Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-18 / 270. szám

6 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAQYARORSZÁQ HÉTFŐ, 1991. NOV. 18. Bordányi hétköznapok Munka bőven akad. Aki csak bírja magát éjt nappallá téve dolgozik. Hogy azután nekikeseredve néz a semmibe, mert éppen magamagát is semmibe veszik a megszenvedett kétforintos paradicsomával? Igen, ez is a község életének része, miként Bordány is Magyarország része. Vidék. Nekem ez szépen hangzó szó és az itt élőknek sincs ebben semmi sértő. Lakják e községet jó kétezer-nyolcszázán, lassan gyarapodó létszámban. Örülve minden apró jövevénynek. Csöppnyi büszkeség, ha szobor díszíti a legszebb teret, s mert bővült az iskola és tornaterem épül közös munkával.Van gond, baj, fáradságos hétköznapok egymásutánja - de ezzel együtt is a leggyakoribb a tiszta égbolt Bordány fölött. Pillantsunk körül a templomtoronyból. Pálinka nincs, jókedv még akad Igaz, semmi ok a derűre. Az Ocskó-házban, a bordányi faluszélen legalábbis kevés eshetősége maradt a jókedvnek. Úgy tűnhetnék persze, elsőül is amiatt, mert itt, a félig már tanyán pálinkafőzde, azaz szeszfőzde van a melléképületben. A tulajdonos és a működtető özv. Ocskó Istvánná és lánya az utóbbi fél évben a legkevésbé se lehet elégedett. A családi örökség szeszfőzde, amely 1924 óta működött, kisebb-nagyobb megszakításokkal, lehetséges, jó időre zár alatt marad. Ólomzár alatt, mondja a két Julianna, merthogy anya és leánya egyként így szólíttatik. Azért a plomba, mert olyan mérő-fokoló szerkezetet kellene a főzdében elhelyezni, ami fölemésztene vagy százötvenezer forintot. Volt és van is természetesen a pálinkafőzőszerkezeten a pontos és el nem másítható állami szeszadót meghatározó óra, de az már nem megfelelő. - Változnak az idők, változnak a rendelkezések - hallom a fiatalabbik Juliannától -, jóllehet már számíthattunk rá, egyszer csak előhozakodnak a mérőberendezés áthelyezésével. Arról van szó röviden: a most is meglévő és régebben minden vita fölött álló szeszmérőgép az első párlatot fokolta, s a méréssel ez alapján kellett kiszámolni az államot megillető adót. Most a mérést a végterméknél kell lefolytatni, ami állítólag az államnak adózási szempontból kedvezőbb. Kisütötték ezt a változtatást már a 70-es évek elején, aztán csak halasztották, mindig öt évvel odébbtolták az átállás időpontját. Most az idei év közepéig, június 30-ig adtak haladékot minden pálinkafőzdének. - Azóta tehát itt zárva a főzde ? - Az újmódi mérőmegoldást mi nem tudjuk fedezni. Őszintén megmondom, nekünk ez négy-öt év alatt se térülne meg. Nem beszélve arról, nincs minekünk erre a munkálatra tartalékolt pénzünk. Kölcsönt pedig ilyen kamatra nem kérünk. Mi sem vagyunk teljesen laikusok, a nagyapától, meg apukától elég sokmindent eltanultunk a főzdében. De még a nálunknál jobban értők is azt mondják, semmivel nem előnyösebb az államnak az erőltetett végtermékmérés, mint a korábbi. A kis pálinkafőzdéknél, mint a mienk is, semmiképpen nem jó. A nagyüzemi szintű főzde az átlagoló méréssel működtetve lehet, hogy megfelelő a pénzügyőri számításoknak. - Akkor tehát ki járt jól és ki rosszul, ha a kis pálinkafóizde itt a bordányi Béke dűlőben bezár ? - Végérvényesen még nem döntöttünk, hogy később