Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám

KEDD, 1991. SZEPT. 10. DÉLMAGYARORSZÁG KÖZ-ÉLET 3 Így váltanak ők Mármint rendszert. A dél-afrikaiak. A rasszizmust felváltja a demokrácia. Mivel nálunk is rendszerváltás van éppen, meg Dél-Afrika messze is van, nemigen figyelünk arra, hogyan váltanak ők. Pedig, ha figyelnénk rá, talán kiderülne: nincs is olyan messze tőlünk Afrika. Nehéz jó és frappánsan rövid magyar szót találni az apartheid híveinek megnevezésére. Az elmúlt évtizedek magyar sajtószóhasználata egyszerűen csak fajgyűlölőnek nevezte őket. Az apartheidet, mint társadalmi struktúrát pedig fajgyűlölő rendszernek. Namármost: a dél-afrikai fehér uralkodó osztályban rájöttek bizonyos erők, hogy gazdaságilag a rendszerük nem versenyképes. Részben azért, mert a többségben lévő színesbőrűek kiszorítása a felemelkedés lehetőségéből a társadalom fejlődési lehetőségeit korlátozza, részben pedig azért, mert a nyugati világ következetesen hirdetett, nem annyira következetesen, de valamennyire mégiscsak alkalmazott gazdasági szankciókat állított föl a színesbőrűek diszkriminációjának megszűntéig. Ha tehát az eddigi, megbukó rendet a fajgyűlölők irányították, akkor mindazokat, akik ezt fölülről és belülről le akarják bontani, magyarul bízvást nevezhetjük „reformfajgyűlölőknek". Vannak Dél-Afrikában igazi, keményvonalas fajgyűlölők is, akik azt állíltják, hogy az apartheid, bár követtek el a nevében hibákat, alapvetően mégis helyes dolog. Bizonyos Konzervatív Párt tömöríti ezeket az ottani konzervatívokat, akiknek nincs már ahhoz elég erejük, hogy feltartóztassák a változtatásokat. A kezdeményezés jelenleg a „reformfajgyűlölők" kezében van, akik többpárti tárgyalásokat, azokon megszülető egyezségeket követően alkotmányozó nemzetgyűlést szeretnének létrehozni, s csak az új alkotmány elfogadása után kívánják megtartani az első szabad választásokat. Emiatt azután Dél-Afrikában gyakran éri az a vád a „reformfajgyűlölóket", hogy ilyen ravasz módon akarják átmenteni a hatalmukat. A színesbőrűeknek, vagyis az ottani demokratikus ellenzéknek két nagyobb pártjáról szólnak a híradások. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus, a 22 évig börtönben tartott Nelson Mandela pártja radikálisabb, a nagyobb, nekik van a legtöbb esélyük meghatározó szerepet kapni a hatalomból a rendszerváltás sodró lendületében. A „reformfajgyűlölók" megpróbáltak befolyást szerezni a másik jelentós színesbőrű pártban, a - régies magyar szóval - zulukaffereket tömörítő, nem annyira elveken, mint inkább törzsi hovatartozáson alapuló Inkatha Szabadság Pártban. Ennek érdekében titkos csatornákon pénzeket juttattak el ennek a nem annyira kemény ellenzéki pártnak a számlájára, a rendszerváltás utáni szövetségben, netán koalícióban reménykedve. A radikális ellenzékiek azt mondták, amikor erre fény derült, hogy titkos paktum született a „reformfajgyűlölők" és a kollaboráns feketék között, hogy a hatalmat átjátszva megőrizhessék az eddigi uralkodók. Az Inkatha elnöke, bizonyos Mangosuthu Buthelezi, hercegtörzsfónökpártelnök azzal érvel, hogy nem lehetett előre látni az apartheid ilyen korai szétesését. O bizony úgy gondolta, a törzsének az a jobb, ha nem szít utcai zavargásokat, nem rendez vérfürdőket, ó maga nem vonul börtönbe, hanem a fennálló rendszert realitásként elfogadva, annak keretein belül próbálja meg a legtöbbet elérni. Vagyis, a derék Buthelezi főnök nem ismerte föl idejében, hogy az apartheid megreformálhatatlan, és csak a következetes szembefordulás biztosíthatja majd helyét az apartheid utáni plurálrasszista demokráciában. A demokratikus ellenzék körében nagy a bizalmatlanság a rendőrség és a belső biztonsági erők iránt. A Nemzeti Kongresszus évtizedeken át üldözött, börtönbe vetett aktivistái nehezen hiszik el, hogy azok a rendőrök, akik korábban törvényen kívüliként kezelték őket, ezentúl a fekete polgárjogi harcosok engedelmes szolgái lesznek. Az egyes fekete csoportok közötti véres zavargások szításával is a rendőrséget vádolják, akik szerintük így kívánják bebizonyítani, hogy még meg sem született a győzelem, de a győztesek máris egymás torkának esnek, és vitáik véres összecsapásokba torkollnak. Külön kérdést jelent a tulajdonreform ügye Dél-Afrikában. