Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-03 / 232. szám
6 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1991. OKT. 3. Sámson hajrázik A Sámson-Szeko Kft. hétfői taggyűlését követően - melyről lapunk is beszámolt - meglepő fejlemény, hogy a 30 százalék tulajdoni hányaddal rendelkező Sámson Kft. illetékese az MTI révén nyilvánosan szembefordult az Állami Vagyonügynökséggel, mint az eddig el nem kelt 650 millió forintnyi állami vagyonrész képviselőjével. Nem kevesebbet állítanak mint, hogy az ÁVÜ a kft. egyik tagjaként a társaság alapvető érdekeivel ellentétes magatartást tanúsít. Ezért újabb taggyűlés összehívását kezdeményezik, melyen az AVÜ kizárását indítványozzák. A törvény szerint ilyen esetekben az érintett tag nem szavazhat. A Sámson Kft. sérelmei röviden összefoglalva: „A jelenleg közel 700 millió forintos adóssággal és 1,5 milliárd forint elfekvő készlettel rendelkező konzervgyár igazgatását a tulajdonosok megállapodása alapján a Sámson Kft.-re ruházták. Amikor azonban egy hirtelen és átfogó ellenőrzés után a megállapított rendellenességek alapján félreállították az igazgatót, az AVÜ figyelmen kívül hagyva a megállapodást, visszahelyezte székébe a gyár vezetőjét. Ebben Sámson, vagyis Balázs András azt látja, hogy az AVÜ meg kívánja akadályozni az üzem életbenmaradásához feltétlen szükséges intézkedések végrehajtását. Ezen túl sokat rontott a vállalkozás hírnevén, hogy a vagyonügynökség megakadályozta a gyár elfekvő készleteiből egy már leszerződött nagyobb szállítmány Szovjetunióba való kiszállítását. A hétfői taggyűlésen ugyan az ÁVÜ képviselője beleegyezett az ügyvezető igazgató október elsejei felmentésébe, de ez nem elégítette ki a Sámson tulajdonosát. Ugyanekkor hangzott el a bejelentés, külföldi ajánlat érkezett az állami vagyonrész megvásárlására. így mivel a jelenlegi társak elővásárlási joggal rendelkeznek, először nekik tesz ajánlatot a vagyonügynökség. Ez ugyan a jelzett időpontban, kedden nem történt meg, ennek ellenére a Sámsonnál még bíznak a megállapodás lehetőségében." Az érintett ÁVÜ előprivatizációs igazgatóságának vezetőjét, Rácz Ernőt telefonon hívtam fel, vajon ó mit tart e legújabb fejleményről. Elmondta, hogy meglepte Sámsonék lépése, hisz a taggyűlésen nem jelfczték ezeket a kifogásaikat. A vagyonügynökség kizárására vonatkozó kezdeményezés minden alapot nélkülöz. Az említett átruházott igazgatási, menedzsment jog kilencven napra szólt, ami augusztusig bőven lejárt. így az igazgató egyoldalú menesztésére nem volt joguk. Amire valóban haladékot kaptak, az az állami tuladonrész verseny nélküli megvásárolhatóságának határideje. A külföldi ajánlatról valóban szó esett, de október 15-ig él a tagok elővásárlási joga. Az ÁVÜ megtette az ajánlatát, a Sámson cég előtt is nyitva áll a-lehetőség. Rácz Ernő kijelentette: nem hajlandó asszisztálni a társasági töménnyel ütköző személyi és gazdasági lépésekhez. Nem adhat bárkinek ingyen éielmiszersegélyt. A Szeko nincs abban a helyzetben, hogy fedezet nélkül szállítsák ki a konzerveiket. Az ÁVÜ társaságból való kizáratásának az lenne az egyetlen komoly előnye a Sámson szemszögéből, hogy szabad kezet kapna az efféle ügyletek lebonyolítására. A Sámson Kft. erőszakos hajrázására a közeledő október 15-i határidő adhat magyarázatot. Vélhetően attól tartanak, hogy nem tudják addig előteremteni a vásárláshoz szükséges anyagi fedezetet. így egy kipukkadó félben lévő luftballon módjára minden eszközt megragadnak, hogy az idő előtti zuhanást elkerüljék. T. Sz. I. Felháborodott hangú levél... ...