Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-10 / 289. szám

DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. DEC. 10. Hőbörgő Mátyás János Károly Wietkiewitz-bemutató 4 KULTÚRA Kényes egyensúly Tudományos munka a múzeumban Hadd nc kezdjem azzal a már minden ízében elcsépelt kijelentéssel, hogy a kultúrára manapság egyre kevesebb pénz jut. De úgy látszik, mégis ezzel kell kezdenem, mert ez van. köntörfalazni meg minek. A pénz amennyire segítség léhet, hiánya legalább annyira gátolhatja egy intézmény működését. A Fekete Házból Lengyel András tudományos titkárt kérdeztük, hogy a pillanatnyi helyzetből kiindulva milyen tervek foglalkoztatják. - A tudományos titkári tisztet belső pályázat utján nyertem el, ekkor vázoltam a terveimet. Ezenkívül más vélemények is elhangzottak, fgy állt össze nagyjából, hogy mit kellene csinálnunk. A pénzügyi viszonyok megváltoznak, ezért a múzeumi tudományos munka pénzügyi hátterét is meg kell változtatni, pontosabban több lábra kell állítani. Az eddigi, költségvetésből való finanszírozás mellett egyéb forrásokra is szükség van. Ezért célszerű létrehozni egy múzeumi tudományért alapítványt, ami külső pénzeket kanalizálna a kutatásokba. A szervezés most folyik, hamarosan beadjuk a cégbírósághoz. A múzeumi tanács javaslatára az igazgató már kinevezte a héttagú kuratóriumot, melynek először inkább a pénzszerzés, mintsem a pénzosztás lesz a feladata. -A támogatóknak milyen érdekeltsége lenne az alapítványban? - A konkrét módozatokat még ki kell találni. Két dolgot viszont biztosan tudunk nyújtani. Részben a régiónak és városnak a dolgait tárgyaljuk, tehát közös terepet vizsgálunk, részben pedig a kiadványainkban feltüntetjük a szponzorokat, esetleg elhelyezhetjük egyéb reklámjaikat. Nagy hiba lenne részünkről, ha olyan színben tetszelegnénk, hogy a támogatást megfelelő módon tudjuk viszonozni. A pénzt leginkább azzal hálálhatjuk meg, hogy megfelelő színvonalat produkálunk. - Milyen kiadványokat terveznek, lesznek-e újak? - Mindenképpen új kiadványstruktúrát kell kialakítanunk. A múzeumi alapkiadvány eddig a Múzeumi Évkönyv volt. amely műfaját tekintve elég vegyes, található benne régészet, néprajz, történelem, irodalom, művészettörténet, a természettudományon át a numizmatikáig minden. Ezek önmagukban mind fontosak, de nincsen olyan olvasó, aki a cincérckct és a régészetet egyaránt lelkesedéssel olvasná. Ezért célszerű az évkönyvet szakteriiletekre szétbontani, mi négy különálló kötetet terveztünk: régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi. Természetesen néhány korábbi kiadványunk is tovább létezne. Újra indulna a Múzeumi kutatások Csongrád megyében című füzetsorozat, és folytatódna a Szeged művelődéstörténetéből című sorozat. - Változik-e a kutatási profil? - Nem lesz könnyű feladat a múzeumi szervezet kutatási profiljának újragondolása. Meg kell választanunk, hogy melyek azok a területek, kutatási témák, amikkel foglalkozzunk, illetve melyek azok. amik az egyes emberek hobbijának tekinthetők. Nagyon kényes egyensúlyt kell kialakítani. Valamiféle tisztaságra törekszünk majd. A megyei múzeumi szervezetnek elsősorban a régiót és a várost kell feldolgoznia. - Tehát arra vannak tervek, hogy mit lehetne a pénzzel csinálni, de mi történik akkor, ha nem lesz pénz? - Ha előáll az a helyzet, hogy az alapítvány sem tud pénzt szerezni és a múzeumi költségvetést is jelentősen megfaragják, akkor az a múzeumi kutatásokat jelentékenyen visszavetné, illetve a publikálást gyakorlatilag lezárná. Ha ez lesz a helyzet, nem marad más hátra, minthogy azokon a területeken, ahol lehet, ott az asztalfióknak kell dolgozni. De szerintem ennek az esélytelenségnek kicsi az esélye. - Mennyire tipikus a szegedi helyzet? - Budapesten a Legújabb Kori Történeti Múzeum is hasonló cipőben jár. Átnéztem az alapítványi nyilvántartást, és abból is az derült ki, hogy több helyen is különböző célzattal megpróbálják az alapítványi