Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-22 / 274. szám

PÉNTEK, 1991. NOV. 22. HANGSÚLY 5 Túllépne e mai kocsmán Vadkapitalizmussal kiiratkozhatunk Európából - vélekedik Pozsgay Imre - Hogyan látod a mi helyzetünket, perspektívájában, e nem rózsás viszonyok között Közép-Európában? - Nem tartom Magyarországot reménytelen nemzetnek. Ezt megfontolt optimizmus mondatja velem. Ez az ország az időszerűvé vált fordulatban európai civilizációk színvonalán tudott cselekedni, megfontoltan és éretten viselkedni. Sokszor az lett a magyarság végzete, hogy uralkodó osztályai gerinctelenek, gyávák voltak - ezt Ady mondatja velem. Most is éppen az elit körében nagyobb az osztozkodási hajlam. Bartók észrevétele, hogy a népek megtanulták az együttélést, viszályt a felsőbbségek szítanak közöttük. Bízom benne, hogy most nem ilyen elit lesz, hanem egy méltó felsőbbség, amelynek méltók az uralkodási formái is. - Törvényszerűen következett az egypártrendszer után a pártosodás. Az én aggályom a rész-egész viszonya, hogy a nemzet érdeke pártérdekek mögé szorul... - Pártosodás nélkül nem lehetne demokrácia. Azért kell több párt, nehogy az egyik abszolutizálja a törekvéseit. Ám például Széchenyi is úgy gondolta: vannak előbbrevaló dolgok, mint a pártügyek. A nemzet attól az, ami, hogy felfedezi közös érdekét. Pártosodásnak csak ott van értelme, ahol a nemzetben megvan a közmegegyezés. Ennek tudatában már könnyedén és szabadon lehet vitatkozni. A pártoknak nemzetben szabad csak FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ A történtek fényében lehet éppen arról beszélni, hogy a (volt) miniszter Pozsgay Imrétől távol állt a csapatszellem, nem szíveli a csapatmunkát. Ám erről neki magának más a véleménye. Az előző rendszer természetéből fakadt, hogy bizonyos cselekedeteket csak magányos merénylőként lehetett végrehajtani. Pozsgay úgy érezte, eljött a pillanat, amikor földrengésszerű lökést kell adni az állampártnak, amelybe az belepusztul. Hiszen a párt azzal igazolta legitimitását, hogy az „ellenforradalom idején megmentette a dolgozó népet". Pozsgay Imre akkori, megdöbbenést keltő cáfolata - '56-ban népfelkelés volt - egyben egy nagyhatalom megítélésén is változtatott: jelentette a törvénytelen intervenciót is. Ám az egyszemélyes akció ellenére igenis csapatembernek vallja magát, aki a megváltozott helyzetben képes az összehangolt műhelymunkára. Bizonyította ezt a lakiteleki előkészületek során, és igyekszik ezt tenni most, országgyűlési képviselőként is. így folyt a beszélgetés szerdán este a szentesi művelődési és ifjúsági házban, ahol Dorogi Zsigmond házigazda faggatta vendégét, Pozsgay Imrét múlt és jelen történéseiről. A programnak irodalmi jelleget kölcsönzött üszter Sándor színművész közreműködése, Ady és Dsida Jenő hazafias verseivel. Az alábbiakban D. Zs. és P. I. beszélgetését adjuk közre. gondolkodni, de meg kell mondaniuk: a nemzetnek mely részében látják az egész nemzet biztonságát. - Sok méltatlanság és csalódás érte személyedet, holott az ország sokat köszönhet neked. Nem leltél pesszimista? - Hiszek a költőnek: túl lehet lépni e mai kocsmán. A politikus megbukhat, mert mindig a taktika rabja és öniróniára képes bölcsességet sosem tud elérni, csak revansért lihegni. Ám az államférfi - mint minta - nem bukhat el. Én mindig a feladatra koncentrálok, nem megyek bele személyessé váló küzdelembe. - Közel álltunk '89-ben ahhoz, hogy köztársasági elnök legyél. Hogyan élted át a vereséget, ami csak hatezer szavazaton múlott? - Kz volt a cél, hogy reformerő ne kerülhessen be az új hatalomba. Bennem