Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-09 / 237. szám
8 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. OKT. 5. Tizedszer a belgák ellen Ami a szerdai programot illeti: délelőtt még lesz egy átmozgató edzés, Az év vége közeledtével a magyar labdarúgó-válogatottra az idén már csak két feladat vár: előbb szerdán 20 órakor Székesfehérvárott Belgium ellen barátságos mérkőzésen hasonló a kedd dél- (a játékvezető az izraeli Ben Itzhak lesz), majd október 30-án Szombathelyen Norvégia ellen Eb-selejtezőn kell számot adnia felkészültségéről. A kerettagok kedden délelőtt 55 perces edzésen vettek részt a tatai edzőtáborban, ezt a foglalkozást kihagyni kényszerült Brockhauser István, az újpestiek kapusa, akinek felszökött a láza. Ennek ellenére a most debütáló Glázer Róbert megbízott szövetségi kapitány bizik abban, hogy Brockhauser is rendbe jön, s a belgák ellen mind a 18 meghívott játékosra számíthat. A szakvezető végleges csapatot csak azt követően hirdetett, hogy a kezdő tizenegybe jelölt győri Urbán Flóriánnal és a siófoki Duró Józseffel külön-külön elbeszélgetett. Az eredmény: Urbán már az első 45 percben pályára lép, Duró a kispadon kap helyet. Glázer Róbert a szóba jöhető hét tartalék közül a belgákkal született megállapodás szerint - ötöt szerepeltethet, s várhatóan sor kerül az ifjabb Albert Flórián válogatottbeli bemutatkozására. A 10. Magyarország-Belgium mérkőzésen a következő csapat kezd: Petry Zsolt - Disztl László - Urbán Flórián, Lőrincz Emil Mónos Tamás, Kozma István, Détári Lajos, Lipcsei Péter, Szalma József - Fischer Pál, Kovács Kálmán. utánihoz, majd 12 órakor taktikai értekezletet tartanak, ebédelnek, utána pihennek, s fél ötkor indulnak Székesfehérvárra, a találkozó színhelyére. Még két hete sincs, hogy a 41 éves Glázer Róbertet megbízták a szövetségi kapitányi teendők ellátásával, ó vette át a stafétabotot elődjétől, a SzaúdArábiába szerződött Mészöly Kálmántól. A kedd délelőtti gyakorlás után az MTI munkatársa afelől is érdeklődött, a szakvezető hogyan érzi magát az új szerepkörben. - Mikor tudta meg. hogy Önre esett a szövetség vezetőinek választása? - Konkrétan először "Moszkvában, a szovjet-magyar Eb-selejtező eiőtt hangzott el, hogy Mészöly Kálmán megválik posztjától, s engem javasol utódjának. Utána a repülőgépen hazafelé Détári Lajos és Kovács Kálmán a játékosok nevében megkerestek, s kérték, ha a szövetség vezetése mellettem dönt. akkor vállaljam el a tisztséget. Nagyon jólesett ez a bizalom. Rá két napra, pénteken tartott ülést a szövetség elnöksége, s ott dőlt el, hogy december 31-ig én kapok megbízást a válogatott irányítására. - Nem voltak azóta álmatlan éjszakái? - Nem voltak. Ám azt be kell vallanom: valójában csak itt, a tatai edzőtáborban döbbentem rá arra, hogy milyen nagy feladatot kaptam, s ez mekkora felelősséggel jár. Sokkal inkább reflektorfénybe kerültem, megnőtt irántam az érdeklődés, többször nyilatkoztam a tv-nek, rádiónak, s a lapok is sokat foglalkoznak velem. - Egyelőre csak két mérkőzésre, a belgák és a norvégok ellenire megbízatása. Hó a szövetség Veieiói ismét Önre voksolnának, akkor vállalná hosszabb távra is a nemzeti tizenegy irányítását? - Ha felkérnének, akkor szíves-örömest mondanék igent. Már csak azért is, mert szerintem a szövetségi kapitányi poszt jelenti az edzői ranglétra csúcsát, ez egy szakember számára ugyanolyan vágyálom, mint minden játékosnak a válogatottság. Én is erre tettem fel az életem, ezért dolgoztam, de arra nem számítottam, hogy ilyen hamar eljön a nagy pillanat. Ám azt feltétlenül hozzá kell tennem, hogy klubommal, a Rába ETO-val semmiképpen sem akarok inkorrektül eljárni, s ha egy mód van rá, akkor szeretném kitölteni 1992. június 30-áig szóló szerződésemet a győrieknél. Erre a felkérésre, a