ügyeket működtetni. PODMANICZKY SZILÁRD RocksaRock Kocsmaopera Hobo és PUF a Tantusz színpadán Hobo Blues Band az ifjúsági házban, másnap Pál Utcai Fiúk a MÁV Művelődési Házban. Két lemezbemutató koncert - két ritka értékes anyag. A Bál a PUF egyik legsikeresebb számának és egyben immár második - lemezének cime. Az „A" oldal válogatás a rajongóknak, hiszen a címadó dalon kivúl helyett kapott rajta a Jégkirálynő és a Fiatal lányok is. Maga az album nyersebb, rockosabb az előző lemeznél, de az igényes hangszerelés itt is szemet, akarom mondani fiilet szúr. A hangzás dinamikusabb, keményebb, jobban hasonlít a koncertek hangulatához. S egy csemege a „B" oldalról, feldolgozták az LGT egyik slágerét, a Neked (rom a dalt. Hogy ehhez mit szólt Presser Gábor, azt nem tudom, de talán, meglepődve tapasztalhatta, milyen jó az új változat. Stílusmeghatározásokkal nem érdemes vergődni. Eredeti, igényes és kulturált, ncoprogrcss/.ív zene, mely egyesíti magában a punk dübörgését, energiáját, a jazz színvonalas hangszerelését és a beat szövegvilágát, gondolatiságát. Utóbbi egyébként morális gondolatok a háborúról, szerelemről, a jövőnkről, de a hangulat nem ilyen nyomasztó, hanem optimista muzsika, amelyre jól lehet ropni a buliban, akarom mondani a Bálban. Nem állitható ugyanez az optimizmus a HBB Kocsmaopera cfmú albumáról. De ezen nem csodálkozhatunk, hiszen a pimasz cím és a borító is ezt sugallja. Egy félig töltött krigli, három féldeci, konzervesüveg fedelében elnyomott cigarcttavégek, gitárnyak elpattant húrokkal és zöld lámpacrnyő az elmaradhatatlan gomolygó füsttel. A zenéről nem érdemes sokat_ beszélni, a Póka-Tátra-Tóth triumvirátus garancia a mondanivaló célbalövésére. Öreg rókák, akik mindent tudnak a zenéről. Földes László, mint mindig, most is fájóan aktuális. Minden eladó, Az unalmas színház nem feltéllenül rossz, de mert megbízható, falai között az elvárható jó menynyisége is kiszámítható, kockázat nincs, az ismeretlen valami. Úgy hallottam, Sándor János a Hőbörgő premiere előtt néhány nappal azt mondta, hogy most vagy nagyot bukunk, vagy nagy siker lesz. Ilyet pedig csak az a rendező mond, aki kockáztat. Mármost annyi történt péntek este a Tantuszban, hogy Sándor János Hőbörgője nem lett bukás, nem lett kimagaslóan sziporkázó produkció, lett inkább amolyan középjó, élvezhető és szórakoztató előadás annak ellenére, hogy a rendező jócskán kockáztatott. S akkor ez a néhány könnyű mondat csupa ellentmondás, de feloldás, akárcsak a mi kis keletis európás életünkben: nincs. És, már megbocsássanak, nem is lesz. Nemhogy mert nem akámánk, de lássák csak, errefelé az élet ilyen engesztelhetetlen. Sándor János kockáztatott azzal, ahogyan összeomlasztotta a cocializmust. Minden ismerősen történt. Ismerősről meg, hisz tudjuk, semmit vagy kockázatosat! Wietkiewitz darabja magyarosított karriertörténet volt, ahol a képviseleti-dzsentroid világ már csak emlék egy-két letépett, s elhasznált, s átörökített - a Valentiné - nőszirommal; eljő aztán a kommunista hatalomátvétel, a sztálini terror. '56, a puhácska diktatúra, s végül a békés Bumm, és mindez a negyven év a szent és profán, esendő és mégesendőbb kulcsfigurájával, Hőbörgő Mátyás János Károllyal, aki - tetszik, nem tetszik Ritka jubileum Melis György kétezredik előadása Melis György Kossuth-díjas kiváló művész, az Operaház örökös tagja, csütörtökön ünnepli kétezredik előadását. Mozart: Cosi fan tutte című vígoperájában Don Alfonso szerepét énekli -Bál Nem lettünk jobbak, BAZ megye blues, a címek önmagukért beszélnek. Az elsőt akár címerünkre is kiírhatnánk. Hobo szerint. Felbukkan a szexualitás is, a Biliárd éjjelben, csak az a fontos: nehogy valaki olyanra gondoljon, ami a zenekar fejében meg sem fordult - no, persze, ezt is Hobo mondja. Néha szeretnék vitatkozni vele, jó lenne a nagy füstben megtalálni a kijáratot, kirohanni a fénybe, nyugodtan körülnézni, nem rettegve a látványtól, de félek, hogy Hobónak