Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

6 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. Nov. 14. A gyereklányok is férjhez mennek? K

ét levél van előttem: az egyik hív, a másik elutasít. Segítséget kér elsőül az anya, mert odahagyta a szülői házat a tizenötéves kislány, s összeköltözött huszonéves férjjelöltjével. A második gyorslevelet a döbbenettel végigvitt, estébe nyúló beszélgetés után kaptam, mondván ne törődjek tovább a dologgal. Nem tagadom, föllélegeztem, hogy ily zavaros és dicstelen históriát el sem kell hárítanom magamtól, mert visszakoznak a szereplők. Talán az ily módon elvesztegetett időt sajnálom, lehetséges hogy az elmaradottság továbbélése ötlik eszembe, régi emlékekkel. Mégis szólnom kell arról, miként lehetséges az a gyámhatóságra tartozó, konzerválódó állapot, amiről már azt gondolhattuk: a minden torzító hatás ellenére mégiscsak előbbre jutó társadalmi tudati állapot feledésre ítélte. Kistelepülés, azután valamivel nagyobb község jegyzőjével beszélgetve kiderül, ma sem tűnt el maradéktalanul az a gyakorlat, hogy az iskolából épp csak kimaradó (netán bukdácsolással azt be sem fejező) fiatalkorú lányok rögvest a házasság, megelőzően a társas együttélés lehetőségét választják. Nem is merül fel egyéb alternatíva, továbbtanulás, érettebb gondolkodással felnőtt útra indulás. Mivel falun nevelkedtem, emlékezhetek arra, amikor osztályfőnökünk a nyolcadik év vége felé számos alkalommal könyörgóre fogta: ugye Rozika. Annus megfogadjátok. nem a házasodás lesz az első, hanem vártok szépen, elhelyezkedtek. Nem sok foganatja lett a szónak. Korai házasság, a falut felbolydító tragédia egyikük sorsában. Ez lett a végső mérleg. A traktoros fiatal férfiember balesetben meghalt. Rozi, ahogy mondták akkoriban, utána emésztette magát, öngyilkosság, elsivárosult ünnepek, alkoholba menekülés. Ma is velejárója az emberi sorsoknak. Nehezen találom magyarázatát, miért nyugodhat bele a szülő abba, hogy gyereke a saját kedve, akaratos mivolta szerint készüljön az általa tévképzetekkel teli életre. Perspektívát nem lát a fiatal lány, nem is gondolkodik a távolabbi jövőn. A család, a szülóanya sorsa olykor magyarázat. Nem mondanám pedig anyagi, vagy markánsan kimutatható okok miatt veszélyeztetett állapotnak a családi környezetet. Csak alaposabb vizsgálódásból, lelki sivárságból, tudati-gondolkodásmódbeli elmaradottságból feltárt okokkal lehet magyarázatot lelni. Tagadni, sikolyszerűen elhárítani a felelősséget a saját életpéldával vakvágányra vitt gyerek sorsáért, ez mintegy menekvés a valóságos felelősségtől. A pokol bugyrai tárulkoznak fel előttem, ahogy óvatosan, de egyre keményebben és ezáltal kibúvókra kevés esélyt adó kérdésekkel választ kapok, s kiderülhet: miért is hagyta el a kislány a szülői házat, férfiemberhez költözve tizenötévesen. Nevezzük e helyt Emmának a kislányt. Nincs egyedül a keserű előzményekkel teli életpéldával. Az anya ugyancsak korai, korengedményes, gyámhatósági irattal épp tizenhat esztendős korban kötött házassága, a hányattatott sors ami épp az anyának jutott vagy három házasságban. Gyerekek bő fél tucatja házasságokon belül és azokon kívül. Részeges, durva első férj, az élettől valójában megcsömörlött, örömtelen életű asszony, akinek életútja talán nem mindenben folytatódik Emma sorsában. Mit tegyek, mit tehetek újságíróként ? Ki tudna helyrehozni félresiklott életet ? Csak jó szóval, gyermekvédelmi, pszichológiai tanácsadás említésével tehetek bármit. Csak később, a második levél érkeztekor döbbenek rá: a levélíró valójában nem segítséget akar. Nem a saját elvesztegetett életét sajnálja, s a hasonlótól menekítené a gyermekét. Csupán azt akarja, hogy náluk lakjanak, éljenek együtt házasságon kívül akár, mindaddig, míg erre életkora szerint engedélyt nem kaphat a kislány. A felismerés elborzaszt. Legyinthet bárki, az elmaradottság, a torzult gondolkodásmód