látták ezt az erőt. Nem természetem a képmutatás: megrendültem. Ám ha azt mondják: a királyok isten kegyelméből uralkodnak, akkor én isten kegyelméből nem lettem köztársasági elnök. - Jelen helyzetben egyetlen kényszerű út a magyarság számára a kapitalizmus. •Tőke és munka kompromisszuma megoldható-e a munkás károsodása nélkül? - Az a kérdés, hogy a vadkapitalizmus és annak dzsungeltörvénye lesz-e az átalakulás következménye, vagy a piacgazdaság. Ez áll most előttünk. Sok aggasztó jel mutat az előbbire, s ha bekövetkezne, jó időre kiiratkozhatunk Európából. Mert azt a helyzetet másként lehetetlen volna kezelni, csak diktatúrával... K. M. Ady-hét Az Ady Endre Középiskolai Fiúkollégium (Szeged, Közép Fasor 23.) november 25-től rendezi meg hagyományos Ady-hetét, amelynek programjai nyilvánosak, vagyis a diákokon kívül minden érdeklődőt szívesen várnak. Hétfőn, délután 4 órakor, a korszerű gépjárműelektronikai rendszerekről tart előadást Kerekes Pál. Idegen tájak konyháival ismerkedhetnek meg este 7 órától, majd Frank Zappa kon-cert-filmjét vetítik. Érdekesnek ígérkezik még ezen az estén, a Fekete lyukak rejtélye című előadás és videó-vetítés. Kedden, 14 óra 15 perckor utcai futóverseny kezdődik. Délután 4 órától, dr. llosvay György, a JGYTF tanára a természetvédelemről, dr. Pál József, a SZOTE tanára pedig a Magyarországon tevékenykedő egyházakról tart előadást. A napot egy ír történelmi kalandfilm, az Excalibur záija. Szerdán, délután 4 órakor szegedi kollégisták részvételével szavalóversenyt rendeznek. Az este 7 órakor kezdődő előadás témáj« a cinquecento és a manierizmus. Nyolckor vetítik a Mephisto című Oscar díjas magyar filmet. Csütörtökön gazdag sportprogrammal, tréfás vetélkedőkkel, discoval búcsúztatják az Ady-hetet. Kincskereső novemberben Ismét megjelent, tarkán és ötletesen a Kincskereső, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó tíz-tizennégy éveseknek szóló irodalmi folyóirata. A novemberi szám első lapján, a nemrég elhunyt költőnő tiszteletére Nemes Nagy Ágnes verse áll, majd a lap Tamási Aron és Mikszáth Kálmán egy-egy rövid elbeszélésével folytatódik. Aztán a Nevető Irodalomóra két derűs írása következik Csíki László és Gianni Rodani tollából, s az olvasó a Könyvek között rovatban felfedezheti Erich Kastner, A két Lotti című ifjúsági regényét, amely egyébként nemrég jelent meg a Móra kiadó gondozásában. A novemberi Kincskeresőben ötödik és hatodik fejezetéhez érkezett Simái Mihály Nagykópé Haspók fantasztikus kalandjait követő szellemes mesefolyama, amelynek végén ezúttal arról jutunk fontos ismeretekhez, hogy miképp lehet valakiből a királylány lovának negyedik lába. A folyóirat folytatja a gyermek jogairól szóló egyezmény közlését is. Morzsák a Bibliából „NEM A LÁTHATÓKRA NÉZÜNK, HANEM A LÁTHATATLANOKRA..." (2. Korinthusi lev. 4:18) Amikor Istenről és alkotásairól beszélünk, hitünket, érzéseinket megpróbáljuk fogalmakkal körülhatárolni, minduntalan tapasztalnunk kell, hogy nem elegek és nem alkalmasak, hanem csak szűk korlátok, amiken messze túl ér a „Valóság". A Biblia kifejezései - mégha egyszerű emberek írták is — csodálatosan érzékeltetik ezt. Az elmúlt évtizedekben tanult materialista világnézet nagyon sok emberben még ma is csak a láthatók, megfoghatók, mérhetők és leírhatók valóságát láttatja, és még tiltakozásra késztet tudat alatt is a láthatatlanok iránt. Még működni látszik ebben az az ősi pogány szokás, amely szerint„nem Iétező"-nek (Numvoió, Numvogy) neveztek el kedves gyermekeket, szolgákat, akiket maguknak akartak megőrizni a betegséggel, halállal vagy ellenséggel