Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-09 / 211. szám
HÉTFŐ, 1991. SZEPT. 9. DÉLMAGYARORSZÁG A HELYZET 7 „Testesei"a minisztériumnak Premier a felsőfokú menedzserszakon Hosszú ideig a Szegedi Élelmiszeripari Főiskoláról érkező hírek között „tartotta magát" az értesülés: önálló élelmiszeripari menedzserszak indul, azaz indulna, ha a Művelődési és Közoktatási Minisztérium áldását adná rá. Minthogy a főiskola a budapesti Kertészeti Egyetemhez, emez pedig a földmüvelésügyi tárcához tartozik, az áldást kívülről várták, s az sehogyan sem akart megérkezni. Ettől még meglepőbb volt, hogy a szeptember 3-i tanévnyitón dr. Dinya László főigazgató bejelentette: az évnyitó a négyéves felsőfokú k menedzserképzés premierje is. Áldás nélkül. 1989 júliusa - ekkor született meg a tanterv és az oktatási program, valamint ekkor továbbították az engedélyezésre javasolt szak tervét az FM-ból a művelődési tárcához és 1991 júliusa között két év telt el. Két év általában elegendő idő ahhoz, hogy kiderüljön, érdemes-e csak vámi, vagy tenni kell valamit. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélyének hiánya kizárja ugyan az önálló szak létesítését, az FM jóváhagyásával azonban semmi akadálya nem maradt annak, hogy a főiskola egy „testcselt" mutasson be az ót várakoztató tárca felé és szakirány néven indítsa be a szakot. E kényszerű fedőnév alatt azonban úgy folyik az oktatás, mintha a minisztériumi jóváhagyás megérkezett volna: a tanterv és az oktatási program négy éves és felsőfokú, csupán a megszerezhető oklevélre a dolgok jelen állása szerint nem írható rá a képzés szintjének megfelelő képesítés. Ki van ez találva: az emberi lelemény végetérhetetlen -, remélik ellentétben a művelődési tárca időhúzásával, amely a négyéves képzési idő alatt véget ér, és visszamenőlegesen is az őt megillető néven lesz nevezhető a képesítés. A főiskola vezetői tudták, mit csinálnak, hiszen egy tanévnyitón elhangzott bejelentésre nem lehet országos beiskolázást alapozni. Májusban szórólapokon hozták az iskolák tudomására a szak-szakirány indulását, megjelentették a felvételi tájékoztatóban is. A júliusi felvételin 50 jelentkezőből 34 frissen leérettségizett diákot vettek fel, azokat, akik az alkalmassági vizsga mellett kizáró jelleggel nyelvvizsgával is rendelkeztek. Négyéves tanterv szerint fognak tanulni, melyben a hároméves alap- és nyelvi képzés mellett egy év programozott vállalati gyakorlat szerepel. Fél év itthoni, fél év pedig külföldi vállalatoknál: szaktanácsadási cégeknél, kis és nagy vállalkozásoknál, oktatási intézményeknél, és lesz aki nyugati piackutató cégeknél fog szabályosan munkába állni gyakorlat gyanánt. Oklevelet szerezni azonban kizárólag azok a hallgatók tudnak majd, akik a magyar felsőoktatásban egyedülálló módon két nyelvvizsgát tesznek. (A nyelvvizsga megszerzése, igaz csak alapfokon, idéntől a SZÉF minden szakán kötelezővé válik.) A főiskola főigazgatója bizakodik; kiterjedt nyugati kapcsolatokkal rendelkeznek, és a nyugati partnerek hajlandóak gyakorlataikon foglalkoztatni a hallgatókat, valamint a legjobbakat négy év után a menedzser masters-fokozatig továbbképezni. A hazai oktatói gárda már készen áll, de az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Svájcból is érkeznek meghívott előadók. Az idei évre 100 ezer dolláros világbanki hitelszerződés támogatja a menedzserszakot, illetve zsebben van az a 210 ezer ECU értékű támogatás is, melyet a főiskola a TEMPUS pályázaton nyert, s melynek felét a szakra, másik felét pedig a mikrobiológiai oktatás megteremtésére kell fordítani. És hogy a minisztérium engedélyével mi lesz? Állítólag a sok szakindítási kérelem hosszú elbírálási ideje okozza a késedelmet. De az is lehet, hogy a felsőoktatási törvény hiányában kell a kérelmeknek ácsorogniuk, ez annál is valószínűbb, mert a törvénynek még a koncepciós formáját sem sikerült véglegesíteni. Érdeklődésünkre, egy