Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-11 / 239. szám

4 HANGSÚLY DÉLMAQYARORSZÁG PÉNTEK, 1991. OKT. 11. Kép-zavar TANDI LAJOS Azl mondják világhíres tudósok, hogy hiányzik egy (?) láncszem. Mármint az emberiség kialakulásának láncolatából. Történt ugyanis, hogy nemrégiben Namíbia hegyei között ősmaradványokra vadászó amerikai és francia kutatók egy tövises bozóttal fedett területen háromillió évvel ezelőtt élt ősünk csontmaradványaira bukkantak. Martin Pickford paleontológus a hegyoldal átfésülése közben jelentéktelen külsejű kisebb követ emelt föl. Legnagyobb meglepetésére egy állkapocsdarab volt őrlőfogakkal és a metszőfog helyével. E váratlan lelet bizonyára hatalmas segítséget nyújt a kutatóknak ahhoz, hogy újraformálják elképzeléseiket a majmokkal közös ősünkről. Tudományos körökben ismert, hogy hasonló korú leleteket már találtak Afrikában, s ez adott bátorítást a mostani kutatási programhoz. Az első tudományos reagálások szerint az ismeretlen állat, amelynek csontmaradványa most került napvilágra, olyan jellegzetességeket mutat, amelyek bizonyítják, hogy rokoni kapcsolatban volt a hominidákkal, több mint négymillió évvel ezelőtt élt és az ember származásáról készített evolúciós térkép új, eddig ismeretlen láncszemét jelenti. Külön érdekesség, hogy míg a namíbiai lelet az ember múltjának eddig sötét foltjára világít rá, addig más kérdéseket vet fel egy újabb Neander-völgyi lelet, egy harminchatezer éves eszköz, ennek tanulmányozása során a tudósok kettős felfedezést tettek: egyrészt a Neander-völgyiek sokkal intelligensebbek voltak, mint azt gondolhattuk, másrészt kihalásuk is későbbi korokra tehető, mint azt hihettük. Ma már biztosra vehető, hogy a Neander-völgyi ember olyan „modern technológiát" használt, mellyel utolérte riválisait. Századunk felfedezései új evolúciós elképzeléseket villantottak fel, eltolva a kutatás középpontját Európából Afrikába. A kutatók most „töltik be" a millió éves időréseket, az evolúciós topográfián, de mindkét lelet azt sugallja, hogy még mindig sok hiányzó láncszem megtalálásra vár. Tiszteli tudós urak, megbecsült kutatók! Ne csomagoljanak, s ne induljanak rögvest az afrikai konlinensre. Az egyik hiányzó láncszemet megtalálhatják itt, Európában a Kárpát-medencében. Különös embertípusra lelhetnek a magyaroknak nevezett embercsoportban. Olyanra, amelynek életmódja, emberi kapcsolatai, közösségi érzése töltelék lehel az emberiség evolúciós folyamatában. Mert ez a népség ezer esztendeje képes volt elviselni, hogy csak és kizárólag vesztes legyen. Valami különös égi jel folytán minden esetben ráérzett, hogy csak a vesztesek oldalára álljon. Meg tudta valósítani azt az egészen különleges és sajátos dolgot, hogy nagy történelmi személyiségeinek sora végeláthatatlan mártírium. Kialakult benne az irigység és féltékenység mindent eltorzító képessége. Ha fölfúvódott a tehene, mit is kívánhatott egyebet, mint hogy a szomszédjáéba üssön a kénköves ménkű. A döntéseket mindig másra hagyta, de kiváló talpnyaló és köpönyegforgató ismeretekre tett szert. Több energiát fordított arra, hogy pontosan tudja, merről fúj a szél, de ahhoz kevesebb ereje volt, hogy szélmalmot építsen. Megtanult másokat bemocskolni, magas szinten képes acsarkodni és mesterfokra vitte a pletykázást. Lovasnépként érkezett ezer esztendeje a Kárpát-medencébe, de még sohasem volt képes megülni a paripa hátán, ha az egyik oldalon nekirugaszkodott, bizonyos, hogy a