Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-27 / 278. szám

SZERDA, 1991. NOV. 27. Félreérthető mondatok Levélféle az olvasóknak VISSZHANG 7 Rendkívüli esemény volt városunkban múlt héten csütörtökön. Nem kisebb ember, mint maga Deutsch Tamás országgyűlési képviselő látogatott hozzánk, hogy - mint ezen mindent megelőzően fontos hírről első oldalas inteijúban számot adó kedvenc lapunkból értesülhettünk - szondaként hatoljon belénk, közgyűlést alkotókba. A képviselő úr pártjának pontosság iránti igénye (mely mind a parlamenti munkájukból valamennyiünk számára kristálytisztán világlik, mind legutóbb a 168 óra című közéleti hetilaphoz intézett vitriolos hangú „helyreigazítási" igényükből is kitűnt) nem látszik azonban az interjú szövegéből kitűnni, s e pontosság iránti igény indított engem - méltatlan helyi képviselőt - az írógéphez ülésre. A képviselő úr interjújában olyan kijelentést tett, mely szerint Szegeden „a Fidesz adja a város polgármesterét". Eltekintve attól, hogy polgármester urunk koránál fogva - mégha netán sajnálja is - soha nem volt és lehetett a Fidesz tagja, gyönge emlékezetem szerint az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjeként került a polgármesteri székbe, s így a képviselő úr előbb idézett mondata a ma divatos szóval „csúsztatásnak" nevezhető, de egyszerűbb nyelven fogalmazva: nem igaz. Ennél azonban érdekesebb az számomra, hogy vajon mi indíthatta a képviselő urat erre a kijelentésre olyan előzmények után, hogy polgármester urunk nyomban megválasztását követően, de azóta is számtalan alkalommal kifejezésre juttatta azon nézetét, mely szerint ő egyik párthoz sem tartozik, egyik pártnak sem embere, hanem valamennyiünké, az összes képviselőé és az egész városé? Talán csak nem ezek a polgármesteri megnyilatkozások nyerték el a tisztelt képviselő úr nemtetszését és kívánta e nyilatkozatával ezt helyesbíteni és bennünket - kik már-már hajlamosakká váltunk ezt elhinni - kijózanítani? Meglehet, ez volt a képviselő úr szándéka, mert interjúja későbbi részében a „konzervatív frakció destruktív magatartását" emlegette, melynek itt és most történő emlegetése más célt nem szolgálhat, mint a liberális és konzervatív irányzat körvonalazódó együttműködése megakadályozását. Ha a destruktív magatartást a képviselő úr „az önkontroll nélküli hozzászólásokban " látja, természetesen helyes lett volna, ha a rövid idő alatt, mit a közgyűlési terem karzatán töltött stopperórával méri a hozzászólások idejét, mely mellett természetesen még mindig nyitva marad a kérdés, hogy vajon mikor tekinthető egy hozzászólás konstruktívnak, vagy destruktívnak. (Feltételezve, hogy ennek mércéje nem a liberális oldallal való egyetértés vagy egyet nem értés.) Jó lett volna valami közelebbit is megtudni a képviselő úr „elképedése" okáról, a cinikus bizottsági elnöki megnyilvánulásról, különösen azért is, hogy a képviselő úr mércéjét a cinizmust illetően alaposabban megismerhessük, ne csak az országcsonkító trianoni szerződési évfordulóval kapcsolatos magatartásból. A képviselő úr zárógondolata szerint saját képviselőik munkáját szeretnék segíteni az ilyen látogatásokkal, illetve az ott szerzett tapasztalatok összegzésével. Az nem feladatom, hogy a segítségre rászorultságot megítéljem, de félő, hogy ha ilyen segítségben fognak részesülni az önkormányzati képviselők, az sem számukra, sem közgyűlésünk munkája számára nem lesz előnyös. Dr. Szilvásy László önkormányzati képviselet, az MDF-KDNPfrakció nevében Hány százmillió az ötmillió, avagy a kibicnek semmi sem drága Tisztelt Közvélemény! Ha nem vetted volna észre, megint meg vagy dolgozva. Márpedig észre aligha vehetted, hiszen akkor mire való lett volna a megdolgozás? így talán nem lesz