkkel ez olvasható a Magyar Közjegyzők Egyesülete által kiadott díszes tájékoztató lapon. A dcl-alföldi régió 31 közjegyzője - ha másért nem, hát emlékbe -""bizonyosan eltesz egyet a kiadványból. Bács-Kiskun. Békés, Szolnok és Csongrád megye 31 közjegyzője tegnap délben megtette az első lépést függetlenedésének útján. A Csongrád Megyei Bíróság elnöke, Fedor Attila előtt becsületükre és lelkiismeretükre esküdtek, hogy 1992. január elsejétől mint magánkörjegyzők, a legjobb tudásuk szerint, a köztársaság törvényeinek megfelelően dolgoznak. A jövő évtől tehát visszaáll a népi demokráciában megszüntetett jogintézmény. (Mint ismeretes, az egységes ügyvédség jegyében a közelmúltban az ügyvédek, jogtanácsosok, jogi oktatói irodák tagjai tettek esküt.) Az európai jogállamisághoz csatlakozásunk egyik feltétele az új jogintézmények bevezetése, fölélesztése. Hivatalnokból vállalkozó. Ráadásul ha akarja, ha nem. A magánközjegyzőség kötelezően választható, aki nem cl a választás e lehetőségével - nem is tudom, mi lesz azzal. Végül is valamennyien, zömükben nők, bírói vagy ügyészi szakvizsgával rendelkeznek. - Furcsa érzés - vallotta Galambos Gáborné és Teleki Ágnes, akik tíz, illetve hét éve közjegyzők Szegeden -, az év utolsó napján még állami alkalmazottak vagyunk, másnaptól meg maszekok. Nagy választás elé állítottak valamennyiünket. Szakmai jellegű félelem nincs bennünk, ám a vállalkozásban teljesen gyakorlatlanok vagyunk. És ránk nem igazán érvényes a korlátlan vállalkozói szabadság, a hagyatéki ügyeket például kötelezően intézzük a jövőben is. Az egyéb teendőket, Horthy Miklós és a magyar szik / Uj lap a Dél-Alföldön A kiadó, a Dél-alföldi Média Kft. gondozásában ünnepek előtti meglepetésként - új lap jelent meg a napokban, DAM címmel. A majd negyedévenként felbukkanó, főleg a régió mezőgazdasági termelői, s az élelmiszergazdaság gondjaival, mindennapjaival foglalkozó, 48 oldalas kiadvány országos terjesztésű. A DÁM - Dél-Alföldi Magazin - címlapja az éles kontraszté: Horváth Dezső Magyar szik című fotója mellett Horthy Miklós látható, teljes díszben. Mindkét - képben is megjelenő - téma aktuális, a magyar paraszt ősrégi bánata éppúgy, mint az, mikor kerülnek a kormányzó hamvai a családi kriptába. De elmondják véleményüket a lap hasábjain az agrárágazat érdekképviselői éppúgy, mint a Földművelésügyi Minisztérium tisztségviselői, s természetesen a mezőgazdaság jelenével, jövőjével kapcsolatban. A kék címlapú DAM sok használható táblázatot közöl az Agrárszövetség megyei irodáiról, a budapesti nagypiac díjszabásáról, továbbá céginformációkat kft.-król. bankokról, téeszekről. Helyesírási verseny A Pedagógiai Intézel múlt heten rendezte meg a középiskolások helyesírási versenyének megyei döntőjét, ahol a tanulók iskolatípusonkénti kategóriákban versenyezhettek. A megyei döntőn a következő crcdméynck születtek. Gimnáziumok: 1. Kertész Gabriella (Szeged, Deák Ferenc Gimnázium, felkészítő tanára: dr. Árpás Károly), II. Fodor Eszter (Szeged, Széchenyi István Gimnázium, dr. Kovács Zoltánné) és Bottyán Edit (Szentes, Horváth Mihály Gimnázium, dr. Luczfí Istvánné) Szakközépiskolák: I. Márkus Anita (Szeged, Kórösy J. Szakközépiskola. Farkasné Székely Angéla) és Mocsonoky Miklós (Sze' -n A TENLIN-TÉVÉ első adása ma este 20 órakor jelentkezik a Telin képújságcsatornáján (04-es csatorna). A PAGODA-DISKURA témája: Kínából Kínába félúton... Vendég: Dr. Makra László adjunktus a JATE Éghajlattani ^y / \tanszékéről. IMPULZUS Kft. belvárosi Divatházában 1991. december 20-án 17 órai kezdettel kibővített árukészlettel női-férfi FEHÉRNEMŰ- és KOKTÉLRUHABEMUTATÓT tart, melyre szeretettel meghívja Önt. (Szemben a Technika Házával) például hitelesítéseket, végrendeleteket az ügyfelek megbízásából végezzük. Kötelezően előírt tarifák szerint dolgozunk majd. Meglátjuk... Mindenesetre hálásak vagyunk a bíróságnak, hogy jövő év március 31-éig a jelenlegi helyünkön (Tábor utca 4.) működhetünk, az épületet addig ingyen használhatjuk. Héjjáné Kovács Ilona papíron öt éve a vásárhelyi bíróság közjegyzője: - Gyesen voltam három évig, éppen hogy elkezdtem újra dolgozni. A magánközjegyzőség szerintem jobb lesz mindenkinek, nekünk is, az ügyfeleknek is. Remélem, magasabb színvonalú jogi szolgáltatást nyújthatunk majd. Az év végéig a bíróságon maradok, jövőre pedig a Nyizsnyai utcában lesz az irodám. Számítógépet veszek, persze, hitelből..., remélem boldogulok. Tudja, ideje lenne már, hogy a mi szakmánkat is rangjának megfelelően becsülje a társadalom. M. E. Kitüntetés A Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjét adományozta a köztársasági elnök Csorba Győzőnek költői életműve elismeréseként, hetvenötödik születésnapja alkalmából Kesztyű NYILAS PÉTER Az egyik kéz kicsiny volt, alakja aranykeretes medalionra hasonlított, amelyet egy kétszáz esztendeje élt asszony viselt vékony láncra fűzve finom szövésű ruhája alatt. Dombjai és völgyei puhánfogták körbe, s talán a bőr rózsaszínnel árnvalt fehérsége miatt olyan érzés lehetett megfogni e kezet, mint gyöngéden, ám biztonságot adó erővel megölelni egy kisdedet. Az ujjak gyermekiek voltak még. ám bennük rejlett a megsejtett ígéret, mint Rubens ártatlan asszonyalakjain, s puhaságuk szinte hívta azt az egyetlen másik kezet, amely egyedül neki rendeltetett. mint nappalnak az éjszaka. A körmök ívelt gyöngyházfényű csillogással sorakoztak, és szüntelenül áradt belőlük a napsütés téli ködben derengő sugárzása, gyermekkori mesék világosságát keltve életre. A másik kéz hosszú volt és könnyen remegő, a finom határozottsággal kidomborodó erek vonala még inkább hangsúlyozta a benne vibráló örökös változást, amely nem adja meg a magára ismerés nyugalmát. Az ujjak végei gyakran kihűltek, és a testből a csuklón és kézfejen át áramló meleg kevés volt, hogy életet küldjön beléjük. A körmök néha a tenyérbe mélyedtek, mintha azt büntetnék a szenvedésért, amelyben pedig egy volt a kéz minden íze. A két kéz természetesen találkozott egy napon. Ebben csak annyi a csodálatos, hogy nem történhetett magasabb rendű közreműködés nélkül, amelynek létezésében - bevallottan, vagy maguk előtt is titkolva - szüntelenül reménykednek mindazok, akik születésük előtti létükből kapott hozományként tudják az egész ember kettészakitásának ősidőkbeli történetét. Nevezetesen, hogy az Isten (megrettenve teremtménye tökéletességétől) úgy találta helyesnek, ha férfivá és nővé választja szét, s a két felet arra ítélte, hogy szüntelenül keresse a másikat. Igy