Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-28 / 279. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. Nov. 28. SPORT 7 Levél unokabátyámhoz, akiből nem lett (első magyar) ökölvívó-világbaj nok... „Kokó" boldogan emeli fel karját, a vesztes ausztrál pedig kesztyűit összeütve ismeri el a bírói döntést Egy félidő alvás, egy félidő villogás KÉZILABDA NB L Pemü Honvéd-Tisza Volán 28-26(19-8) Solymár 400 néző, vezette Szendre, Hűmmel. Az első félidei katasztrofális játék után a második félidőben magára talált a csapat, nagy erővel támadott, hogy ledolgozza a hát­rányt. Már-már sikerült is, de az egy félidőnyi villogás kevés volt a döntetlenhez. Tisza Volán: Fekete - Bárány (5), Farkas (1), Mezei (4), Tenke (6), Bartók (7), Avar (1). Csere: Dobos, Nagy Z. kapusok, Ördög 2, Vörös , Avar. Horvátok az olimpián? A szlovénok elismerése után néhány héttel a horvát szövetséget is felvette tagjai sorába a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS). A testület döntése azt jelenti, hogy a horvát síelők a FIS bármely rendezvényén önálló csapattal indulhatnak a szerdai naptól. Ugyancsak a horvát sportélettel kapcsolatos a hír, hogy Anton Vrdoljak, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke optimistán ítéli meg olimpiai részvételük esélyeit. A NOB elnökével, Jüan Antonio Samaranch-csa\ folytatott lausanne-i megbeszélése után Vrdoljak kijelentette, bizonyos benne, hogy a horvát sportolók nemzeti színekben vesznek részt a barcelonai olimpián. Ennek végleges részleteit, formáját egy újabb ülésen, január 7-én dolgozzák ki. Tóth István nyerte a „házidöntőt" Kedves „Szüszü"! Tudom, most azt hiszed, hogy nagyon nagy bajban vagyok... Én, aki hónapok óta - eléggé el nem ítélhető módon - feledé­kenységem és hanyagságom (igen, ezt társaságban mindig önként vállalt agyonterhelt­ségnek nevezem...) miatt még a telefon nyomógombjait sem bökdöstem meg, hirtelenjében nyakon öntelek a szemnek (és örökérvényű megállapításod szerint az agynak) is ártó so­raimmal... Biztosan rájöttél már: nyomós oka van szokatlan cselekede­temnek. Nyugodj meg - azt is írhatnám: ne örülj! -, nem az intenzív osztályon mondom tollba számodra is komoly értékeket (gondolj csak egyedülálló zok­nigyűjteményemre!) juttató végrendeletemet, csupán arról van szó, néhány nappal ezelőtt belém hasított a (bárdfejű) felismerés: több mint huszonhat éve tévhitben élek! Oké, meg­magyarázom... Egészen szombat délig eskü alatt vallottam volna, hogy a bokszot - egyszerűen nem lehet szeretni! Hogy emlékszem-e arra, amikor a távolugrógödörnek álcázott homokozóban alsós lé­tünkre félerővel bevitt csapottokkal földre küldtük a várunkat összetaposó hetedikes fiút? Persze. De azt sem felejtettem el, hogy attól a naptól kezdve a legapróbb fólt (sőt, még a legérthetetlenebb ha­zaadást) is többre becsültem, mint Muhammad Ali, Stevenson vagy Tyson valamennyi K.O.