Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-31 / 255. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. OKT. 31. ÉVFORDULÓ 5 A reformáció ünnepére A protestáns egyházak minden év október 31-én ünneplik a reformáció emléknapját, megemlékezve arról, hogy 1517-ben ezen a napon tette közzé Luther Márton híres 95 tételét. Ebben a cikkben rövid áttekintést nyújtunk a reformátor életéről. Luther Márton 1483. november 10-én született a szászországi Eislebenben. Édesapja, aki bányász volt, azt szerette volna, ha fiából jogtudós lenne. 1501-ben kezdte meg Luther egyetemi tanulmányait Erfurtban, s kitűnően tanult. 1505. júliusában Erfurt közelében egy hatalmas viharban a földre borult, és Szent Annához könyörögve fogadalmat tett, hogy ha megmenekül a villámcsapásoktól, akkor szerzetes lesz. A vihart szerencsésen túlélve fogadalmát apja éles tiltása ellenére is megvalósította. Az erfurti Ágoston-rendi kolostorban lett szerzetes. 1507-ben szentelték pappá. Ezután két évig az erfurti egyetemen folytatta a teológia tanulmányozását, és ő maga is tartott előadásokat. 1510-1 l-ben rendje küldetésében Rómában járt. Már ekkor visszatetszést keltett benne a pápai udvar fényűző és dőzsölő életmódja. Hazatérte után, 1512-ben a teológia doktorává avatták. A wittenbergi egyetemen a szentírástudomány tanára lett. Az elkövetkező évek a rendkívül mélyen hívő Luther számára a belső küzdelem és bizonytalanság idejét jelentették. Luthert már régóta foglalkoztatta a bűnből való szabadulás útja. Úgy érezte, a katolikus egyház tanításában nem tud megnyugtató feleletet találni kérdéseire. A választ a saját maga által „toronybeli élménynek" elnevezett eseménykor kapta meg. A wittenbergi kolostor toronyszobájában Pál apostol rómaiakhoz írt levelét olvasva megvilágosodott előtte problémái megoldása. „Az Istennek igazsága jelentetik ki abban (t.i. az evangéliumban) hitből-hitbe, miképpen meg van (rva: az igaz ember pedig hitből ék " - állt az apostoli levélben. Ezt Luther úgy értelmezte, hogy a megigazuiás egyedül a hit által lehetséges, Isten ingyen adott kegyelméből. Luthert nyílt fellépésre a búcsúcédulák árusítása késztette. Ugyanis a hívők drága pénzen vett búcsúcédulákkal igyekeztek mentesülni bűneik következménye alól. A búcsúcédulák árusítása a főpapság tékozló életmódjához szükséges pénz biztosítására óriási méreteket öltött. Ráadásul X. Leó pápa a Szent Péter templom építésére külön búcsút hirdetett meg. Mivel a búcsúcédulákat áruló papok legtöbbje üzleti aktusként kezelte a bűnbocsánatot, ez nagy visszatetszést keltett az emberekben. 1517-ben a búcsúcédulák németországi árusításával Tetzel János domonkos szerzetest bízták meg. Mikor Tetzel megkezdte működését, Luther 95 tételbe foglalta össze álláspontját, s ezeket 1517. október 31-én elküldte egyházi elöljáróinak és teológus barátainak. (A valóságban nem szögezte ki tételeit a wittenbergi vártemplomra! Ezt a történetet később költötték róla.) Luther ezzel a tettével csupán azt akarta elémi, hogy megszűnjön a búcsúcédulákkal való visszaélés, és az egyház megtisztuljon szégyenfoltjaitól. Ekkor még nem gondolt arra, hogy kiváljon a katolikus egyházból. Luther tételei szédítő gyorsasággal terjedtek el. Megindult a búcsúkról szóló teológiai vita. Ez odáig fajult, hogy Luthert 1518 októberében az augsburgi birodalmi gyűlés elé idézték. Ekkorra Luther már azt is hirdette, hogy sem a pápák, sem az egyetemes zsinatok nem tévedhetetlenek a hit kérdéseiben. Egyedül tévedhetetlennek a Szentírást fogadta el. Tántoríthatatlanul kiállt nézetei mellett, de rosszat sejtve titokban eltávozott Augsburgból. 1519 júliusában Lipcsében hitvitát rendeztek, melyen Luther ellenfele Eck János ingolstadti egyetemi professzor volt. A vitában Luther elvetette a római pápának az egész egyházra kiterjedő fennhatóságát. Ezt azzal indokolta, hogy az egyháznak nincs szüksége földi főre, mert igazi feje Krisztus. Ezt a vitát tekintik annak a pontnak, ahol Luther megtette az első határozott lépést a katolikus egyháztól való elszakadásra. Ezután bámulatos írói tevékenységgel hozta létre nagy reformáló és vitairatait. Hirdette az egyetemes papság elvét, az úrvacsora két szín alatti kiszolgáltatását. Az addigi hét szentségből csak a keresztségét és az úrvacsorát tartotta meg. Elvetette a szentek és ereklyéik tiszteletét, a papi