haszontalan némi bepillantást nyújtani a kulisszák mögé, a tények világába. Kiváló időzítéssel, a közgyűlés napján jelent meg (nehogy alkalom maradjon az ellenvetések kifejtésére) két nagyon különböző hangvételű, ám azonos tartalmú írás: dr. Farkas László köztársasági megbízott nyílt levele a szegedi városatyákhoz a Délmagyarországban és Lengyel András György írása a Magyar Hírlapban, mindkettő azzal a céllal, hogy a közvélemény sorompóba állításával nyomást gyakoroljon a szegedi önkormányzatra: fogadja be a Selye-Szabó Alapítvány által létrehozott Bibliotheca Universalist. Élek a gyanúperrel, hogy az államtitkár úr nincs túlságosan elragadtatva ettől a párosítástól, de sajnos, az ember többnyire nem válogathatja meg, hogy kik értsenek vele egyet. Nem szándékozom kétségbe vonni sem az alapítványt képviselő Szabó professzor nemes szándékait, akinek segítőkészségéről a magyar, ezen belül a szegedi orvostársadalom már nem egyszer meggyőződhetett, sem pedig azok jóhiszeműségét, akik mindenáron, sőt minden áron Szegeden szerették volna látni az ötmilliónyi folyóiratot és könyvet. Ez azonban nem változtat azon, hogy a közvélemény tájékoztatása egyoldalú, részben egyenesen hamis volt. Ezt kívánom helyrebillenteni az alábbiakban, kiigazítva a téves információkat és kiegészítve a könyvtár Szegedre telepítése melletti már ismert érveket az ellene szólókkal. A gyűjtemény túlnyomórészt az ISI (Tudományos Tájékoztatási Intézet) adománya. Ez először is azt jelenti, hogy időben nem „lényegében napjainkig" terjed, hanem csak 1986-ig, és az intézet a további évfolyamokat is öt év késéssel küldené. Könyvtári szakemberek, orvosok, biológusok pedig egybehangzóan állítják, hogy elsősorban az utolsó két év irodalma az, ami igazán hasznosítható, és amit a kutatók és gyakorlati szakemberek általában igénybe vesznek (elméleti természettudományokban ez az idő valamivel hosszabb - talán öt év). Az ISI anyagának tehát mindenekelőtt tudománytörténeti értéke lehet, a gyakorlati és kutató tevékenységben azonban viszonylag kevés segítséget nyújt. Ennek pótlására szerzett az alapítvány adományokat 80, most megjelenő élvonalbeli folyóirat előfizetésére. Ezek közül 30 ma is jár szegedi könyvtáraknak. Ha elfogadjuk Farkas László becslését, a maradék 50 lap előfizetési díja mintegy 60 ezer dollár - ötmillió forint évente. Ez az összeg elenyésző ahhoz képest, amekkora anyagi ráfordítást Szegeden elvárnának, így a költségvetés számára sem okozhat gondot a megfelelő pótkeret biztosítása a SZOTE számára, és a Bibliotheca Universalis leghasznosabb része máris rendelkezésre állna. A másik sajátossága az ISI-től származó anyagnak, hogy minden folyóiratot két-három példányban tartalmaz. Ez már önmagában is eléggé indokolatlan fényűzés a mi viszonyaink között, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a második-harmadik példány gyakran hiányos, mert az intézet egyik szolgáltatása keretében a már feldolgozott folyóiratokból kívánságra kivág és az igénylőnek ad egyes cikkeket. így ezekből a számokból feltehetőleg éppen a legfontosabb dolgozatok hiányoznak - magyarán, a kötetek egy része egyszerűen selejt. Mármost nézzük a költségeket. A megfelelő épület alkalmassá alakítása, cserelakások biztosítása stb. a legszerényebb becslés szerint is háromszázmillió forint. Vessük ezt össze azzal, hogy az adóból, amelyet a város ezért kényszerül kivetni a vállalkozókra, hogy egyáltalán talpon maradhasson, 1992-re 270 millió forint bevétel várható. Említésre is alig méltó, hogy a szállítást nem háztól házig, csak a legközelebbi tengeri kikötőig fizetné az alapítvány, hiszen a konténerek eljuttatása Trieszttől Szegedig alig kerülne néhány milliócskába. Az alapító a könyvtár működtetését egy fő