Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-05 / 234. szám

Az angol kocsma A public house angol kifejezés, magyarul italmérést, kocsmát, vendégfogadót jelent, szó szerinti fordításban pedig 'nyilvános ház'-at, olyan helyet, amely bárki előtt nyitva áll, ellentétben a zárkörű klubokkal. Ebből a kifejezésből rövidült a pub, az angol kocsmák közkeletű, bizalmas megnevezése. A mai kocsmák ősét, középkori prototípusát Salisburyben csodálhattuk meg. A hatszáz éves épület egyetlen tulajdonosának sem jutott eszébe, hogy italmérésen kívül egyébbel is foglalkozhatna azon a helyen. Azt hinnénk, hogy egy hatszáz éves kocsma örökké zsúfolt, és mozdulni sem lehet benne a turistáktól, de úgy látszik, hogy Angliában, ahol az európai országok közül talán a leginkább tisztelik a hagyományokat, az ilyesmi természetes dolog, és mint húsznapos utazásunk alatt annyiszor, most is kellemes csalódás ér: a parányi kör alakú ivóban nincsenek sokan, és még választhatunk is, hogy a kandalló mellé, vagy inkább az ablakhoz telepszünk-e le. A kandalló, nyár lévén, nem működik, de valószínűleg máskor sem: virágokkal rakták tele. Az angolok nagyon szeretik a virágokat, és nemcsak híres kertjeiket és parkjait jellemzi a virágok színpompája, de virágmintások a lakásokban a bútorkárpitok, a függönyök, a tapéta, virágmintások az angol nőknek a középkori öltözékek szabására emlékeztető, derék fölött bővülő - a férjem szerint sem valami csinos - nyári ruhái; virágmintából a kontinens ízlésének néha már kicsit sok is. Elbűvölő gesztus viszont, hogy élő virággal díszítik a múzeumokat és emlékházakat, mint ahogy ezt Sratfordban Shakespeare szülőházában is láttuk, és talán az egykori konyha edényeiben, a kandallóban, az asztalokon elhelyezett hatalmas tarka virágcsokrok teszik, hogy a nevezetes hely falai között nem fog el bennünket semmiféle misztikus révület, amikor a nagy ember koptatta deszkákra léphetünk; a látogatót inkább a tehetős és ambiciózus polgárcsalád mindennapjainak egyszerűsége és józan mértékletessége ragadja meg. Ezt a benyomásunkat erősíti az is, hogy az idegenvezető olyan derűsen és annyi szeretettel mesél - csak kettőnknek is Shakespeare családjáról, mintha történetesen a bácsikájáról anekdotázna. A múlt nagyságaihoz való könnyed viszony talán abból is adódik, hogy Angliában művész és közönsége között soha nem volt olyan lényeges különbség életmódban vagy műveltség tekintetében, mint mondjuk nálunk. Shakespeare például nem csak színész és drámaíró volt, hanem főrészvényes is a Globe színházban, és vagyonát ingatlanba fektette, hogy idejében gondoskodjék népes családja jövőjéről. És mint színész sem csak a királyi udvarban, vagy fedett magánszínházban játszott magas műveltségű és előkelő közönség előtt, sőt elsősorban nem ott, hanem a minden rendű és rangú nézőt nagy számban befogadni képes tető nélküli nyilvános színházban (public theatre), melynek előképe - mondani sem kell - a félig nyitott kocsmaudvar volt. A mai pubok is őrzik helyenként ezt az építkezési hagyományt: az egymásba nyíló ivószobákból egy hátsó udvarra jutunk, ami lehet nyitott, de van, ahol üvegtető fedi, és meleg ételeket szolgálnak fel alatta. Amiben viszont minden kocsma mintakövetónek bizonyul, az a belső tér kialakításának módja. A hatszáz éves elődben látott fal mellett futó durva ácsolatú padot bordó bársony- vagy plüssszerű kárpittal bevont kerevet váltja