átállunk-e. Most mindenesetre hiába jönnek a visszatérő környékbeliek, nem főzhetünk. Pedig mondhatom, nagyon szerették és szeretik ezt a pálinkafőzdét. A szegedi kiskertektől kezdve Zsombóról, Forráskútról, de még Üllésről is jártak ide a kisgazdaságokban összegyűlt cefrét kifőzni. Bordányt ugyanígy értve persze. Évente általában háromszáz ember jött kifőzni a cefrét. Mindenki a sajátját tudta főzni, mert ez a főzde olyan kapacitású, ami kisebb mennyiségnek felel meg. Az üst 450 literes, két finomító van hozzá, az egyik 90, a másik pedig 300 literes. Most üresben van minden. Az emberek ki tudja merre főzetnek, s a bevételtől gyanítom részben megfosztódik az állam. - Mekkora összeg ez több év átlagában ? - Tavalyról beszélek, akkor egymillió-százötvenezer forint szeszadót fizettünk, amellett 60 ezer forint áfát. A személyi jövedelemadó a bevételünk után körülbelül ötvenezer forint volt. Az elmúlt évben még anyuka fölügyelte a főzést, én csak este a papírmunkát végeztem. Bejártam dolgozni a Volánhoz, de idén a munkaügyi csoportot átszervezték, ekkor munkanélküli lettem. Hogy mindezek után még van kedvünk elmosolyodni ? Lehet, ez inkább csak a fénykép kedvéért van. Ennyi sárgarépát egy pincében még nem láttam. Igaz, a pince se egészen köznapi méretű, pedig magánház alatt húzódik. Szóval nem olyan az egész szűkebbre vett környék, mintha nemtörődöm gazda birtokolná. Zádori Imre nyugdíjas bordányi polgárember portáján vagyunk, aki a köz akaratából az önkormányzat tagja, azon belül pedig éppenséggel alpolgármester. Hordja-e a titulusát, döntse el mindenki, amint ételhordóval beteg édesanyjának viszi hazafelé biciklizve az ebédet. Magam csak annyit láthatok, régies szóval megsüvegelik Imre bátyámat, akire ránézvést is nehezebben illenék a szó: alpolgármester úr. Nem a tiszteletlenség, vagy bármilyen hátsó, sanda gondolat miatt. Csupán csak azért, mert tartásában, nyugdíjkoron túli szorgalmában olyan, mint a falujabéli, magukra és lakhelyükre adó bordányiak bármelyike. Mondhatni, hogy a tisztaság és a tisztesség, ez a két varázsszó kerül előtérbe Zádori Imre házába lépve. Még a pincében is olyan rend uralkodik, hogy a ritka egészséges, gyönyörködtető sárgarépagúlák példázzák talán a kiterjedt rendszeretetet. Mondja a gazda: valamikor a pincében száz hektó kadarka volt, most ugyanitt bő száz mázsa sárgarépa glédája tölti a teret. Amint a hűvöskés levegőről, a fagycsipkedte udvari szőlőskertből a fűtött szobába menekszünk, van immáron kiindulópont. Hosszú az út időben a sok hektó bortól a zöldségtermesztő diplomás szakértő mai napjáig. - Lenne mit mesélnem, annyi bizonyos - kezdi vendéglátónk, az alpolgármester gazdász, aztán rögvest el is hallgat. Nem azért hogy kéretné magát, láthatólag ilyen a természete. - Hiszem, ha mondja - teszem elé válaszul, s aztán majd csak csordogálni kezd a homokórán át az időérlelte mondandó. Meg is teszi hatását a röpke pár perces csönd, mert előszedi néhány fontosnak tartott emlékét. Részint dokumentumok, nem akármilyenek, de azt se állíthatnám, hogy mások nem birtokoltak hasonlót. Mivel egykori, 195o-51 tájékáról való veretes fogalmazású levelek, bírságoló értesítések, a megfélemlítés egyértelmű dokumentumai kerülnek elő sorjában. - Valamikor volt eléggé számottevő