érkezett tegnap szerkesztőségünkbe: a szerző szerint mindhárom, a kisteleki központban (a Mezőgazdasági bolt, a Posta és az ABC-áruház előtt) lévő készülék használhatatlan. (Legalábbis szeptember 27-én, amikor a levelet írták, az volt.) Először a Megyei Távközlési Üzem Kisteleki Építési Csoportjánál érdeklődtünk, ahol azt tanácsolták, hívjuk föl a 03-as számon a hibabejelentőt. Nos, így is tettünk, s itt ígéretet kaptunk arra, hogy ma (azaz csütörtökön) intézkednek. „A hibabejelentés után a vonalvizsgálat mérési eredményének megfelelően javítunk. A vonalhibát a kisteleki körzetmesterségen (az említett építési csoportnál - a szerk.) tartózkodó vonalas kolléga, míg a készülékhibát a Szegedről kiküldött műszerész kolléga javítja"-- hallottuk. S végül egy kérés. A távközlési vállalat ezúton is kéri a lakosságot, hogy telefonproblémáikkal hívják a 03-as számon a hibabejelentőt. Új könyvesbolt Új könyvesbolt nyílt október elsején Szegeden a Fekete sas utca 22. szám alatt. A magántulajdonú üzlet többek között a megye könyvpiacán ritkaságnak számító Babits Magyar-Amerikai Könyvkiadó Rt. kiadványait kínálja. A könyvesboltban a kiadóval kötött szerződés értelmében az elkövetkezőkben valamennyi Babits-kiadvány megtalálható és megrendelhető lesz. Jelenleg a kínálat érdekességének számít a Printz Gyula, Cholnoky Jenő, gróf Teleki Pál és Bartucz Lajos által írt és szerkesztett Magyar föld - magyar faj sorozat, a Magyar művelődéstörténetet feldolgozó öt kötet és egy újonnan megjelentetett könyvsorozat Sislay József amerikai magyar író műveiből. A videotéka érdekessége, hogy klasszikus magyar regényekből készült filmeket kínál. Lebukott bérlethamisítók Éppen a minap láttam a 7l-es buszjáraton két hölgyet, amint rezignáltán tudomásul vették: nem tehetnek semmit a két számjegyű infláció ellen. Az ellenőr a jegyeket kérte, akinek nem volt, azt megbüntette, ha tudta. Emberére talált. Ax ablaknál ülő hölgy azt mondta, neki nincs sem jegye, sem bérlete, sőt a pénze is elfogyott, de ne kérje » személyi igazolványát, csak útlevél* van nála, abban pedig nincs feltüntetve a lakhelye... Az ellenőr mit tehetett; a potyautast emelt hangon vonta felelősségre. Sokan kerülni igyekeznek az ilyen helyzetet, s ha drágállják a havi bérlet árát, de olcsóbban is megszerezhetik, élnek a lehetőséggel, hamisítottat vesznek fél pénzen. Ez történt Szegeden is. Szeptember 17-én a Volán a rendőrkapitányságon ez ügyben tett feljelentést. Állítása szerint valakik fotókópiákat készítettek az összvonalas bérletekről, és azokat 580 helyett 300 forintért árulták a Csillug téren és a Cserepes soron. Az addig lefoglalt három hamis bérlet egyike színes fénykép volt, hátoldalán az árulkodó nyommal, a gyorshívó gép kódjelyével. A hamisítók felkutatása így váJt lehetségessé. A Fényszöv vezetője egyértelműen megállapította: a felvételt nem ők dolgozták ki, a Konica-eljárást Szegeden csak a Sooter's Oskola utcai laborjában alkalmazzák. A, laboráns 250 forintért hívta elő a felvételek darabját, a közvetítőknek tehát ötven forint hasznuk volt a hamisítványokon. Időközben színes fénymásolatok is előkerültek... A bérlethamisító banda lebukott ugyan, de nem tudni mennyi, általuk készített bérlet forog még közkézen. VARGA