Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-05 / 259. szám

KEDD, 1991. Nov. 5. VALLÁS 5 Az önkormányzat egy éve „Még rossz, de már javul..." A tanácsi rendszer bomlásának vagy az önkormányzati rendszer megalakulásának elemzése könnyebb feladatnak tűnik, mint az új képviselő testületek, s a polgármesteri hivatalok eddigi tevékenységének leírása, értékelése. A sokféle, egymásnak ellentmondó információ rendezésére vállalkozott Hetesi Erzsébet, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola adjunktusa a Magyar Közvéleménykutató Intézet megbízására írt esettanulmányában. A szegedi kutatót most arra kértük, vonja meg a szegedi önkormányzat egy évének mérlegét. Magyarországi szabadegyházak Napjainkban a magyar társadalomban rendkívüli módon megnőtt az érdeklődés a vallás és az egyházak iránt. Az elmúlt évtizedekben sajnos nem tartozott a hivatalosan meghatározott általános műveltséghez a kereszténység és az egyes keresztény egyházak legalapvetőbb tanításainak, legfontosabb jellemzőinek ismerete. így aztán nagyon sokan vannak, akik még az egyébként jelentős számú hívőt tömörítő úgynevezett történelmi egyházaink (katolikus, református, evangélikus stb.) hitrendszerének, szervezetének és szokásainak leglényegesebb elemeivel sincsenek tisztában. Még inkább áll ez azokra a protestáns jellegű vallási kisközösségekre, amelyek tagjainak száma nem százezrekben vagy netalán milliókban mérhető, hanem mindössze néhány ezer főben. Ráadásul ezek a vallási csoportok Magyarországon csak a XIX. vagy a XX. században jelentek meg, ezért múltjuk nem kapcsolódhatott évszázadokon át a nemzet történetéhez. A most induló sorozatban arra törekszünk, hogy röviden összefoglalva róluk a fontosabb tudnivalókat, használható és pontos információkat nyújtsunk az olvasónak. Remélem, hogy egyben sikerül néhány félreértést vagy téves nézetet eloszlatni, amely a köztudatban a szabadegyházakkal kapcsolatban megalapozatlanul él. Érdekes ezeknek a vallási kisközösségeknek a vizsgálata, mert felettébb virulensek. Az utóbbi években gyors ütemben növekedett tagjaik száma, illetve egyre újabb csoportok jelentek meg. Kivétel nélkül jellemző rájuk, hogy nagyszámú fiatalt tudnak megnyerni maguknak. Ezt természetesen sok tényezővel lehet magyarázni. Egyrészt azzal, hogy a szabadegyházak igen erőteljes missziós tevékenységet fejtenek ki. Utcai falragaszok, szórólapokat vagy kis füzetecskéket osztogató tagjaik, egyre gyarapodó nyilvános rendezvényeik tanúskodnak erről. Másrészt kétségtelen, hogy ezek az eddig eléggé zárt közösségek állandó odafigyelést, törődést, szeretetet és rendkívül határozott valláserkölcsi útmutatást adnak az életcéljukat és morális kapaszkodóikat elvesztett embereknek. Ezeket a kis csoportokat páratlanul erős érzelmi szálak tartják össze, melyek, úgy tűnik, igen sikeresen tudják befogadni és magukba olvasztani a legkülönfélébb társadalmi rétegekből érkező egyéneket. Belső életük nagyfokú dinamizmusával és aktivitásával képesek jól eleget tenni az intenzív személyes hitéletre törekvők elvárásainak. Ugyanakkor intim, szinte már családias légkört teremtenek istentiszteleteiken és gyülekezeti életükben, ami szintén vonzóvá teszi őket. Az sem tagadható, hogy a karizmatikus - tehát természetfeletti kegyelmi ajándékokat felmutató - szabadegyházak a különféle látványos cselekedetekkel (például nyelveken szólás, ezek megmagyarázásának képessége, imádsággal történő gyógyítás) nagyon erős hatást tudnak gyakorolni a transzcendens jelenségekhez fokozottan vonzódókra. A sok vonzó tényező mellett azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy néhány szabadegyháznál