reménykeltő „hamarosanon" kívül többet mondani erről a minisztériumban sem tudtak. De a leleményességhez azért gratuláltak. PANEK JÓZSEF Kamarai kapcsolat Romániába is bartel A Temes Megyei . Iparé, és Kereskedelmi Kamara vendégeként a közelmúltban Romániában járt a Dél-magyarországi Gazdasági Kamara küldöttsége, dr. Ugrai András elnök és Horváth Lajos ügyvezető igazgató. A közvetlen kapcsolatfelvételt szolgáló temesvári látogatás során kiderült, a helyi, 800 tagot tömörítő kamarának nincs szégyellnivalója, sőt, az osztrák és német adatállományhoz kapcsolódó számítógépes cég illetve termékinformációs rendszerükkel máris megr előzték a szegedieket A jó infra^ struktúrával ellátott temesvári kiállítási területen tett látogatás során az is felmerült, hogy megfelelő érdeklődés esetén magyar cégek részvételével, decemberben vásárt és kiállítást rendeznének. Szovjetunióhoz hasonlóan Románia is elsősorban a közvetlen árucserében, a bartel-kereskedelemben érdekelt, bár egyes termékekért dollárt is áldoznának. Tőlünk hordós és palackos.bort, üdítőitalt, akkumulátort és takarmánytápot vennének, Valamint a magyar élelmiszeripari technológia elismeréseként kisvágóhidat, kismalmot és sütödét vásárolnának. A számítógépet köszönik szépen, azzal náluk is tele már a padlás. Áruinkért cserébe mindent kínálnak, ami egyáltalán, fellelhető, de elsősorban, carbamid alapanyagú műtrágyával, illetve cementtel tudnának szolgálni. Az üzleti kapcsolatok sikere ezután már csak az áregyeztetéseken múlik. K A. Paradicsom pa(s)szírozás Ha szeptember 9-én újraindul az átvétel, belemennek a szerződött mennyiség 30 százalékos csökkentésébe, a 3,50-es árat 2,80-ra engedik le. s a 30 banki napos, fizetési határidő helyett elfogadják a december 20-ai időpontot. Amennyiben teljesülnek e pontok, akkor a mostani huzavona idején keletkezett károk megtérítését sem kérik. Ugyanakkor, ha léfeldolgozás megakadása miatt nem tudnak elegendő paradicsomvetómagot átadni megrendelőjüknek, s a külföldi vetómagcég emiatt kárigényt jelent be, azt tovább hárítják. Végül, ha a Sámson-Szekó Kft. valamely pontját nem teljesíti új vállalásának, akkor kártérítési igényüket az eredeti szerződés szerint nyújtják be. Odry Károly szerint azért kell elemzést végezniük, mielőtt egymás tenyerébe csapnának, mert továbbra is bizonytalan a késztermék piaca, s nyomottak az árak. ígéreten kívül semmilyen vételi ajánlat nincs a Szombaton tárgyalóasztalhoz ültek a Sámson-Szekó Kft. és a paradicsomátvétel felfüggesztésében érintett szövetkezetek vezetői. Megegyezés nem született, a termelők indítványának elemzésére, értékelésére keddig kért haladékot a konzervgyár. Tekintve, hogy a paradicsom érését lehetetlen felfüggeszteni, az átmeneti „tűzszünet" idején a vasárnap leszedett termést hétfőn az eredeti szerződés szerint veszik át a felvásárlók. Ha végleges egyezség keddig sem születik, akkor a többi paradicsom marad a szárán, s elkezdődik az áldatlan bírósági hercehurca. De lássuk a biztatóbb alternatívát, a termelők közös szerződésmódosítási ellenjavaslatát, melyről Odry Károly termelési igazgató tájékoztatta a sajtó munkatársait. birtokukban. Ki kell kalkulálniuk, melyik a nagyobb veszteség számukra, ha raktárra termelnek, vagy ha az átvétel megállítása miatt bírósági ítéletre esetleg kártérítést fizetnek. Elmondta, hogy augusztus közepén jelezték nehézségeiket, fizetési haladékot kértek, de ezt a kérést elutasították a partnerek. Ábrahám Vincét, a rúzsai Különböző típusú fehér és színes női, férfimunkaköpenyek és pamut munkaruhák, overallok nagy választékával állunk a közületek és érdeklődők rendelkezésére rövid határidőre. Érdeklődni lehet Tápéi Háziipari Szövetkezet Telefon: 26-28018 mellek Telex: 82-309 AB RT. SZEGED 1. SZ. FIÓKJA, Kossuth L. sgt. 18-20. ÜZLETKÖTŐT keres jutalékos rendszerben fő- és mellékfoglalkozásban. Jelentkezni személyesen az üzletvezetőnél. Utazzon olcsón Olaszországba! Trieszt-Velence-Bibione. Elhelyezés: apartmanokban, utazás autóbusszal. Időpontok: szept. 