mindig az élet velejárója lesz. Nehéz ezt egy-egy sorshistória ismeretében ily könnyen elintézni. Egy regénye mindenkinek van, amint Fenákel Judit tényirodalmi kötete is szólal. Igen, egy regénye van, az élete története. Döbbenne rá mindenki: csak egy van. BECSEI PÉTER Forráskút Adómentesség - fél évig A forráskúti napköziotthonos óvoda bővítési munkálatai nem a tervezett ütemben haladtak. Legalábbis a befejező szakaszban, a szakipari munkáknál lelassult az építkezés. Ebből adódik a másfélkét hónapos csúszás, a kénytelen határidő-módosítás. Mindenekelőtt erről az ügyről tárgyalt elmúlt heti ülésén a falu képviselő-testülete. Feltárták az okokat, és valamennyi kivitelező figyelmét felhívták arra: december 15-éig át kell adni az új foglalkoztató termel és a hozzá kapcsolódó helyiségeket. A község idei legnagyobb beruházásáról van szó, mindent egybevéve 3,5 millió forintot költenek erre a fejlesztésre. A bővítés lehetővé teszi, hogy minden óvodás korú gyereket felvegyenek, a kényszerű elutasítás nehéz perceitől így végre megkímélhetik az óvónőket. Megszűnik a zsúfoltság, kényelmes, korszerű körülmények között folyhat az oktató-nevelő munka. A helyi Független Hazafias Népfront felajánlotta: anyagi támogatást nyújt az intézménynek, két színes televíziót és játékokat vásárolnak a gyerekeknek. Megnyugvással állapította meg a testület: az iskolában kísérleti jelleggel bevezetett ingyenes „tízórai-akció" elérte célját, s bebizonyította, hogy érdemes az egész tanévre meghosszabbítani. Nincsenek étlen-szomjan lézengő gyerekek a folyosókon, az ellátással mindenki elégedett. Pusztán az a javaslat hangzott el, próbálkozzanak meg a kannástej-kiméréssel is. Jó hír a lakosságnak, hogy 1992 első félévében nem vet ki az önkormányzat helyi adót. Az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő embereket nem nyomorítják tovább még ezzel a teherrel is. A képviselők ugyanakkor azt is szóvá tették, hogy erre a gesztusra úgy válaszolhat méltóképpen a lakosság, ha takarékosabban bánik a köz javaival, ha az utca, a falu képére, életére és működésére jó gazda módjára ügyel. Hogy miből pótolják majd a hiányzó adóbevételt? Az idei esztendő pénzmaradványából, amire bizton számíthatnak, mint ahogy arra is. hogy sikerül majd a szolgálati lakásokat piaci áron értékesíteni - azaz az önkormányzat vagyona ezáltal is gyarapodhat. Tábory János, az általános iskola igazgatója bejelentette: a bérmegtakarításból 13. havi fizetést kaptak a nevelők. Önállóan gazdálkodó ugyan az iskola, mégis, az igazgató garanciát kért a testülettől arra, hogy a költségvetésükből megmaradó mintegy 150 ezer forintotmegtarthatják, ezt az összeget nem vonja el az önkormányzat az iskolától, ahogyan ezt korábban tette. „Ok spórolták meg, őket illeti az összeg!" - szavazott egyhangúlag a testület, s döntése minden önállóan gazdálkodó intézményre érvényes. G. E. Ha iszik, viszik Újmódi, törvényesnek látszó gazemberség kezd divatba jönni néhány környékbeli településen. Ügyvédi irodákban sem kötnek talán több adásvételi szerződést falusi házakra, telkekre, ingóságokra, mint a helybéli kocsmákban. Szép. szabályos(nak tűnő) írások születnek arról, hogy X. Y. Z. meg J. eladja a tulajdonát képező házat, telket, mezőgazdasági gépet vagy éppen a bútorait C-nek, K-nak. Természetesen mélyen értékén alul vagy jelképes összegért, de elismerve aláírásával, hogy annál sokkal többet vett át a vevőtől. S természetesen nincs benne a szerződésben az sem, hogy az eladó „ tettét alkoholos befolyásoltság állapotában követte el". Pedig az történik. Származásuknál és neveltetésüknél fogva „ jó üzleti érzékkel" és „könnyen jött" (mert mások becsapásából, kihasználásából, sót, meglopásából származó) pénzzel rendelkező „urak" használják ki egyre gyakrabban faluhelyen a kocsmapultnak rendszeresen nekibúsulókat. Áldozataik legtöbbször alkoholista, magányos emberek. Szesztestvérként