Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

2 KÜPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. OKT. 19. A HÉT A hét a jugoszláv polgárháború kilencedik tíízszunetének hete volt. De, ahogy eddig is, ez a fegyvernyugvás sem volt valódi hatással a háború valódi eseményeire. A jugoszláv hadsereg Horvátországban legtöbb helyen elérte az. a határvonalat, amelyet a szerb vezetés nyíltan vagy félig rejtve Nagy-Szerbia leendő határának tekint, s itt megállt. Minden jel szerint ezen az arcvonalon kívánja bevárni a szániára most már tényleg előnyös végső tüz.szünetet. Harcok csak azokon a településeken folynak, amelyeket a horvát erők a megszállt területeken belül tartani tudnak. (Pinceharc kurdokkal'.') Ha a jugoszláv polgárháború egészének kapcsán libanonizálásról beszélnek a hírelemzők, akkor azt. ami jelenleg Vukovár városában folyik, stratégiailag a második világháborúban német megszállás alatt lévő Varsóhoz lehet hasonlítani. A hírügynökségek jelentései szerint a városban egyetlen ép ház sincs már. az utcai harcokat a horvár gárdisták egy-egy lőállás körül, s a pincékben meghúzódva folytatják. Ezzel kapcsolatban meglepő - főként szerb forrásokból származó - találgatások kaptak lábra: Vukovárt állítólag már nem is a horvátok, inkább a horvát nemzeti gárdába zsoldosként toborzott külföldiek védik. Egy szerb hetilap a vukovári halottak között kurd nemzetiségű katonát vélt felfedezni. (Gorbacsov mutatóujja) Moszkva feltartott mutatóujja már jóval kevésbé fenyegető, de valami erélye mégiscsak van. Mihail Gorbacsov szovjet elnök szívélyes, de határozott meghívással Moszkvába kérte Milosevics szerb és Tudjman horvát köztársasági elnököt, s ezzel a Szovjetunió részéről megtette első próbálkozását a jugoszláv válság megoldására. A gorbacsovi meghívás több okból is rendhagyó volt az eddigi nyugat-európai próbálkozásokhoz viszonyítva. Először is azért, mert e gesztussal ekkor először mutatta meg valamely kívül álló politikus, hogy a belső viszály megoldása tulajdonképpen két köztársasági vezető megegyezésén múlik. Talán emiatt is lehetett a moszkvai tárgyalásoknak sokkal látványosabb eredménye, mint azoknak a békeközvetítési akcióknak, amelyekben rendre helyet kapott a már nem létező Jugoszlávia erőtlen kormánya, vagy a széthullott államelnökség rég névleges elnöke. Gorbacsov azonban a két köztársasági vezető mellett mégis találhatott volna még egy valós erővel és önállósággal rendelkező hatalmi tényezőt - a szövetségi hadsereget; s azzal, hogy a tárgyalásokra a fegyveres erők parancsnoka nem kapott meghívást (egyáltalán: a tulajdonképpeni jugoszláv haderő részéről a túzszüneti tárgyalást a szerb elnök bonyolítja el), Gorbacsov egyszerre két irányba is jelzett. Mindenekelőtt azt tudatta, hogy a Szovjetúnió nem tartja elfogadhatónak a hadsereg önállósulását Jugoszláviában, másfelől pedig azt, hogy a Szerb Köztársaság és a hadsereg eddig csupán feltételezett szövetsége mára már nyilvánvalóvá vált. (Moszkvai fogadóórák) Gorbacsov diplomáciai érzékét dicséri, hogy nem ültette mindjárt a tárgyalás első menetében egy asztalhoz Milosevicset és Tudjmant. Előbb a szerb elnökkel (délután 3-kor), majd a horvát elnökkel (két órával később) találkozott, a közös megbeszélést csak estére, a vacsora idejére hozta össze. A szovjet lapok szerint Gorbacsov találékonyságát saját országa belpolitikai tárgyalásain is felhasználhatja majd, hiszen - mint