lesz igaza. Egy valamivel azonban nem voltam megelégedve: rövidnek tűnt a kilenc nótácska, lehet hogy elkényeztettek az előző lemezeikkel, vagy a PUF 53 (!) perces albuma után maradt némi hiányérzetemi Mindenesetre igazi felüdülést jelentett a két album a szirupos, csöpögős lemez-szörnyűségek között. TAKÁCS VIKTOR - nagyon hasonlít miránk. Röhögni való pasi. Kövér és kanos és ravasz és ostoba. Azt hiszem, Király Levente igen nagy szeretettel művelte ezt a szerepet, és a szerep is kedvelte ótet, az est legszerencsésebb egybetalálkozása volt. Király művész úr lendületes volt, bájosan hataloméhes, és a barna szőrcsuhát éppoly történeti húséggel viselte, mint az éjfekete klott alsónemút. S akkor a többi figura, a többi mink - mert mi vagyunk ott, bizony mi - ugyancsak el lett találva. Fekete Gizi például a nej nőiesen ravaszkás, törtetőcske szerepében, Janisch Éva, mint csábító tanítónőcske, Jakab Tamás, aki az egyik legszórakoztatóbb szegedi színész immár, egyre inkább egyéniség, aztán a kalandorselymes Ragó Iván, a zsidóselymes Bobor György, a FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ talán legtopikusabb figurát játszó Somló Gábor, valamint az illumináltra használt nőszirom, Andódy Olga és a végtelenül ostoba, népi írnok, azaz Kiss Lásszló. Zsófi, vagyis Müller Júlia híjjogatásából talán több volt a kelleténél. Pici. túlhabzó didaktika. Mondom, lendületes, jó előadásnak tartottam a péntek estit. Azért akad számomra kettő darab problematika. Az utóbbi egy-két esztendő legnyilvánvalóbb, színházi deszkákra leginkább alkalmas jelensége az ember, mint KÉPVISELŐ. Es erről szól a darab is, hogyan, miféle lelki, hatalmi rafinériák árán képvisel valaki valamit oly nagyon. Itt a történet az összeomlásig tartott. Ez időben cirka a nyolcvankilences esztendő. Talán nagyobb átjátszás, átjárhatóság lenne szükséges ebbe a mai, deformatikus korba, amikor képviselni ezt meg azt, nos az csak igazán az érdekes dolog. Aztán a romok alól csak az ún. ejtőernyős lények másztak ki, róluk majd később. Ezt különben, márhogy ezeken kívül mindenik korfigura alant, a törmelékek alatt marad, nem hinném. A feleség, a tanítónő, s a többiek. Kedves és jó érzésű vitám lenne afelől, hogy nem mászik-e mindenki elő végül is, hogy ilyen visszavonhatatlanul beterített-e bennünket a rosszul használt, s folyvást elrontott idő. Lásd óraállítgatás. Én azt mondanám, hogy utóbb mindenki kimászott és röhögött, kuncogott kinagyított maga-magán. Ez a kinagyítást pedig Molnár Zsuzsannának köszönhette, aki apró falvacskákat rajzolt a szereplők alá. Jó ötlet volt. Szóval, még néhány szó a túlélőlényekről. Nagykövetek, pénzügyminiszterek, ilyen figurák. A rendező hagyott nekik egy-egy széket az ülőtérben, hát Ananázisz éppen odaült a végén, onnan tapsolt, ahol a kritikus is üldögélt, s verte a tenyerét. (Szerintem az ejtőernyős felirat megintcsak didaktikus kissé, s talán egy másfajta megoldással meglepetésszerűbb, de éppoly nyilvánvalóbb lehetne a dolog.) Tudják, mi az egészben groteszk? Nem, hogy Ananézisznak tetszett a színház. Ellenben az, hogy tényleg, hogy valóban nagyon tetszett neki. DARVASI LÁSZLÓ Kamarazenekari napok A Budapesti Vonósok és Kocsis Zoltán A kamarazenekari napok zárókoncertjének kihívása volt, hogy Kocsis Zoltán, a világklasszis zongoraművész karmesterpálcát ragadott, s a Budapesti Vonósok (művészeti vezető Botvay Károly) elé állt. Túlzás volna azt állítani, hogy megkapó látványt nyújtva dirigált. A bal kezét - mely a mesterség szabályai szerint igen változatos, sokrétű feladatok megoldására hivatott - szinte egyáltalán nem használta. Jobbára csak a metrum jelzésére vállalkozott pálcás kezével. Ám a Budapesti Vonósoknak ez is elegendő volt. Nyilvánvalóvá vált, hogy rendkívül magas intelligenciájú együttesről van szó, amely képes valamilyen minimális irányító jelzésrendszerre is, valószínű nem kevés termékeny alkotói próba után, Kocsi Zoltán egyéni Mozart-képét