Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-30 / 254. szám

4 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. OKT. 31. A mélység buktatói Ami másnak rendszeres úszás és kocogás, az nekem alkalmi kutyasétáltatás. Amiből azért a mozgás, a levegőzés, sőt a szellemi feltöltődés sem hiányzik. A múltkoriban például (ágas, pázsitos tereken barangoltunk Hédi kutyámmal, ahol kisebb-nagyobb földbuckákat is láttunk. Gondoltam egyet: piszkálgatni kezdtem az egyiket a lábammal. Mire ő rögvest belefogott a szenvedélyes kaparásba. Az apró földmorzsák úgy záporoztak fürge tappancsai mögül, akár a jégeső. Aztán megállt, barna buksiját nyakig belenyomta a frissen vájt lyukba. Majd horkantott, levegőt vett, s újra munkához fogott. Közben időről időre izzó szemmel kémlelte a kibomló fold belsejét. Ami már nem is unalmas szürkének, hanem eleven és titokzatos feketének mutatkozott. Az egyre terebélyesebbé váló sötét gödör mindenesetre engem is felvillanyozott. Szinte drukkoltam a jószágomnak. Később meg döbbenten felismertem: Atyaúristen, hát a mi életünk is épp ilyen. Lépten-nyomon felszíni és mélyfúrásokat végzünk, mert minduntalan közelebb akarunk férkőzni a valóság mélyrétegeihez. A nagybetűs, kendőzetlen igazságokhoz. Különösen így van ez manapság, amikor a legkülönfélébb szándékok, nyilatkozatok és cselekvések úgyszólván ördögi virtustáncot járnak körülöttünk. Persze mit tehetünk ez ellen? Pusztán annyit, hogy hétről hétre ugyanúgy figyeljük a politikusok, a vezetők megnyilvánulásait, ahogy eddig is tettük. Ám mást se látunk, mint hogy a pártok többsége az egymással való hatalmi küzdelemmel van elfoglalva. Hogy mindeközben mi lesz a feltornyosuló társadalmi, szociális gondokkal? Nos, ha a riporterek alkalmanként efféle kérdéseket feszegetnek, akkor nem ritka, hogy a kormánypárti politikusok éppen ránk hivatkoznak. A népre, a tömegekre. Pontosabban szólva a választások eredményére. Valahogy úgy mondják ezt: mint valami megfellebbezhetetlen, végső igazságot. Nekem azonban erről a rosszul sikerült házasságok mondókája jut eszembe. Ahol ugyebár adva van a kedves, mutatós fiatalasszony, aki fölött azonban eljár az idő. És c bájos teremtésből házsártos, erőszakos, már-már ellenszenves feleség lesz. Nem csoda így, hogy férje időnként szóvá teszi a szembeszökő változást. Az asszony ellenben csak annyit válaszol: ilyen virágot szakítottál, most már ezt kell szagoldnod. Szó, ami szó: ez az újsütetű demokrácia némiképp az ókori sorsdrámák fátumszerűségére emlékeztet. Csak ott a végső szó az isteni törvényekre esett, itt meg a demokratikusság bűvös kategóriája kerekedett fölénk. Mintha nem is értünk volna e társadalmi formáció, hanem éppenséggel mi lennénk érte. Mint valami misztikus napállamért. Csakhogy a korábbi évtizedek felemás, keserű tapasztalatai meglehetősen kijózanítottak bennünket. Mi egyik napról a másikra nem tudunk optimisták lenni, ahogyan a magán- és közemberi szempontokkal való labdázás is idegesít bennünket. Mivel bántóan ismerős. És a mutogatósdi gyakorlatát már mielőbb magunk mögött szeretnénk tudni. Erre azonban a politikai élet színpada kevés követendő példát szolgáltai. Igaz, az SZDSZ nemrégiben közvéleménykutatásnak vetette alá magát, s az eredményeket nyilvánosságra is hozta. Noha azok korántsem voltak mindenben rózsásak. Ám a kormánypártiak alig-alig mernek belenézni egy ilyen tükörbe. Inkább egy olcsóbb, bátor talanabb megoldást választanak, s alkalomadtán egykori választási sikereikre hivatkoznak. Akárhogy is nézzük: ez is mutogatósdi. Még akkor is, ha ezúttal nem kifelé, hanem úgymond visszafelé irányulnak az érvek. Egyszerűen a múlt időbe. Mintha a valamikori eredményekkel és jó cselekedetekkel kompenzálni tudnánk a jelen tévedéseit, gyengeségeit. Holott ez nem igaz. Már csak azért sem, mert a korábbi rendszer erkölcsi mentalitása lényegében ezen az úton került vakvágányra. Nem elég, hogy felmorzsolta az emberi felelősséget, ám ezzel együtt az egyéni szuverenitást is kérdésessé tette. Azt, hogy nem mentegetőzhetünk örökké a múlttal és a jövővel, másokkal és a nemzetközi viszonyokkal, minthogy önmagunkban is megtalálható egyféle globális teljesség. Amely képes felvállalni az aktuális gondokat, kudarcokat is. Feltéve, ha van