Dilemma A királyné szoknyája alatt VERESS MIKLÓS „Honni sóit qui mai y pense!", azaz: „Szégyen arra, aki rosszat gondol erről". Mármint a címről. A királynő különben is a karján viseli a térdszalagrendet, melynek jelmondatáról az a fáma, hogy III. Eduárd angol király Salisbury grófné tánc közben elvesztett harisnyakötőjéről vélte udvariasnak föltalálni, a kényes helyzetet magyarázandó, a vihogó udvaroncok megszégyenítésére. A királyné szoknyája alatt Szigligeten ott a Balaton-part, strandjával, nádasaival, s ilyentájt már pihenő csónakjaival. Még világosabbá téve a dolgot: A nevezetes ruhanemű végtére is egy gyönyörű kis hegy, melynek tetején áll az Óvár; alapkövei, melyeket nem hordtak szét, ma is látható. Ha ott is a királyné, az uralkodó attól feljebb lakozik, a távolabbi és magasabb kúp tetején a nevezetes szigligeti várromot nevezhetjük annak. Eötvös Károly olyan elragadtatással volt erről a tájról, hogy a világ legszebb vidékének nevezte. S a kései utód, aki azért már televízióból láthatja a kitágult földi világ megannyi gyönyörűségét, joggal tarthatja élete legszebb álmának. Tündércsodának, mely a vár tövében rakott Esterházy-kastély mai lakóinak azért adatott meg, hogy a majd negyven éve alapított alkotóházban újabb inspirációkat nyerjenek, vagy csupán álmodozzanak a hatalmas botanikus parkban. Amikor éjszaka szarvasok tutulnak, megborzadva álmodják végig azoknak életét, kikkel együtt sétáltak, ebédeztek, poharaztak, játszottak, s kik már nincsenek. Sokan azt állítják, hogy Nagy Lászlót a Libáni cédrus megírására az egyik itteni ritka fa ihlette, jómagam csak azt tudom, milyen fölszabadító és egyben napokig eltehetetlenítő érzés volt, amikor másfél évtizede a fiatal, fővárosba fölkerült költőnek megsúgták: a nagy költő kedvenc szobáját kapta meg két hétre. S nem kevésbé maradandó a pillanat, melyet csak a szemhéja mögött őrizhet mindhalálig az ember: ahogy Szécsi Margit virágkoszorút helyez naiv bájjal Borsos Miklós Primavera szobrának büszke fejecskéjére. Bizony, ahogy fönn a várban a végvári vitézekéi, idelenn költők és írók lelkei riadoznak. Babonás vidék ez, lehet, hogy a hajdan lecsapolt, de azóta ismét elhanyagolt mocsaras földtől, melyen át a Tapolca patakja surran. Ha valaki errefelé a másiknak gonoszat akar, a Ludvérccel fenyegetőzik, a lidérccel. Volt itt már olyan író is, aki két-három nap múltán csapot-papot feledve elutazott, mondván, hogy nem tud dolgozni, mert kísértik a „miazmákok". Mások, mint a vidám emlékezetű Galsai Pongrác, hahotájukkal vannak jelen, ahogy éppen pécsi fölötteseik képzavarait idézik: „Elvtársak, a hivatali ranglétra nem trambulin, hogy azon sütögessék pecsenyéjüket." Megvan itt még Bölöni György mellszobra is, hálistennek, aki két legyet ütött egy csapásra az ötvenes években: megszerezte, és megóvatta így a kis kastélyt attól a pusztulástól, melytől hasonlóak nem menekedhettek, egyben műhelyt teremtett a magyar irodalomnak és művészetnek. Igy aztán nem is csoda, hogy a grófék leszármazottai, sok pletyka ellenében, nem kívánják vissza ezt a tündérvölgyet, pedig manapság az is megeshetne. Ezért a ritka cselekedetükért jómagam is megszavaznék nékik egy emléktáblát, melyre távoli rokonuk, az írótárs Esterházy Péter szövegét írnám föl: „Földet vissza nem kérek." S tán valóban így van ez jól: a hatalmas szőlőskertek, s egyre hivalkodóbbá épülő villák között maradjon egynehány