a hozzájuk való csatlakozás olyan magatartásformák felvállalását jelentette, melyeket az államhatalom és a társadalom a legutóbbi időkig nem, vagy csak nagyon nehezen tolerált. Ezenkívül a külső szemlélőnek úgy tűnik, hogy egyes szabadegyházi csoportok vallásgyakorlata túlságosan fegyelmezetlen, mi több, mereven fogja át a hívők mindennapjait. A felsorolt néhány szempont még bővíthető és árnyalható további elemekkel. Érdekes szociológiai, pszichológiai, néprajzi, teológiai és egyéb társadalomtudományi vizsgálódások folytathatók e témakörben. A magyar szakirodalom azokra a vallási kisközösségekre, amelyekről szó lesz, jelenleg két elfogadott megjelölést használ: kisegyházak, illetve szabadegyházak. (Szerencsére a pejoratív, sőt megbélyegző „szekta" megnevezés ma már egyre ritkábban fordul elő!) A kisegyházak terminus használatát nem tartom szerencsésnek, mert a közgondolkodásban csak az általa jelölt egyházak híveinek kis létszámára utal. Magyarországon működnek azonban olyan egyházak és felekezetek - unitárius, ortodox, izraelita melyek tagjainak száma kicsi ugyan, de hitelveik és történelmi múltjuk miatt nem tartoznak a sorozatban szereplő szabadegyházi közösségek csoportjába. Másfelől arról sem lehet megfeledkezni, hogy a tárgyalásra kerülő egyházak közül például a baptista és a metodista csupán nálunk kicsi egyház, világméretekben azonban igen tekintélyes számú hívőt mondhatnak magukénak. A sorozat címében a „szabad" jelző két momentumot jelöl: egyrészről azt, hogy ezek a vallási közösségek - függetlenítve magukat a meglévő egyházaktól - nem ismerték el a létrejöttükkor fennálló történelmi, egyházjogi és egyéb megkötöttségeket. Másrészről pedig azt, hogy mivel a szabadegyházak a metodista kivételével nem gyakorolják a gyermekkeresztséget, ezért felnőttként, tudatosan vállalt szabad elhatározásból csatlakoznak hozzájuk a hívők. A baptisták A baptista elnevezés a görög „baptidzein" igéből ered, melynek magyar jelentése: bemeríteni, alámeríteni. A felekezet neve egyik nagyon fontos hitelvi és vallásgyakorlati sajátosságát jelöli. Méghozzá azt, hogy a baptisták elvetik a gyermekkeresztséget, és ragaszkodnak a felnőtt korban történő bemerítéshez. Ebben azok részesülhetnek, akik már megismerkedtek a Biblia tanításával, azt elfogadták és a bemerítést önként kérték. „Jézus Krisztus rendelése és az apostolok példája nyomán a bemerítendőt az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevére teljesen a vízbe merítjük" - írja erről a magyarországi baptisták hitvallása. Már a kereszténység kialakulásakor voltak olyan csoportok, melyek a mai baptistákhoz hasonlóan gyakorolták vallásukat. A reformáció korában az anabaptisták (újrakeresztelők) léptek fel ilyen jellegű tanítással. A baptizmus jelenlegi formája azonban az 1600-as évek elején jött létre Hollandiában és Angliában. A vallási mozgalom elindítója John Smyth lelkész volt, aki több társával 1609-ben merítkezett be. Három évvel később Londonban megalapították az első baptista gyülekezetet, s ettől kezdve nagy lendülettel haladt előre a baptista misszió. Csakhamar megjelentek Észak-Amerikában, ahol rendkívül eredményes térítő munkájuk következtében ma a legtöbb baptista él. Az európai kontinensen a XIX. század közepén indult meg a baptista hitterjesztés. Magyarországra az 1842-es nagy hamburgi tűzvész után a város újjáépítésén dolgozó magyar iparosok révén jutott el a baptizmus. Közülük Rottmayer János emelhető ki. 0 volt az első baptista misszionárius hazánkban, ahol a hatóságok állandó és kíméletlen zaklatásai ellenére terjedésnek indult az új tanítás. A baptista misszió magyarországi fellendülése