véglegesítésre csak egy százalék esélyt látok, ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy az országban vannak nálam sokkal jobb szakemberek is. - Akárcsak korábban Veszprémben, most Győrben is remek szakemberekkel dolgozhatom együtt. Gunyhó Ferenc, Ulbert Tibor, Kovács Jenő és Szentes Lázár nagyszerű partnerek, segítségükre bármikor számíthatok, vagyis eddig semmilyen különösebb probléma nem származott abból, hogy néhány napot a címeres mezesekkel töltök. Nem érzem, hogy a klubmunka rovására menne a válogatottnál való tevékenykedésem. Meg egyébként is úgy gondolom, ilyen korban, 41 évesen az embernek kell rendelkeznie annyi energiával, hogy két feladatot is megfelelően iássor. éí. -- Ha már segítőkről. xett sző, a válogatottban kik a partnerei? - Maradt az a stáb, amelyik Mészöly Kálmánnal dolgozott együtt, csak annyi a változás, hogy Emsberger Tamás és Puskás László végzi el a technikai vezetői feladatokat, ők ketten vették át azt a szerepkört, amelyet korábban Havasi Mihály, majd Varga Sándor látott el. Akárcsak Mészöly kapitánysága alatt, most is Hankó János és Kakas László segíti a felkészülést pálya-, illetve kapusedzőként. - Végül mit vár a szerdai mérkőzéstől? - Aki ismer, az tudja rólam, mindig a győzelemre készítem fel csapatomat. Most sincs másként, bár azzal tisztában vagyok, hogy a papírforma alapján a belgák az esélyesebbek. Én mégis reménykedem abban, hogy sikerül megismételni azt a lelkesedést, amivel legutóbb Moszkvában rukkolt ki a csapat, s akkor nyerhetünk. Úgy gondolom, hogy minden a középpályán dől el, de sokat várok az ékpártól, Fischer Páltól és Kovács Kálmántól is. Dózsa-túra, Haaksbergen Meccsre pedig járni kell... Ma délután Kézilabda- és labdarúgó-mérkőzés A Tisza Volán SC NB l-es férfi kézilabdacsapata ma 17 órakor az újszegedi Sportcsarnokban a Dunaferr ellen játszik bajnoki mérkőzést. Kővári Árpád együttese - amely eddig két győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett - egy esetleges újabb sikerrel megerősíthetné helyét a csoport élmezőnyében. * A Hunyadi téri pályán csap össze ma délután I órakor a Szegedi TC NB l-es női labdadarúgócsapata az Eger gárdájával. Kerékpárra ötpróbások! Az olimpiai ötpróba rendezvényei közül eredetileg kettőt vállalt Szeged. A nagy érdeklődésre való tekintettel a városi sportigazgatóság kérésének eleget tett a rendezvény gesztora, a triatlon szövetség, s a hét végén a Tisza-parti városban is teljesíthetik az érdeklődők a kerékpáros túra követelményét. Egyébként a legközelebbi helyszín Békéscsabán lenne. Szerencsénk van, hogy a rendőrség nagyon megértő kéréseinkkel szemben, így nyílt meg az út az olimpiai ötpróba kerékpáros követelményének szegedi teljesítéséhez. A sándorfalvi út 20-as kilométerkövéig kerekeznek a résztvevők. Már most meg szeretném kérni a járművezetőket, hogy szombaton ha lehet kerüljék el ezt az utat. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor pedig fokozottabb figyelemmel vezessenek a nagy kerékpáros forgalom miatt mondta Rigó Lehel, a szervezők vezetője. Nevezni, szombaton 7.30-tól 9 óráig lehet a Csongrádi sugárút végén, az ATI-tanpályánál lévő rajtnál. A rövidített távot választóknak egységesen 40 km-t kell 4 óra alatt megtenni, a teljes távon indulóknál a nőknek 5 óra alatt 60, a férfiaknak 8 óra alatt 100 km-t szükséges az eredményes részvételhez legyűrni. Diákok a küzdőtéren Ebben a hónapban két jelentős középiskolai diáksportversenyt rendeznek Szegeden. Október 14-ig lehet jelentkezni - Rigó Lehelnél, városi sportigazgatóság, Temesvári krt. 33. - az ATI Kupa kispályás labdarúgó-bajnokságra. Azon iskolák jelentkezését várják, amelyek ki tudnak állítani 1975. szeptember l-jén és utána született labadrúgás sportágban igazolással nem rendelkezőkből egy vagy több csapatot. A