föl, a padlót süppedős szőnyeg borítja, a falakat világosabb árnyalatú, mályvavagy rózsaszín virágmintás tapéta fedi. A kis asztalkákat és székeket sötétbarnára pácolt fából készítik, hogy minél régebbinek hassanak. A nagyobb helyiségekben kis zugokat alakítanak ki, ahová falilámpák gyenge fénye varázsol meghitt hangulatot. Nagy világosság csak a hosszú pult körül van, és mint fényre a lepkék, odagyűlnek a kocsma törzsvendégei, és állva isszák söreiket. Ahogy belépsz, azonnal világossá válik a berendezés célja: hogy a vendég a lehető legotthonosabban érezze magát, és ennek következtében a lehető legnagyobb mennyiségű sört fogyassza. És ehhez az otthonossághoz, szobaszerűséghez minden angol kocsmában eimaradhatatlanul hozzátartozik a könyvespolc a régies kötésű könyvekkel, amiket ugyan nem olvas senki, legalábbis nem láttam ilyet sehol, de maga a tény is figyelemreméltó, hogy a könyvek látványa nélkül nem kocsma a kocsma Angliában. Azok a pubok, amelyek nem dicsekedhetnek többszáz éves múlttal, vagy ahol nem a legjobb nevű söröket mérik, más módon igyekeznek a vendégeket megnyerni a maguk számára, például azzal, hogy hetente kétszer meghívnak egy-egy környékbeli dzsesszzenekart, akik az élő sör (live ale) mellé élő zenét, de még milyen élőt! is szolgáltatnak. Ebből is adódik, hogy az egységes stílus ellenére mégis minden kocsma „egyéniség". Jelzik ezt a nevek is, bár igaz, hogy a névadásban is vannak tradíciók. Ilyen régikeletű nevek pl. The Bull (A Bika), The Royal Oak (A Királyi Tölgy), de láttam Anglia nagy fiairól elnevezett kocsmákat is, mint a Churchill, vagy a Shakespeare, vannak különös hangzású nevek, mint a Pomona, vagy szellemességükkel tüntetők, mint a Nursery Tavem. (A nursery gyerekszobát, csecsemőotthont, bölcsődét jelent az angolban.) És valóban: egy olyan országban, ahol a kocsmának éppolyan természetes velejárója a könyv, a virág és a zene, mint maga a sör, a nálunk kaphatóaknái kisebb szénsavtartalmú, sötétebb, testesebb bittér, oly nagy biztonságban érzed magad, akárcsak a gyermek anyja kebelén. Nem történhet veled különösebb baj, hacsak az nem, hogy miközben a taktust .ütögeted a testeden a manchesteri banda virtuóz játékát figyelve, nagy csattanással az asztalra borul - egyenesen az elviselhetetlen yorkshire-i puding otthagyott romjaira - a rosszul megtámasztott zongorafedél. MIKOLA GYÖNGYI BERTÓK LÁSZLÓ Nem volt még ennyire közel Úgy éli meg hogy vége van holott csak most kezdődik el halottakkal a kocsiban és mozog valamennyi hely nem volt még ennyire közel befejezhetné boldogan ha tetszik ha nem viszi fel ami az ölébe zuhan állnak a falnál hogy hogyan? mi van? ki lőtt? miért? kivel? de minden színben annyian hogy csak az Úristen felel s inkább élve temeti el mint vállalja hogy megfogan. GYŐRI LÁSZLÓ A lélek beszéde Hebeg a test. Micsoda mondatok! Nem is a nyelv, az egész mű dadog. Motyogva, hadrin, selypegőn beszél, restelleném kellene mindenért. Idétlenül képzi R-jeit. És rajta most már semmi sem segít. Hiába van a logopédia, a nyelv alá tolt hurkapálcika, a tudomány az nem szoroz, nem oszt. Kívánja hát ezért a Tajgetoszt? - Ez a versmérték ki van mérve: nem tökéletes, csak olyan, amilyen, de a szótagszám rendesen kimegy. A test nekifut s megáll csüggeteg: sohase bírja kihabogni azt az egy szót, azt a gyönyörű vigaszt. •HHHmmtmmn Képek a Kisgazda-albumból FOTÓ: SCHMIDT ANDREA mm k ím ti *>v»W|Í«>S Pl