Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-12 / 265. szám

KEDD, 1991. NOV. 12. Ünnepeltek a Szegedi Vízügyi SE bajnoki dobogósai A Maty-érben gondolkodik az evezős szövetség SPORT9 A Szegedi Vízügyi SE vezetői úgy tűnik ragaszkod­nak a hagyományokhoz: ki tudja hány éve már az újszegedi vízitelepen, fehér asztal mellett, tekintenek vissza a maguk mögött hagyott versenyévre. Csakúgy, mint az utóbbi három esztendőben, most is dr. Simá­dy Béla szakosztályelnök összeállításában megjelent „belső használatra" jelzéssel elkészült eredményössze­sítőből tallózhattunk. Végül, de nem utolsó sorban az elmúlt péntek esti összejöveteleit is megtisztelték a sportági szakszövetség vezetői: dr. Domonkos Anna főtitkár és Melis Zoltán szövetségi kapitány. Tripolszky Imre klubelnök, a pohárköszöntő előtt sorba vette az eredményeket. Ismér felidézte a dr. Vastagh Ágota, Balázs Gabriella, Dani Zita, Sebesvári Judit, Gavallér Anikó, Danyi Andrea, Fehér Zsuzsa, Oláh Magdolna, Baksa Daniella, Kátai Judit, Galiba Gerda, Horpácsy Eszter, Táborosi Hajnalka, Gavallér Anikó, Dézsi Péter, Kéri Tibor, Hernádi Gábor, Károlyi Tamás, Szél Attila, Hansel Balázs, Pataki Andor, Kéri László, Baksa Botond nevével fémjelzett hét bajnoki cím történetét. Dicsérte a négy-négy ezüst és bronzérmet nyert egységek részt­vevőit is. A klubelnök beszédéből az is kiderült, hogy a vízügyisek a nemzetközi porondon is szép sikereket értek el: Károlyi Tamás és Dézsi Péter két győri sportolóval kiegészülve Belgrádban, Pataki, Szél, Hansel, Kéri, Gavallér, Danyi, Fehér és Oláh, valamint Dani Zsolt, a csepeli Molnárral Villachban és Pataki Kérivel a franciaországi Maconban állt a dobogó valamelyik fokán. Ezen eredmények alapján Dani Zsolt nemzetközi, Hegyközi Ferenc, dr. Vastagh Ágota, Balázs Gabriella, Sebesvári Judit, Dani Zita az első osztályú minősítésre joggal pályázhat. A sok dicsérő szó mellett kritika is elhangzott. Tripolszky Imre megemlítette, sajnos, az egyesületben elfeledkeztek az utánpótlásról: lassan lámpással sem találni kezdő sportolót. Náluk nélkül ugyanakkor a jövő elképzelhetetlen. Bírálattal illette a szakosztály­vezetés munkáját is, s bejelentette, önzetlen tevékeny­ségének elismerése mellett, dr. Simády Béla nem vállalja, a szakoszályelnöki tisztség betöltését. Dr. Domonkos Annától azt kérdeztem: milyen eredménnyel végződtek a szegedi tárgyalásai? - Két nagy rendezvényről tárgyaltam a sportigaz­gatóságon, a Szegedi Vízügyi SE vezetőinek bevoná­sával. A nemzetközi regattát - egy év kihagyás után ­úgy tűnik, a szegediek jó hozzáállásának köszönhe­tően, jövőre ismét a Maty-éren rendezzük. Az orszá­gos bajnokság helyszíne még bizonytalan, ugyanis Velence is kedvező feltételeket ajánlott fel. Egyelőre még tárgyalunk. Megnyugtatólag mondanám: a szakmai szempontok Szeged mellett szólnak. - Gondolom, a többi sportághoz hasonlóan, az evezés sincs valami jó helyzetben? - Rettegünk á jövő évtől. Anyagilag nem valami jól állunk. Klubok megszűnéséről egyelőre nem tudunk. Sőt, az esztergomiak támogatásával a komá­romi, a váciak segítségével pedig a szobi evezősélet szerveződik újjá. Szegeden már régen megértek a túraevezés bevezetésének