cserkészik be őket. Együtt isznak az iszákossal, fizetnek italt egy ideig, később pénzt kölcsönöznek neki, amit természetesen nem tud megadni. Akkor megteszik ajánlataikat: törleszteni természetben is lehet - például viszik az adóstól a szivattyút, a tévét, a rotátort. a gáztűzhelyet vagy éppen a bútora, ruhája javát - ha még van neki ingósága. Az „ igazi" az, ha már nincs - akkor italpénzért cserébe ki lehet tőle csalni a házát, a telkét is. Az italról lemondani nem tudó a piára valóért képes odaadni mindenét. S a falvakban mostanában mind sűrűbben feltűnő, „jó üzleti érzékű urak" el is vesznek mindent: kihasználják, végleges kilátástalanságba kergetik „üzletfeleiket". Sok esetben az ivócimborák, a kocsmai törzsközönség szeme láttára, sőt alkalmi tanúskodásával. Akiknek hiába citálnánk, hogy „ Vétkesek közt cinkos, aki néma "... A jelenségről tudomást szerző újságíró - mint a fenti sorok bizonyítják - nem néma. Csak éppen nem tudja, igazából milyen visszatartó erőkkel, jogszabályokkal, büntetésekkel, beavatkozásokkal lehetne megakadályozni az új „ módi" szélesebb körű elterjedését. Egyben biztos csak: az alkoholbeteg - vagy a magányos, öreg, hiszékeny - emberek becsapása a legszabályosabbnak látszó szerződések ellenére is törvénytelen. Az emberség nevében. - Bárcsak lenne a környékbeli községekben olyan, aki érvényt mer, tud szerezni ezeknek az íratlan törvényeknek. FOTÓ: G YENES KÁLMÁN Egy dudás, egy csárda Bordányban friss söröző várja ezidén a szórakozni szándékozó vendégeket. Mindebből nem következik, hogy csak jelen esztendőben lenne nyitva, csupán az a lényeges: a meglévő áfész vendéglő után a községben van már másik vendéglátóhely is, nem túl régóta. A vállalkozó tulajdonos, Timotity Milán „jegyzi" a sörözőt, amely játékautomatákkal, biliárdasztallal is vendégmarasztaló. Tizenhét éve a vendéglátóiparban dolgozik az Astor söröző létrehozója, tudja, mire vállalkozott. Azzal, hogy a helyi futballcsapatot anyagilag támogatja, egyúttal a saját vendégkörét bővíti. Addig is, míg a jövő esztendőben melegkonyhával nem bővül a magánvendéglátó, elmondhatjuk: két tetszetős és színvonalas hely van már a községben. Jóllehet, ettől még igaz, hogy „Egy dudás, egy csárda". Nagybetűvel, merthogy a Dudás ez esetben az utcanév. A másik vendéglátóhely nem erre van. Viszont, ha a magánvendéglátó történetesen Attila utcában lenne, lehetne Isten Astora. De ez már fikció. B. P. Sz. M. „Kistérségi" vízmű a Tisza-Marosszögben? Az önkormányzati tulajdonba kerülő vízművek üzemeltetési koncepciójával foglalkozó konferenciáról az egyik múlt heti számunkban adtunk hírt. Akkor azt írtuk, hogy a különböző lehetőségek közül a legnagyobb esélye annak van, hogy „a megyei vízmű vállalat üzemfőmémökségi szinten váljon szét, vagyis a szervesen összekapcsolódó községek fogjanak össze egymással". Ilyen „egymáshoz rendelt" falvak vannak például a Tisza-Marosszögben, amelyet az említett két folyó, illetve az országhatár fog közre - közel azonosak itt a talajviszonyok, a vízhozamok, így természetesen a kitermelési költségek sem térnek el döntően. (Infrastrukturálisan ugyan más-más városhoz - Szegedhez és Makóhoz - kapcsolódnak, de ez a vízkiemelésnél nem számít.) A kérdésben a napokban Deszken tartottak megbeszélést a körzet polgármesterei. A hét községből hat - Deszk, Ferencszállás, Kiszombor. Klárafalva, Tiszasziget, Újszentiván - képviselője volt jelen, Kübekháza ugyanis már korábban jelezte, hogy továbbiakban is a szentesi vízművekkel szeretne szerződést kötni. A megbízandó vállalkozó személye egyébként nem eldöntött az esetlegesen társuló községek esetében sem: pályázatot fognak kiírni, s a legkedvezőbb ajánlat mellett döntenek majd. (Az sem biztos tehát, hogy lemondanak az üzemeltetői vagyonról: ez majd attól függ, hogy sikerül-e ezt más vállalkozótól beszerezni.) A pályázat kiírását azonban megelőzi egy helyi fölmérés - az egyes községek