földterületünk - mondja szóbeli magyarázatul Imre bácsi Negyvenkettő hold a szülőké, tizennégy meg a nagyszülőké. Ez az 1950-es állapot volt, amikor rövidest megszabadultak anyámék a negyvenkét holdtól. Olyan módon, amit például ezen a bírságoló iraton lelhet. Átböngészem a súlyos kihágás tőmondatos minősítését és a büntetés mikéntjét: mert a tanya udvara szemetes volt úgymond, szalmával és trágyával is meg volt szórva, ezért 300 forint bírságot ró ki az illetékes rendőrkapitányság. Tanuljon tisztaságot és rendszeretetet a magyar, mondom félhangosan, jó adag bosszúságos iróniával. Mert tudom, nem a rend, inkább a rendszer szeretetét akarták volna beleerőltctni az emberekbe. - Nyilván nem tartja nagyon furcsának, egy idő után a szülők a földterületet, ahogy volt mind a negyvenkét holdat önként fölajánlották a téeszcsének. Maradt még a nagyszülők földje, azon gazdálkodtunk utóbb. Annak is a bevált rendje szerint, ahogy tanúsítja a beszolgáltatási hátralékot fölsoroló községi tanácsi irat, következésként az elmaradt burgonya, széna, sertés és tovább, minden kilogrammját egy forint büntetéssel elszámolva. Ez itt éppen 5413 forintot mutat. Kérdezem mindezek után Zádori Imrét, mire lehet hasonlítani ezeket a pénzösszegeket. Mondhatni, 400-500 forint már igen jó keresetnek számított akkortájt, így sommázza a válasszal. Végestelen végig harag, fölindultság nélkül, majdhogynem szelíd megbocsátással beszél a múltról. Természetességgel szól arról az időkről, amikor a szegedi Tisza Szálloda éppen a vizsgálati fogságban tartottak időleges, kényszer lakhelyéül szolgáit. Ezáltal lett szállodai „vendég" idősb Zádori is, Imre bácsi szülőapja. - Hogy keveredett mégis a nehéz idők múltával a tudományok világába, meg a szakszövetkezeti közös szakmai irányításába ? - Hosszú história ez is, még nagyobb idő kellene végigvinni, mint ahogy a szociálizmus korai esztendeit többszörösen éltük meg. Még a magángazdálkodó időben jelentkeztem tisztára önszántamból mezőgazdasági középiskolába, ami azután olyan jól sikerült, nagy lélegzettel elszántam magam a kertészeti egyetem levelező tagozatára. Negyvenöt évesen végeztem el, 1971-ben. Hozzáteszem, se párt, se valamilyen gazdaság, avagy éppen jólét, könnyű élet nem diktált nékem a tanulmányokra való elhatározásomban. Ráértem, kedvet éreztem hozzá, családot nem alapítottam, ezáltal az időm is megvolt a tanuláshoz. A szakszövetkezetbe már szakemberként kerültem. Gazdálkodó emberek voltak a szüleim, a nagyszüleim én is, de attól még nem változtam nagyot, hogy tanultam. Úgy értem, a természetem, a magatartásom az emberekhez. Lám, egész röpkén, parányi büszkeséggel és annál jóval több örömmel emlékszik arra, ahogy bizalommal, majd mindenki ismerőseként beszavazták a lakók az önkormányzatba és alpolgármesterré, választotta a testület. Eszébe se ötlik, hogy lám a sors igazságot szolgáltatott, amikor a régesrégi bírságoló-behajtó elöljáróság helyébe lépett önkormányzatban szép tisztsége jutott. De azért arra fogadni mernék: többszörösen oka van a családi ház utcai bejáratánál a tiszta udvar, rendes ház táblának. A régi idő Kistemplom-tanyai szülői udvarán a demokratikus rendőrség éber tagjai szétszórt szalmát találtak. Már csak azért is olyan rendet tart a házban, hogy