feltételei. - A szövetségben lecsillapodtak a kedélyek? - Csend és sok-sok munka a jellemző hétköznap­jainkra. Az ötfős apparátust háromra csökkentettük. Igyekszünk kapcsolatrendszerünket sokoldalúan kiépíteni. Számtalan elképzelésünk van, de megvaló­sításuk. a jelenlegi bizonytalanságban kérdéses. SÜLI JÓZSEF Melyiket a sok közül? Az Egyesült Államok Labdarúgó Szövetsége (USSF) hivatalos kommünikében tette közzé, hogy Roy Wegerle (27), aki az angol futballbajnokságban szerepel, megkapta az amerikai állampol­gárságot, lévén, hogy felesége ame­rikai születésű. Ily módon az ügyes támadó, aki még sohasem volt válogatott, jogot szerzett arra, hogy a tengerentúli nemzeti együttesben szerepelhessen. - Hogy őszinte legyek, még rílm tudom, örüljek-e a dolgok ilyetén való alakulásának? - nyilatkozta LABDARÚGÁS Wegerle. - Majd ha az USSF hiva­talosan megkeres, és felkér a játék­ra, elgondolkodom az ajánlatukon. A jelek szerint most már csak Bora Milutinovicson, az amerikai válogatott jugoszláv származású szövetségi kapitányán múlik, mikor hívja meg legjobbjai közé Wegerlét, aki akár az 1994-es, az Egyesült Államokban sorra kerülő világbajno­ki döntőben is pályára léphetne. Persze ilyen a lapon i további nemzeti együttesek srineit is\visel­hetné a labdarúgó! HíriigyHŐk­ségek emlékeztetnek.arra, hogya Dél-afrikai Köztársaságban azúle­tett; édesapja Németországban'látta meg a napvilágot: édesanyja-üt ót származású; a játátosbritÉJsvéttel is rendelkezik, tehát Aaghaegyít­tesében is pályára léphetne AcVo­ség zavara: a támadóeezek-szenet ­jogilag - futbaHozhatoa azHjgye­sült Államok, Angisa, Skócra. Németország és a Dél-afrikai rKöz társaság válogatottjában... Jobb volt a bajnokesélyes A Szegedi Postás NB Il-es kosa­rasai az első helyre leginkább esé­lyes miskolciakat fogadták. A ha­zaiak, amíg erővei bírták, egyenlő ellenfelei voltak a bajnokaspi­ránsnak. A második félidő hajrájá­ban a jobb erőnléttel rendelkező miskolci egyetemisták egészpályás letámadást alkalmaztak, s biztosan nyerte. Szegedi Postás-MEAFC 73-89 (38-39). Férfimérkőzés. Szeged. Vezette: Weidinger, Rátvay. Sz.Postás: Kiss (6), dr.Csanády (12/6), LUKÁCS (17), Varga (11/3), Schneiker (1(V3),. Csere: Hantos (-), Fehérváry (2), Meleg (6), Kádár (96), Bezdán (-). Edző: Valaczkay József. Ma nyit a jégpálya Tegnap kaptuk a hírt, misze­rint a szegedi műjégpálya ma reggel hét órakor kinyitja kapuit a közönség előtt. Az első ciklus­ban tíz óráig lehet korcsolyázni, majd tizenegytől tizenháromig, s ha az időjárás engedi, akkor délután kettőtől négyig illetve este hattól nyolcig vehető igénybe a létesítmény. Mivel a Pick szalámigyár hűtőkapacitása, ami összeköttetésben van a jégpályá­val csak bizonyos hőmérséklet alatt elegendő szabadtéri fa­gyasztásra, így a változékony időjárású őszi napokon bizony­talan, hogy mikor lesz nyitva a pálya. Ezért mielőtt valaki ki­megy a szabadkai útra, érdemes feltárcsáznia a 24-710-es telefon­számot, ahol készséges felvilá­gosítást adnak. Egyébként a belépők ára egységesen 40 forint, ebből csak az iskolai csoportok kapnak kedvezményt, ehhez viszont a tanintézetek képviselőinek holnap délután kettő órakor jelentkezni kell az