16., 22., 25. Ár: 4900 Ftfő. Isztambul: okt. 9-13-ig, 2 éjszaka, félpanzióval, autóbusszal, városnézéssel: 6800 Ft+költópénz 2500 Ftfó értékben. Magas-Tátra: 4 nap félpanzióval, autóbusszal 3050 Fvfő. Jelentkezés: TOURIMPEX Bt. Szeged, Retek u. 23-25. Telefon: 51-888. Népszabadság elnökét arról kérdeztem, van-e hozzáfűznivalója a tárgyalásról konzervgyári tálalásban kapott információkhoz. - Való igaz, augusztus közepén kaptunk értesítést a fizetési feltételek egyoldalú módosításáról. Miután ezt a termelói kör egyöntetűen elvetette, arra számítottunk: marad minden a régiben. Erre jött az átvétel szeptember 4-ei leállítása. A fizetéssel kapcsolatos óvatosságunk nem véletlen, hisz a többség esetében még a tavalyi termés ár sem teljes egészében tisztázott, s az ideiért sem kaptunk még egy fillért sem. Egyébként a tárgyaláson felvetettük, a gyár újabb szerződéstervezetét is elfogadtuk volna akkor, ha az átvétel beszüntetése előtti mennyiséget, beleértve a tavalyit is, záros határidőn belül kifizetik. Ezt sem tudták vállalni. Ezek után, azt hiszem, érthető részünkről a bizalmi válság. A paraszt sem nyelhet le minden békát. Engedményeinket a megegyezés érdekében tettük, az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatunkban is utolsó lehetőségként vetettük fel a demonstrációt. Csak remélni tudom, hogy keddig a gyáriak a szűken vett önérdeken felülkerekedve felelős és józan döntést hoznak. A megoldás kulcsa az ő kezükben van. T. Sz.!. Bahá'u'Uáh követői Szombaton délután Szegeden is megalakult a bahá'í közösség tagjainak vezető tanácskozó testülete, a Szegedi Helyi Szellemi Tanács. A bahá'íok - így nevezik magukat, tanaikat pedig bahá'ínak - idén nyáron már harmadszor látogattak Szegedre, a Dugonics téren, az egyetem előtt felállított asztalnál láthattuk őket, előadásaikat a JATE-klubban tartották. A hit alapítója a perzsa Bahá'u'Uáh, akit Isten új prófétájának tekintenek. Egységet, igazságosságot, békét hirdetnek, fontosnak tartják a teremtés megismerését, és mindenek fölötti alaptételük a tolerancia, amivel például a többi vallás létjogosultságát sem tagadják. Velük kevésbé toleránsak a mohamedán területeken: a múlt század közepén sok bahá'í hívőt kivégeztek, és máig üldözik tanaikat. Papságuk nincs, bűnbocsánatot ki-ki magának adhat csupán, ha lelkiismerete segítségével megítélte cselekedeteit. A közösségek ügyeit településenként és - magasabb szinten: országonként - a kilenc tagú szellemi tanácsok intézik, ez tanácskozó, döntéshozó testület is egyben. A legfőbb törvényhozó a haifai Igazság Egyetemes Háza, amelynek tévedhetetlennek kell lennie a hit kívánalmai szerint. Szegeden egyelőre tizennégy tagot számlálnak összesen. Aki kíváncsi arra, mit jelent bahá'ínak lenni, a 809-es postafiókszámra írjon (irányítószám: 6701). NY. P. Telt combok mutatóba Szólamok után tettek FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Az állattenyésztőknek, jelen eseibfcn a sertéstartóknak évek óta mondogatják, minőséget termeljenek. A számtalan ősszétevő közül, ami rájuk vonatkozik, alapvető feltétel a jó fajta, ideális tartási körülmények és a beltartalmi értékekben gazdag takarmány. Elsősorban a nagyüzemek, nagy tételben vállalkozók próbálkoztak eddig e követelmények teljesítésével. A pár disznót hizlalók az alacsonyabb átvételi ár ellenére is jobban kijöttek az otthon épp megtalálható terményen felnevelt malackáikkal. A magas tápfehérje árak ellene hatottak a „korszerű tápláltatásnak". Az intenzív takarmányozást kívánó jónevű fajták és hibridek ezen a koszton csak sínylődtek, A hagyományos fajták e terepen verhetetlennek bizonyultak. Egyenes következményként ebben a kittén "áz üiőbbi .évékbetoTromtlött a húskihozatali mutatói s nőtt a zsiradék aránya. így vagy úgy, eddig .