Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. Nov. 14. I )ÉLMAGYAR0RSZÁC [ ~ GAZDASÁGI MELLÉKLET A kamara összehozza a partnereket Jönnek-mennek a külföldiek Nem telik el hét, hogy a Dél-magyarországi Gazdasági Kamara ne mozgósítaná tagvállalatait egy közérdekű rendezvényre, ne hirdetne meg tanfolyamokat és ne hallatna magáról egy-egy külföldi delegáció fogadása kapcsán. Nagy a nyüzsgés a Tisza Lajos körút 2-4. szám alatt, egymásnak adják a kilincset az üzletemberek. A nyugati kamarák hagyományos közvetítő szerepét ugyanis a hazaiak is kezdik átvenni: Többek között erről is kérdeztem dr. Horváth Lajost, a DmGK ügyvezető igazgatóját. - Üzletembert nemcsak a kamara, hanem a szegedi polgármesteri hivatal is egyre többször lát vendégül. Együttműködik-e az érdeklődők fogadásában az önkormányzat és a gazdálkodó egységek érdekképviselete? - A szegedi önkormányzattal - noha a helyi adók és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti iiíjainak kérdésében vitáink voltak - közös érdekünk, hogy a külföldi tőke jelen legyen a helyi gazdaságban. Különösen annak örülök, hogy a polgármesteri hivatal a vendégekkel kimozdul Szegedről és Csongrád megye településeinek vállalkozóira is próbálja fölhívni a látogatók figyelmét. - Eddig milyen befektetési szándékkal keresték meg a gazdasági kamarát a külföldiek? - A Csongrád megyei cégek iránt a legnagyobb érdeklődést az olaszok tanúsították, az olasz-magyar veronai székhelyű kereskedelmi kamara például rendszeresen küld üzleti információkat. Legutóbb a Fémtechnika Szerviz Kft.-nek vezérlőberendezést, cukrászüzemi hűtőgépet, plusz ezek szervizelését ajánlotta föl. Tárgyaltak a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalattal - a Szeged étterem egy részében ugyanis olasz vendéglőt alakítanának ki. Nagy fantáziát lámák a szegedi városháza pincéjének hasznosításában, amelyet például protokolláris célokra lehetne kialakítani. Szintén az olaszországi Fermoból és annak környékéről cipőiparban érdekelt szakemberek keresték meg a kamarát, és a helyi szövetkezeteket bérmunkára kérték föl. - Van-e a kamarának tudomása arról, hogy a megkeresések konkrét üzleti kapcsolathoz vezettek? - Sajnos, amennyiben a vendégek nem jönnek vissza, lehetetlen nyomon követni a történéseket. Csak abban az esetben jutunk információhoz, amennyiben vegyes vállalat alakul és az kéri a kamarába való felvételét. Az eddigi üzleti tárgyalások jellegzetessége különben, hogy a külföldiek főleg kereskedni szeretnének a környék gazdálkodóival. Sok például a jugoszláv üzlet, hogy csak egy példát említsek, az Autovojvodina és a szegedi Volán többféle árucikk, így autógumik értékesítésére kötött megállapodást, amely árucserés, tehát barterüzlet. Az osztrákok - hogy folytassam a felsorolást - is kereskedni szándékoznak, a legtöbb ajánlatot Grazból kapjuk. Új, hogy legutóbb útjelző műanyag karók, görgős konténerek gyártására kerestek céget, amellyel vegyes vállalatot is alakítanának. A Német Kamara magyarországi képviselője rendszeresen küld kooperációs ajánlatokat, vele különben magyar-német „kooperációs börzét" készítünk elő, az első lépcsőben csak számítógépen. Jelentkezett a svájci winterthuri kamara, amely saját költségére kéthetes menedzserképzést indít be 1992 őszén, Csongrád megyei szakemberek részvételével. Ha valaki konkrét projektet visz magával Svájcba, arra megpróbálnak finanszírozó céget keresni. A finnek az autóápolási cikkeket gyártó Medikémia Vegyipari Szövetkezet, a franciák pedig a Szegedi Kéziszerszámgyár termékei iránt érdeklődnek, de ittjártuk óta visszajelzés még nem érkezett. - Azt mondják, az információ pénz. A kamara igencsak sokat segít a külföldieknek, hogy partnerekre találjanak a térségben. Fizetnek is a tájékoztatásért? - Információink ingyenesek, hiszen szívesen segítünk mindenkinek, aki pénzt kíván befektetni Csongrád megyében. Amennyiben cégismertetőt kémek, akkor bizonyos tarifarendszer alapján azért elszámoljuk a szolgáltatást. Általában nemcsak azokat a vállalatokat, társaságokat ajánljuk, amelyek kamarai tagok, hanem a