a századfordulón Meyer Henrik nevéhez kapcsolódik. Az idők folyamán a baptista egyházban különféle irányzatok alakultak ki. Tanításuk alapvetően megegyező fő elemeit azonban a következőkben lehet összegezni: Vallják a Szentháromságot, a Szentírás kizárólagos tekintélyét, a Jézus által szerzett megváltást, és azt, hogy az ember hit által igazulhat meg. Hiszik a lélek halhatatlanságát. Megtartják a bemerítést és az úrvacsorát, de egyiket sem tekintik szentségnek. A felnőttek bemerítése náluk a lelki újjászületést jelképezi. Az úrvacsora pedig Krisztus halálára utaló emlékvacsora, melyben a kenyér és a bor csupán jelképe Jézus testének és vérének. A válást csak házasságtörés esetén engedik meg az egyháztagoknak. Nagyon fontos dolog számukra a lelkiismereti és vallásszabadság, a más meggyőződésű becsületes emberek tisztelete. Egyházszervezetük alapköve a gyülekezet, amelynek tagjai a bemerítettek. A gyülekezet lelkigondozottjaiként fogadják be azokat, akik még csak törekednek a bemerítkezésre, valamint a gyülekezeti tagok istentiszteleteken rendszeresen résztvevő hozzátartozóit. A rendszeres gyülekezeti összejövetelek igen fontosak a baptistáknál, hiszen ezek keretében zajlik hitéletük. A gyülekezetek vezetését és gondozását a lelkipásztorok, presbiterek és diakónusok, valamint a szolgálattévők (elöljárók, igehirdető-helyettesek, imaóra-vezetők, énekkarok vezetői stb.) végzik, akiket a gyülekezeti tagság választ. A Magyarországi Baptista Egyház gyülekezetei négy egyházkerületet alkotnak, melyek élén az Egyházkerületi Gyűlés áll. Az országos egyház kormányzó szerve az egyháztanács, felelős elöljárója az egyházelnök. A baptista egyházban nincs, kötelezően előírt liturgikus rend, ezért az istentiszteletek a különböző országokban meglehetősen sokszínűek. Mindenhol központi szerepet tölt be az igehirdetés, amihez a helyi szokásoknak megfelelő ima, ének, szeretetszolgálat és más cselekmények kapcsolódnak. Nagy hangsúlyt fektetnek az ének- és zenetanulásra, így például magas művészi teljesítményt adó énekkaraik működnek. De számos jelentős tudóst, írót és közéleti embert is adtak a világnak. Közülük talán legismertebb Martin Luther King baptista lelkipásztor, a mártírhalált halt amerikai polgárjogi aktivista. Bizonyára szintén ismerősen cseng mindenki fülében Jimmy Carter neve, aki baptista lelkészből lett 1977-ben az USA elnöke. A világon az 1980-as évek végén mintegy 31 millió bemerített baptista élt. A bemerítésre törekvőkkel együtt számuk elérte a 60-70 milliót. Magyarországon jelenleg körülbelül 25 ezer a baptisták száma. Giczi ZSOLT A képviselő-testület tagjai, a megválasztott bizottságok tisztségviselői, a vezetők, az apparátus dolgozói és a közvélemény homlokegyenest mást gondolnak az új önkormányzat működéséről. Más a dolog állása, ha vezetőként nézik a helyzetet, más, ha belülről apparátustagként (itt az is fontos, hogy a megkérdezett státusa biztos, vagy bizonytalan) - és megint más, ha valaki kívülállóként próbál pálcát tömi az új önkormányzat fölött. Egy azonban biztos: az önkormányzat munkájáról egyelőre csak nagyon óvatosan szabad értékítéletet mondani. Az elmúlt egy év gondjait alapvetően három kérdés köré lehetne csoportosítani. 