parcellányi föld azokra, ha csak bizományban is, akik a lélek kertjeit művelik. Mert ez utóbbiból is egyre kevesebb. ROSSZ HÍR Kedden az E75-ös úton két súlyos közlekedési baleset történt. Délelőtt tizenegy órakor Kistelek belterületén egy, az elsőbbségadást elmulasztó figyelmetlen gépkocsivezető a főúton haladó motoros elé hajtott. A motoros már nem tudta elkerülni az ütközést, melynek következtében súlyos sérülést szenvedett. Egy órával később, Szatymaz közelében, hirtelen fékező, török rendszámú kamion fordult keresztbe a nedves, csúszós úton. A vele szemben arra haladó Ford gépkocsi a nyergesvontatóba ütközött. A személygépkocsi vezetője súlyos, a kamion vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset következtében 1 millió 800 ezer forintnyi kár keletkezett, és a késő éjszakai órákig csak egy sávban lehetett közlekedni. A Szegedi Városi Bíróság ítéletet hozott a hét végén elfogott román állampolgárságú embercsempész ügyében. A 300 márka ellenében hét pakisztánit és három törököt hazánkba csempésző férfit tízhónapi, három évre felfüggesztett fegyházbüntetésre ítélték, halmazati büntetésül pedig kitiltották Magyarországról. A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság eljárást indított S. László 35 éves forráskúti lakos ellen, mert Szegeden kedden, az esti órákban megjelent elvált felesége lakásában és összeszurkálta az asszony élettársát, Sz. József 40 éves szobafestőt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Értesítés Értesítjük újszegedi középnyomású, házi gáznyomásszabályzóval ellátott gázfogyasztóinkat, hogy a Marostői városrészben megépült gázelosztóvezeték üzembehelyezési munkái miatt 1991. október 10-én 10 órától 12 óráig a gázszolgáltatást szüneteltetjük. A gázszolgáltatás szüneteltetéséért szíves elnézésüket kérjük. DÉGÁZSZEGEDI ÜZEMIGAZGATÓSÁG Helyesbítés Tegnap este a Molnár Dixieland adott koncertet a Narancs Klubban, a Victor Hugó 5.-ben. A rendezvény támogatójának nevét rosszul írtuk, helyesen: MINIPACK. A német egység napján A két Németország egyesülésének évfordulója alkalmából ma délelőtt Hans Rehfeld, Németország pécsi főkonzulja fogadást ad a magyarországi németek által Fünkkirchennek nevezett Baranya megyei székhely Palatínus szállodájában. Az eseményre hazai közéleti személyiségek a német nemzetiségi közösségek képviselői, köztük a Csongrád Megyei Németek Egyesületének vezetői is meghívást kaptak. ,ytsxi, autómentés, Telefon: 23-333 fi / / IDŐJÁRÁS Az időnként megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütésre is lehet számítani. Eső nem lesz. Az élénk északi szél fokozatosan mérséklődik. Délután 14-18 fok között lesz a hőmérséklet. Tisza-túra Széchenyi útján A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola a Széchenyinapok keretében „Tisza-partit" rendezett. Az iskola pedagógiai és vízügyi tagozata bemutatta a Kintses Násó bált rendez című komédiát. (Rendező és felkészítő tanárok: dr. Hofszang Józsefné és Vámosi Józsefné.) A diákok, a szülők és a pedagógusok tiszai hajókiránduláson is részt vettek, az útvonal Szeged-Mindszent-Szeged volt. A nagyobb vízi létesítmények előtt elhaladva rövid műszaki és történeti ismertető hangzott el, a tájvédelmi körzetben pedig csodálatos vízi növény- és madárvilággal ismerkedhettek a kirándulók. Az iskolában október 11-ig. hétfőtől péntekig 8 és 15 óra között megtekinthető a Széchenyi-emlékkiállítás.