-ját együttvéve. Te viszont még Alvics és Lévai pofonjaiért is tudtál lelkesedni, és „adott szituáció­ban " próbáltad reprodukálni a tőlük ellesett fortélyokat. (Azt azért be kell látnod, hogy a részsikerek ellenére egyetlen súlycsoportban sem lehettél volna világbajnok...) Szóval, amikor a hétvége talán legnyugodtabb órájában a „min­denevők" kíváncsiságának en­gedve bekapcsoltam a tévét, még fogalmam sem volt arról, hogy néhány perc múlva eggyel több bokszrajongó lesz Magyaror­szágon. Igen, éppen elcsíptem az Ausztráliában zajló ökölvívó-vb egyik leglátványosabb döntőjét! Azt, amelyikben a „kis" Kovács Pista tanítgatta azt a gyanús koreait, Cso Csol Szut. (Szegény­nek már a meccs előtt sem állt jól a szeme...) Még most is alig akarom elhinni, de végig­szurkoltam a három menetet. Ha láttam egy kesztyűnyi rést a távol-keleti srác feje mellett, szinte együtt ütöttem „Kokóval", ha kellett, én is eltáncoltam a kötelek mellől... És persze az eredményhirdetésnél az én kezem is a magasba lendült... Örültem. És mégis, valahogy csodálkoztam önmagamon... Kedden viszont rá kellett döbbennem, hogy nem egyedül jutottam ilyen élményhez ezen a szombaton. Óbudán, az Új Sípos étte­remben randevúztunk a kollé­gákkal, a sportújságíró-szak­osztály tagjaival és néhány magas rangú sportvezetővel. Bő két órán át Bodor Pál, Gallov Rezső és Aján Tamás volt a „sztár", de amikor a jó előre beígért „meglepetés", az egye­nesen Sydney-ből érkező Kovács István is befutott (az edző, a klubelnök és bájos mosolyú menyasszonya társaságábanJ, nos, attól a pillanattól már csak ő számított. Az amatőr boksz első magyar világbajnokát még a „leggalamblelkűbb" újságírók is megtapsolták, és még azok is érdeklődtek távlati terveiről, akik ringet (pontosabban Ringet) eleddig csak az újságosbódék ajtaján láttak. „Kokó" pedig frappáns válaszaival, megnyerő modorával és humorával, egész lényének derűjével belopta magát a szívünkbe, és többünket meg­szabadított egy előítélettől. Az ő rögtönzött sajtótájékoztatója ugyanis élő cáfolata volt annak a tézisnek, mely szerint a „bunyó­sok" nem kifejezetten értelmes emberek. Ez a roppant szerény fiú a megható fogadtatásról, az olimpiáról, a profizmusról éppen olyan összefogottan és rendsze­rezetten beszélt, mint az „új" pontozási rendszer hibáiról, és a mester, Papp László „különös" elégedettségéről. És tudod, az sem mindennapos, amikor egy Európa- és immáron világbajnok az ünneplés perceiben csendesen megjegyzi: „... a kicsi dolgoknak is lehet örülni..." Hogy mikor írok legközelebb? Valószínűleg akkor, ha egy magyar aranyérem (és egy ilyen sportember) egy újabb sportágat szerettet meg velem. A korong­lövészetet például még nem igazán kedvelem... Ui: Ezt a két képet egyébként „Kokó" klubedzője, Bódis Gyula adta kölcsön a lapnak, hogy ország-világ láthassa: a boksz lényege nem a kiütés, hanem a legyőzött ellenfél tisztelete... Üdvözöl: RÉTPÍI J. ATTILA Szombaton nem lesz jég! A szalámigyár hűtőgépházának rekonsrukciója miatt november 30-án, szombaton nem nyit ki a szegedi műjégpálya. „Kárpótlásul" azok a korcsolyázást kedvelő idősek és fiatalok, akik december 6-án kilátogatnak a műjégre, belépőjükkel Mikulás-napi tombo­lán vesznek részt, és szerencsés esetben több ezer forint értékű nyereményt is hazavihetnek. Ha december 7-én is nyitva lesz a létesítmény, a tombolaakció min­den valószínűség szerint folytatódik. KICK- BOX A Körcsarnok adott otthont a hét végén a kick-box Meridián Ku­pának, amelyen 17 egyesület 82 versenyzője indult. A 2x2 percig tartó non-stop „touch-contact" küz­delemben többnyire fekete öves Tabellaparádé A megyei III. osztály (szegedi csoport) legutóbbi fordulójának eredményei: IKV-Pusztaszer 1-0 (0-0). Ópusziaszer-Mihálytelek 1-0 (0-0), Öttö­mös-Gyálarét 0-1 (0-0). Tömörkény II.