írják - ismerve a két állam szövetségi berendezkedésének gondjait, e találkozónak egyszerre volt kül- és belpolitikai jelentősége. Az eredmény, egy hárompontos memorandum, végülis inkább a világ szemében tűnt igazi-fordulatnak. A benne foglaltak közül a legfontosabbikban, a szándéknyilatkozatban az érintett felek kifejezik ugyan törekvésüket a válság békés rendezésére, de ennek feltételein - a memorandum többi pontjából, s a későbbi sajtóértekezleteken elhangzottakból kiderül - mást és mást értenek. (Kongresszus és ellenkongresszus) A világban még rendeznek állami kommunista pártkongresszusokat, de ez számunkra már lassan távoli és egzotikus szokásnak tűnik. Az elmúlt héten előbb Kubában tartotta IV., majd Kambodzsában II. kongresszusát az egyeduralkodó baloldali párt. A kettő két különböző eredménnyel zárult; míg a kambodzsai Forradalmi Munkás Párt a pluralista rendszerre való áttérésre (és a nyolc éve tartó polgárháború végleges lezárására) készült fel, Kubában addig Fidel Castro többszemétrendszernek nevezte az újonnan alakult demokráciákat, és pártjával „határozott nemet" mondatott a gazdaság liberalizálására. A szovjet politikai segélyek megvonása óta kritikussá vált élelmiszerhiány kezelésére Kubában ezzel együtt nem hozták meg a magángazdálkodók számára annyira fontos könnyítéseket, sőt a megszigorított beszolgáltatási rendszer minden eddiginél szűkebb esztendőkkel fenyegeti őket. Reformok tehát nem lesznek, de Kubában egyre erősödik az ellenzék, s erősödik a külföldi tiltakozás is. Párizsban a hivatalos santiagói pártkongresszus napjaiban cllenkongresszus kezdődött. Fidel Castrót és fivérét nem az utóbbin választották újra. (A keleti VESZT) A pénteki nap híre Moszkvából a KGST utódszervezetének első alakuló tanácskozásának híre volt. Az új nemzetközi gazdasági szervezetet eléggé misszilisen VESZT-nek nevezték cl, ami, ha csak a rövidítéseket tekintjük, kelet-európai együttműködési és kereskedelmi szervezetet jelent; a megnevezés azonban ennél többet sugall. E sugallattal mégis ellentétben áll a tagság lajstroma, csupa hagyományosan orosz érdekterületú - szláv ország. A Szovjetunió mellett Bulgária, Cseh-Szlovákia, Lengyelország és Jugoszlávia. A térségből két ország hiányzik, mindkettő egyazon ok más-más megközelítése miatt; Magyarország és Románia. A magyar Nemzetközi Gazdasági Külkapcsolatok Minisztériuma még a hét elején határozottan cáfolta, hogy az ország bármilyen formában csatlakoznék az új gazdasági szervezethez. Az indoklás: Magyarország célja az Európai Közösségekben való társult, majd végleges tagság elérése. Romániában amellett, hogy ugyanezt tekintik legfontosabbnak, az újonnan alakult koalíciós kormány a jelek szerint a szovjet érdekszférához fűződő viszonyból az elegendőnél is többnek tartja az előző kormány által idén megkötött szovjet-román alapszerződést. (Madrid, október 30.) Majdnem féléves találgatási időszak után végre megszületett a döntés: idén október 30-án. Madridban összeül a közel-keleti békekonferencia. Ideje is volt már, ha figyelembe vesszük, hogy Baker amerikai külügyminiszter két hosszú közel-keleti körutat tett meg az izraeli vezetők rosszallása és a palesztinok követelőzése közepette, mire pénteken Jeruzsálemben bejelentette a konferencia hírét. SOMOGYI P. SÁNDOR Jöhet a tizedik tűzszünet kanadai hivatalos látogatásán Göncz Árpád köztársasági elnök és felesége tegnap Ottawába, az ország fővárosába