Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-14 / 216. szám

12 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. SZEPT. 14. MA 1991. SZEPTEMBER 14., SZOMBAT NÉVNAP: SZERÉNA A Szerénusz férfinév női párja. ROXANA A görög Roxane névből, ez egy ismeretlen hangalakú perzsa női név görögösftése. Legismertebb viselője a makedón Nagy Sándor perzsa fcjedelemlányból lett fe­lesége. A Nap kel 6 ora 19 perckor, nyugszik 19 óra 01 perckor. A Hold kel 13 óra 23 perckor, nyugszik 21 óra 37 perckor. A Tisza vízállása penteken Szegednél plusz 80 cm. HETVENÖT ÉVE hunyt el Jósé Echegaray y Eiza­guire (1832-1916) Nobel-díjas spanyol drámaíró. Mérnöki ké­pesítést szerzett, de közgazdasági tanulmányokat is folytatott, majd fizika és matematika tanárként dolgozott. Volt belügy- és pénz­ügyminiszter is. Tagja volt a kép­viselőháznak, s 1874-ben ó alapí­totta a Spanyol Nemzeti Bankot. Ó lett a spanyol színpad egyed­uralkodója. A „színház mérnö­ké"-nek is nevezték, mert mér­nöki pontossággal megkompo­nált darabjait meghatározott szí­nészekre írta, akik sikerre is vit­ték műveit. A „spanyol Ibsen"­nck tartották. A Nobel-díjat 1904-ben kapta „nagyszerű és mélyértelmű munkásságának elismeréseképpen, amellyel a spanyol dráma nagy hagyomá­nyát eredetiséggel újította fel." MA 1991. SZEPTEMBER 15., VASÁRNAP :, NÉVNAP: ENIKŐ Vörösmarty Mihály alkotása az Eneh mondai női névből. MELITTA Görög eredetű, jelentése: méh, szorgalmas. A Nap kel 6 óra 20 perckor, nyugszik 18 óra 59 perckor. A Hold kel 14 óra 19 perckor, nyugszik 22 óra 25 perckor. SZÁZHETVENÖT ÉVE hunyt el Sipos Pál (1759-1816) református lelkész, tanár, mate­matikus, filozófiai író. Hímevét a berlini tudományos akadé­miatói aranyéremmel jutalmazott matematikai dolgozata alapozta meg. Európa legkiválóbb mate­matikusai közé tartozott. Az ellipszis kerületének meghatáro­zására ma is kitűnő közelítő szer­kesztési eljárást dolgozott ki. ő használta hazánkban először szögmérésre a negyedkör tízes rendszerű törtrészeit. ORVOSI ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér (I.V57-es). Csak sürgős esetben! SZOMBATON BALESETI SEBÉSZETI ÉS URO­LÓGIAI FELVÉTEL: a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai fel­vételi ügyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyeb sebeszeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE Traumatológiai Önálló Osz­tálya, az új klinika tömbben (Sem­melweis u. 6.) veszi fel. sebészeti (nem baleseti!!) ügyelet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermek­sebészeti betegek ellátása a gyermek­klinika gyermeksebészeti osztályán történik. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET Szeged és Tápé felnőtt lakossága ré­szére: Szentháromság u. 1. Telefon: 10-100, péntek este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig. Szóreg, Tiszasziget, Újszentiván, Deszk, Kübekháza községek részére: dr. Balla Beáta. Deszk, Lenin tér 3. Telefon: 71-400. Kiskundorozsma: dr. Szirtest Zoltán, Negyvennyolcas u. 24. T.: 61-209. Bordány, Forráskút, Üllés községek részére: dr. Frányó Ildikó, Bordány. Pusztamérges és Öttömös községek részére: dr. Trischler Anna, Puszta­mérges, Kossuth u. 49. T.: 85-040. Mórahalmon: dr. Dézsi Csaba, Fel­szabadulás u. 32. Telefon: 81-047. Zákányszéken: dr. Sebestyén Balázs, Petőfi a. |1. Telefon: 81-620. Kisteleken ügyelet a körzeti köz­ponti rendelőben, Kossuth tér 2. Telefon: 64-740. SZEMÉSZETI ÜGYELET: szomba­ton 8-12 óráig a II. Kórház szemé­szeti rendelésén (Kálvária sgt. 57.), 12-től hétfő reggel 7 óráig központi ügyeleti szolgálaton (Szentháromság u. 1.). GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAP­PALI ÜGYELET: hétköznap 13 órálól 19 óráig, hétvégén és ünnep­napokon reggel 7.30-tól 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 06 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 22-655. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉ­SZETI: szombaton reggel 8 órától 12 óráig szakrendelés az újszegedi Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37., telefon: 22-655), 12-tól hétfő reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika tart ügyeletet (Tisza Lajos krt. III., telefon: 10-2331200-as mellék). FOGORVOSI: szombaton-vasárnap és ünnepnapokon reggel 7-tól 22 csak indokolt esetekben: Csongrádi sgt. 76. (a régi körzeti fogorvosi rendelő). Telefon: 14-127. MÓRAHALMON REUMATOLÓ­GIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15.30-18, pénteken 11-12.30 óráig. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOL­GÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. A hívás ingyenes. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig: Szeged-Felsóváros, Északi városrész, Pctófitelep, Baktó, Algyő, Tápé terü­letén: dr. Krajcsovics László, Sze­ged. Göndör sor 23B. T.: 27-773. Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Rácz Zoltán, Szeged, Üstökös u. 6. Telefon: 24-275. Szóreg, Deszk. Kübekháza, Tisza­sziget, Újszentiván: dr. Kis Albert. Újszeged, Tárogató u. 32B. T.: 53-626. Domaszék, Röszke, Zsombó: dr. Herczeg István, Szeged, Pacsirta u. 9. Telefon: 27-589. Baks, Csengcle, Dóc, Ópusztaszer, Kistelek, Pusztaszer: dr. Szántó Gellért, Pusztaszer. Telefon: 75-075. Balástya, Sándorfalva, Szatymaz: dr. Gombos László, Balástya, Dózsa Gy. u. 2. Telefon: 78-502. Zákányszék: dr. Müller Károly, Dózsa Gy.u. 70. Mórahalom: dr. Vida Endre, Felsza­badulás u. 32. Telefon: 81-243. Ásotthalom. Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Tóth László, Pusztamér­ges, Móra tír 4. Telefon: 85-140. Bordány, Eirráskút, Üllés: dr. Bordás János, Újszeged, Töltés u. 10. Telefon: 55-182. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. KÖZÉRDEKŰ TÁJÉKOZTATÁS MENTŐK: 04. RENDŐRSÉG: 07. TŰZOLTÓSÁG: 05 MÁV INFORMÁCIÓ: 10-906. VOLÁN INFORMÁCIÓ: 13-098. AUTÓMENTŐ: 26-555. ZÖLDTELEFON: 12-513. ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 22-844. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 12-287; 12-487. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 14-968,14-722. (Dégáz) UNIKALOR: 28-896. GÁZKÉSZÜLÉKJAVÍTÁS, HIBA­BEJELENTÉS: 14-097 (SZÉSZ); 12-572 (Celsius Kft.) VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 10-155. DÉL-MAGYARORSZÁGI GYER MEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY (támogatás, üdülés, programok): Szeged, Deák Ferenc utca 29. Tele­fon, telefax, üzenetrögzítő: 10-595. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK ÉR­DEKVÉDELMI SZERVEZETE. Szeged, Szilágyi u. 2. Fogadóórák: hétfőn 8-17, keddtől péntekig 8-10 óráig. Telefon: 21-83323. Közép-Pont Diákszolgáltató és Információs Iroda. Kálvin tér 7. Telefon: 21-103. SEGÍTHETÜNK? - minden szom­baton 6 órától vasárnap 6 óráig sze­mélyesen (Kossuth L. sgt. 53), vagy a 13-007-es telefonszámon. ÚJBÓL MŰKÖDIK a társkeresők klubja, minden kedden és vasárnap 17-22 óráig a Tavasz utca 11/B-ben, az Öregház étteremben. ORSZÁGOS ÁLLAT- ÉS KIRA­KODÓVÁSÁR lesz szeptember 15-én, vasárnap, Mórahalmon. 