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a „reformfajgyűlölők" mögött álló csoportok kezében van a nemzeti vagyon nagy része. Fölmerül a kérdés, hogy lesz-e igazi rendszerváltás, ha a politikai rendszerváltást nem követi a gazdasági rendszerváltás. Az eddigi elit az ellenzék szerint nemcsak a politikai hatalmat bitorolta, hanem a tulajdonára is a fekete többség kizsákmányolásával tett szert. Ezért szükség van a nemzeti tulajdon újraelosztására, ami nyilván csak úgy mehet végbe, hogy egyesektől, akiknek van, elvesznek, másoknak, akiknek nincs, de a hatalomra kerülő új politikai elit szerint megérdemelnék, hogy legyen, odaadják. Felerősödtek azok a hangok, amelyek kárpótlást követelnek a feketék számára az apartheid alatt elszenvedett hátrányok kompenzálására. Bizonyára további viták következnek majd arról, hogy számszerűsítve miféle szenvedésért mekkora összeg jár. Mennyi jár például a börtönévekért, amelyeket azért osztogattak, mert az egykori uralkodók a demokrácia győzelméért kezdeményezett utcai megmozdulásokat véres zavargásoknak minősítették, és szervezőiket becsukták. Mennyi jár a tanulási, felemelkedési lehetőségek korlátozott volta miatt szenvedett hátrányokért? Benyújthatja-e egy árokásó a számlát, hogy egy demokratikus rendszerben őbelóle legalábbis geodéta lett volna, s nélkülözésben leélt életéért kárpótlásra tart igényt. Mennyi kártérítés jár az elmaradt szerelmekért, boldogságért? Köztudomású, hogy korábban tiltották a fehérek és a színesbőrűek közti nemi kapcsolatot. Mennyit ér 40 év múltán egy be nem teljesült szerelem? Egyelőre kérdés még az is, hogy kik, milyen arányban lesznek az új tulajdonosok. Bonyolítja a helyzetet, hogy a politikai pártok nem annyira világnézeti alapon szerveződnek, mint inkább törzsi, nemzetiségi alapon. Vezetőik között erőteljes a rivalizálás, politikai rációval nem magyarázható módon gyűlölik egymást némelyek, s ez igen megnehezíti a konszenzus kialakulását. Sokakat zavar, hogy vannak dolgok, amelyeket, bármennyire igazságosnak tartanák is, nem tudnak elvenni az eddigi elittől, s nem tudnak odaadni valamilyen, az új hatalom által kinevezett elitnek. Ilyen például az ü zleti életben, a társadalmi kapcsolatokban való jártasság, a személyes kapcsolatok rendszere, mindaz a tudás, amit az eddigi elit nemzedékek során felhalmozott. Ha ez nem lenne így, sokkal könnyebb dolguk lenne a rendszerváltóknak. Akkor csupán azt kellene eldönteni, hogy az egymással éles konfrontációban álló rivális törzsek közül melyik adja majd az új nemzeti középosztályt. Számos személyekhez köthető motívum is szerepel a dél-afrikai rendszerváltásról szóló tudósításokban. A „reformfajgyűlölőknek" rendre felteszik például a kérdést, hogy miért nem kémek bocsánatot a néptől az apartheidért. Roelof (Pik) Botha külügyminiszter azt felelte erre, miért kellene nekik bocsánatot kérniük az apartheidért, amikor éppen ők bontják azt le. Miközben Nelson Mandela felesége, a legendás Winnie Mandela még börtönbüntetését tölti, gyilkosságra való felbujtásért, élelmes vállalkozók már azt tervezgetik, hogyan alakítják át turisztikai központtá és emlékhellyé azt a börtönépületet, amelyben Nelson Mandela raboskodott. Látható tehát, hogy vannak bizonyos párhuzamos vonások az ottani és az itteni rendszerváltás között. Van persze különbség is: az ottani rendszerváltás egyik fő iránya, a színesbőrűek régi követelése az egyenlősítés, az indokolatlan társadalmi különbségek csökkentése. A legkitartóbb és a legkeményebb eddigi ellenzék, a hatalomra legnagyobb eséllyel pályázó Nemzeti Kongresszus vezetőségének egyes hírek szerint harmada, más hírek szerint a fele illegális kommunista, akik, ha