érkezett. Az elnököt házigazdája Ramon John Hnatyshyn, Kanada főkormányzója üdvözölte, s ezt követően munkamegbeszélésre került sor a két politikus között. Göncz Árpád Ottawába a hét végi torontói programja végeztével érkezett. Dr. Andrásfalvy Bertalan művelődésügyi miniszter Párizsban, az UNESCO 26. közgyűlésén szólalt fel, s hangoztatta, hogy az UNESCO a személyes emberi és a közösségi jogok terén hallathatja hangját a nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális önmegvalósulása érdekében. Tegnap Madridba érkezett Jeszenszky Géza külügyminiszter. A magyar politikus részt vesz az Észak-atlanti Közgyűlés, a NATO-tagállamok parlamenti tanácskozó testületének 37. ülésszakán, ahol ma délelőtt meghívottként beszédet is mond. A közgyűlés bizottságai már az elmúlt hét végén, magyar parlamenti küldöttek részvételével megkezdték munkájukat. A magyar Országgyűlés delegációja egy éve kapcsolódott be a testület munkájába, a küldöttséget a madridi tanácskozáson Karcsay Sándor képviselő vezeti. A közgyűlés védelmi és közbiztonsági bizottsága a hét végén meghallgatta Wachsrel Tamás képviselő jelentését. Vasárnap az Országgyűlés külügyi bizottságának meghívására hivatalos látogatásra Budapestre érkezett a német Bundestag külügyi bizottságának delegációja. A vendégeket Antall József miniszterelnök is fogadja majd. A zsinóron húzott akna Folytatódik Dubrovnik Horvágországban vasárnap a tűzszünet ellenére folytatódtak a harcok, s ahol a fegyverek mégsem szólaltak meg, mint például KeletSzlavóniában, az inkább a hirtelen érkező hideghullámnak és esőnek köszönhető, semmint a szembenálló feiek jóindulatának. A nemzetközi orvoscsoport konvoja csaknem húsz órás hányattatás után jutott el Novi Mikanovci helységbe, a helyi rögtönzött kórházba, ahol végre megkezdhették a súlyos sebesültek intenzívebb ápolását. A helység félúton van Vinkovci és Djakovo között. A konvoj földutakon a hadsereg alakulatainak kíséretében tette meg az utat lépésben, mert tartottak egy újabb támadástól. Amikor a mentőautók elhagyták Vukovárt, ostroma tüzet nyitottak rájuk, később az egyik autó aknára futott, két nővér megsebesült. A horvát erők és a hadsereg egymást vádolja, az első katonai körzet közleménye szerint horvát fegyveresek „zsinóron húztak egy aknát a konvoj alá a közeli kukoricásból" - ezzel kívánták a hadsereget rossz színben feltüntetni. A Dubrovnik körül zajló harcokkal kapcsolatban a hadsereg hasonló érveket hozott fel: mint illetékes katonai vezetők hangoztatják, a Dubrovnik körül állomásozó alakulatoknak parancsuk van arra, hogy ne nyissanak tüzet a középkori városmagra, dc a hadsereg szerint az itt megbúvó horvát gárdisták és a külföldi zsoldosok nem tisztelik a műemlékeket, szándékosan lerombolják, s később a hadsereget vádolják majd a pusztítással. Ami a pusztítást illeti, vasárnap délelőtt romba dőlt két szálloda a Dubrovnik melletti Kupari üdülőhelyen, ahol a horvát erőknek voltak állásaik. A hadsereg harckocsikkal lőtte szét a két épületet. A hadsereg ebben a körzetben megszállt két újabb települést. Nyugat-Szlavóniában újabb lövöldözések voltak Novskánál és Nova Gradiskánál, de az összecsapások hevessége nem éri el a szombat délutáni harcok intenzitását, a horvát erők akkor állítólag úgy támadtak, mintha nem túzszünetre, hanem rohamra kaptak volna parancsot. Aknazár a határon Aknazárat telepítettek a hét elején jugoszláv határőrök néhány méterre a