talált egymásra a két kéz, s amikor összefonódtak, a mozdulatban eggvéolvadt föld és tenger, egybefolyt élet és halál, egymásba zárult porszem és csillag. És mert tél volt, amelynek lehelete ott remegett a platánok alatt, a sétány lámpasorának fénykörében, abban sincs semmi meglepő, hogy a kezek egy kesztyűben találkoztak. Ketten bújtak be egy fehér, barnával és a nap sárgáinak árnyalataival csíkozott, kötött kesztyűbe, amely annyi nagylelkűséggel és gyöngédséggel fogadta be őket, mintha tudná, hogy ezzel tölti be valódi rendeltetését. Az ujjak összezáródtak, mint kettéhasadt drágakő darabjai, amelyek egyedül csak egymásba illeszthetők, mert ez egyetlen igazolható állapotuk a világban. A tenyerek egymásba lehelték forróságukat, a bőr láthatatlan rajzolatai mozdulatlanul simultak össze, s ölelésükön kívül maradt a tél hidege. Boltok nyitva tartása A kereskedők így év vége felé remélik eladni azt, amin ez idáig nem sikerült túladniuk, ezért amikor csak módjukban áll, üzleteiket biztosan nyitva tartják. Ne aggódjunk tehát, annak ellenére, hogy a boltok nyitva tartását - a korábbi gyakorlattal ellentétben nem határozták meg központilag, az ünnepek előtt és között biztosan találunk még vevőket váró boltot, trafikot, butikot. Az Éliker árudái például 2122-én a szombati, 23-án a pénteki, 24-én tizenkét óráig ismét a szombati nyitva tartási redjük szerint állnak vásárlóik rendelkezésére. 24-én a piacok délben zárnak, bár a pavilonos árusok ettől eltérhetnek. A nagyposta ezen a napon délután két ójáig tart nyitva, pénzt viszont csak egy óráig vesznek fel. Az ügyeletes gyógyszertár, mint azt már megszokhattuk, a Kígyó patika lesz. A Virág cukrászda 24-én kivételesen délután három óráig kínálja finomságait, majd ezt követően mindennap - így az új év első napján is- kinyit. , Ünnepi menetrend ROSSZ HÍR ged. Bebrits L. Szakközépiskola, Némethné dr. Balázs Katalin), III. Nvemcsok Sándor ( Szeged. Vedres I. Szakközépiskola, Slynek Györgvné) Szakiskolák, szakmunkásképzők: I. Fazekas Erika (Szentes, 603. Számú Szakmunkásképző Intézet, Erdei Istvánné), II. Gábor Anita (Szentes. Boros Sámuel Gépés Gyorsíró Szakiskola, Fári Istvánné). III. Szabó Anikó (Hódmezővásárhely. 602. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, Palóczjté Koppány Márta) A nyertesek jövő év február 28-án és 29-én a gyulai területi döntőn vehelnek részt. Szerdán Szegeden, a Belvárosban ismét több ezer forintot, zsebeltek egy a Klauzár téri IBUSZirodából az utca tömegébe lépő férfitől. A Jókai utcában feltörtek egy gépkocsit, a Tápai utcában parkoló gépkocsiból pedig benzint loptak. Á Nagy Jenő utcában már másod ízben törték be a Klára butik kirakatát. A város és a megye területén számtalan koccanásos baleset történt, többségük a gépkocsivezetők figyelmetlenségének és rutintalanságának számlájára írható. Csütörtökön késő délután nagy anyagi kárt okozó baleset törént az E75-ös főút Kistelekre bevezető szakaszán, ahol öt kamion és három személygépkocsi összecsúszott. A balesetben egy személy könnyű sérülést szenvedett, a járművek pedig hosszabb ideig eltorlaszolták az utat. A forgalmat az addigra lefagyot földutakra terelte a rendőrség. A Szegedi Közlekedési Vállalat járművei is a megszokottól