-Algyó 0-1 (0-0). Pusztamérges-Csengele 4-3 (2-1), Rószke-Domaszék 3-0(1-0), Zsombó-Petófitelep 4-0 (2-0). Az Algyő-Pelófitelep és a Tápé Il.-Csengele mérkőzésekéi december elsején délutón 1 órakor játsszák. Az I. osztályú ifjúsági bajnokság őszi végeredménye l.Tápc 14 13 , 71- 4 27 2. Kistelek 14 10 2 2 40-16 22 3. Mindszent 14 9 2 4 42-11 20 4. .Sándorfalva 14 8 3 3 20-13 19 5. Szőreg 14 8 2 4 .19-19 18 6. Mórahalom 14 8 1 5 34-16 17 7. Szentesi FC 14 7 3 4 39-28 17 S. Móraváros 14 7 3 4 .10-20 17 9. SZVSE 14 7 1 4 .10-16 15 10. Tisza Új 14 4 2 8 25-35 10 11. Fabiánsebes. 14 5 9 23-36 10 12. Zákányszék 14 4 1 9 23-37 9 13. Bordány 14 2 12 8-49 4 14. Üllés 14 2 12 10-60 4 15. Apátfalva u 1 13 8-82 2 A megyei II. usztályú ifjúsági bajnoksag őszi végeredménye l.UTC 13 11 2 63- 3 24 2. Szl. DKKO 13 9 4 67- 8 22 3. Postás 13 9 3 1 52- 6 21 4. Mártély 13 9 2 2 37- 17 20 5. Forráskút 13 7 2 4 .18- 20 16 6. Szatvmaz 13 6 3 4 51- 20 15 7. Földeák 13 í 2 5 40- 35 14 S. Tömörkény 13 1 3 5 25- 37 13 9. f 'sanytrlek 13 3 4 4 32- 35 10 10. Szegvár 13 2 3 8 20- 37 7 11. Rúzsa 13 2 2 9 24- 53 6 12. Ásotthalom 13 1 3 9 15- 46 5 13. Nagymágocs 13 2 1 10 22-109 5 14. Kiszombor 13 1 2 10 14- 74 4 A megyei 111. osztályú bajnokság állasa 1. Zsombó 15 13 2 48- 9 28 2. Csengele 14 10 3 1 51-16 23 3. Rószke 15 10 2 3 39-16 22 4.IKV 15 9 3 3 36-23 21 5. Tapé II. 13 S 7 1 28-13 17 6. Pusztamérges 15 4 5 4 35-29 17 7. Gyálarét 15 6 3 6 41-31 15 S. Petöfúelep 14 « 2 t 35-27 14 9. Opusztaszer 15 4 5 4 24-26 13 10. Algyő 14 t 1 7 23-26 13 11. Pusztaszer 15 S 3 7 18-24 13 12. Domaszék 15 3 4 8 18-28 1* 13. Mihálytelek 15 2 6 7 24-48 10 14. Bordány II. 14 2 4 8 15-38 8 15. Öttömös 15 2 3 10 16-39 7 16. Tömörkény II. 15 3 12 9-67 3 A megyei 111. osztály makói csoportjának állása 1. Ferencszállás 12 10 2 39-12 22 2. Magyarcsanád 13 9 2 2 51-11 20 3. ( sanadpakún 12 9 2 1 54-19 20 4. Székkutas 11 8 2 1 31-10 18 5. AHateg.Főisk. 12 7 1 4 42-28 15 6. Árpad halom 12 7 1 4 26-26 15 7. Eperjes 13 4 4 5 35-30 12 8. Szikánes 12 s 2 5 24-26 12 9. Kübekháza 13 5 1 7 25-21 11 10. Pitvaros 13 4 3 4 28-27 11 11. Baktó 12 4 1 7 29-22 9 12. Földeák II. 11 3 3 5 12-12 9 13. Derekegyháza 12 4 1 7 17-34 9 14. Ambrózfalva 12 3 . 9 1542 é 15. Marosiele 13 2 2 9 16-49 6 16. Királyhegyes 13 ­1 12 11-91 1 mesterek jeleskedtek. A 71 kg-os súlycsoportban a Combat „D" SC más karatestílust (is) művelő kitűnősége, Tóth István diadal­maskodott, aki a döntőben a Rendőr TE versenyzőjét, Molnár Csabát verte. A csapatversenyben is a szegediek végeztek az első helyen, akiket az „idegennek" számító Tóth István is erősített. Remekelt a Csiszér-Veres páros TEKE A Szegedi Postás ifjúsági tekekettőse, a Csiszér Előd-Veres Zsolt duó legutóbb a Magyar Optikai Művek otthonában ven­dégszerepelt, ahol 