bennünk morális bátorság és felelősség. Nekünk tehát nem csupán a demokrácia ismérveit, de az erkölcsöt is újra kell tanulnunk. Hiszen az utóbbi adottságainkra, képességeinkre épülnek rá a kibomló társadalmi, szociális viszonyok. Annál is inkább, mivel mi ugyanolyan mutogatósdit játszunk a mindennapi életben, akárcsak a politikusok. Mintha valamennyien egy ragadós kórság áldozatai lennénk. S bár többé-kevésbé jogosnak érzem a vezetők egy részével való elégedetlenséget: mégsem tudom felhőtlen tisztasággal kritizálni a jelenkori politikát. Elvégre kezdetben én is az MDF-ben bíz tam, rájuk is szavaztam. Mint ahogy másoknak is megvolt a maguk szempontja. Mindenesetre emlékszem még néhány nyilvános érvelésre. Az egyik honpolgár például azért szavazott valakire, mivel az amolyan markáns, erős férfinak látszott. A másik pedig a jóképűséget, a jó kiállást értékelte jelöltjében. Úgyhogy a demokratikus érettség tükrébe nekünk is érdemes belepillantanunk. De mit is beszélek itt demokratikus érettségről! Hát honnan lenne érdemi tapasztalatunk, hogy valóban tudjuk, kikre ajánlatos szavaznunk? Másrészt hogyan kell egy várost, egy országot ügyesen kormányozni? Ezzel viszont bezárult a kör: jóformán mindenkit felmentettem. Pedig pontosan a morális felelőtlenség ellen akartam szólni, amely legújabban a mélység, az igazság álarcában jelentkezik. Ámde napjainkban mégiscsak együtt kell élnünk az efféle paradoxonokkal. Vagyis a megértés és a tagadás kettősségével. Valami olyasmi ez, mint Németh László Villámfénynél című drámájában a főszereplő orvos esete. Aki negyven körül jön rá igazán: kivel, miféle nővel kellett volna házasságot kötnie. Ám nincs visszaút. Mivel nekünk rendszerint korán, éretlen fővel kell életreszóló dolgokban döntenünk. Még a demokrácia ügyében is. Szerencsére a kutyámat nem érdeklik az ilyen dilemmák. 0 csak kapar, kapar, mintha biztos lenne munkája sikerében. Tényleg: mi lenne, ha a föld mélyéről egyszer előbukkanna egy félelmetes patkány. Vajon elszaladna előle? Vagy szembeszállna vele? Nem tudom. Tudom azonban, hogy nekünk mindenképpen szembe kell néznünk az újkelctű demokráciák visszatérő gyarlóságával. Amit Feuchtwangerrel szólva úgy lehet sommázni: „Az emberek az emeletről beszélnek, de a földszintre gondolnak." (Baán Imre és a Sepsiszentgyörgyi Csoport A halál című akciójának részlete.) SZUROMIPÁL Feltámadás előtt Ez a címe Katona Judit. Szegeden élő költőnő legújabb kötetének, mely a napokban került boltokba és az 199l-es esztendővel datáltatik. Nem véletlen ez a szám, mert a kicsiny, majdhogynem férfitenyérben elférő könyvecskében leginkább olyan versek szerepelnek. melyeket a magyarság, különösen a romániai magyarság sorskérdései, a közelmúlt tragikus, szívszorító eseményei ihlettek. Negyvennégy vers halottakat sodró Marosról, Sütő Andrásról, Tőkés Lászlóról és Feltámadásról. A kiadást az Officina Kft. támogatta. Brazil dallamok és Vivaldi Természetesen nem egyazon napon, de egyazon helyen, mégpedig a Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában, ahol ma 6 órakor a hangversenyteremben Popzene ütőshangszerekre címmel közreműködik a Konzervatórium Ütősegyüttese és a Rhythmic Ensemble. A műsorban brazil dallamok és afrikai ritmusok csendülnek föl. A belépés díjtalan. Holnap ugyancsak a konzervatórium hangversenytermében Vizsolyi Lívia fagottművész ad koncertet fél 8-tól, melyen Vivaldi, Danzi és Saint-Saéns művei szerepeinek. Az est második felében Donizetti, Busser, Ravel, Saint Saéns, Weissenborn és Devienne műveket hallhatunk, közreműködik: Zsigmond Zoltán (zongora), Maczják János (klarinét), Lass Zoltán (fuvola), Felletár Melinda (hárfa), Janurik Márta (hegedű), Nagy Ágnes (brácsa) és Gyalus Erika (cselló). A Szieszta négy órája Új magazinműsor a szegedi körzeti tévében Hírműsor a Délmagyarországtól Új műsorcímmel ismerkedhetnek meg c héten pénteken a szegedi körzeti televízió nézői. A most induló Szieszta rendszeresen, péntekenként 12 és 16.15 óra között jelentkező információs közszolgálati adás lesz, amely egyben szórakoztató jellegű is; benne a régió - a Vajdaságtól a Hajdúságig - lakói számára közhasznú információkkal, az adás ideje alatt többször jelentkező hírműsorral és munkaközvetítő szolgálattal, a