többieket is. Ok ilyenkor nagyon hálásak, s megígérik, hogy belépnek a Dél-magyarországi Gazdasági Kamarába, de ez nem mindig következik be. Tagjainkról a cég- és termékismertetőket különben számítógépre vittük, emellett rendelkezünk a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisával is, amely az egész országra vonatkozóan képes információkat adni. Több mint 40 ezer hazai cég alapadatait tudjuk lehívni, ágazati bontásban. Kapcsolatban állunk továbbá a Creditreform-Interinfo nevű budapesti céggel, amelyik mind a hazai, mind a külföldi vállalatok likviditását figyelemmel kíséri. A kamarai tagok tehát könnyűszerrel megtudhatják rajtunk keresztül, hogy a jelentkező külföldi mennyire „megbízható". - Tegyük fel, hogy belép ide egy külföldi ismeretlenül, és mindössze annyit mond, hogy valamibe szeretné befektetni a pénzét. Milyen tanácsot adna ilyen esetben a kamara nevében? - Először is tisztáznám, hogy kereskedni, avagy valóban befektetni, tehát előbb rákölteni akar-e egy később termelő vállalkozásra. Mert ha ez utóbbit választja, akkor elsősorban az élelmiszer- és feldolgozóipart ajánlanám. Nagy szükség lenne kisebb tartósítóipari létesítményekre, amelyek az itt megtermelt zöldséget, gyümölcsöt dolgoznák föl, pékségekre, vágóhidakra, valamint olyan üzemekre, amelyek a külföldön keresett bioipari termékeket hasznosítanák. Ajánlanám a déli autópályába való beruházást. Konkrétan tudok olyan érdeklődőről, aki a százezer főnél nagyobb lélekszámú városok csatornahálózatának kiépítésére vállalkozna, koncessziós alapon. Nos, ilyen tőkésből több is elkelne. Fantáziát látok a gyógyidegenforgalomban, de nem szegedi, hanem regionális méretekben. A három megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád adottságait együttesen kellene kihasználni. S változatlanul jót tennének a hazai gyártókkal a legegyszerűbb bérmunkás szerződések - ilyenekre vár a textil-, a konfekció- és a cipőipar. Fekete Klára A

z élelmiszergazdaság piaci gondjain nem segíthet más, csak a minőség becsületének helyreállítása. Ha a „túltermelő" magába száll, elhatározza, hogy holnaptól új életet kezd, rögvest megváltozik minden. Legalábbis az utóbbi időben ez az érzésem támad, ha a kibontakozás lehetőségeiről szóló okfejtéseket hallgatom, olvasom. De szép is lenne, ha a világ ilyen meseszerűen egyszerűen működne. Számomra a minőség önmagában értelmezhetetlen fogalom, nem lehet végcél, csak eszköze valaminek. Először azt kell eldönteni, hogy minek. A minőség tulajdonképp azt fejezi ki, hogy a vásárló milyen árura tart igényt. Vagyis olyat kell termelni és gyártani, s az üzlet megköttetett. Azt mondják, az a legnagyobb baj, hogy nálunk még a termelő határoz: ez van, ezt vedd! Pillanatnyilag a látszat szerint itt tartunk. Ha jól belegondolunk, ez is egy minőség, mégpedig az elmúlt évek, sőt évtizedek kívánalma szerint: olcsón és sokat. A kívánalom megszűnt, de a növények fajtaszerkezete eszerint alakult, elég ha a tömegborokra, a jonathán alma túlsúlyára gondolunk. A sertéshús vastagabb szalonnával is elkelt, s ha a tételbe igényesebben takarmányozott, húsdisznó is került, a vevő egy fillérrel sem volt hajlandó többet adni érte. A gabona dömpingben sokan azt hajtogatták, silány a mi búzánk, hol van már a híres acélos. Az általánosítás így nem igaz, igenis vannak javító minőségű fajták, kiváló kenyérnek való, s csak takarmányozásra való is. A kutatásban alapigazságként elfogadott tétel, a beltartalmi érték és a hozam egymás ellen ható tényezők. A takarmányban nem hasznosul a jó sütőipari érték, felesleges minőséget is feletetünk az állattal. A célra termeléshez nem a tudás, a fajta hiányzik, hanem a különbségeket elismerő árszerkezet, s a tételek elkülönítésére alkalmas tárolóterek. Ebből is látszik, az irányváltás nem tud spontán módon elindulni. Kell az orientáció, a vevőtől kapott szerződéses garancia, hogy a többlet befektetést megfizeti. Hiába kezdenénk most nagy tételekben minőségi palackos bort gyártani, vagy csupa javítóbúzát termelni. Olyan piacra kell mutatóban előbb bevezetni, ahol esélyünk lehet