Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-15 / 268. szám

PÉNTEK, 1991. NOV. 15. HANGSÚLY 5 Amikor kirántotta Gábor az ajtót, apja állt előtte. (Dobogva lépked az idegen, erőszakosan, kimérten lefelé a csigalépcsőn. Tehát apjához tartozik az az idegen, a kopaszé pedig ez a szakáll, és a vörös paróka! Mi az ördögnek kell az neki?! Ötven köriili úriember lehet az illető... Vagy talán apja viseli a szakállat? Akkor a saját szobájában őrizné őket!) - Anya hol van? - Kórházban. Meg akarja műtetni a szürkehályogát. Nem lát eleget -úgy hiszi... - Mióta?... - Tegnap ment be. - Ünnep előtt? „Faggatás? Mi közöd hozzá" nézett szembe az apja hideg-szürke szeme beszédesen az ő riadt tekintetével. - Fiam... nem jönnél be pár percre a szobámba? - Autó! Autómotort melegítenek! - Mint az őrült, tépte fel Rika a csukott ablak szárnyait. Levert velük egy vázát. -Gyere, beszélnem kell veled! - Jó, megyek. Gábor kilépett az ajtón, Pötyi is mellette termett. - Begyulladt a motorjuk, a kopasz is velük megy, meg egy fiatal munkásruhás! - újságolta elfúló hangon Rika. (Tehát elment a szélső szobából az idegen fiatalember, aki eleve helytelenítette, hogy a lányokat ide hozza Gábor... Apja valószínűleg róla fog beszélni vele... Nem is tudja, miért jön az apja házába... Az autót nem látták idejövet, kihaltnak tűnt a környék, a ház... Anyja jutott eszébe, aki „egy kis női bajjal" karácsonyra kórházba ment, akinek nagy kék szeme most biztosan fáradtan csukódik le, és el szeretne felejteni egy ódon kúriát, egy számára ismeretlen régiót, újra és újra megpróbál felnőtt gyermekeihez közel férkőzni, egyenkint megérteni őket, feltárni azt az ismeretlen, új világot, amelyet ezek a fiatalok csempésztek be, maguk köré és köréje is, elfelejteni, hogy mennyire magára maradt, végleg elszakadni, vagy egy időre újra megtanulni a férjéhez való közeledést; a láthatatlan és titokzatos szövevények között kikeresni a maga ösvényét, amelyen hátralévő éveiben vagy napjaiban még járni Dér Endre Szégyen vagy szerelem? (3.) „Ó, ajtónállók éje! Kinyitlak végre ma, zár!" (Óegyiptomi verstöredék) tud majd, keresni egy új iránytűt, amely, ha törékeny is, de előremutat...) - Hogy engedhetted el anyát karácsonykor, vadidegen emberek közé, a kórházba?! - Ne használj nagy szavakat, anyád akart elmenni. Azt mondta, nem lát jól, szeretné, ha megoperálnák, szeretne elnyúlni egy ágyon, és semmire nem gondolni. Fiam! Gyere be a szobámba! így, ennyire megemelt hangon, s mégis határozott-udvariasan talán még soha nem beszélt... Most mintha kilométeres messzeségből szűrődnék hozzá Pötyi hangja: - Akkor én visszamegyek a húgomhoz, Gábor. Nem akarok zavarni. Persze, beszaladhatok a kórházba is, édesanyádhoz. Pötyinek minden az eszében zsibongott: a Rika-találta vörös paróka, a lépcsőkön lefelé dobogó lábak, s az anya távolléte olyan szituációt sejtetett vele, amelytől Gábort óvnia kell... Itt Gábor van veszélyben... Ezért csak hozzá beszélt: - Az éjszakai gyorssal visszautazhatunk, mindent megbeszéltek édesapáddal, s egy óra múlva indulhatunk... - Kisasszony, fáradjon be maga is a szobámba. Gábor apja, az ősz hajú úriember szélesre tárta szobájának ajtaját. Betessékelte a fiatalokat. Az ajtóval szemben két kettőszsalus ablak volt. Ezen egyetlen függöny lógott. Mindenütt a legnagyobb rend, tisztaság. A két ablak