újszegedi Sportcsarnok 116-os szobájában. IMIIIIIiMllllllliillWtlIIIBWIilllll'IIIHIIBIIIMIH Ellenségek egy asztalnál mesés összegekért? Nem mindennapi kihívást I intézett az amerikai csodasakko-j zónák tartott Gata Kamsky a' világbajnoki címvédő, Garri Kaszparovhoz. A 17 éves fiatalem­ber jövő júliusban New Yorkba szeretné invitálni a trónját biztosan őrző Kaszparovot, hogy egymillió (!) dollárért mérkőzzön meg vele. Az ötlet pikantériája, a két sakkozó olyannyira utálja egymást, hogy beszélő viszonyban sincsenek, éppen ezért Kamsky egy közvetítő útján tette meg ajánlatát a világbaj­noknak a közelmúltban megren­dezett tilburgi szupertorna idején. A tervezett párharc (vagy inkább párbaj?) résztvevőinek viszonya kísértetiesen emlékeztet egy majdnem 20 évvel ezelőtti, ma már történelminek számító összecsapás szereplőiére, amikor is az amerikai Bobby Fischer és a szovjet Borisz Szpasszkij közti világbajnoki dön­SAKK tón hasonlóan mérges hangulatban Fischer diadalmaskodott. A 17 éves Kamsky a Szovjet­unióban született, 1989 áprilisában hagyta el hazáját. A vézna, sze­müveges tehetséget apja, Rustam teljesen elszigeteli a sajtótól, bár ezzel a mostani kihívással alapos hírverést csapott fiának. Az ameri­kaiak egyébként Kamskytól várják, hogy az ország e századbeli eddigi egyetlen világbajnokának, Bobby Fischernek az örökébe lépjen. A Kaszparov-Kamsky összecsa­pás egyetlen gondját nem is a pénz előteremtése (Kamsky egyébként nem tért ki arra, hogy ki állná a mesés összeget), hanem a két sakkozó közötti különbség okoz­hatja. Az egyébként korához képest briliáns tudású Kamsky csak a 39. Mese a (hideg)háborúról és a mikrohullámú sütőről Ilyesmi száz évente legfeljebb egyszer történik... És az emberek akkor is hitet­lenkednek. Alig-alig palástolt cinizmust, rideg számítást, pilla­natnyi ellágyulást, esetleg bűnös megalkuvást gyanítanak a háttér­ben. Fel sem merül bennük, hogy valaki hátsó szándék nélkül is mondhat szépet, jót vagy legalább érdekeset arról, akit a közvé­lemény esküdt ellenségének tart. Mert ez mifelénk több mint szo­katlan és éppen ezért magya­rázatra szoruló cselekedetnek számít(ana). Valahogy megtanultuk tisztelni a sokszorosan deklarált és javítha­tatlannak hitt viszonyokat. Azt tartjuk természetesnek, ha Tom palacsintasütővel püföli Jerryt, nem pedig azt, ha ők ketten együtt indulnak horgászni... Álmosan belebambulunk a képernyőbe, amikor Torgyán úr ismételten televíziós vitára invitálja a mi­niszterelnököt, de vélhetően ham­burger-méretűre kerekedne a szemünk a csodálkozástól, ha arról hallanánk, hogy a két politikus egymás mellett dúdolja a Pisztrángot egy jótékonysági koncerten... És ebben a szeleteiben is pola­rizálódott világban egy újpesti labdarúgókapus (született Brock­hauser István) a képes sportheti­lap hasábjain kijelenti: „... olyan valakinek kellene vezetnie a válo­gatottat, aki valamilyen formában kötődik a Ferencvároshoz!" Aki egy kicsit is járatos a hazai sport­életben, egy ilyen javaslatot két­szer-háromszor is elolvas, és még utána is kételkedik. Először a nyomdászok hanyagságát emle­geti, aztán arra gondol: ez a szegény srác biztosan ütközött valakivel az öt és felesen, és