küzdelmek, a nevezések számától függően, november közepéig tartanak. A rendezésből részt vállalt, az Autóközlekedési Tanintézet, a városi sportigazgatóság, a városi labdarúgó szövetség és a városi diáksport bizottság. Egyébként egységes számozott mez és tornacipő használata kötelező. Hétfőn 14.30 órától, a Szeged SC Felső Tisza-parti stadionban a szegedi középfokú iskolák IV. és V. korcsoportos tanulóinak felmérő atlétikai versenyt rendez a városi sportigazgatóság és a megyei atlétikai szövetség. Nevezni a helyszínen kell. (Egyszerű világ.) Hollandia, vagyis a falvakvárosok képe az egyszerűen, tehát jól elrendezett világok közé sorolandó. A környezetet nem lehet másként leírni, csak az országra jellemző puritán mondattal: minden a helyén van. Ami a - nagyvilágot hajdanán örömmel eltöltő holland focit illeti, ez is hasonlóan egyszerű képlet alapján szerveződött, bár a rendszert csakis alaposan felkészült játékosokkal lehetett megvalósítani. A nagy Ajaxra épült holland válogatott, a Lobanovszkij-féle Dinamó Kijev és később a Van Basten fennhatósága alatt álló Milán, tehát a labdarúgás szerkezetének legutóbbi megújítói mind ugyanabból indultak ki: labdát szerezni a legkisebbre szűkíthető területen, és eljutni a kapuig a szélek tudatos megnyitásával. Nos, ebbe a futballtörténeti folyamatba lépett be - a maga sajátos eszközeivel és szükségszerűen kisebb méreteivel - a mai Szegedi Dózsa, mely csapat tudátosan és rendkívül hatékctiyan alkalmazva játszotta ezt a nehéz szisztémát - egyelőre percekre. Ezen a túrán, a harmadosztályú helyiek ellen aztán ezek a ptjrcek csaknem az egész mérkőzés idejéig gyarapodtak: hollandus eszközökkel verték 3-1-re, Kisguczi (2) és Dézsi góljaival, a fizikailag erősebbnek tűnő és tapasztaltabb hazaiakat. A helybéli nézők elismerően bólintgattak, sőt később tapsoltak is a szegediek gördülékeny, látványos játéka láttán, s az oktatás végén az ellenfél sem mondhatott mást: dankc. Mint mondottam: egyszerű világ ez. (Az igazság közelében.) Persze azt is el kell. mondani, hogy az ifimeccsen a Szeged SC ugyanilyen különbséggel kapott ki a Twentc 18 éveseitől. Ennek a mérkőzésnek az a legfontosabb tanulsága, hogy másfajta játékmód (a pozíciók elmozdítása sok-sok, keményen meglőtt oldalpasszal, keresztirányú mozgással teret nyitva a szárnyakon) is lehet nyerő, ha erőteljesebben művelik. S alighanem ez a túra legfontosabb tanulsága: a tudnivalót alaposan el kell sajátítani, sőt emlékezetből kell alkalmazni a legnehezebb helyzetekben is, mert ezt a munkát ma már intelligens emberek végzik. Itt persze a speciális futball-intelligenciára gondolok, mely képesség gyors reakciókból és taktikai érzékből szerveződik. Itt van Hegyeshalmi Tibor példája. Az egykori élvonalbeli és kispesti játékos most érkezett el pályafutása azon pontjára, amikor többen már nem mondhatnak le róla. Remélhetőleg érzi is ezt, s talán ezért bizonyította be a hollandiai meccsen, hogy nagyon érti a focit. Ha kellett, kivette a labdát a tolongásból, ha azt diktálta a helyzet, kapura tört, s mindig pontosan indította a részleges letámadást. Tehát igaznak bizonyult az, amit talán már nem is hihettünk volna. (Szimpátia.) A tudósító természetesen nem foglalhatja el a tanácsadó szerepét, most mégis megenged magának egy mondatot - gondolván egy öreg alsóvárosi futballszurkoló alapigazságára, mely szerint meccsre pedig járni kell -: a Hunyadi térre ki kell menni. DLUSZTUS IMRE „Lebó" elköszönt a Szeged SC-tőL Amikor meccseket „nyert" - dicsőítették, ha védhető gólokat kapott - elátkozták Csendben, minden csinnadratta nélkül jelentette be visszavonulását, amit vannak akik „jóakaratúan" azzal magyaráznak: számára sértő a kispadon való ücsörgés! - Cserekapussá minősülésed lenne igazi oka váratlan elhatározásodnak? - kérdeztem