hatalomra kerülnek, feltehetőleg mindent megtesznek azért, hogy a „reformfajgyűlölők" ne tudják átmenteni a hatalmukat. TANÁCS ISTVÁN Az igazság kisajátítható? A hat alföldi megye szocialista vezetői a hét végén Lakiteleken tanácskoztak. Belpolitikai helyzetértékelésük a következő: Magyarországon a demokrácia csak a konzervatív, a liberális és a szocialista politikai erők egymás mellett élésére és a társadalmi együttműködésre alapozódva születhet meg, de reményeink szertefoszlani látszanak. Az embereket érintő mindennapi problémákról elfeledkezve, változatlan hevességgel dúl a harc a politikai pozíciókért, a vagyonért, a hivatalért, a lelkek fölötti uralomért. Együttgondolkodás, közös kiútkeresés helyett továbbra is a kizárólagosságra való törekvés jellemző közéletünkben. A hatalmon lévők egyes körei a maguk önfelmentó, bűnbakkereső, leszámoló, pozíciónyerő szándékaikhoz próbálnak tömegtámogatást szerezni. Bármily fájdalmas is, ki kell mondanunk, hogy a Lakitelken megfogalmazott történelmi igazságtevés nemes célja egyes politikusok megnyilvánulásaiban szemünk láttára fordul visszájára. Nemzeti tragédiához vezethet - sajnos történelmünkben nem először - az ellenségkeresés, a tiszta lap emlegetése, a múlt egyetlen sötét zárójelbe tétele, az „éberségére" való felhívás, a saját táboron belüli áruló hajhászás, az úgynevezett lakossági bejelentések serkentése, koncepciós törvénykezésnek utat nyitó „jogszabály fellazítás". Még mindig nem késő! Cselekedjünk a népért, nemzetért a modern Európa szellemében! Ezért szorgalmazzuk: Az emelkedett, európai szellemiségű gondolkodást! Fantomkeresés helyett a valóságfeltárást.' Békétlenség helyett együttműködést! Tekintélyuralom helyett demokráciát! Kirekesztés helyett párbeszédet! Demokratikus versenyt a válság leküzdéséért, az emberek boldogulásáért! Régen megsüvegelték őket Bemutatjuk Csongrád megye tisztifőorvosát Igaz, az ünnepélyes beiktatás csak tegnap történt, már több, mint egy héttel ezelőtt átvette kinevezését dr. Surján László népjóléti minisztertől. Új rezidenciájára, a direktori szobába azoban még nem költözött át . Régi helyén - az egykori KÖJÁL munkaegészségügyi osztályán fogad, gyönyörűséges virágcsokrok között. A nem is oly régen KÖJÁL-nak nevezett intézményből mára Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a volt megbízott igazgatóhelyettesből - pályázat útján tisztifőorvos lett. - Jövőre húsz esztendeje annak, hogy a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás bakterológiai laboratóriumába kerültem, ahol öt évet dolgoztam, majd ötöt járványügyi higiénikusként. A rákövetkező tízben a munkaegészségügyi osztályt vezettem és öt esztendeje ezzel párhuzamosan láttam el a megbízott igazgatóhelyettesi teendőket. Időközben megszereztem a klinikai laboratóriumi szakvizsga mellé a közegészség - és járványtani szakvizsgát is. Nem vagyok tehát új a szakmában. - Éppen ezért van könnyű helyzetben sok, most kinevezett tisztifőorvos kollegájával szemben. Jónéhány megyei tisztifőrovos ugyanis egyenesen a betegágy mellől érkezett a népegészségügyi szolgálat vezetői székébe. - Éppen a gyógyító területről jött tisztifőorvosok munkáját könnyítendő hozták meg a rendelkezést, miszerint, ha a tisztifőorvos korábban gyógyított, akkor a helyettese kizárólag közegészségügyben járatos orvos lehet. Fordítva is ugyanez a megkötés érvényes. így tudják ketten - illetve a tisztifőgyógyszerésszel együtt hárman - egymás ismereteit FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Tegnap ünnepélyesen beiktatták hivatalába Csongrád megye tisztifőorvosát, dr. Zimányi Máriát. Az eseményen többek között megjelent dr. Pápay Dénes az országos tisztifőorvos helyettese és megyénk köztársasági meghízottja, dr. Farkas László államtitkár. kiegészíteni, egymás munkáját segíteni, a szolgálatot közösen vezetni, irányítani. Mivel én közegészségügyis vagyok, természetesen gyógyító orvost szeretnék helyettesemnek. Bár hozzáteszem, nemcsak a