1574 fát gurított. Ezzel az eredménnyel a szegedi páros változatlanul tartja vezető helyét az NB l-es ifjúsági baj­nokságban. Kocsis András nem lankad SÚLYEMELÉS A közelmúltban hatodik magyar bajnoki címét szerző szegedi súly­emelő, Kocsis András a napokban nyolc nemzet viadalán, a Brügger Kupán is dobogóra lépett, és I. osztályú, 202,5 (90; 112,5) kg-os teljesítménnyel nyerte az 52 kg-osok küzdelmét. Az „előrehozott" döntőn kemény csatában egy ponttal verte Kovács Pista amerikai ellenfelét, de az eredményhirdetés után már előzékenyen széthúzta a kötelet, hogy a legyőzött vetélytárs „akadály nélkül" távozhasson a szorítóból Totózóknak 48. hét NB I. 1. VIDEOTON (4.)-KISPEST-HFC (2.) X, 1 Videoton otthon: 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség Kispest-HFC idegenben: 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség BUNDESLIGA 1. OSZTÁLY 2. NÜRNBERG (5. í-ROSTOCK (15.) 1 Nürnberg otthon: 6 győzelem, 4 döntetlen, vereség nélkül Rostock idegenben: 1 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség. 3. BAYERN MÜNCHEN (10)-BREMEN (9.) 1, X Bayern München otthon: 4 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség Bremen idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség 4. FRANKFURT (l.)-DÜSSELDORF (18.) 1 Frankfurt otthon: 6 győzelem. 3 döntetlen, 1 vereség Düsseldorf idegenben: 2 győzelem. 2 döntetlen, 6 vereség BUNDESLIGA, 2. ÉSZAKI CSOPORT 5. HERTHA BSC (5.)-HANN()VER (4.) X, 1 Hertha BSC otthon: 5 győzelem, 4 döntetlen, vereség nélkül Hannover idegenben: 2 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség 6. MEPPEN (2.)-ST. PAULI (3.) " X, 2 Meppen otthon: 5 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség St.Pauii idegenben: 2 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség OLASZ A-OSZTÁLY 7. LAZIO (4.)-NAPOLI (3.) 1,2 Lazio az eddigi öt hazai mérkőzésből négy döntetlennel, egy vereséggel zárult Napoli idegenben: 1 győzelem, 4 döntetlen 8. JUVENTUS (2,)-ROMA (8.) 1 Juventus otthon: 4 győzelem, I döntetlen, vereség nélkül Roma idegenben: 3 győzelem, 1 döntetlen, I vereség 9. INTERNAZIONALE (5.)-MILAN (1.) X, 2 Internazionale otthon: 2 győzelem, 3 döntetlen, vereség nélkül Milán ugyancsak otthon: 4 győzelem. 2 döntetlen, vereség nélkül OLASZ B-OSZTÁLY 10. AVELLINO (ll.)-BRESCIA (5.) 1, X Avellino otthon: 4 győzelem, 2 döntetlen, vereség nélkül Brescia idegenben: 1 győzelem, 5 döntetlen, vereség nélkül 11. PALERMO (13,)-UDINESE(L) 2 Palermo otthon: 3 győzelem, 3 döntetlen, vereség nélkül Udinese idegenben: I győzelem, 5 döntetlen, vereség nélkül 12. PESCARA (4,)-ANCONA (2.) X, 1 Pescara otthon: 4 győzelem, 2 döntetlen. Otthon még nem kapott ki. Ancona idegenben: 1 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség 13. PISA (9.)-BOLOGNA (12.) 1 Pisa otthon: 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség Bologna idegenben: 1 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség + MÉRKŐZÉS NB I. 14. MTK-VM (8.)-BVSC (9.) X MTK-VM otthon: 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség BVSC idegenben: 2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség

Next

/
Thumbnails
Contents