szakalkalmazottal képzeli, mely létszámot később esetleg megduplázná. Számítógépesítést nem tervez. Ha tehát azt akarjuk, hogy az anyagot használni is lehessen, mintegy 400 ezer dollárt kell befektetnünk az infrastruktúrába, továbbá legalább 15 éven át évi 30 milliót költeni az anyag feldolgozására. Az önkormányzat illetékes szakbizottságai közül egyik sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a város a könyvtár befogadását saját erőből megoldhatná. A felsőoktatási és kulturális bizottságnak kételyei voltak a hasznosíthatóságot illetően is. Mint tudjuk, a közgyűlés, szavazategyenlőséget produkálván, tulajdonképpen a polgármester úrra hárította a döntést, aki végül is visszautasította a Selye-Szabó Alapítvány megtisztelő, de a városra elviselhetetlen terhet rakó ajánlatát. Pollák György FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Szeged és a Bibliotheca Universalis Magánvélemény könyvtárügyben Évszázadosak a város tudományt támogató, egyetemet akaró törekvései. Készült is rá, egyeteme még nincs, de máig öregedő hírnevű bibliotékája már a századfordulón arra vár, hogy majdan a tanárok, hallgatók könyvtára is legyen. Az egyetem születése öröm és üröm egyszerre, az intézmény „trianoni ajándék". A kolozsvári egyetem költözik Szegedre, minden jószága nélkül. Ott marad könyvtára is, Magyarország akkori harmadik legnagyobb s legértékesebb könyvgyűjteménye. A feladatra készülő Somogyi- könyvtár mégsem lesz az egyetem könyvtára; az országos lelkesedés többezer kötetnyi tudományos adományaiból megalakul a mai Egyetemi Könyvtár. A klebelsbergi grandiózus és campusmegoldás irányába mutató terv ki is jelöli a leendő egyetemi könyvtár helyét. Mégpedig pontosan azon a területen, ahol évtizedekkel később felépül az új Somogyi-könyvtár... Ismerjük a húszas évek végének gazdasági világválságát, a harmincas évek nehézségeit, így nem csoda, hogy az egyetem Dugonics téri épületében albérlő Egyetemi Könyvtár igazgatói hiába instanciáznak új könyvtár építése iránt. 1966-ban úgy tűnik, siker koronázza a törekvéseket: neves építészek több terve készül el. Ha megvalósul, akkor az ország és Európa egyik legjobb együttese születik meg. A terv ugyanis az akkor már erőteljesen közművelődési irányba haladó, de kiváló tudományos munkákkal is rendelkező Somogyi-könyvtár, több százezer kötetes, idegen nyelvű tudományos munkáknak is helyet adó Egyetemi Könyvtár egy épületben való elhelyezése. Az első változat szerint Gsatlakozna hozzá az ötvenes évek elején új egyetemként kivált orvosok egyetemi könyvtára is. A hely csodálatos módon a klebelsbergi: a Dóm akkor még apró házikókkal telehintett északi oldala. Az elképzelések között van egy később megépítendő, a főépülethez csatlakozó toronyraktár, amely évtizedekre helyet ad a könyvek gyarapodásának. Az építés ügye évekig húzódik. Bölcs elvtársi döntések alapján kimarad az épületből a kezdeményező Egyetemi Könyvtár. Új tervpályázat, kisebb épület, marad csak a Somogyi-könyvtár és a Levéltár, persze raktárak nélkül. Mára mindkettő, főleg a könyvtár raktári gondokkai küzd. Az Egyetemi Könyvtár pedig az egymillióhoz közelítő könyvanyagának jelentős részét már évek óta nedves, gombás pincék kazamatáiban tárolja, olvasótermei zsúfoltak. És az igazgató ismét rossz időben instanciázik, a mostani gazdaság néhány százmilliós könyvtárépítkezést nehezen bírna el. Az orvostudományi egyetem könyvtára is kinőtte már kis épületét, a tanárképző főiskolának nagykönyvtára pedig soha nem is volt. E könyvtári miliőbe csöppen be a Biblinteca Universalis először korántsem világosan körvoi „Iázott ajánlata. Az első pillanatban egyértelmű azonban, hogy a nemes ajánlat tudományos, a város egyetemeihez, akadémiai intézeteihez, tudományos