közegészségügyben munkálkodtam a diplomám megszerzése óta, hanem dolgoztam a betegágy mellett is, az egri kórház reumatológiai osztályán, s ugyanitt laboratóriumban is. A gyógyító munka helyszíneitől egyébként akkor sem szakadtam el, amikor a KÖJÁL-hoz kerültem, mert hosszú évekekig foglakoztam kórházhigienével, s így a megye valamennyi gyógyító intézményével kapcsolatom volt. - Régen megsüvegelték a tisztifőorvost, oly nagy megbecsülésnek örvendett. Ma, mekkora rangot, netán hatalmat jelent e poszt? - Hogy az újkori tisztifőorvosokat megsüvegelik-e majd, az nyilvánvalóan a munkájúk eredményétől függ. Rangról, hatalomról pedig nincsen szó, nagy felelősségű munkáról, annál inkább, hiszen - az orvosegyetemet kivéve - a megye valamennyi egészségügyi intézményének felügyelete valamint a népegészségügyi munka irányítása és felügyelete a megyei tisztifőorvos feladata. - Az egészségügy közismerten nehéz helyzetében - amikoris legfeljebb gúzsbakötve táncolhat a vezető - mi ösztönözte e „nagyüzem" irányítására? - Szeretem az új feladatokat, erőpróbákat. Igazi kihívást jelent számomra, hogy a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról alkotott törvény szellemében elkészített saját programomat megvalósítsam. Most érkeztem el életemnek arra pontjára, amikor teljes energiával a munkámra koncentrálhatok, hiszen a fiaim kiszálltak a családi fészekből. A nagyobb Pesten baleseti sebész, a kisebb néhány nap múlva teszi le a Hippokratészi esküt. itiü A spanyolok belátták: „A múltorientált jövőépítés lehetetlen" - A dél-európai országoknak a hetvenes évekre tehető demokratikus átmenete ma már nemcsak a történészeket, hanem a közép-európai politikusokat, s talán a közembert is érdekli. Milyen feltűnő jellegzetességek miatt tekinthetjük mintának a délen történteket? - Hasonló az átmenet kiindulópontja: erős, de még a keleteurópai országokénál is totalitáriánusabb pártállam, önellátásra berendezkedett gazdaság működött Franco idején. A különbségek közül ki kell emelnünk, hogy létezik egy nagyon erős fináncoligarchia: a baszk, a katalán és a madridi nagytőkés csoport a spanyol földbirtokos arisztokráciával együtt érdekelt volt a demokratikus átállásban, ezért gazdasági-hatalmi tengelyként segített a váltásban és lengéscsillapítóként szolgált a politikai küzdelmek során. Azt sem felejthetjük, hogy ott egy, tőkés rendszeren belüli modellváltás történt, régiónkban pedig rendszerváltás zajlik. A váltás ideáltípusának azért tekinthető a spanyol átalakulás, mert igen kicsiny társadalmi árat fizettek a demokratikus átmenetért, mely ugyanakkor gyors és sikeres is volt. - A kelet- és közép-európai régió országai az átmenet formációtól és rendszertől független, így „megtanulható" sajátosságaira kíváncsiak Spanyolországban már 1975-77-ben megszilárdult a kompromisszumok rendszere: a szemben álló felek bizonyos „tabuk" meghatározásával alakították ki a politikai játékteret. A történelmi tapasztalatból következtek e tabuk. Á szemben álló felek a társadalmi béke kedvéért ideológiájuk központi gondolatairól mondtak le. A kommunisták például a szocializmusról, a köztársaság eszméjéről, a nagybirtok széttöréséről. A jobboldal pedig a centralista Spanyolország megvalósításáról és az erőszak alkalmazásáról. Az okos ember - állítólag - a más bajából tanul, a másik sikerét pedig mintának tekinti. Miért ne lehetne ez igaz az országokra is? Ez a kiindulópontunk, mikor a „mi rendszerváltozásunk" eddigi történéseit elemezve, jövőnket felvázolva a másikra, például a spanyolokra figyelünk. A „spanyol út" számunkra különösen tanulságos jellegzetességeiről Anderle Ádám történésszel, hispanistával, a JATE egy etemi tanárával beszélgettünk. A tabuk közé sorolták a fegyveres erők, a rendőrség, a titkosszolgálat személyi állományának kérdéseit. Figyelemre méltó, hogy ugyanígy a történelem sem lett a politikai harcok tárgya, nem lehetett eszköztár a politikai érvek számára. A spanyolok belátták: lehetetlen múltorientált