között hatalmas, sötét Íróasztal, mögötte csavaros, modern fekete szék. Az íróasztal előtt két fotel, zöld huzattal, ruganyos, kényelmes, meleg ülőhely. Pötyi és Gábor azonnal leült a zöld fotelekbe, az apa pedig, miután kinyitotta az egyik ablakot, a hatalmas íróasztal mögötti széket foglalta el. Mind a hárman ünnepélyesek voltak. Ez mindhármójuknál abban nyilvánult meg, hogy valamit eltúloztak viselkedésükben. Az apa krákogott és elszótlanadott. A fiatal nőt figyelte. „Ez a nő azért jött, hogy Gábort magához láncolja." - Mit szól a mi várunkhoz, kisasszony? - Érdekes, titokzatos, csak... Gábor édesanyjával is szerettem volna találkozni... -Oh! Pötyi kicsit merevebben ült a fotelben, egészen a fotel szélén, azt latolgatva, felálljon-e vagy most már várja ki a végét. Gáborra nézett. Az belesüppedt a ruganyos, zöld ülésbe. Hangtalan, apró röhögésekkel akarta mulattatni Pötyit, ami láthatólag nehezére esett. - Föltettem a gázra a marhanyelvet, ereggy, fiam, zárd el alatta a tüzet, egyben tégy föl egy-egy feketét számunkra. - Hogy?! Miből?! Tudod jól, hogy semmi nincs ebben a házban! - fakadt ki Gábor. Aztán elszégyellte magát: anyja elcsigázott testét képzelte maga elé, amint éppen a kórházi ágyon fekszik és egyéb kívánsága sincs, csak - kötéssel a szemén - feküdni, feküdni, és semmire nem gondolni... - Majd én utánanézek - ugrott fel Pötyi készségesen. , - Ne, csak maradjon. Örülök, hogy itt van. Tudja, nálunk valóban soha semmi nincs, de ez csak a látszat. A valóság az, hogy minden van nálunk, esetleg kissé avittan, penészesen, de van. Ráadásul a kávé tudtommal nem is penészesedik meg. - Ha van kávé, akkor cukor nincs! - Karácsonykor? Gábor görnyedten és rosszkedvűen lépett párat az ajtó felé. - Kávéfőzőnk sincs - állt meg. - Már hogyne volna. A mosogatóban megtalálod. Pillanattal később Gábor kettesével ugorva a lépcsőfokokat, eldöngött. (Érdekes, miért hagyom abba a vitát apával - a vita megkezdése előtt? Soha semmiféle dühöt nem éreztem iránta, soha nem szerettem, inkább szégyelltem, amiért idegennek éreztem magam mellett. A tetteit is kívülállóként tudtam elbírálni, néha megértéssel, legtöbbször elítéltem magamban, mindig csak magamban, ellentétben testvéreimmel, akik szembeszegültek az öreggel. Miklós lecsibészezte egyszer, a lányok zsebpénzt kunyeráltak tőle, apám pedig a fiúktól követelt ki időnként egy-egy százast. Egyedül én fizettem neki járandóságszerűen, havonként rendszeresen, egy megállapított taksát. Legszívesebben anyának adtam volna, tessék, mondtam volna, és virágot is adtam volna melléje, de apa vette át tőlem mindig az ezerötszázat, ha otthon aludtam, vagy otthon vacsoráztam időnként, akkor kétezret. S én ugyanolyan hidegen adtam át a pénzt, ahogy az öregem átvette tőlem... Talán ezért nem szerettem soha őt?) Gábor nagy léptekkel ért a „dühöngőbe", s ott mély lélegzetet vett. A konyha függönnyel volt elvá-? lasztva a dühöngőtől. Csodálatos rend mindenütt, a polcok tisztára törölve, az ablakon tiszta függöny, az asztalon levél. Anyja írása volt, apjának szóltak a sorok, de semmi megszólítás: „Elmegyek, mert fáradt vagyok, és nem akarok élni. Úgy gondoltam, ha sikerül az operáció, egy kicsit erőre kapok, felvételemet kérem az öregek otthonába. A nyugdíjam egy részét odafizetem eltartásomért, s talán még valami munkát is tudok ott végezni az