a minap a „cerberust". Mielőtt belekezdett mondókájába, komótos mozdulatokkal cigarettára gyújtott. - Amikor nyáron aláírtam szerződésemet, nem kaptam, de nem is kértem garanciát arra, hogy én leszek az első számú kapus fújta ki magából a méregrúdból szippantott kékesszürke füstöt. Az igazság az, már akkor foglalkoztatott a gondolat, hogy hamarosan abbahagyom, mert belefogtunk egy családi vállalkozásba. Ezt én jeleztem, s akkor abban maradtunk, igyekszem úgy intézni dolgaimat, hogy se a foci, se az üzlet ne szenvedjen csorbát, de ez nem jött össze. - Imre! Biztos, hogy csak a vállalkozás miatt döntöttél így? Hallottam olyasmit is, az edzéseken, úgymond nem szaggattad az istrángot, már félvállról vetted a focit. Válasz helyett az öngyújtóját babrálgatta, mígnem egy hatalmas sóhaj közepette mégis szóra nyílt szája. - Mit tagadjam, gondolataim gyakorlás közben is a vállalkozás körül kalandoztak, az kötötte le figyelmemet. Hidd el, semmiféle konfliktusom nem volt senkivel azért, mert nem én viseltem az egyes számú mezt. Nem akartam múltbavájkálással megbántani, mégis felelevenítettem neki azokat a hazai és vidéki meccseket, amiken bizony döntő hibát vétett. - Ha akarod, ha nem, emlékezned kell, egyszer istenített („Lebó nyerte meg a meccset, nagyszerűen védett!"), máskor viszont pocskondiázott az „Ezerfejű Cézár". Olykor kendőzetlenül mondott nem Pályafutása kis csapatnál, a Dunakeszi Vasutasnál kezdődött, onnan Ercsibe „vitte" a mundér, a Honvéd Toldi SE-ben védett, majd visszakerült anyaegyesületébe. A Vasas SC 1979 tavaszán leigazolta, ám „Bubu", alias Mészáros Ferenc mögött sokáig csak a kispadot koptatta, ezért Békéscsabára távozott, mígnem 1987 nyarán a Szeged SC-nél kötött ki. Négy évig őrizte a Tisza-parti csapat hálóját, életpályája során közel száz NB l-es mérkőzésen szerepelt. Most, 35 évesen úgy látja, elég volt, befejezi a labdarúgást, más foglalatosság után néz... éppen dicsérő véleményt rólad, nyakadba varrt vesZtes mérkőzéseket. őszintén mondjad, ez mennyire befolyásolt elhatározásodban? - Nézd, engem, de társaimat is jócskán megviselt, hogy kiestünk az első osztályból... A közönség ilyen vagy olyan hangulatával mindig számolni kell. Tavasszal, amikor tényleg csak a futballra koncentráltam, volt egy-két meccs, ami nem úgy jött össze, mint ahogyan lehetett, kellett volna. Te is hallhattad, akkor is rendesen kikezdtek, ha nem adtam okot rá, s nemcsak a közönség... Kikészültem... - Bizonyára olvastad, mit mondott Sepp Maier: „A kapus olyan, mint a jó whisky - minél öregebb, annál jobb!" Nem tartod korainak a búcsút? Először bizonytalanodik el, mint aki mondaná is meg nem is, mi játszódott le benne, amíg idáig jutott. - Végül is Orosházi Lacival, a vezetőedzővel közösen beszéltük meg ezt a lépésemet. Jól tudom, a focipályán még lehetett volna pár jó évem, de nekem egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul a jövőm, amitől családom léte függ! Nem volt mese, döntenem kellett. - Maradtok Szegeden, vagy máshová költöztök? - Egyelőre maradunk, de hogy meddig, nem tudom. Valószínű, végleg szeretnénk itt letelepedni. - Ahogy ismerlek, biztos vagyok benne, mondjuk egy kisebb csapat kapujában, előbb-utóbb viszontlátunk... Beszélgetésünk során először mosolyodik el. Megkönnyebbülten osztja meg eddig titkolt gondolatát, most nem kell „kipréselni" magából a szavakat. - Hát igen, nem könnyű egyik napról a másikra lemondani arról, ami az ember életét jelentette... Nincs kizárva, hogy hamarosan egy környékbeli kisebb, de csakis kis csapatnál védek majd. - A hazai összecsapásokon mindig ott vagy a lelátón... -Az itthoni meccseket megnézem, kint vagyok a stadionban. Szorítok a srácokért, azért, hogy simán visszakerüljenek, s ne csak egy évig maradjanak az NB I-ben mint velem! GYÜRKI ERNŐ