nyilván most valamelyik klinika „speciális" osztályán kezelik... Még hogy egy újpesti játékos fradista szövetségi kapitányt akar... Amióta futball a futball, Ma­gyarországon (a pályán, a néző­téren, az utcán) dúl a zöld-fehér ­lila-fehér (hideg)háború. Amit a tűzszerészek szerint egy működő vulkán tetején elhelyezett mikro­hullámú sütőben sem lehetne „fel­melegíteni". És akkor ez a Brock­hauser egyik napról a másikra azt mondja, hogy... Szóval, ilyen csak a mesékben van... A végén még azt is megérjük, hogy a két klub „kemény magos" szurkolói társadalmi munkában felújítják a BKV metrószerel­vényeit, karácsonykor kéz a kézben mennek éjféli misére, és az új esztendőben „Szép magyar beszéd" címmel rádióműsort indítanak... Egy ideje persze már semmin sem szabad meglepődni. A nagy­mamám például már hetek óta azt hajtogatja:,, - Figyeljétek meg, hogy a Dallasban előbb-utóbb kibékül egymással a Jockey meg ez a Barnes fiú..." Igaz, a nagyi egy Fradi-Újpest tv-meccsen is mindig a döntet­lenért szorít... RÉTHI J. ATTILA a világranglistán, messze-messze elmaradva a minden idők legma­gasabb Élő-pontszámával bíró Kaszparovtól. Tilburgban például Kaszparov a 14-ből tíz pontot gyűjtve lett első, míg a fiatal amerikai csak ötödik. A két sakkozó közötti ellenszenv onnan ered, hogy Kamsky - fittyet hányva a világbajnok kötelező tiszteletére - egy interjúban a sakk­sport „Caligulájá"-mk titulálta Kaszparovot, ezzel vonva párhu­zamot közte és a hajdani őrült császár között. Az örmény világ­első természetesen nem vette jó néven a róla alkotott véleményt. Ennek ellenére válaszolt a tilburgi kihívásra, mégpedig egy rövid mondattal: - Előbb látni akarom a bank­garanciát, utána tárgyalhatunk a dologról. Öt aranyérem, csapatban második hely BIRKÓZÁS Túrkevén, az országos diák A-B korcsoportú szabadfogású birkózó egyéni és csapatversenyen 140-en léptek szőnyegre. A Szegedi VSE birkózói, Bárkányi Zoltán és Benkő Gyula edző tanítványai, öt arany­érmet nyertek, csapatban pedig a KSC mögött a második helyen végeztek. A szegedi birkózók eredményei. A'korcsoport, 28 kg: ... 4. Krajkó Gábor, 5. Pipicz Attila, 35 kg: ... 4. Gregus Gábor. 41 kg: ... 5. Szélpál Zsolt. 45 kg: ... 5. Szonda Krisz­tián. 55 kg: ... 4. Méhes Tamás. 60 kg: ... 2. Budai Imre, 3. Timár Péter. 66 kg: 1. Hodács Zoltán. + 66 kg: 1. Rédai Géza, 2. Fiskovics Péter, 3. Tóth Gábor. B korcsoport, 38 kg: 1. Lengyel Roland. 45 kg: 1. Gémes Tibor. 55 kg: ... 3. Kurunczi Lajos. 73 kg: I. Szöghy Szabolcs, 2. Somogyi Sándor, 3. Hires Roland. Hatvannégy A legidősebb exvilág^a(jndk Blázsik Zoltán rovata A sakktörténelem egyik legnagyobb alakja Mihail, fionwwii.az Jtoi ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Későo,:L2 évecsklcorftan ismerkedett meg a sakkjátékkal, de két év múlva wár óriási szenzációt keltett, amikor egy szimultán alkalmával legyőzte eszményképét; Cgpife­lancát, az akkori világbajnokot. Fejlődése töretlen, amesterKctmetlfó éves korában kapta meg az V. szovjet bajnokságb*n«.krrív«t"5^»,. helyezéséért. Először 1931-ben nyerte meg a szovjet bajnokaagot.raajd pályafutása során ezt még sokszor megismételte. Nemzetközi versenysikerei közül kiemelkedik az 1935<»s-.amzimu. az 1936-os nottinghami, az 1946-os groningeni győzelme.: Eredményei alapján az első számú világbajnokjelölt. 