ottélőkért. Miklós még csak ipari tanuló, tizennyolc éves sincs, érte küldeni fogom az ellátáshoz szükséges pénzt." Aláírás sem volt, a betűk szétkapkodva, itt-ott helyesírási hibák, pedig anyja szinte soha nem vétett eddig hibát az írásban. A mondatok szárazak, idegenül hatnak, mintha rezdületlen lélekkel határozott volna így. Ezen a konyhaasztalon írhatta, amely most tisztára volt súrolva, mint még eddig soha, a konyha ragyogó, mint még eddig soha; ez az ő kezenyoma, ehhez még volt ereje? Hát akkor mihez nincs már?! (Folytatás a jövő pénteken.) MORZSÁK A BIBLIÁBÓL „...ANNYIVAL MAGASABBAK...." (Ézsaiás 55:6-9) - A HIT PAJZSA címmel november 7-én megjelent egyházi mellékletben - amiért az egyházak részéről hálás köszönet és elismerés nyilvánítását szeretném kifejezni (még akkor is, ha a református egyházi vezetők előző korszakbeli névsorát találtuk) - kedves riporterem „az isteni magasságot kell kutatni" gondolatot emelte ki beszélgetésünkből. Köszönöm Neki, és annak a Kedves Olvasónak, aki erre megjegyezte, hogy „jobb lenne e helyett inkább emberközelbe hozni az Istent". Nem kimagyarázni akarom szavaimat, hanem aláhúzni: sokkal inkább emberközelbe úgy hozzuk az Istent, ha felismerjük és elfogadjuk az ságait. A gondolat nem gvarló elmém l magas terméke hogy egy szintre akartunk lépni vele. Nem irigy, vagy féltékeny 0. Egészen más, mint amit mi tudunk kitalálni. Az ember a természet erői, eseményei láttán kitalált isteneket, alkotott hozzá kultuszt, törvényeket, megformálta, kiábrázolta, tisztelte keze alkotásait. A Biblia Istene több minden megtapasztalhatónál és kitalálhatónál. Több minden eszménél, filozófiánál, természeti erőnél és természetvallásnál. 0 a tökéletes, a teljesség. (I. Korinthus 13:9-12) Ő a VAGYOK, a LESZEK, az ADOK, a TESZEK. Nem véletlen az a kor és az a nép, amikor és ahol kijelentette magát az egész embervilág szamára. A kápcsolat eseméjelentette ki magát ilamiért, ten szava: „Keressétek , ato! Hívjatok sül. 2tl at, amíg KÖZEL latolt az rgalmaz c sátáni, •andolaMert amennyivel magasabb az ég áföldiNNYIVAL MAGASABBAK az én utaim knál és az én gondolataim a ti gondolatai'." (Ézsaiás 55:6-9) Bizony: közel van és 5abb. „ Magasságban és szentségben lade a megtörttel és alázatos lelkűvel is." úás 57:15) El ne tévesszük ezt a különböet. mert ez a bűn, ez okozta halálunkat, nem azért, „.Nagyon Ilivel nem nyeiben ismertette mert SZERET. Nef mert szeret. (V. Mózes 7:7-8 vigyázzatok azért •magatokra! láttatok semmiféle alakot, amikor az Úr beszélt hozzátok a Hóreben a tűz közepéből, azért ne fajuljatok el, ne készítsetek magptoknak istenszobrot, és semmiféle bálványszobrot férfi vagy nő formájára,. sem állatok, sem madarak, sem csúszó-mászok, sem halak formájára! Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a tántorodj meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi népnek hagyta meg Istened, az Úr. Titeket azonban kézen fogott az Úr, és kihozott az egyiptomi vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe Legyetek. így van ez ma is." (V. Mózes 4:15-20) Ezek a rendelkezések éppen a magasság, az erkölcsi-szellemi értékkel való kapcsolat biztosítását nyújtják az ember számára, a megtartással, gondviseléssel együtt. Minden emberi erőt és elképzelést felülmúló csodás tetteit tapasztalhatta meg engedelmes népe, míg nem adta