8 Ft kiállással: lakásra, egészségügyi intézményhez, nyilvános telefonfül­kéhez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. Vállalkozóknak, intézményeknek MUNKÁT, diákoknak MUNKAALKALMAT nyújt a JATE MELÓ-DIÁK Diákszövetkezeti Csoport Szeged, Petőfi S. sgt. 30-34. Telefon: 21-611/52, munkanapokon 10-16 óráig. KÁRPITOZOTT BÚTOROK JAVÍTÁSA: Párizsi krt. 28. Telefon: 24-212. SÁNED-FRISCO FÉRFI-NŐI FODRÁSZ-KOZMETIKA, SOLARIUM Szeged, Vitéz u. 5. Telefon: 21-713. SZILÁNK ÜVEGEK, TÜKRÖK méretre vágása, be­építése expressz ha­táridővel is. HŐSZIGETELŐ ÜVEG minden méretben, álosztóval is. Tetéz u. 42. Telefon: 6226-095. CELSIUS KFT. Hűtőgép, hűtőkamra, gázkészülék, gázkazán, klíma, valamint háztartási, nagykonyhai készülékek beüzeme­lése, javítása, karbantartása. Szeged, Ág u. 3. Telefon: 12-572. ÜVEG, TŰKOR ES SZOLGÁLTATÁS Tükör- és hőszigetelt üveg készítése, bedolgozása, sík- és öntöttüveg. T.: 11-240. Kárpitosbútor-javítás. T.: 11-790. Szobafestés, mázolás, tapétázás, parkettázás, melegpadló-burkolás. T.: 23-7662. Költöztetés, rakodás, szőnyegtisz­títás. T.: 11 -003. ELŐNYÖS ÁRON A KOMFORTTÓL' KÁRPÓTLÁSI ÜGYEK INTÉZÉSE, társaságok alapítása, jogi képviselet. Boldogasszony sgt. 48. Félfogadás: 14-18 óráig. UNIKALOR Gáz- és olajtüzelésű berendezések, háztartási készülékek javítása, szervizelése, tüzeléstechnikai bemé­rése a megye egész területén. Áta­lánydíjas szerződések kötése. Kérje ingyenes tájékoztatónkat. 6724 Szeged, Zákány u. 1 l/A. Telefon: 6228-896. GÉPKOCSIJAVÍTÁS Gépkocsija motorjának, futómű­vének, karosszériájának javítását, festését, vizsgáztatását rövid határ­időn belül megoldjuk. Szeged, Csuka utca 5. Telefon: 24-534. PÉL-AZUR-NET KFT - Lakás (iroda) és ablaktisztítás, - lakás (üzlet) felújítási munkái, - szobafestés, mázolás, tapétázás, - gépi szőnyeg (kárpit) tisztítás, - burkolatok gépi tisztítása. Bocskai u. 10-12. T.: 6213-237. METALLICH AUTÓFESTÉK SZALON Mindenfajta autótípushoz színkike­verés a helyszínen az olasz Pálinál festékből. Szeged, József Attila sgt. 77. KÜLKERESKEDELEM FELSŐFOKON JkviDIATRADE KÜLKERESKEDELMI LEÁNYVÁLLALAT - szaktanácsadás, bérraktározás, - önálló külker, joggal rendelkezők részére ügyletek lebonyolítása. Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12. Telefon: 6243-633. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS! KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÁS BT..K,KFr.-K ALAPÍTÁSA Gyors, szakszerű ügyintézés! - cégbírósági bejegyeztetés, módo­sítása -jogi képviselet - külkerjog bejegyeztetés CURE KFT. HOTEL*" FORRÁS Tel.: 53-622,53-160. ^BADIDÓSZÓRAKOZÁJ TESTKULTÚRA Tanfolyamok az SZVSE sporttelepén. Női torna: kedd, csütörtök 19-20 óráig (300 Ft/Fő). Ju-Jitsu: hétfő, szerda, péntek 19-21 óráig (400 FtTó). Body building: hétfőtől péntekig 8-12; 14-20 óráig, szombaton 8-12 óráig (400 Fvfó), Cím: Szeged, Kossuth L. sgt. 74C. Telefon: 14-707. ÚJRA INDUL A ZENÉS KONDICIONÁLÓ TORNA az SZVSE-csarnokban, az Arany János iskola helyett. Jelentkezés szeptember 17-én, délután 6 órakor. COMBAT „D" SC Versenytánc: kedd, csütörtök 17-19 óráig. Arany János Általános Iskola (Rókusi krt.), szombaton 10-14 óráig MÁV Nevelő- és Diákotthon (Bol­dogasszony sgt. 44.). Tánctanfolyam kezdőknek és hala­dóknak 17-19 óráig, MÁV Neveló­és Diákotthon. Vezeti: dr. Taródiné Tóth Erzsébet. DISZKÓK VIDEÓ JOUR minden pénteken és szombaton 18-22 óráig az ifjúsági házban. Lemezlovas: Horváth András. HOTEL TISZA DISZKÓ KLUB. Nyitva minden szombaton 22.30-03 óráig. A belépés díjtalan. Tinidiszkó pénteken és szombaton 17-22 óráig. Műsorvezető: Sajtos Szűcs László. ^OfCCS^ EROTIKUS MASSZÁZSSZALON TOPLESS BÁR Szeged, Jakab Lajos u. 6. Telefon- 10-912. Nyitva: 14-04 óráig. AJÁNLATAINK OLVASTA MAR? U HEVESINÉ K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ K Kereskedőház: Szeged, Dr. Boross J. u. 6-14. K Telefon: 12-33324. mellék. PETER JAMES: ...