érdemes a táblára. Bár a rendet mindig szerette. A múlt idők rendszereinek szeretete már nem ennyire jellemző. AZ OLDALT IRTA: BECSEI PÉTER Házépítők foltja Adósságokba merült a fél ország, s a csapás leginkább azokon van, akik egyáltalában lakni szeretnének. A lakáshoz, építéshez többnyire kölcsön kellett, ami viharos gyorsasággal fölszoroztatott a kamatjával. Az önkormányzatok, illetve elsőként a hivatott különbizottságok birkóznak is derekasan a gonddal. Bordányban a közjóléti bizottság javaslatára a közeljövőben 118 ezer forint OTP-hitelkamat törlesztéstámogatás sorsáról kell dönteni. Egyszáztizennyolcezer forint, miközben lakáshitel révén száznál több helybéli kell hogy részesüljön az összegből. Mivel ennyien adósak házépítés miatt. Főhet a feje a bordányi képviselőknek, miként lehet igazságos az elosztott aprópénz. Tudjuk manapság az országban a leginkább szakadozott a szociális háló. Ha ezt látjuk, akkor a közjóléti hálón a legtöbb folt éppen a házépítőké. A hitel tartozókra számolt fejenkénti ötezer forint célzott támogatás még meg is csappant. Olyan hivatkozással: a kommunális fejkvóta normatívájában részben ott foglaltatik a hiteltörlesztés támogatása, levontak központilag a célirányos ötezerből a település lakóinak száma szerint mintegy 700 forintot. Mondhatni, ezek után már az adósonként korántsem ötezer forint igazságos elosztásban kimeríti a nesze semmi, fogd meg jól kritériumait. Az alpolgármester históriája Szelíd szóval az osztályharcról Nem kell még egyenlőségjelet tenni a művelődés és a félreérthetetlenül gazdasági kifejezés közé, de az anyagi helyzet megérett arra: vállalkozzon, találja föl magát a közművelődési intézmény. Nem általános művelődési központ keretben működik a közművelődés háza, s vele a könyvtár sem, viszont januártól olyan megoldásokat kell keresniük, amelyben a fejleszthetőség jelei mutatkoznak. A művelődési ház vezetője, Illés István úgy véli, a működéshez továbbra is biztosított egymillióhétszázezer forint körüli összeg igencsak „bővülésre szorul". Valamirevaló javításra, festésre se igen futotta eddig a működési költségeket éppenhogy fedező pénzből. Volt tehát már elektronikai vásártól kezdve megannyi pénzt hozó próbálkozás. Ezt az elkövetkező évben profi szinten kellene művelni: házasok báljával, a bizonnyal privatizálódó moziüzemi gépek ma még bizonytalan használatával, termékbemutatókkal és vásárokkal. Sőt még az sem elképzelhetetlen, hogy tranzitutasoknak kemping formálódik az épület melletti, villanyvilágításos teniszpályát is rejtő parkban. Semmiképpen nem akarják a bevált és ingyenes művelődési, szabadidős szórakozási alkalmakat pénzszerzésre használni. Az idősek és a gyerekek, akik legnagyobb számban látogatói és használói a művelődési háznak, könyvtárnak, nincsenek igazán „fizetőképes helyzetben". Nem azok kárára kényszerül váltani gyorsított tempóban az anyagi szemléletre a közművelődést szervező személyzet, akik a legkevésbé képesek fizetni számítógépes játéJc használatért, folyóirat és más színes lapolvasgatásért. Éppen azért szükséges a gazdálkodásra figyelmet fordítani és nagyobb bevételre szert tenni, hogy az eredményből biztonságosan és fejleszthetően megmaradjon a kultúra és a kulturált szórakozás esélye. Művelődés - szabad vásár