megjeleníteni. Érződött, hogy elfogadják ezt az elképzelést, s odaadóan együttműködtek az irányító zongoraművésszel. Mozart B-dúr fagottversenyének (K. 191.) szólistájaként kitűnő muzsikust ismerhettünk meg Lakatos György személyében. A nem kimondottan szólózásra alkalmas hangszerről el tudta hitetni, hogy az Isten is versenyművek előadására teremtette. Szólamát mívesen, kimunkált precizitással s egyéniségének színeivel árnyalva, kivételes virtuozitással játszotta. A varázslatos légkör megteremtését jelentősen befolyásolta a zenekar is, mely az alkalmazkodás magasiskoláját mutatta be. Kocsis legfőbb erénye volt ezen a koncerten, hogy szólistatündökléshez szokott személyét a legszentebb muzsikusi alázattal rendelte a mű, illetve a versenymű szólistájának szolgálatába. Kiválóan kísértek. Áz első tétel édes, éterien finom pianóival ugyanúgy elbűvöltek, mint az intenzivebb dinamikájú részletekkel. A második tételnek szinte lábujjhegyen járó pianóival késztettek csodálatra, s az édes, bensőséges dallamformálással. Víziót ébresztettek; mintha tüllfátyol mögött lebegnének az ábrándozó, szépséges, finom, talán nem is hús-vér lények. A harmadik tétel már földközelbe került. Széles mosolyú gesztussal indult a táncos muzsika, hogy aztán továbbra is gyönyörködtessenek az akvarell színek átlátszó, világos, fénylő ragyogásával. Mozart: A-dúr klarinétversenyének (K. 622.) szólistája Berkes Kálmán volt. Játékával amolyan csipkezsabós, könnyed világot jelenített meg. Elegánsan, olajozottan, puritán virtuozitással játszik, de kicsit testetlen a hang és mondanivalója a felszínről cseveg. Olyan egyoldalú Mozartot jelenítettek itt meg az előadók, akiről az a benyomásunk támad, talán nem is földi ember volt, hanem bizony tündér, aki nem kenyeret fogyaszt, hanem mennyei mannát s nem bort iszik, hanem égi nektárt. Pedig a hús-vér Mozart bizony nem vetette meg a földi örömöket, s kottafejeiben ezen gyarló földi világ mélységes szeretetéről is vall. Jeney Zoltán: Quemadmodum című műve igencsak amolyan polgárpukkasztó alkotásnak készült. Az első percekben még jóindulatúan hívő a hallgató és reméli, hogy a szünetekkel szabdalt semmi az ő figyelmének még intenzívebb felcsigázására hivatott. Öt perc elteltével azonban a nézőtéren finoman emelkedik a diszkrét neszezészaj. Végre egy kisebb zenei történés a pianissimó mocorgó disszonanciákban, valami megmozdult a kompozícióban, hogy azután ismét magába zuhanjon. A szünet csöndjében - mert a közönség azért roppant fegyelmezett - a muzsikusok kottalapozásának surrogása hallatszik csupán. Az egyik nagybőgős verejtékező homlokát törli. Nem hiszem, hogy ez az alkotó szándéka szerint lenne része a darabnak. Inkább arról van szó, hogy a hangzó anyag annyira érdektelen, hogy a jámbor hallgatónak ilyesmit észrevenni is marad ideje és figyelme. Már tíz perc eltelt, míg végül egyetlen konszonans harmónia (egy dúr kvartszext) pianisszimó remegésével ér véget a darab. Filmzenének, valamilyen extrém történéshez talán remekül használható lenne ez a mű, de így, önálló főfogásként tálalt zenei élvezethez kevés. Van, aki azt vallja, hogy a zene foglalkoztassa csupán az értelmet, az intellektust, s filozófiai kategóriák sémáiba illeszkedjen. Úgy tűnik, a szerző is ezt gondolja. Számomra azonban nem ez a zene, hanem az, amiben a hallás, a szív és az értelem szentháromsága egyidejűleg leli örömét. Mozdítson ki az élmény valamilyen irányban, és semmiképpen ne maradhassak közömbös. Mint például a koncerten zárószámként felhangzó Richárd Strauss-kompozícióban, a Concertinoban klarinétra és fagottra. A zenekar ismét intenzív atmoszférateremtő erővel muzsikált, nem kevésbé az élükön játszó két virtuóz Lakatos György és Berkes Kálmán. Kellemes, lenge dúrvilág fényében sütkérezünk, a két szólóhangszer szellemesen felelget egymásnak, jólérezzük magunkat. Virágba borult, érett tavasz, kora nyár hangulatát idézi a vibráló, mozgalmas muzsika. BERÉNYI BOGÁTA