magyar határtól, Ivándárda magyar faluval szemben, mintegy 60 méteres szakaszon mondta a határőrség szóvivője. Zubek János arról is tájékoztatott, hogy eddig már kétszer is felrobbant egy-egy akna, legutóbb péntek este, s az aknatölcsér pereme magyar területet is érintette. A határőrség ezért egyelőre nem engedi a földművelési munkák végzését a határ közelében, mert a gyalogsági taposóaknák akár egy elszaladó nyúltól is robbannak. Az aknatelepítés miatt a magyar határőrség parancsnoka jegyzékben tiltakozott jugoszláv kollégájánál. -j-em tudom, ki Podvercsek Gábor. Illetve í\l tudom róla. hogy a Lakitelek Alapítvány 1 N riportpályázatának elsó helyezettje. És ebben a minőségében - nyilván - reményteljes tollforgató. Tudok róla még valamit: így embert (újságírót) még nem „vertek át", ahogyan egy Dudás László nevű „karhatalmi tizedes" tette vele (ha tette) egy interjúban, amelyet a Délmagyarország 1991. október 11-i (pénteki) száma közölt. Meg kell vallanom, hogy ennyi hagymázas őrültséget vagy közönséges hazugságot újságíróéletem negyedszázadában soha semmilyen magyar publikációban nem olvastam. A riport címe „Kiirtott légió" volt, és azokról a katonákról (katonamundérba öltöztetett civilekről is) szólt, akiket 1973 januárfebruárjában a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság tagjaiként az akkor Vietnami Köztársaságba (Dél-Vietnam) vittek. Podvercsek interjúalanya szerint a közel háromszáz kiszállított magyarból csak tizenhatan tértek élve haza. Tekintettel arra, hogy én is (mint az MTI kiküldött, egyenruhás újságíró) életben vagyok, szeretném közölni az alábbiakat. 1. Ellentétben Podvercsek állításával, nem „három hónapra" vittek ki bennünket, hanem közel egy évre, ő tehát soha nem hallhatott olyat az akkori TV-Híradóban, hogy „három hónapos időtartamra". De ez szinte lényegtelen. 2. Amikor Dudás László azt mondja, hogy Ferihegyen „TU-144-es gép fedélzetére szálltunk fel, „természetesen I. osztályra", akkor az első nagy hazugságát hullajtja el. IL-18-as különgépre szálltunk, amelyeken nem voltak osztályok, minthogy katonaszállító járműveken általában nem szoktak osztályok lenni. 3. „257, koporsóban fekvő társunk jött haza Vietnamból" - mondja a mi Dudásunk. Az első magyar katonai különítménynek - amelyet, mellesleg, 1974-ben és 1975-ben két további követett - két, azaz két fő halottja volt, mindketten egy engedély nélküli útvonalon közlekedő helikopter lelövésének áldozataiként estek el. A helikoptert a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány katonái lőtték le hőkereső rakétákkal. A két hősi halott neve: Dilszky Aurél és Cziboly Csaba - az előbbi hivatásos határőrtiszt, az utóbbi tartalékosként behívott fizikus (KFKI) volt. 4. Hogyan estek el ennyien - ti. 257-en? „Az amerikaiak megszegték a túzszünetet?" - kérdi a díjnyertes újságíró ezután Dudástól. Az amerikaiak 1973-ban semmilyen túzszünetet nem szeghettek már meg, mert március 31-én Díjnyertes rémálom maradék nélkül kivonultak Dél-Vietnamból. Túzszünetsértések a kommunista (Difk) erők és a dél-vietnami kormánycsapatok között voltak: idegen katonaság ezekben nem vett, nem Az alapítvány válasza Igaza van Aczél Endrének: így embert még nem vertek át, ahogy Podvercsek Gábort, riportpályázatunk első helyezettjét. Hogy a rémálom hitelt kaphatott, annak nyilvánvalóan oka: korunktól egyáltalán nem idegenek - sajnos! - a rémálmok, a hagymázas őrültségek, a közönséges