- az idén már néni - elkeltek ezek a disznók is, az úgynevezett keleti piacon. Innen kezdve valóban új életet kell kezdeni, legalábbis ez derült ki a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem, valamint a Földművelésügyi Hivatal múlt heti kistermelőknek rendezett szakmai napon és bemutatón. Bihari Vilmos vezérigazgató elmondta, hétfőn, azaz ma. kezdik a szerződéskötést a megyében. Tókesertésból 300 ezer darab kell, melyből 250 ezer export minőségű, vagyis méretes darabolt húsrészeket adó, vékony szalonnájú. Emellett a szalámigyártás közel 100 ezer nagysúlyú sertést igényel. Átvételkor a mindenkori piaci árat fizetik, s egységesen 60 forintos minimálárát ajánlanak biztosítékként. Ha megyén belül nem találnak elegendő partnerre, decembertől távolabbi vidékeken is kereskednek. A tanácskozáson több cég bemutatta intenzív tartásra alkalmas fajtáit, hibridjeit A vágási próbán a különbségek is szemmel láthatóvá váltak. Öcsödi Gyula, az FM főosztályvezetője a termelés hullmzásait a későbbiekben sem tartja teljesen kivédhetőnek. Más kérdés, hogy az idei nyáron tapasztaltakkal ellentétben; a csúcsok és Visszaesések kezelésére mielőbb meg kell találni a piackonform eszközöket. Az egyensúly már új szerkezetben, megváltozott tulajdonviszonyok között állhat helyre. A lehetséges export mottója röviden: hosszú karaj, telt hátsó comb, két centisnél vékonyabb szalonna. A tenyésztők, a hizlalók, a feldolgozók és kereskedők közös teendőja az ágazat önszabályozóvá tétele. I. T. Sz Kiállít a Szegedi Téglagyár Gemenc Expo Szekszárdon Az eJsó magánvállalkozásként létrejött nagyszabású magyar kiállítást és vásárt Baráih Etele kormánybiztos nyitotta meg szombaton délelőtt Szekszárdon. A Gemenc Expót szervező Kalanovits László szekszárdi vállalkozó, a VOSZ Tolna megyei elnöke a hatvanezer négyzetméternyi területet öt évre vette bérbe a városi önkormányzattól, s mindössze három hónap alatt modern vásárterületet alakított ki a meglévő raktárépületek felújításával és új.pavilonok építésével. A nemzetközi követelményeknek megfelelően valamennyit felszerelték távközlési eszközökkel. A parkosított vásártérből ötezer négyzetméter a fedett kiállítási terület. , A Gemenc Expo első kiállításán, amely szeptember 15-éig tart, fogyasztási és beruházási cikkeket mutatnak be magyar, valamint dán, holland és német cégek, illetve a magyar-külföldi vegyes vállalatok. Az újszerű vásáron többek között részt vesz a Salgótarjáni Síküveggyár, a Taurus autóalkatrészeket kiállító Tauril üzleti egysége, vagy például a Szegedi Téglagyár, amely a korszerű házépítés, falazás és tetőfedés technológiáját érzékelteti kis helyen. Kalanovits László elmondta: üzletkötésekre épülő vásárközpontot akar, folyamatos közvetítéssel. Egy-egy bemutató kiállítás után a résztvevők - kérésükre - bekerülhetnek a Gemenc Expo számítógépes rendszerébe, így valósul meg a komplex üzleti szolgáltatás, a vállalkozók, gyártók, kereskedők közötti partnerkapcsolat kialakítása. Az idén még két kiállítása lesz a szekszárdi Gemenc Expónak, szeptember 21-én mezőgazdasági bemutató, október közepén pedig lakberendezési vásár. (MTI) Kézsebészek tanácskozása A SZOTE Traumatológiai Önálló Osztálya és a Magyar Traumatológus Társaság kézsebészeti szekciója a hét végén rendezte meg a magyarországi kézsebészet tudományos ülését a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem új klinikájának tantermében. A kétnapos esemény programjában szerepelt a fiatal kézsebészek fóruma, a Magyar Traumatológus Társaság kézsebészeti szekciójának közgyűlése, valamint a replantáció (a mikroszkópos, speciális technikát igénylő végtag-visszavarrás) magyarországi helyzetével foglalkozó kerekasztal-konferencia. A tanácskozás résztvevői megvitatták azt az előterjesztést, amely a kézsebészeti szekció kiválásit ajánlotta a traumatológus társaságból és önálló társasággá alakulását javasolta, majd elfogadták a kézsebészeti társaság működésének alapszabályát