alább hűségét, míg nem kevert idegen segítségeket bizodalma forrásául. Ekkor kiszolgáltatta és ma is kiszolgáltatja azoknak, míg fel nem eszmélnek és meg nem térnek, egyedül Hozzá. Ezzel van tele a Biblia, erre figyelmeztet. Isten ennek örököseivé Jézus Krisztus által a keresztény egyházatjette; az tagjaiban, azok engedelmessége, tisztasága függvényében nyeri erejét és csodáit. Tagjain át árad ereje vagy miattuk válik erőtlenné. „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, ...meghallotta hangomat,. .. Lehajlította az eget és leszállt, ...Lenyúlt a magasból és fölvett engem, ... megmentett erők ellenségeimtől, bár erősebbek nálam... Ac Úr az én támaszom,... megmentett, mert gyönyörködik bennem... Hiszen vigyáztam az Úr útjára, nem hagytam el hűtlenül az Istent... Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat." (Zsoltárok könyve 18.) Ezt Dávid számunkra is példának adta. Egérfogó Úgy tartják, a névtelen leveleknek papírkosárban a helyük. Ez jószerével igaz is, de mégis akadhatnak kivételek, sőt magyarázatok is. A minap elgondolkodtam egy ilyen anonimitásba burkolózó levél elolvasása után. A névtelenség mily bátorrá teszi az embert, illetve az anonimitás hogyan leplezi a gyávaságot. Mindkettő igaz lehet, s húszéves újságírói munkám során természetesen találkozam ezzel is, azzal is. Nem csodálkozom azon, ha olyanokat írnak, hogy „ott fogtok lógni mind a Széchenyi téri platánokon", azon sem, ha a szomszédjukat (barátjukat, a polgármestert, az államfőt, az ENSZ-főtitkárt) anyázzák, s azon sem, ha egy teljesen világos és logikus okfejtés után gyereküket, állásukat, jóhírüket mentendő, mellőzik az aláírást. Nyilvánvaló, a régi rendszer azért találta ki a közérdekű bejelentés faramuci fogalmát, hogy a valós problémákat felvető, valamilyen kisebb-nagyobb közösség érdekeit sértő jelenség mégiscsak felszínre kerülhessen. Ám, a tétel, miszerint a stílus maga az ember, a névtelen levelek íróira is vonatkozik. íme most közzéteszem ezeket a géppel írt anonim sorokat. „Tisztelt uram! Nem fogja közzétenni, mert nem illik az Önök koncepciójába. Ez a néhány sor védeni akar, nem pedig bomlasztani, elbizonytalanítani. Mégis elküldöm, hátha belenéz valaki a klubban töltött vidám délután után. Mert az írói vénák nem működnek alkohol nélkül. Szeged e nélkülözhetetlen és okos emberek városa. Amikor ráfogták a napfény városa jelzőt, akkor még vasmunkások, cipészek, tanítók, és Lenin-egyetemet végzettek őrködtek napjaink nyugalma felett. Most az ész, az értelem, a jobbítani-akarás vezérel mindenkit. Merthogy a mai felállás szerint: minden vállalat csalókból, részegesekből és szabotálókból áll, akik nem vezeték be az ingyenbuszt, csak nyugdíj után, akik nem gondoskodnak az olcsó melegvízről, akik a víz- és gázórát nem adják neki a dolgozónak, hátha játszana vele. Itt 50 alkalommal lemond az operaigazgató, mert egyszemélyes elképzelésbeibe bele mernek szólni, jön utána a főrendező, aki igen jó színházat kíván teremteni azáltal, hogy elmegy... itt a szabadtéri játékokat mellékállásban, kapásból betölti egy érdekes újságíró... itt nem az a kérdés, hogy mit csinál Király kéviselő úr, aki ha kell, tovalép... hanem azokat bántják, akik ebben a trágyában keresik a menthető érdemeket. Naponta szórakoznak az önkormányzattal, mert nem szeretik a polgármestert, de biztos vagyok