nőtlenséget stb. Mindezek következményeként X. Leó pápa 1521 januárjában kiközösítette Luthert az egyházból. Luthernek meg kellett jelennie a wormsi birodalmi gyűlés előtt. Bár tudta, hogy élete veszélyben forog, kijelentette, hogy nem vonja vissza tanait. A gyűlés birodalmi átokkal sújtotta a reformátort. Életét Bölcs Frigyes szász választófejedelem mentette meg. Álarcos lovagjaival elfogatta, és Wartburg várába vitette Luthert, aki 1522 márciuságig rejtőzködött itt. Wartburgi tartózkodásának legjelentősebb műve az Újszövetség német nyelvű fordítása. A lutheri eszmék közben gyorsan terjedtek. Sőt, megjelentek olyan irányzatok, melyek radikálisan szembefordultak a társadalmi renddel. Luther - hogy megakadályozza tanításainak elferdítését Wittenbergbe sietett, ahol prédikációival rövidesen helyreállította a rendet, és hozzálátott az új egyházszervezet kiépítéséhez. 1525 júniusában feleségül vette Bora Katalint. Házasságukból hat gyermek született. Az 1520-as évek második felében Luther teljes erővel folytatta az evangélikus egyház szászországi megszervezését. 1529-ben adta ki Nagy és Kis Kátéját, melyekkel hitelveit öntötte egységes rendszerbe. Ugyanebben az évben a német birodalmi gyűlés ismét megtiltotta a reformáció terjesztését. A határozat ellen 6 fejedelem és 14 szabad birodalmi város protestált, innen a protestáns elnevezés. (A protestari latin szó eredeti jelentése: nyilvánosan bizonyságot tenni, így helytelen egyszerűen a „tiltakozni" igével fordítani!) Az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésre Melanchton Fülöp készítette el az evangélikusok hitvallását, s Luther jóváhagyta azt. Az Ágostai Hitvallás később a reformáció alaphitvaliása lett. Azonban ez a birodalmi gyűlés sem változtatott a hitújítást elutasító álláspontján. Ezért a lutheri tanokat követő fejedelmek 1531 elején Schmalkaldenben fegyverszövetséget kötöttek. Sikerült kivívniuk, hogy a legközelebbi katolikus zsinatig a fennálló vallási állapotokat nem próbálják erőszakosan megváltoztatni. III. Pál pápa 1537-ben Mantovába hívta össze a zsinatot. Ekkor írta meg Luther a Schmalkaldeni Cikkeket. A zsinat végül nenrült össze. Luthert élete utolsó éveiben sok betegség kínozta, de testi gyengülése ellenére is nagy lelkiismeretességgel végezte feladatait. Az 1545. december 13-án megnyitott Tridenti Zsinaton való protestáns részvételnek Luther nem látta értelmét. Nem is élt már sokáig. 1546 elején meghűlt, s február 18-án szülővárosában, Eislebenben meghalt. Holttestét a wittenbergi vártemplom szószéke mellett levő sírboltban helyezték örök nyugalomra. GICZY ZSOLT RUÍÍCÍKAY, A tr£ HTOK. ~K'V<rstKA stAf. r*s, Ü6tree>r Ürue 'lc/' <fu.C,ptL CulrJsll^ k^tU^. tkeL Í ISe^^cÉA K M'tíKAr} ej T-VJ- /kJX fr^ > ^ ' JE jbx.c eÁjes eír 'S&f*. tUAiJ tfysl ^iZfjK Jác ^ ^ (,KA<rg fK,K T; C tedJLuJ K^XC * 1 S2T* ^-w^r e-CíHVissza a forrásokhoz! Vissza „a forrásokhoz" - ad fontes - adta ki a jelszót a humanista műveltségű, nagy tekintélyű Rotterdami Erasmus (1466-1536) a középkor kezdetének végén. Vissza a forrásokhoz! Mert nagyon eltévelyedtek attól, amiből még közvetlenül és tisztán lehetett volna meríteni. Éppen ezért Erasmus letette az akkori művelt európai értelmiség szellemi asztalára a keresztyénség egyetlen mértékadó forrását, vagy a Szentírás újtestámentomi részét eredeti nyelven, azaz görögül, hiszen a latin Biblia csak fordítás. Az eredeti forráshoz kell visszatérni, mert a forrás vize mindig sokkal tisztább, mint a folyó későbbi hullámzása, amely azután széles folyammá szélesedve mindenféle hordalékot, felesleges szennyet is magával sodor. Elkövetkezhet a folyam olyan szakasza, ahol már nem esik jól inni belőle és visszavágyunk a tiszta forráshoz. Vissza a forráshoz! A kortás és nyelvmisztikus Reuchlinnak volt köszönhető a héber nyelvtan (Ótcstámentom nyelve) és Erasmusnak a görög Újszövetség. A tiszta forrásra pedig nagyon nagy szükség volt. A keresztyénség középkori megjelenésében már széles folyammá dagadt és mindenféle hordalékot magával sodort. Az egyik nagyon jelentős tévedés, tévút volt az államvallássá torzulás, a korrumpáló politikai életben való hatalmat gyakorló részvétel (egészen más ügy a társadalmi életben való részvétel!), a másik végzetszerű hibaforrás volt, hogy belesodródott a görög gondolkodás fantáziára támaszkodó spekulatív, filozofáló