szemben. Ahogy az egyoldalú táplálkozás hiánybetegségeket eredményez az emberi szervezetben; úgy szenved az ember lelki hiánybetegségben is, aminek következménye a türelmetlenség, a másik ember másságának elviselhetetlensége, a kegyetlenség, a vérszomj, az önzés és minden más, amivel ártani lehet. Ez a lelki hiánybetegség jelen volt az ember életében a távoli évezredekben is. Ezért olvasunk róla a Bibliában. Ennek a gyógyítására szolgál ma is ugyanúgy, mint régen, az apostol szava: „Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (2 Korinthus 4:18) Itt nyilvánvalóan a látható és láthatatlan valóságról esik szó. Nem is csak itt. A hit értelmezésénél is olvasunk erről: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgy, hogy a NEM LÁTHATÓKBÓL ÁLLT ELŐ A LÁTHATÓ" (Zsidókhoz írt levél 11:3) Ebben az is mutatkozik, hogy „a nem látható" és felmérhetetlen valóságból előállt és ismerhetünk egy látható és mérhető valóságot. Előző írásomban az „isteni magasságok"-ról elmélkedtem, amik nem annyira fizikai, hanem erkölcsi, szellemi magasságokat jeleznek. Most „a láthatatlan valóság" már nem jelent olyan egyértelműen tisztát, magasztost és szentet. Itt világosan kell látnunk a különbözőségeket. A materialisztikus emberi bölcsesség szétrombolta a naivnak minősített bibliai világképet; és „a látható valóságból" megalkotta az úgynevezett „természettudományos világképet". Ezzel együtt jártak politikai, gazdasági és társadalmi következtetések is, amiket tanultunk és még ma is élnek bennünk. Ebben a világképben természetesen nem lehetett helye a láthatatlan valóságoknak: Istennek, mennynek, természetfölötti hatalmaknak, jeleknek, ördögnek, pokolnak. De a valóságot nem lehet eltagadni még ha láthatatlan is - csak egy ideig. Most önmagától összeroppant ez a világkép következtetéseivel együtt. Most érzékeljük a hiánybelegséget. De Isten a mi gyógyítónk. Nem visszafelé akar kényszeríteni a naívságokba, ahogy többek aggodalmas kérdéséből hallottam, hanent előre. Nem kell, nem is lehet megtagadni a tudományos kutatások eredményeit, melyek csak a látható világot, a természetet mérik és írják le. E látható világ természetképéhez ölelheti az ember a láthatatlan valóságból hitével, lelki megtapasztalásával a többit; ami nem is olyan egyszerű, mert a láthatatlan világban van Isten és a Sátán, az örökélet és a kárhozat. Nem old meg mindent a Biblia olvasása, tanítása, meg a hittanóra bevezetése. Különösen nem a bibliai történetek képregényes formái, mert ezek túlnyomó részben csak a láthatókat nézetik, láttatják, és a láthatatlan világ valósága nem kap megfelelő figyelmet. Ezért rendelte Isten ószövetségi népének, hogy ne ábrázolja ki a láthatatlan világ hinni való valóságait. „Istent soha senki nem látta; az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt." (János ev. 1:18) „Ó a láthatatlan Isten képe, a teremtmények között elsőszülött. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok..." (Kolossébeliekhez írt lev. 1:15-23). PAPP LÁSZLÓ REFORMÁTUS LELKÉSZ KÉP-ZAVAR TANDI LAJOS Viszolygok a televízió vetkőztető nyilvánosságától, tolakodó agresszivitásától, de ugyanakkor élvezem a parlamenti széksorokban ülők leleplezéseit, az orrpiszkálásokat, a szundításokat, sugdolózásokat, az újságolvasó kikapcsolódás perceit, a táskában való kaparászást, a magába roskadás vagy éppen a gúnyos reagálás gesztusait. Kiderül, hogy politikusaink is emberek, akik elfáradhatnak, akiket jobban érdekel egy-egy sajtóhír, mint a kollega szónoklata, akinek viszkethet a füle, és szoríthatja lábikráját a zokni gumírozása. Egyszóval