nyugdíjasoknak, a fiataloknak szóló összeállításokkal, közérdekű, vásárlóvédelmi hasznos tudnivalókkal, filmmel, zenével és sok vetélkedővel - egyszóval mindazzal, amit a néző egy vérbeli magazinadástól ma elvárhat. A műsor külön érdekessége, hogy általa olvasóink nézőinkké is válhatnak, hiszen a napi hírösszefoglalók egyenesen a Délmagyarország szerkesztőségéből kerülnek majd képernyőre. - Kísérleti műsor - mondta a Sziesztáról Bán János felelős szerkesztő. - Inkább ezt a szót használnám, halkan, pedig ez a magazinműsorszerkezet úttörőnek is számít. Olyan értelemben kísérleti, hogy ilyen típusú műsora a Magyar Televíziónak mind ez idáig nem volt. A négyórás adásban a lehető legpontosabb műsorrendet követve három külön sávban szeretnénk a nyugdíjasok, a háztartásbeliek s a fiatalok figyelmét felkelteni, úgy igyekezvén, hogy a sávokkal lehetőleg eltaláljuk azt az időpontot, amikor az illető korosztálybeli szívesen leül a képernyő elé. Az adás tehát három állandó fő részt tartalmaz, s ezeken belül a rövidebb, információs vagy szórakoztató szakaszokat (lehet persze mindkettő együtt is). Különösen fontosnak tartom, hogy az állandó közszolgálati műsorrészek, minta 12.30-kor, 14.00-kor és 16.00-kor jelentkező rövid hírek, a 13.00-i tizenöt perces déli hírmagazin, vagy a munkaközvetítő szolgálat bejelentkezései mindig pontosan és ugyanabban az időpontban legyenek láthatók. A hír komolyságát az is alátámasztja, ha a megszokott időben érkezik. Arról nem is beszélve, hogy a műholdas programokkal szemben csak akkor van esélyünk a versenyre, ha nem csak zenés kavalkád az adás. Ami a költségeket illeti, a Szieszta adása örvendhet ugyan a Magyar Televízió támogatásának - de pénzbeli támogatás nincs. A műsor a körzeti tévé független vállalkozása, vagyis magának kell kigazdálkodnia a sugárzási és előállítási költségeket. Ez azonban, amint Bán János előre jelezte, nem teszi kereskedelmi reklámmagazinná, sőt, a hagyományos értelemben vett hirdetés hiányzik majd belőle. Helyette a bemutatkozni kívánó cégek a vetélkedőket s az egyes állandó műsorrészeket szponzorálják, ami vélhetőleg kizárja a Szieszta reklámterheltségét. A pénteki műsorok egyébként - előzetes egyeztetés alapján - rendre a TV2 adásának kezdéséhez igazodnak, így a két adás nem fedi egymást. Arra a kérdésre, hogy a TV2 adásidejének esetleges növekedése nem zavarja-e a Szieszta műsortervezését, illetve kezdési időpontját, Bán János nemmel válaszolt, mint mondta, a kérdésben az jelent biztosítékot, hogy (új hír:) a várakozások ellenére január elsejétől a TV2 műsorideje anyagi okokból nem bővülhet még. Az egyházi építészet lapja Egy folyóirat vagy bármilyen nyomtatott termék megléténél nem lehet csupán anyagi szempontokat figyelembe venni, mert ha valami vállalkozás, miért ne lehetne szellemi. Talán ez adhat reményt azoknak, akik abban az időben, amikor lapok szűnnek meg rendíthetetlen folyamatossággal, mégis újat indítanak. Ilyen, negyedévenként megjelenő periodika az Egyházi Építészet is, amelynek első számát most adta ki a Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó. A cím által a lap tartalma, azt hiszem, nem szorul magyarázatra. A bevezetőben dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke köszönti az olvasót: „Harmadik esztendeje annak, hogy ajánló soraimmal láttam el az Egri Főegyházmegye híveinek életét tükröző katolikus folyóirat, az Új misszió első számát. Azóta e kiadvány tapasztalatait is felhasználva alakult a Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó, mely a legjobb időszakban új szakfolyóiratot indít útjára. Ez az Egyházi Építészet, mely szándéka szerint az egyházi építkezésekről, templom- és plébániafelújításokról, valamint az ehhez kapcsolódó munkálatokról ad tájékoztatást. (...) Az illusztrációkban gazdag folyóirat ezen túl a külföldi tapasztalatok közreadását is vállalja." Az elsó számban többek között beszélgetést olvashatnak Golda János és Thoma Ágnes építészházaspárral, akik a vajai római katolikus templomon dolgoznak. A lap részletesen beszámol a miskolci Avason épülő templom pályázatának eredményéről, valamint a martonyi Kármelhegyi Boldogasszony-templom értékeiről. Végül holland példákon illusztrálják, hogy hogyan lehet másként építeni a templomokat.