abban, bárki ülne ott, ennek a pol-pot városnak az se kellene. Naponta olvasni a kirohanásokat minden és mindenki ellen, de tudni kell: a polgármesteri hivatal sokat dolgozik, igaz, hogy falakba és önökbe ütközik, igaz, hogy nem érnek rá annyit fürdeni, mint dr. Molnár úr-a fene tudja, ki ez a tiszta lélek. Lelke rajta, reméljük, ő is befürdik egyszer. Alig várják a botrányt az üléseken, mert akkor néhány lappéldányt megvesznek az erre áhítók. Kellene talán még olyan jelző is, hogy Szeged a rossz újságok városa. Egy hét alatt 5 melléírás durva egy kicsit. Ma két hete lejátszott meccs első lapján a Honvéd kikapott. De lényeg, hogy Bratinka úrnak tetszik, akit legközelebb a kiscserkészek választanak meg szertárosnak, de nem a nép képvsiselőnek (bocs Bratinka). Érzik ugye (ha eddig el merik olvasni), hogy ebben a légkörben nem lehet konstruktíven dolgozni, itt meghal minden kezdeményezés, ami nem ingyen van. Itt képtelenség elhitetni, hogy 40 év után nem lehet csodákat művelni egy-két év alatt sem. Nyírják - nyírassák - tovább a polgármestert, de ha lemond, nem tudom, kit fognak odaültetni. Gondolom, szívük mélyén egy MSZPvagy MSZMP-jelölt lenne elfogadható. Egyszóval: a kormánynak minden tévedése mellett egy dologban igaza van: ez a sajtó üres hólyagok május elsejei demonstrációja. No ezt merjék megírni. Képzelem! Utóirat: a polgármestert nem ismerem, védelmet nem kért tőlem." Tisztelt Anonymus Úr! Engedje meg, hogy egy üres hólyag november 15-én gratuláljon Önnek kritikus társadalmi látásmódjához, problémaérzékenységéhez, önkormányzati lojalitásához, őszinte szókimondásához. Miután a klubban elfogyasztottam délután Polgári sörömet, őszintén elgondolkoztam sorain. Nem tudom, mi lenne a véleménye, ha egy-ügyüek, azaz együgyűek lennénk a körülöttünk levő valóság megítélésében. Egyszerűbb lenne dolgunk, ha valamelyik párt plattformjáról a lap újságírói a pártfegyelem követelményeit betartva csőlátással közelítenének az élet dolgaihoz. Elég volt ebből a kézivezérlésből, a meghatározott, előre megfogalmazott igényekből, a feltétlen hatalomtiszteletből. Tudjuk, mert a bőrünkön érezzük, hogy a mai zavaros politikai széljárásban milyen nehéz vállalni saját véleményünket, milyen bonyolult eligazodni abban a sokrétű közéletben, amit'ofcos politikusok plurális demokráciának neveznek. Mondjuk, hogy az Ön levelét most ebből a felismerésből tettük közzé. Jó volna hinni, hogy e város önkormányzata csak attól működésképtelen, vagy legalábbis gyengén teljesítő, mert mi, újságírók akadályozzuk a konstruktív, hatékony, célirányos és tervszerű munkában. Nem csodákat várunk, hanem a választási ígéretek töredékének beváltását, nem lobbizunk ingyenbuszért, gázóracsalásért, színházigazgató-váltásért, de kötelességünk bemutatni a jórészt hallgatag többség, az egyre elszegényedettebbek és egyre türelmetlenebbek véleményét is. Azt mondta egyszer egy volt kollegánk: az sem mindegy, ki védi az embert. Nem tudom, ha a polgármester úrnak fölfedi névtelenségét, testőrének vagy tanácsadójának választja-e? Mindenesetre őszintén örülök írásának, mert érződik aggódása, a városért érzett felelőssége. Ha úgy gondolja, keressen meg a szerkesztőségben, szívesen kezet szorítok Önnel, és a szemébe nézek. Talán még el is vitatkozunk egy Polgári sör mellett. PAPP LÁSZLÓ REFORMÁTUS LELKÉSZ TANDI LAJOS