másikon ért földet. Amikor lehetősége volt arra, hogy kezébe vegye sorsának irányítását, azonnal pártokra szakadt, érdek- és dacszövetségeket kötött, időzített bombákat telepített, aknákat ásott, lövészárokba húzódott. Ha baja volt a gyereke tanítójával, átvitte a kölyköt egy másik iskolába: ha részegen ment haza, az asszony mindjárt beadta a válópert; ha összeveszett munkahelyi főnökével, kikérte könyvtárának egyetlen darabját, a munkakönyvét; ha pedig úgy érezte, tele van a hócipője, kilépett a kilencedik emeleti másfél szobás lakásának ablakán. Ha rászóltak, egyszer hőbörgött, máskor megalázkodott, attól függően, hány ampulla kőbányait nyelt már le. Büszke volt arra, hogy autóbuszos kalandozásai során eljutott Bécsbe (ahonnan jókora sportszatyrokkal tért meg), s hogy az asszonnyal egyforma mclegítőruhájában lefényképeztette magát a velencei Dozse-palota előtt. Imádja a totemeket. Választott isteneinek hatalmas szobrokat épít, majd ugyanolyan indulattal dönti le azokat. Már régen elfelejtett igazán örülni annak, ha tarka pillangót lát nyíló virágra szállni, nem emlékszik arra, hogy egyszer kéz a kézben megvárták, amíg a Nap lebukik a magyar tenger nyugati horizontján, esetleg késő nyári éjszakákon fölrémlik, hogy gyerekkorában értett a madarak nyelvén és mily sokszor felmászott a tenyérnyi udvar hatalmas cseresznyefájának legfölsőbb ágaira... Hiányzik egy láncszem - mondják a tudósok. Talán itt kéne kutakodniok valahol „e lángoktól ölelt kis ország"-ban. Esetleg fölfedezhetik azt az állkapcsot, azt a koponyát, azt a csontvázat, azt a gondolkodásmódot, azt az érzésvilágot, amely az ember evolúciós folyamatában hiányzik, s amely összeköti az előző fázist a következővel. Amelynek neve: homo sapiens . Kisvárosi változatok a toleranciára Futok-negyed helyben maradói Zsombolya, a jugoszláv-román határon lévő kisváros sokáig a Csekonics bárókról volt nevezetes. A Habsburg-hűség mintaképei az udvari ceremóniatudomány letéteményeseiként futottak be szép pályafutást - minden 48-as érzelmű' polgártársunk bosszúságára. Itt született - talán a művészettörténettel foglalkozók, ha tudják - egy másik királyi család, az angol udvari festője a XIX. században: Brocky Károly. Korát meghazudtolva, a lélekgyógyász dr. Diel korszerű módszerekkel igyekezett a lelki betegeken segíteni az általa alapított sárga házban. A helybéliek szerint a diliház kifejezés innen indult országhódító útjára, az utólagos határoktól függetlenül. Ami pillanatnyilag - mondhatnók: a régiónkban zajló politikai történésektől függetlenül - bennünket érdekel, az a képekről leolvasható. Zsombolya Futok nevű negyedében van eltemetve Maderspach Ferenc honvéd őrnagy. Ki volt ő? A bánsági sváb családból származó Maderspach 1848-ban mint osztrák katona a fehértemplomi őrségnél szolgált. A délvidéki harcok idején a szorongatott várost védelmébe vette. 1848. aug. 18-án Bobalics szerb vezér mintegy hatezer emberrel kísérelte meg Fehértemplom bevételét, Maderspach azonban Blomberg ezredes segélycsapataival a támadókat visszaverte. Szeptember 7-én Sztratimirovics hadait futtatta meg a szomszédos Vracsegájról, November Divatos szavunk a tolerancia. Ellenfelek, egymást szapulva, sűrűn emlegetik. A tolerancia elsősorban türelmesség mások véleménye, főleg vallása, történelemszemlélete, hagyománya iránt. A műszaki értelmiségiek a még megengedhető legnagyobb eltérésre (a megadott mérettől, mennyiségtől, minőségtől) használják e kifejezést - a gyógyászattal foglalkozók a szervezet ellenállóképességét jelzik a külső hatásokkal szemben. A toleráns ember elnéző, az átlagnál nagyobb önfegyelemmel bír, életét mentesíti a szélsőséges megnyilvánulásoktól. Ez azonban nem jelent felmentést az esetleges támadásokkal szemben. Sőt. Diktatúrákban egyfajta törvényen kívüli állapotot jelent a tolerancia, ami az esetleges ^tettenéréskor" tetőzik. Erről is szól e történet. 