jövőépítés. - Miért éppen a 70-es évek második felében jött létre ez a fajta kompromisszum ? - Az erőszak 1968-75 között veszélyessé váló eszkalálódását megállítani, az ismét felsejló véres polgárháború veszélyét elhárítani csak úgy lehetett, ha a politikai ellenfelek olyan közös utat találnak, melyen mindannyian járni tudnak. A spanyolok szerencséjére a szemben álló felekben, s vezetőikben megvolt az a politikai bölcsesség, hogy belátták: a nemzet érdekében le kell mondaniuk korábbi eszméikprogramjaik bizonyos sarkalatos pontjairól. - Ez a pártok és a politikai magatartás átalakulását is eredményezte? - A spanyol történelem jellemző vonása az intolerancia, a reconquistaszelleme volt, de az új politikus generáció képessé lett a tolarenciára. A pártok közötti viszony ilyen, a pártokon belüli harcok viszont ugyancsak roppant hevesek. - Az összehasonlító történelemtudománnyal foglalkozó kutatók állítják: Nyugat-Európa jelentős gazdasági segítsége nélkül nem lett volna sikeres a déliek demokratikus átmenete, csatlakozása a fejlettebb régiókhoz, - Kétségtelen: roppant erős volt a szívóhatás, a fejlett Nyugat szinte magához „rántotta" Spanyolországot. Mindent, ami ezt akadályozta volna, félre kellett söpörni. A hazai nagytókének érdeke volt a spanyol piac egységének fenntartása, de az Európába való belépés is. A külső segítségnél jelentősebbnek tartom azonban a készséget és az ambíciót a belső átalakulásra. - Az Ibériai- félszigetet sok nép lakja. A nemzeti és kisebbségi kérdés megoldására is minta lehet Spanyolország? - Franco Spanyolországa szupercentralista, többnemzetű állam volt, mely a demokratikus átmenet után 17 autonóm, önálló kis „államra" bomlott. Tehát a spanyolok arra a következtetésre jutottak, hogy ha a kisnemzetek és a történelmi régiók autonómia- igényét nem oldják meg, nem lesz béke az olajfák .alatt. A három kis nemzet: Galícia, Baszkföld, Katalónia a nyelvhasználattól kezdve a saját kormányig, parlamentig vagy rendőrségig a szuverenitás egy sor attribútumát megkapta. E belső tagoltság, e laza konföderáció azonban kifelé kevéssé látszik. A belső, közös összspanyol piac fenntartásának szükségességét is belátták.Tehát a spanyolok olyan egyensúlyt hoztak létre, melyet a Szovjetunióban és Jugoszláviában is érdemes lenne tanulmányozni. De a nemzetekre-nemzetiségekrc szabdalt közép- és kelet-európai régió egészében is tanulmányozásra érdemes. A felgyorsult fejlődés lényeges lendítő erejét jelentik az autonóm kisállamok, mert a kis energiák fókuszba gyűjtését eredményezik. - Minket leköt saját társadalmunk átalakulásának értelmezése, óhajtjuk a viszonyok egyértelműbbé válását. A spanyol társadalom átalakulása mit mutat? - Ai értékhierarchia-vizsgálatok kimutatták: a katolikus mentalitású, zárt értékrendű korábbi Spanyolország eltűnt, a 70-es évekre döntően liberális értékeket valló társadalommá alakult át. A politikai elit formálódása viszont még 15 év után sem fejeződött be. Ezt példázhatja, hogy az első öt parlamenti választáson képviselővé lett kb. 1700 politikusból mindössze 44-en vannak ma olyanok, akik minden választáson sikereseknek bizonyultak. Azaz, az első 350 képviselő jórészére - 44-et leszámítva - ma már senki nem emlékszik! Tehát a politikai elit hosszú szelekciós folyamat során választódik ki. A társadalom struktúrája is átalakult: a spanyol agrárnépesség száma rohamosan csökkent, az egyetemisták száma viszont a korábbi ötszörösére nőtt. A társadalom szervezettségét jellemzi ugyanakkor, hogy csupán minden tizedik felnőtt tagja valamely pártnak, a dolgozók döntő többségét a szakszervezetek tömörítik. A „civil" társadalom viszont még ott is formálódóban van. Tehát az átalakulás szemmel láthatóan hosszadalmas folyamat. Számomra az a spanyol példa legfontosabb tanulsága, hogy ott a politikacsinálók fölmérték, az átmenetnek mi a társadalmi ára: ez motiválta őket, össznemzeti érdekek és nem csupán pártmegfontolások alapján cselekedtek. ÚJSZÁSZJ ILONA