emberközelbe hozza a demokratikus választások nyomán kiválasztottakat, s elhiteti, hogy nem csupán eszmékből vagy faragott szobrokból áll a világ, de fáradtságból, dühből, felszabadult nevetésből és kiábrándultságból is. A napokban fotós kollegám, Nagy László parlamenti kirándulását követően halom képpel lepett meg - izgalommal lapoztam Für Lajos alig leplezhető kacagását, Kupa Mihály háborgó indulatait, Antall József pad alatti „konspirációit", Zsíros Géza lendületét és sorolhatnám. Egy kép azonban friss emléket idézett bennem. Nem tudom, hogy Katona Tamás, a Külügyminisztérium politikai államtitkára miért mutatott éppen hatot, de emlékeztetett néhány nappal ezelőtti televíziós műsorára. Nem vagyok se Katona Tamás, se a hatalmon lévő párt, de még az ellenzék bérence, sem amikor leírom: az utóbbi időben politikustól ilyen szimpatikus nyilvános szereplést nem tapasztalhattam (tapasztalhattunk). A késő esti órán Katona Tamás leült a kamerák elé, s föllapozta előző heti határidő-naplóját. S a följegyzésekből egy emberarcú politikus portréja rajzolódott ki - mit portré, jellemrajz, a mai politika előretolt seregének mindennapi munkája, s ennek erkölcsi, tudományos és magánemberi hátországával hitelesítve. E sztaniolba csomagolt fejű történész, mint a szegedi tudományegyetem tanára, a múlt századi história tudós mívelőjeként jelent meg előttünk, az elmúlt hónapokban egy Ráday Mihály-sorozat tudós kommentátoraként is, láthattuk miként végigjárták az 1848-49-es szabadságharc erdélyi helyszíneit. A felvételek idején, a múlt év nyarán mesélte temesvári barátom, Szekernyés János újságíró és kritikus, hogy Rádayék stábja megkereste őt segítendő a temesvári emlékek föltárását. Volt velük egy ősz hajú, bajszos úr, valami történészféle - mondta ő, aki hatalmas felkészültségével és megnyerő modorával szimpátiát keltett benne. Katona Tamás, külügyi államtitkár lehetett, mondtam akkor, mire ő kétkedve és ámulva hitetlenkedett - ez nálunk elő nem fordulhatna. Mármint az, hogy nem azzal köszön be, hogy miféle titulusok birtokosa, hanem egy televíziós csapat szerény tagjaként. Nem tudom, mit jelent ez a hat. Azt sejtem, hogy a babonák napja csütörtök, amikor a legnehezebb. Juhász Ferenc költeménye tanított erre. De a hatodik nap? Ez nagy kérdés. Bár lehet, hogy Katona Tamás egészen mást jelez. Mindegy, számomra ez a hatos a hatodik nap. A teremtés, és a mindennapok folytonosságának hatodik napja. A szombat, a vízválasztó munka és pihenés között, amit televíziós vallomásában naplójából idézve oly meghatóan említett. Túl minisztériumi munkálkodásokon, parlamenti csatározásokon, külföldi előadásokon, baráti eszmecseréken, szakmai vitákon a szombat számára is a családé. Négy és féléves kislányáé, a magánszféra bensőséges mozzanataié. Festés lesz náluk - mondta, s a pakolás izzadságos percei közben kezébe kerültek azok a könyvek, amelyeket az utóbbi időben kapott (merthogy vásárolni képtelen - a könyvesboltok nyitvatartása nem igazodik egy államtitkár munkarendjéhez), eszébe jutottak restanciái, lazuló baráti kapcsolatai, szakmai lépéshátrányai. Mindezt a szemünkbe mondta. Hogy mi is szembesüljünk. Adósságainkkal, gyávaságainkkal, kényelmességünkkel, renyheségünkkel. Hogy vegyük elő a határidő-naplónkat, s igenis naponta jegyezzük föl teendőinket, az elvégzett és a ránk váró munkát. Hogy el tudjon számolni ki-ki a saját közegében. Ki a feleségének, ki az országnak, ki a gyermekének, ki a nagyvilágnak. Teljesen mindegy. A felelősség azonos! Ennek a felismerését köszönöm Katona Tamásnak, bár nem tudom, hogy mit jelent a ez a hatos.