30-án Vetter tábornok rendeletére a Palánkánál táborozó szerbeket támadta, állásaikból kiverve szétkergette, a tábort felgyújtotta. A déli hadsereg alvidékről történő elvonulásakor 1849. januárjában Damjanich tábornok társaságában Temesvár felé vonult - Zsombolyán hunyt el, váratlanul. Maderspach Ferenc testvére. Károly Ruszkabányán volt birtokos. Feleségével buzgó Kossuth-pártiakkent mindkét fiukat honvédnak engedték. Segítségére voltak a menekülő Bem Józsefnek. Ennek egyenes következménye egy, a középkorra méltó büntetőexpedíció volt: a Ruszkabányára bevonuló osztrák csapatok kapitánya, bizonyos Gröber Maderspach Saroltát nyilvánosan megvesszőztette az összecsódített bámészok előtt... Zsombolya magyarsága Maderspach Ferenc honvéd őrnagy sírját nemzedékről nemzedékre gondozta. Nem akármilyen körülmények között. Erről Szamosközy Imre, Futok-negyed nyugalmazott tanítója beszél: - Itt van tőlünk száz-kétszáz méterre a határ. A diákjaim java része, még abban az időben, amikor a vak és sánta kutyát is lelőtték a határőrök, szétszóródtak a nagyvilágban. Van olyan magyar osztály, amely az érettségi találkozót könnyebben megrendezhetné Stuttgartban, avagy Frankfurtban, mint Zsombolyán. Mi, Futoknegyed helyben maradói elszoruló szívvel gondolunk a ránk nehezedő magányra. A téglagyár munkalehetőségei korlátozottak, a cipó- és gombgyár dolgozói is félretaposott cipőben és megpattant gombbal járnak... Mégis: szabadság van! Hogy miként gondoztuk a sírhelyet:? Maderspach őrnagy mellett három szerb sajkás és pikás van eltemetve. Ok is negyvennyolcasok - az ellentáborból. Sztratimirovics emberei. Jutott virág az ó keresztjükre is. Cirill betűs, ma már olvashatatlan a fejfájuk. Itt egy másik, ma már nehezen olvasható felirat. Fejből tudom: „Pintér József nádor huszár, született Félegyházán, megsebesült aug. 9-ei csatánál, elhunyt ugyané hó 19-én 1849-ben, Kesergi korai halálát édesanyja és számos rokonai, Áldás poraira..." Minden évben szeptember 15-én kezdődik az iskola. Kihoztam a gyermekeket történelmet tanulni. Egy kis toleranciát. Belémkötött a szekuritáté: lázítok, a tananyagban nem szereplő eseményekről beszélek, elterelem a gyermekek figyelmét a nagy megvalósításokról... Megfenyegettek, odáig fajult a dolog, hogy féltettem az állásomat. A következő évben egyedül emiékeztem. Majd újra a diákjaimmal vonultam ki. Minden kezdődött elölről... Csak ki kellett bírni. Máig. Szorongva, félve, de illett ápolni a 48-as gondolatot. Én Nagyenyeden végeztem, a Sütő András-féle nemzedékkel, a sors a Végvár-Ötvösd-Gyertyámos útvonalon idesodort még az ötvenes években, hát kitartok, mint Futoknegyed helyben maradói... PATAKI SÁNDOR FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Morzsák a Bibliából „AZ ÚR, A MI ISTENÜNK EGYEDÜL AZ ÚR!" (5 Mózes 6:4) Bibliánk egy 66 könyvből álló csodálatos könyvtár. Csodálatossága az, hogy több évezred eseményeiről, hitvallásairól olvasunk belőle és az mindig egyről szól, egyhez, a legnagyobbhoz akarja vezetni gondolatunkat, lelkületünket. Egy