kutatóhelyeihez kapcsolható anyagot juttatna Szegedre. Az ajánlat a városhoz érkezik, amely a döntés érdekében az első pillanattól kezdve kéri az egyetemek, tudományos intézmények szakembereinek a véleményét. A felajánlott gyűjtemény tudományos folyóiratok több millió füzetből álló halmaza. E füzetek között hiánytalanok, s egy speciális amerikai szolgáltatás következtében („tear-off szolgálat) oldalhiányosak is vannak. Ezeket talán ki lehet szelektálni, s akkor jelentősen csökken a szám. Még egy fontos tény: a folyóiratfüzetek legfrissebbje is öt évnél idősebb, ez pedig megfontolandó a természettudományok és az orvostudományok terén, itt a kutatási igények nagyobb hányada a legfrissebb szakirodalmat célozza. A városnak „csak" helyet kell adni, „csak" fenn kell tartani a könyvtárat, amely az első pillanattól hangsúlyozza önállóságát. Tehát azt, hogy a város tudományos könyvtáraiba, az anyag jellege következtében legelőször számba jövő Egyetemi Könyvtárba nem olvadhat be. Problémák vannak a felajánlott anyag rendszerezésének, hozzáférhetőségének biztosításával, a későbbiekben kiszolgáló személyzet bérével, a több millió füzetet befogadó (e feltételek mellett nem könyvtár, hanem könyvraktár) épület fenntartási költségeivel stb. A felajánlott anyag vitán felül rendkívüli szellemi érték. Szegedre kerüléséhez szellemi, később anyagiakban is megtérülő érdeke fűződik a városnak, érdeke tudományos intézményeinek. Azonban, ha a tárgyalások során csak e felismerésig jutunk el, előállítjuk azt a szituációt, amely sajnos elég gyakori napjainkban. Ez pedig az, hogy a döntés akár igen, akár nem: érdekeket, mégpedig ez esetben tisztességgel védhető érdekeket sért. Ugyanis ez esetben - minden demagógiát félretéve - rögtön felvillan a lakásnélküliek, a munkanélküliek más beruházásokat követelő érdeke, vagy akár a már meglévő szellemi intézmények érdeke. Következésképpen a tárgyalásokat addig kell folytatni, amíg olyan döntési alternatívát állíthatunk a felelősök elé, ahol a többségi érdek rövid távon is egyértelműen megjelenik. A Biblioteca Universalis mint könyvtár, nem lehet független a város jelenlegi, történetileg kialakult könyvtári környezetétől. Megvalósítása összekapcsolandó a most már égető igényként jelentkező új egyetemi könyvtár, az univerzitás könyvtára létrehozásával (ekkor az egyetemi háttér is beléphet) s összekapcsolandó a Somogyi-könyvtár súlyos raktárgondjainak megoldásával (ekkor a város is örömmel lép be). Mindezekhez tisztázni kell a szándékokat, lehetőségeket és a prioritásokat. Ha nem találunk lehetőséget a város két nagykönyvtára mai gondjainak megoldására, mert a helyzet olyan, akkor szomorúan bár - de ne fogadjuk a gondokat csak növelő felajánlást, Ha erre lehetőséget látunk - ám ezt először városon belül kell tisztáznunk -, akkor a felajánlóval olyan egyezség megkötésére törekedjünk, amely magában foglalja már meglévő gondjaink megoldását is. Ha a cél Szeged és igen nagy vonzáskörzete tudományos szakirodalmi potenciáljának növelése, a felajánló minden bizonnyal eltekint majd a városi nagykönyvtárak továbbfejlődését objektíve visszafogó önállóság igényétől. A tárgyalásokhoz vagy sok idő, vagy nagy intenzitás, ám mindig két tárgyaló fél szükséges. E feltételek - tudomásom szerint nem a fogadó hibájából - korántsem voltak mindig meg. Mielőtt egymásnak esnénk s kultúrbarbársággal, vagy másik végletként a felhőkben való járással vádolnánk egymást indulatosan - ahogy szoktuk -, alaposan vizsgáljuk újra: melyek a közös érdekek, közös előnyök (fogadó város, tudományos szféra ill. felajánló). Ha vannak ilyenek, teremtsünk alkalmat új döntésre. Ha nincsenek, ne átalljuk elfogadni a mostanit. Dr. Mader Béla, az Egyetemi Könyvtár igazgatója