És kiveté hálóját a gonosz. Pszichológiai thriller egy megszállott anyáról. EGY JÓ ASZTAL KATAKOMBA ÉTTEREM és PIZZÉRIA Szeged, Nagy Jenő u. 1. Telefon: 23-305. Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 11-24 óráig. Vasárnap szünnap. GYARMATI VENDEGHAZ Öttömös, 1181. (Megközelíthető a Bajai úton, a 34-es km-kónél jobbra.) Nyitva tartás: éjjel-nappal. Fürdőszobás szobák, tájjellegű ételek. Fenyőerdő közepén, kellemes környezetben pihenje ki fáradalmait! SZŐKE TISZA HAJÓ éjszakai étterem csütörtöktől vasárnapig 21-04 óráig. Exkluzív étterem a Tiszán. Rendezvényeket vállalatunk! 7 FOGÁSOS EBÉD SVÉDASZTALRÓL: 260 Ft Szegeden, a Kék Csillag étteremben, minden vasárnap 12-15 óráig. Telefon: 6251-677. ÖREGHÁZ KISVENDÉGLŐ Szeged, Tavasz u. 11/B (Dugonics mozi után) Nyitva: éjjel-nappal. 0-24 óráig. Telefon: 21-923. - Velórózsa rántva 138 Ft -Marhapacal 118 Ft -Őzpörkölt 138 Ft - Milánói spagetti 98 Ft - Faszénen sült csevapcsicsa és tengeri hal (péntek, szombat, vasárnap) Száz fős, századeleji hangulatú kerthelyiség! 1 M WÍS VIDEÓ, akkor VIDEÓ CÁPÁK Várjuk a hét minden napján 1/2 8-22 óráig. Ajánlatunk: Célpont, - Chato földje.- ® • Kereszttöltés u 3 L ­Telefon: 25-924. KULTURÁLIS PROGRAMOK| MA LUTRA-KLUB 9-12 óráig; PÁR­KERESÓK KLUBJA 18 órától a Juhász Gyula Művelődési Központ­ban. A NEMZETI FILHARMÓNIA egy­házzenei hangversenysorozatának első koncertje a szegedi Szent Rókus rk. templomban, este 8 órakor. A Szegedi Szimfonikus Zenekari és a Darmstadti Bach-kórust, illetve a Canticum Kamarakórust Horst Gehann (Németország) vezényli. Műsoron Mozart-művek: két mo­tetta, c-moll mise. ROCK AND ROLL PARTY 20 órá­tól a JATE-klubban. Házigazda: Tóth András (Óriás). VASÁRNAP MÁRIA-NAPI VASÁRNAPI KOK­TÉL 19-24 óráig az ifjúsági házban. Házigazda a Syncron G együttes. Vacsora: szegedi ponty halié. HÉTFŐN SZAKKÖRI ÉVNYITÓ a Százszor­szép Gyermekházban, 16 órakor. Valamennyi eddigi táncos és szakkörös jelentkezését feltétlenül várják. COUNTRY-KLUB este 8 órától a Tamási Áron szabadidőközpontban. Fellép a River együttes. * A VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ­BAN (Rákóczi u. I.) szeptember ]7-én, 17 órakor aerobik tanfolyam indul. Vezeti: Bibarc Tünde. Jelent­getni lehet a helyszínen, vagy az 10-154-es telefonon. A MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONT számítógépes tanfolyamokat szervez hétvégi (szombat, 8-13 óráig), esti (18 órától) és kiscso­portos (10 fő) formában. PASCAL programozó-nyelvtanfolyamra is lehet jelentkezni az 53-144-es telefonon. GALÉRIA KÁVÉHÁZ Arany J. u. 9. Telefon: 25-544. Legyen ön is a legjobbak között! Jelentkezzen az Ez a divat szerkesz­tősége által szervezett manöken- és fotómodellképző tanfolyamokra. Az igazán érdekes arcok a lap hasábjain láthatják viszont magukat! Férfiak és gyermekek jelentkezését is várjuk! KIÁLLÍTÁS JÁMBORNÉ BALOGH TÜNDE batik kiállítását hétfőn este 6 órakor Halász Péter, a Honismeret szer­kesztője ajánlja az érdeklődők figyelmébe; a megnyitón közre­működik Tatár Attiláné és Mikola Yvette. A bemutató október 10-ig látható a Bálint Sándor Művelődési Házban (Újszeged, Temesvári krt. 42.), szombat kivételével naponta 10-18, szerdán és csütörtökön 10-16 óráig. A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtti napon 12 óráig levélben, vagy hétköznap a 12-825-ös telefonon (Czakó Julianna). i I

Next

/
Thumbnails
Contents