kedves olvasóm megjegyezte előző írásomról, hogy címe Jézus Krisztusról, tartalma Istenről szólt. Újszövetségi cím, Ószövetségi idézetekkel. Igen, ez az egysége, az egyedülisége a Bibliának, a Biblia Istenének, hogy az Ószövetségben benne rejlik az Új és az Újszövetségen át tárul fel igazán az Ó. Az Ószövetség Istene láthatatlan és ki nem fejezhető formában, képben, „az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." (János ev. 4:24) Nincs helyhez kötve a Vele való találkozás. Jézus: „Őa láthatatlan Isten képe, a teremtmények között az elsőszülött. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön." (Kolossé 1:15) Jézusban mutatja meg Isten szeretete teljességét irántunk, általa tart és őriz meg minden gonosztól: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek". (János ev. 10:10) Sok ember számára az élet puszta létezés, ittlét. Milyen szomorúan üres. A Jézus hozta élet az Isten akaratát megtestesítő élet, a Vele kapcsolatban álló gondolkodásmód, aminek bőségét az Ószövetségből a Zsoltárok és a Példabeszédek könyve páratlan gyönyörűséggel tárja elénk. Ám, ha valaki felüti és olvasni kezdi a Bibliát, nem biztos, hogy ezek azonnal feltárulnak előtte. Rejtve vannak korának szokásai, kifejezései, történelmi helyzetei közé. Még az sem elég, ha csoportokba összeülve próbálják összerakni az értelmezés gondolatait, mert nagyon könnyen félresiklanak, túlhangsúlyt kap egy kiragadott vagy tetszetős szempont, elfordul a teljes írás összhangjától és szektává merevedik. Leginkább találhatók pozitív értékei is, de több ellentmondás jele is mutatkozik benne, aminek következtében magát zárja ki abból a lehetőségből, amit Jézus hozott: hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. Jézus azért ígérte tanítványainak a Szentlélek ajándékát, hogy az „megtanít mindenre majd titeket, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (János ev. 15:26) A Szentlélek kiáradása Pünkösd ünnepén egyházzá formálta a Jézus Krisztus nevébe keresztelkedőket, akik „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban" (Apostolok cselekedetei 2:37-42) A tanítás és az engedelmes tanulás útján lehet megismerni és meggyőződni Isten és Jézus Krisztus valóságáról, ajándékairól, a Vele és egymással való közösség lehetőségéről, formáiról, tartalmáról, az Úri szent vacsora lényegéről, értékéről, és az imádkozásról. Minden ajándékát akarja adni, hogy bőségben éljünk általa, „azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és tökéletességével hívott el minket". (2 Péter 1:3) Isten még ma is a történelmi egyházak keretei között nyújtja a tanulás és tanítás legtisztább és leggazdagabb lehetőségét. Biztosított az igehirdetők, a tanítók magas szintű képzése. De ha megkereszteltjeink a megkereszteltetésükhöz tartozó tanításban nem kívánnak részesülni, nem tudhatják meg, mi az, amit Ö parancsolt nekünk, mi az, amit megtartaniuk kell ahhoz, hogy megtapasztalhassák minden napon a világ végezetéig, hogy Ó velünk van, és Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. (Máté evangéliuma, 28:16-20) Az Ó- és Újszövetség egybehangzóan tanítja: Az ÚR, a mi Istenünk, Jézus Krisztus, a mi Urunk, az ÚR. Az „Egycdüf'-ségének elhagyása, összekeverése idegen kultuszokkal, emberi okoskodásokkal okozza azt, hogy az ember nem ismerheti meg, nem részesülhet mindabban, amit EGYEDÜL VELE és TŐLE nyerhet ebben az életben és az örökkévalóságban. (Folytatjuk.) PAPP LÁSZLÓ, református lelkész