1938-ban megbeszéléseket;foty­tat a világbajnok Aljechimmel egy párosmérkózés ttrvéről.^Sj^ios.'a háború, majd Aljechin halála miatt ez a döntő sohasem jöctTétre. W48 tavaszán az arra legméltóbb öt nagymester, Botvnmik,.Euwe,.kKeresz, Szmiszlov és Reshewsky megmérkőzött a világbajnoki titulusén Botvinnik valamennyi ellenfelét legyőzve, méltán tat :a'6. vttájbapók. Ezután három évig nem versenyzett, megszerezte .suteéhnilaai tudományok doktora fokozatot. Címét Bronstein és Szmiszlov ellen 1951-ben és'l9S4íbenL 12!Dees döntetlennel védte meg, majd 1957-ben Szmiszlov 125*L5:iiMtrjdMn legyőzte. Egy év múlva visszavágott 12,5:10,5 aranyban.M. tSoMüb Mihail" személyében újabb trónkövetelő jött és Tal L2;5:lL5fre.»jytn. Ezután a személyre szóló felkészülés, a tudományos iigényű elemzőmunka újabb diadalaként 13:8 arányban ismét-sikenütaa visszavágás az akkor már ötvenéves Botvinniknek. 1963-ham fltgrari Petroszjan 12,5:9,5-re legyőzte, s ekkor már nem éltaa,visszavágás jogával. „Minden ilyen párosmérkőzés egy esztendőaz éieteMőT' ­nyilatkozta Botvinnik és többé nem indult a világbajnoki küzdelemben Botvinnik aktív versenyzői pályafutása befejeztével <djes energiánál dolgozhatott az „elektronikus nagymester" tökéletesítésén, folytathatja sakkirodalmi munkásságát. Híres sakkiskolájának tasítuányavcilceMtek között Karpov és Kaszparov is, ma az utóbbival egydtr vezeáiuazt in­tézményt. Végezetül ismerkedjenek meg az üwepétt -egyíktfopoagy­szerűbb alkotásával. Botvinnik-Capablanca AVRO-verseny Rotterdam. 1938 Nimzoindiai védelem 1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 d5 5. a3 Fxc3t Ójtatat52z«d5 exd5 8. Fd3 0-0 9. He2 b6 10. 0-0 Fa6 11. Fxa6 Hxa6 12.!FtíT VH7 í3. a4 Bfe8 14. Vd3 c4 15. Vc2 Hb8 16. Bael - sötét az *4 tgyátag lenyerésére játszik a Hb8 - c6 - a5 - b3 manőverre], és vUágos«Mrtsó lépésével jelzi, hogy ő szívesen ad egy gyalogost, cserébe'időtMiyera királyszárnyi támadáshoz - Hc6 17. Hg3 Ha5 18. f3 Hb3-l9. a4\V(xd4 20. e5 Hd7 21. Vf2 g6 22. f4 15 23. exf6 Hxf6 24.f5K*el 25.Bxel'lieK - bonyolultabb lett volna világos feladata Bf8 után 26.'Be6^1xe6 ­világos szabadgyalogot képez, mert ha sötét nem cserél pl. 26. - KT7.27. Bxfót Kxf6 28. fxgót Kxg6 (28. - Ke7 29. Vf7t Kd8 30.g7)29.Vf5t Kg7 30. Hh5t Kh6 31. h4 Bg8 32. g4 Vc6 33. Fa3 otán veszít -.27. fxeé Kg7 28. Vf4 Ve8 29. Ve5 Ve7 a b c d e f g t) r ".'••" í 4U> fi i á & fi fi tMÁ, •CZ7 fi á * S A á A © S8 SB f g 30. Fa3ü - egy csodás áldozat amit értelmetlen lenne elutasítani, mivel 30. - Ve8 31. Vc7t Kg8 32. Fe7 Hg4 33. Vd7 után sötét feladhatja - 3o. - Vxa3 31. Hh5tU gxh5 - ha az újabb áldozatot próbálná elutasítani sötét, akkor 31. - Kh6 32. Hxf6 Veit 33. Kf2 Vd2t 34. Kg3 Vxc3t 35. Kh4 Vxd4t 36. Hg4t után nyer világos - 32 Vg5t KRi 33. Vxf6t Kg8 34. e7! - vigyázni kell az örökös sakkra, pl. 34. V17t Kh8 35. e7 Veit 36. Kf2 Vd2t 37. Kg3 Vg5t 38. Kf3 Hxd4t 39. cxd4tVg4t sít. - Veit 35. Kf2 Vc2t 36. Kg3 Vd3t 37. Kh4 Ve4t 38,K.xh5 Ve2 • 39. Kh4 Ve4t 40. g4 Veit 41. Kh5 és sötét feladta, (Irt).

Next

/
Thumbnails
Contents