arra, hogy valamikor valamennyit el is adhatunk. Aki azt hiszi, hogy mindez varázsütésre megy, alaposan téved, s a fejlett világban is hiányhelyzetei feltételez. Természetesen az eladott tétel további ajnározást igényel, tetszetős csomagolást, esetleg klimatizált szállítást. Ehhez is beruházás kell. Láthatóan nem elég csak a minőség bűvkörében élni. Termékenként, tájegységenként más-más út kínálkozik. Most ott tartunk, hogy felfedezzük melyik a leginkább járható. Tóth Szeles István Kocsik - vezérigazgatóknak Az Audi gyár története ismert márkák történetével kapcsolódik össze. A történet szálai meglehetősen kuszák. Kötőgépek gyártására alapítottak egy gyárat 1873ban, a németországi Riedlingenben. Tizenhárom évvel később már kerékpárokat készítettek, majd különös, nagykerekű kocsikat. Az alvázak Neckarsulmban készültek, ennek betűiből alakult ki egy márkanév: NSU. Az első autó 1905ben hagyta el a gyárat. A Wanderer gyár először marógépeket gyártott, majd 1902-ben motorkerékpárt. A híres autó, a Wanderer Puppchen 1911-ben készült. August Horch 1899-ben Köln-Ehrenfeldben jegyeztette be a cégét. Az első Horch autó 1901ben 32 knvh sebességgel volt képes haladni. 1909-ben Horch kivált a gyár irányításából és új gyárat alapított. Jogi komplikációk miatt más nevet kellett adni a gyárnak, ezért a német Horch szót lefordították latinra. Az új autógyár az Audi nevet kapta. Jörgen Skafte Rasmussen 1904ben hozta tető alá gyárát, Chemitzben, majd 1906-ban egy textilgyárát Zschopauban. Az első világháború kezdetén Rasmussen gőzautókkal kezdett kísérletezni (németül: Dampfkraftwagen). A kísérletek abbamaradtak, azonban a betűkből megszületett a márkanév: DKW. A világháború után az öt gyár különböző utakon kezdett járni, de kiváló autók és motorkerékpárok jellemezték mindegyiket. Döntő fordulat következett be 1932-ben. A Horch, az Audi és a DKW egyesült, megalapították az Autó Union részvénytársaságot, majd rövidesen megvásárolták a Wanderert. Ebben az időben kezdték autóikat a négy gyárat jelképező, egymásba fonódó négy karikával hirdetni - ez a jelvény látható ma is az Audi gyártmányokon. Időközben a Volkswagen többséget szerzett az Audi Union részvényeiből, 1969-ben az NSU is csatlakozott, végül 1985-ben megalakult az AUDI részvénytársaság, mint a Volkswagen „birodalom" tagja. Az Audi mindig igényes, műszakilag figyelemreméltó, kiváló konstrukciójú autókat gyártott. Ha valaki bármikor is arra volt kíváncsi, hol volt az autótechnika, elég volt egy Audit megnéznie. Óriási szenzáció volt 1980-ban az összkerékhajtású személygépkocsi, a „quatro" bemutatása (semmit nem von le az Audi érdemeiből, hogy évekkel korábban, elsőként a világon összkerékhajtású személygépkocsit a japán Subaru kezdett sorozatban gyártani - Japán akkor még nagyon messze volt. Az Audi mai választéka rendkívül elegáns, figyelemreméltó és figyelemfelkeltő autókat kínál. Mindegyiken le lehet mérni - a hagyományoknak megfelelően - az autótechnika jelenlegi állását. Az Audi 80 sorozatban kétliteres, 2,3 és 2,8 literes benzines, valamint 1,9 literes dízel változatokat találunk, „quatro"-kivitelben is. Ha az eleganciát még tovább lehet fokozni, az Audi 100 és az Audi V8 ezt is megteszi. A V8 a luxuskategória olyan autója, amely minden konkurensével szemben állja az összehasonlítást. Gyakorlatilag ugyanez mondható el az Audi 100 típuscsaládról is (a 2,8 literes, hathengeres V-motorral szerelt változatról az Autó-Motor szaklap novemberi száma közöl majd részletes beszámolót). A hazai importőr, a Porsche Hungária az alapváltozatokat a következő árért kínálja: Audi 80 1 811 000 Ft, Audi 100 - 2 026 000 Ft, Audi V8 - 6 616 000 Ft (az árakban a vám és az áfa bennfog-, laltatik, az extrafelszereléstől függően a konkrét autó ára akár nagy mértékben is eltérhet az alapváltozatétól). Egyik autó sem mindennapi, és nem a mindennapi autós kocsija. Gazdag emberek vásárolják, nagyvállalatok, bankok, a V8 változatot minimum a vezérigazgatónak. Nádasdi Antal Képünkön a legkisebb Audi, a 80-as, legalább annyira elegáns, mint a család nagyobb tagjai.