eltérően közlekednek karácsony este. A 3-as vonalon 21.20-ig, a 6-oson 16.28-ig, a 8-ason 16.14-ig, a 90-esen 16.30 járnak a kocsik. Az l-es villamosokat 16.40 után 40 percenként a rókusi állomástól, a 3-asokat 16.10-től 40 percenként a Dugonics tértől, a 4-eseket 16.10-től óránként a tarjáni végállomásról, az 5-ös trolikat 16.30tól óránként a Vértói úti végállomásról, a 7-eseket 17 órától, a 9-eseket 16.30-tól óránként a Hont Ferenc utcától, a 2-es buszokat 16 órától óránként a Vértói úti végállomásról indítják. December 25. és 30. között az SZKV járatai a vasárnapokra meghirdetett menetrend szerint indulnak, kivéve a 4-es villamosokat, melyek december 25-én, 26-án üzemkezdettől üzemzárásig 20 percenként járnak. A megváltozott év végi munkaNívódíj munkatársunknak A Magyar Agrárkamara megalakulását követően nívódíjat alapított a sajtó munkatársai számára. Az ideit a Délmagyarország Kft. által kiadott kék Délvilág újságírójának, Fekete Klárának ma adják át Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban. rend miatt december 22. és január 5. között - a várható utasigényekhez igazodva - változások lesznek a személyszállító vonatok menetrendjében - tájékoztatta az MTI-t szerdán a MÁV Vezérigazgatósága. A változásokat az állomásokon kifüggesztett menetrendi értesítő részletesen tartalmazza. Számolva a december 21-én kezdődő iskolai téli szünet miatt megélénkülő forgalommal, már december 20-án délután - a nagy forgalmú vonalakon - több mentesítő vonatot indítanak. Karácsony előestéjén és szilveszterkor a késő délutáni óráktól kezdve - az eddigi gyakorlat szerint - több vonat nem közlekedik. A munkanap-áthelyezés miatt a személyszállító vonatok december 24-én kedden a szabadnapokra érvényes, december 28-án szombaton pedig a munkanap szerinti menetrendnek megfelelően szállítják az utasokat. „Békesség a földön az embereknek" 1991. december 21-én, szombaton délután 5 órakor a Széchenyi téren felállított betlehemnél közös gyertyagyújtást terveznek, imádsággal, énekkel könyörögve azokért, akik idén nem ünnepelhetik békességben a karácsonyt. (x) Biztonságtechnikai és Szolgáltató, Kereskedelmi cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 53-777. 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. % • • < autómentes, Díjtalanul hívható! Folyóparton - Jean, kössön egy kötelet a derekamra, és a másik végét dobja bele a lékbe! -Minek, uram? - Ki akarom húzni a telet. (aser) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Északnyugat felől beborul az ég, és újabb előfordulhat. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet havazás kezdődik. Napközben északnyugaton néha 0 és 5 lók között, északkeleten, keleten -10 fok felszakadozik a felhőzet, másutt borongós, körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 csapadékos idő várható, havas eső, eső egyaránt fok között várható. Irhavásár! Karácsony előtt az utolsó alkalom! 1991. december 20-án 10 órától 17 óráig a Pannónia-Szeged Szőrmeipari Rt.-nél (Szeged, Attila u. 17. szám alatt) rendkívüli kedvezményes irhavásárt tartunk. Termelói áron női és férfiirhakabátok kaphatók, egyes termékeknél árengedménnyel. Várjuk kedves vásárlóinkat! Még most jön a tél! Pannónia Szőrme, Szeged, Attila u. 17 (x)