1. A különböző szervezeti szintek között nem alakult - mert nem is alakulhatott - ki harmonikus együttműködés. Egy merőben új testületnek kell együtt dolgoznia egy régi apparátussal, oly módon, hogy miközben természetszerűleg szemben áll a „régivel", saját feladatait még csak ízlelgeti, tapasztalgatja, azaz tölti a „tanulási időt". Alkalmasságát bizonyítandó, erejét meghaladva dolgozik, és elkeseredetten veszi tudomásul, hogy erőfeszítései gyakran eredménytelenek. Szociológiai tény, hogy a közgyűlések jegyzőkönyvei 3-4-szer hosszabbak, mint korábban voltak, az ülések gyakran az éjszakába nyúlnak, hogy a képviselők sokkal aktívabbak, tény azonban az is, hogy gyakoribbak a parttalan viták, sok a jogi tévedés, érzékelhetőbb a tájékozatlanság és nem állapítható meg egyértelműen, hogy a „terjedelem" növekedése a munka hatékonyságát is növelné. A képviselők szinte kötelességüknek érzik, hogy hozzászóljanak a szóban forgó „ügyhöz". Az „okoskodónak" tűnő stílus mögött talán nem is annyira az új képviselők sajátos személyiségjegyei húzódnak meg (egyesek szerint ugyanis a jelenség oka, hogy a képviselők zöme eddig mindig szembenálló volt), hanem az adott állapot összetevői: a közgyűlés tagjainak többsége valamilyen szakbizottság tagja, ahol speciális kérdésekkel kell foglalkoznia, ugyanakkor tartozik is valamelyik frakcióhoz, ahol esetleg egy másik vélemény fogalmazódik meg, és harmadsorban egy kerület képviselője, amelynek ügyei mellett való kiállása lelkiismereti kötelessége. E három szerepkörnek való megfelelés nem kis lélektani megterhelést jelenthet a „szenátorok" számára. A szakmai bizottságok összetételét vizsgálva látványosabban kimutatható a párterőviszonyok egyensúlyára, mint a szakmai kompetenciára való törekvés. (A dolog mérése egyszerűbb.) E bizottságok többszörösen nehéz helyzetben vannak. Közvetítő láncszemek a szakigazgatási osztályok és a közgyűlés között, és gyakran mindkét féllel konfliktusba kerülnek. Bár munkájukba külső szakértőket is bevonnak, tapasztalhattuk, hogy döntéseikben pártszempontokat is érvényesíteni kívánnak. így aztán hiába érzik úgy, hogy előterjesztéseik alaposak, az üléseken még órákig vitatkoznak a képviselők a javaslatokról. A bizottságok kapcsolata az apparátussal sem felhőtlen: tisziázatlww' n feladat- és hatáskörök, és gyakran megkérdőjelezik egymás szakmai kompetenciáját. A legnehezebb helyzetben talán a vezetők vannak. A nagykoalíció kompromisszuma következtében megválasztott liberális polgármester és alpolgármester, valamint a konzervatív alpolgármester a nagyon furcsa szisztémával megbízott jegyzővel karöltve próbál lavírozni a különböző szervezeti szintek között kialakult konfliktusok labirintusában. 2. Az új önkormányzat elkövette azt a nagy hibát, hogy hosszú időn keresztül nem sikerült végleges formába öntenie a Szervezeti és Működési Szabályzatot. Ez egyrészt tág teret adott a különböző szintek közötti „játéknak", (felelősségáthárítás, aktatologatás, a dolgok elodázása), másrészt elmélyítette a feszültséget a szervezeti egységek között. Az apparátus úgy érezte, hogy elvették tőle a hatalmat, hiszen az osztályok nem dönthetnek lényeges kérdésekben, a bizottságok pedig kaptak ugyan döntési jogkört, de ezzel nem tudtak élni, mert feltételezték, hogy az apparátus visszatartja a leglényegesebb információkat. Hasonlóan súlyos következményekkel járt, hogy a hivatal átszervezése is késett. Az amúgy is nagyon bizonytalan státusú apparátusban átértékelődtek a munkakapcsolatok: az emberek gyanúsan méregették egymást, vajon ki maradhat majd a régi posztján és kit menesztenek? Melyik frakciónak érdemes kiadni az információkat, melyiknek nem? Ki akar engem megtartani és ki a másikat? 