vízhálózata ugyanis nem egyidős, Klárafalváé és Ferencszállásé a legfiatalabb. Deszké és Kiszomboré pedig a legöregebb, bár ez utóbbi községben már megkezdődött a felújítás -, majd a községenkénti ajánlattétel. A feltételek fogják tehát eldönteni, együtt keresnek-e a „hatok" üzemeltetőt. Nemcsak aZ önkormányzatokon, hanem a vagyonátadó bizottságon is múlik azonban a jövő: ha ugyanis ez úgy látja, hogy az elöljáróságok nem tudják garantálni a tiszta és jó minőségű ivóvíz zavartalan ellátását, nem fogja nekik átadni az üzemeltetési jogot. A legfontosabb ugyanis - s ebben, azt hiszem, nem lehet vita - a lakosság érdeke, ennek kell alárendelni minden más szempontot. P. L. Baksi szülő kérdése Szereptévesztés? Harmatit József Bakson él. Két kislánya iskolába jár. Második és negyedik osztályosok. Mint minden öntudatos szülő, érdeklődik az iskolai újdonságok iránt. Ennek egyik módja a szülői értekezleteken való aktív részvétel. Amennyiben valami nem tetszik neki, szóvá is teszi. Abban a reményben, hogy jóindulatú észrevételeit nem értik s magyarázzák félre; meggyőződése szerint felelős nevelők ezért gyermekeit nem hozhatják pótolhatatlan hátrányba. Mindezt fölvezetésként említette, midőn fölkeresett: ajánlotta egy konkrét eset alapján, beszélgessünk arról a hatásról, ami véleménye szerint, s utólag bevallom, véleményem szerint is - elválaszthatatlan a nevelőt etikától. - Előrebocsátom: a községi önkormányzatnak köszönhetően javultak az iskolai oktatás föltételei. Az anyagi áldozathozatalt a szülők nagyra értékelik. Ettől függetlenül az igazgató panaszkodott: bár bővült a kiscsoportos foglalkozások aránya, a rendszerváltás óta a gyermekek mintha szemtelenebbek lennének. Mindezt azon a beszámolón tudtam meg, ahol elhangzottak az általam kifogásolt mondatok. - Miről volt szó? - Az iskolai hitoktatásról. A humorosnak beállított igazgatói szövegrész szerint ugyebár „először volt egy fiatal barát... utána egy sovány, öregös pap... most pedig van egy kövér..." Ezek a lehangoló kifejezések a lejáratást szolgálják, aminek meg is volt a következménye: a fiatal, harminc év körüli szülők szolgálatkészen vihogtak, s őket talán nem is hibáztatnám... - Akkor és ott nem szállt vitába a nevelőtestület vezetőjével? - Lényegében azt mondtam el, amit most is állítok: a hittanoktatás igenis szolgálat; a céltudatos humorizálás. a nevelők (a papok, iskolába lépvén, az én szememben nevelók) finom és alattomos sarokba szorítása azt minősíti, aki ezt a módszert használja. - Egyszóval: etikátlannak tartja a baksi iskolaigazgató „hittantámogató" beszélyét... - Képzeljük csak el: szülői értekezleten esetleg szóba kerül a kopasz, a langaléta, a törpe, esetleg a balog tanár - aki valamilyen tantárgyat oktat. Abban a pillanatban, az oktató mellett, a szülők előtt a tantárgyra is vezetői vélemény mondatik... Amikor a nevelőnek nincs neve, csak egy félmondattal odavetett, hangsúlyozott, esetleg negatív tulajdonsága, akkor szülőként megkérdőjelezhetem az ilyenszerű oktatás-nevelés hatékonyságának távlatait. S megállapíthatom: veszélyes az igazgató szereptévesztése, amikor ily módon próbálja befolyásolni tanítványai szüleit. - Véleménye szerint - a történtek után - mi lenne az a többlet, amivel helyre lehetne hozni az önhöz hasonlóan gondolkodó szülők előtt a megtépázott tekintélyt? - Cserkészcsapatot illene szervezni, mivel az úttörőmozgalom utáni űrt ki kell tölteni. Olvastam a Délmagyarországban, hogy Röszkén például már rég megtették ezt a lépést. Viszont kétlem, hogy az általam kifogásolt mentalitással kezdhetünk valamit. - A szülői közösség... - Ez a másik, általam fölvetett és hangoztatott probléma. Az igazgató a szülői munkaközösség szerepvállalását erőszakolja, ahelyett, hogy az iskolaszék megszervezésén dolgozna. Igaz, a kényelem a régi megtartását diktálja, ahelyett, hogy az új lehetőségek kihasználásán munkálkodnánk! PATAKI SÁNDOR