erőszakosságába, hogy megfoghatatlan titkokat megfoghatónak vélt fogalmakkal fejezzen ki, így a görög filozófia spekulatív gondolkodása fokozatosan elnyomta a bibliai gondolkodást a maga realitás-érzékenységében, egzisztenciális beállítottságában, históriai vonatkozásában. Az elvont görög filozófiai gondolkodás - lényegéből fakadóan - az emberi képességre és lehetőségre épített, éppen ezért látni vélte az embertől Isten felé vezető utat, amelyik majd a mennyei üdvösségbe torkollik. A bibliai gondolkodás mindenféle spekulációval szemben az ember bűnös bukását és teljes romlottságát láttatva érzékeltetni akarta, akarja, hogy csak és kizárólag Istentől indulhat az ember felé olyan út, amely örök és remélt célunkhoz segíthet bennünket. A teológiai gondolkodásmód változott meg tehát nagyon a bibliai gondolkodásmódhoz képest, amikor az élő, ható, személyes, megszólaló, cselekvő, szerető Istent elvont filozófiai kategóriákba akarták beleszorítani. A keresztyénség középkori folyama ennek a gondolkodásbeli változásnak köszönhetően sokféle torzulást sodort magával, amelyektől lassan nem is lehetett tudni, hogy mi folyt ki az eredeti forrásból. Mivel előtérbe került az ember képessége, lehetősége, ezért háttérbe szorult Krisztus megváltó műve, sőt a világtörténelem legszentebb mozzanata, a golgotai keresztáldozat közönséges üzletelés tárgya lett. A golgotai keresztáldozat elfogadása helyett elegendő volt az ún. búcsúcédulák vásárlása, s ezzel kialakult egy nem rövid ideig tartó jegyrendszer, ahol a mennyei üdvösséget porciózták földi valutáért (pedig 1. Pt 1,18-19: „...nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg... hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren... Krisztus vérén.") Előtérbe került a rövidre zárt piacolás az örök üdvösséggel, mert minden vonatkozásban előtérbe és túlsúlyba kerültek az emberi előírások (böjtökről, zarándoklatokról, búcsúkról, jó cselekedetekről), hiszen a gondolkodás hátterében az alig romlott ember képlete állt, amely nem érzékelte kellőképpen az ember bűnös bukottságát, ahogyan arról a Biblia Mózes I. könyvének a 3. fejezetében szól a maga különleges kép nyelvén. A nagy törést, amely tragikus zavart idézett elő Isten és az ember kommunikációjában, nem tartották olyan vészesnek és nagynak a skolasztikus teológusok, úgy vélték görögös büszkeséggel, hogy valamennyi, talán nem is kevés képessége maradt az embernek a katasztrofális édenkerti kudarc után is, amivel Isten színe előtt érvényes érdemeket produkálhat. Egyre jobban az ember kezébe került az ügy, az isteni ügy, szaporodtak a lapos és ízléstelen visszaélések és nem csoda, ha gátlástalan dekameroni kacajtól volt hangos Európa akkori tája. De a romlott állapotok felett nem kacagott mindenki. 1517. október 31-én Luther Márton ágostonos szerzetes és wittenbergi egyetemi docens, bibliamagyarázó, az Egyházat féltő szeretettől átitatva a nyilvánosság elé lépett híressé vált 95 tételével, hogy jobb belátásra bírja a Krisztus-ügy felelős képviselőit. Gutenbergnek köszönhetően 3 hét alatt elterjedt az irat és élénk szellemi pezsgést váltott ki. Mindenki tudta, Erasmus is, hogy valaminek történnie kell; csak Luther volt az, akit úgy ragadott meg az Isten Szentlelke, hogy élete kockáztatásával is vállalta a bibliai felismeréseket: Jézus Krisztus az egyedül üdvözítő és megváltó, egyedül az ő golgotai keresztáldozata az üdvösség forrása és ez az áldozat egyszeri és megismételhetetlen, egyedül ő az egyház feje. Felismerései és fellépése hatalmas ellenállást váltott ki az ügyért felelős hivatalos félben. Válaszuk: megvesztegetési kísérlet, egyházi méltóság és gazdagság ígérete, ha visszavonja és megtagadja nyilvánosan kiszögezett és egyre részletesebben kifejtett tételeit; Luther konok állhatatosságára pápai átokbulla volt a felelet. Kiátkozás! Ez a kiátkozás a mai napig érvényben van! Nem pusztán Luther, vagy Kálvin, vagy a reformátorok előtt tisztelgünk, amikor minden esztendőben megünnepeljük október 31-én a reformációt, gyülekezetenként is, közösen is, hanem Istennek adunk hálát azért, hogy a reformátorok által újra megszólalhatott a Bibliából Isten üzenete Jézus Krisztus által. Vissza a fonásokhoz! Vissza az élő víz forrásához!" Jézus így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!" (Jn 7,37). RIBÁR JÁNOS EVANGÉLIKUS LELKÉSZ