3. Úgy tűnik, mind a szervezeti szintek együttműködési készségét, mind az apparátuson belüli viszonyokat jelentősen befolyásolta az új közgyűlés politikai összetétele, a pártok domináns jelenléte a testületben. A szegedi közgyűlés az ismert összeütközések következtében nagyon hamar politikai csatározások színterévé vált: az induló erőtérkép hetek, hónapok alatt átrajzolódott, a kisebbségi kormányzásra kényszerült liberális vezetés a támadások kereszttüzébe került, a szakmai döntések hosszú ideig ebben a túlpolitizált légkörben születtek (jegyzőválasztás, helyi adók kivetése stb.). A közgyűlések hangulatát a frakciók és a függetlenek közötti konfliktusok alakították, a személyes és pártérdekek gyakran kerekedtek a szakmai szempontok fölé, tovább mélyítve az amúgy is meglévő feszültségeket. (Kérdés, hogy indokolt-e az új testületben az ügyek politikai síkra terelése? Csak két megjegyzés: az elfogadottságot tekintve mennyire legitim az a hatalom, amelyre a szavazásra jogosult polgárok mindössze 24 százaléka voksolt. Kit képvisel az a „szenátor", aki pártérdekeket preferálva dönt a város ügyeiben, miközben Szegeden a politizáló polgárok száma a regisztrált szervezetekben látványosan csökken?) Fentiek ellenére mégis az a benyomásom, hogy az év végére mintha kezdene összerázódni a „csapat", csitulnának az indulatok, és olajozottabban menne a munka. Az elmúlt egy év történéseit a magam részéről az úgynevezett „tanulási idő" folyományának tekintem. Ha mindezek után csak arra vállalkoznék, hogy az éves mérleg egyenlegének előjelét meghatározzam, akkor is veszélyes helyzetbe kerülnék: negatív, pozitív, egyensúlyban van? Inkább azt mondanám, olyan ez, mint az ország fizetési mérlege: még rossz, de már javul és nem reménytelen. HETESI ERZSÉBET Százéves a szegedi gyülekezet Nemrégiben ünnepelte Szegeden a 150 tagú gyülekezet századik évfordulóját annak, hogy az első baptista a városba érkezett. Vadász János, a szegedi baptista gyülekezet lelkésze elmondta, teológiájuk a Biblián alapszik, egyéb apokrif iratokat nem fogadnak el. Vallják, hogy Isten minden bűnösnek felkínálja a Krisztus által szerzett megváltást. Az ember - a baptisták szerint - maga dönthet arról, hogy elfogadja, avagy elutasítja azt. Isten szereti az embert, és jobb helyzetben szeretné látni, mint amilyenben most van. Nem emberi igyekezettől, hanem az Úr kegyelme által üdvözülhet mindenki. Az embernek azért kell tisztességes, igaz életet élnie, mert „újjászületett", s nem azért, mert jó cselekedetei által újjá akar születni. Az „újjászületés" az Isten lelkivilágába való beleszületést jelent a bemerítés által. A hívő keresztsége, a bemerítés, a Szentháromság nevében történik (Krisztus is bemerítkezett és nem keresztelkedett). Gyülekezeti taggá az válhat, aki előzőleg megismerkedett a bibliai alapfogalmakkal: bűn, bűnbánat, hit, gyülekezet, keresztség. A „törekvők" között eltöltött bizonyos idő után, a hívő saját maga kéri felvételét a gyülekezetbe, melynek munkájában lehetőségei és képességei szerint részt kell vennie. A gyülekezet fontos tulajdonsága, hogy a hívők megtapasztalják az együvétartozást, az egymással való törődést. Nem az a céljuk, hogy minél több baptista legyen „papíron", hanem az, hogy minél több ember ismerje meg az Evangéliumot, hogy aztán eldönthesse, mely egyházhoz kíván csatlakozni. A szegedi gyülekezet egy csoportja a cigányokkal foglalkozik. Hetente kijárnak Dorozsmára a Búza utcába, ahol gyerekekkel találkoznak. Úgy vélik, emberbaráti szeretetből és Isten iránti elkötelezettségből kell segíteniük. Ennivalót és ruhát visznek. Igaz, még jelentős eredményt nem értek el. dc a misszió taeiai bíznak abban, hogy pozitív hatással vannak a ' t. Nagyfán főleg a fiatalabb ki>: *Mv..i ii ••>' / .•.'meneti börtönben tevékenykednek. A kórházban is munkálkodnak. Szegedhez tartozik: Hódmezővásárhely, Makó, Magyarcsanád, Deszk gyülekezete. Az egyházat - mint mindenütt - Szegeden is az önkéntes adományokból tartják fenn. P. T.P.