hazugságok. Elég, ha retrospektív pillantást vetünk a Rajk-perről annak idején beszámoló „kék könyvre", a Mindszenty-per „dokumentumaira" vagy épp a Nagy Imre kivégzését követő „negyedszázad" közönséges hazugságaira. Az „első magyar trópusi hadsereg" soraiban Vietnamban szolgált néhány, ma is tollat forgató ember. Miért nem írták meg soha, hogyan élt az a kis magyar különítmény, odalenn messze délen? Ha nem marad homályban a történetük, az egzotikus nemibetegségektől kezdve a hazatérés utáni „végkielégítésig ", valószínűleg nem születik meg az inkriminált dolgozat, de ha megszületik is, biztosan nem ér el helyezést a pályázaton. Sok érdekességet lehetne megtudni az „első magyar trópusi hadseregről" beszámoló könyvből. Például azt, hogyan tudta az MTI Aczél Endrét besorozni katonának? A bennfentesség milyen fokozataiban mentek ezek a dolgok. Egyébként, ilyen malőr bárkivel megeshet. Nemcsak Podvercsekkel, a Lakitelek Alapítvánnyal, hanem Aczél Endrével is. Emlékszünk, 1989 karácsonyán Aczél Endrének köszönhette a magyar tévénézők tábora, hogy megismerkedhetett az ál Petre Román - különben nagyon rokonszenves portréjával. Tisztelettel: LAKITELEK ALAPÍTVÁNY vehetett részt. Végül is ezért kötötték meg a párizsi békét. 5. A helyzet ezután kezd komolyodni. Dudás azt állítja, hogy „a véres munka a mi feladatunk volt. Ha valaki nem akarta a kommunizmust, gyermekeit agyon kellett lőni." Ami annyit jelent: magyarok, mint kommunista kivégző osztagok. A helyzet viszont az, hogy a kommunista hatalomátvétel Dél-Vietnamban 1975 májusában következett be (nem 73-ban), és akkor, amikor bekövetkezett, a magyar katonai és diplomáciai kiküldöttek munkája automatikusan befejeződött. Dél-Vietnam kommunista korszakában magyarok már csak azért sem tevékenykedhettek, mert a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság más tagjaihoz (lengyelek, indonézek, irániak) hasonlóan: eltávoztak. 6. A helyzet most már véresen komoly. Dudás azt állítja, hogy azokat a magyarokat, akik (1973-ban!!!!) „megtagadták az engedelmességet", „a testvérek, a ruszkik lőtték agyon". Innen a 257 halott. - „Ruszkik" Dél-Vietnamban 1973 és 1975 között még csak nyomokban sem fordultak elő. 7. Ennyi eszelős ostobaság után a mi Dudásunk még azt mondja el, hogy amikor „hazajöttünk", hallgatást parancsoltak mindannyiónknak, mert ha nem, akkor majd a szülőket, családtagokat likvidálják". Erre nem akarok semmit mondani. 1988 februárjában, küldetésünk tizenötödik évfordulóján a BM Zrínyi utcai klubjában több, mint kétszázan gyűltünk össze baráti találkozóra az egykori „vietnamosok" közül. Valaki azonban nem volt köztünk. Podvercsek Gábor újságíró Dudás László nevű interjúalanya, sót „barátja". O ugyanis nem volt Vietnamban 1973-ban. Ilyen nevű ember nem volt velünk. „Karhatalmi tizedesek" sem voltak velünk. Végül. Eltekintve attól, hogy a Délmagyarország cikke valóságos kivégzőosztagnak tüntette fel a Vietnamot megjárt magyar katonákat és ezzel, legalábbis a becsületükbe gázolt, van egy indítványom a Lakitelek Alapítvány riporterpályázatának első helyezettje számára. Tanulja meg, ha újságot akar írni, az információkat ellenőrizni kell. Neki például - vagy a szerkesztőjének - elég lett volna felhívnia a HM sajtóosztályát és megkérdezni, igazak-e „Dudás" állításai? Ezt látnivalóan nem tette meg. így aztán sikerült közreadnia egy őrült vagy egy hivatásos hazudozó „emlékeit". ACZÉL ENDRE