Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-25 / 225. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPT. 26. Sándorfalvi erdőn Művészház lehetne Budai Sándor, az őstehetségű népművész évekkel ezelőtt Sándorfalván országhatárainkon is túlra muzsikáló citerazenekart szervezett, valóságos citerás kultuszt teremtett. A népművészet pártolása, felmutatása azóta szunnyadó ambíció a községben. Ébresztgetésére vállalkoznak most, úgy tűnik. Ezúttal nem citerával és pengetővel, hanem vászonnal, festékkel, ecsettel - elszántsággal és némi mecenatúrával. A legpontosabb látlelet Áll a Pusztaszer felé vezető út menti erdőben egy elhagyott, „ kóborlók " által mitagadás eléggé megrongált vadászház. Festővászonra tolakodóan szép környezetben. Akár művészház is lehetne belőle, így gondolja a nagyközségbe néhány hónapja költözött amatőr festő, Kiss Gyula, s így véli Kónya József, a helyi vadásztársaság elnöke. Kiss Gyula tulajdonképpen haza jött ide, hiszen szegedi. Alapító tagja volt a Derkovits szakkörnek, ahol Seres Jánostól kapta az első instrukciókat, majd 1972-ben a Kiskunságba vándorolván Diószegi Balázs Munkácsy-díjas festőművész tanítványa lett. Most balotaszállási kis tanyáját és holdnyi földjét adta el, annak ellenértékét szívesen költené a sándorfalvi erdei házra, hogy abból egyszer majd képzőművészek tanyája legyen. Törekvését a vadásztársaság támogatja, átadják erre a célra az épületet, bízva abbban, hogy az erdőgazdaságnak sem lesz majd kifogása a művészi hajlamú emberek ottani jelenléte ellen. A mecénásnak is tekinthető helyi vadásztársaság és Kiss Gyula úgy vélik, a sándorfalvi erdő ideális természeti környezet amatőr festők - s a velük együtt dolgozni kész hivatásos művészek - számára. Tavasztól őszig minimális komfortot és ihlető környezetet kínálhatna ez a ház, ez a terület a képzőművészethez vonzódó környékbelieknek. Ha sikerülne az egykori vadászház rendbetételéhez más támogatókat is megnyerni. Anyagot, pénzt, kétkezi munkát, minden segítő szándékot szívesen fogadnának. Remélik, lesznek követói Seres Jánosnak, aki elsők között ajánlotta anyagi, szellemi segítségét ahhoz, hogy megvalósulhasson a sándorfalvi „művészház ". Kiss Gyula a napokban Sándorfalván bemutatott műveit - amelyekből a volt pártházban látható szeptember 30-ig figyelemreméltó kiállítás - az ifjabb generáció, az iskolából rendhagyó rajzórára átjövő diákok szemlélik elsősorban érdeklődéssel. Közöttük bizonyára lesz - a környékbeli falvak iskoláiból (például a zsombóiakból) már pályázatokon is díjat nyert gyerekekkel társulva - egy kisebb közösség, aminek már érdemes lenne tábort szervezni nyárra az erdei házba. Természetesen rajztanárok, képzett, avatott segítők részvételével. Az együttes munka által inspirálódó és fejlődő amatőr művészeknek is nyilván kedvelt helyévé válhatna a ház, ahová vendégként persze szívesen fogadnának már befutott, neves festőket is. Ötlet, ambíció, alap - a ház megléte, s némi anyagiak - már vannak: építeni lehetne és kellene rájuk. Valahogy úgy, mint annak idején Budai Sándor citerájára. Az ő tehetségének másik szálát is - talán kevesen tudják, de Sándor bácsi naiv festő is volt kézbe lehetne venni Sándorfalván... SZABÓ MAGDOLNA Tudós barátaim kizárólag csak az alaposabb tanulmányokban hisznek. Azt mondják: csupán ezekre támaszkodhatunk napjainkban, ha valamennyire is ki akarunk igazodni megbolydult világunkban. Ahol minden mozgásban van, s előbb-utóbb minden a visszájára fordult. így egy-egy igényesebb, átfogóbb helyzetkép kifejezése még a legjobb elméket is kemény próbára teszi. És itt is csak a Lengyel László-féle bravúros politológiai esszék képesek labdába rúgni (L: Micsoda év!). Nos, én ennél szétszórtabb, elfogultabb vagyok. Annál inkább, mivel romlik a szemem, a képes látványokhoz pedig mindig is különös vonzalom fűzött. Még ha sokat csalódtam bennük, akkor is. A minap azonban megpillantottam Tettamanti Béla itteni grafikáját, majd azon nyomban lehorgonyoztam előtte (ÉS, 1991. IX. 20.). Aztán valami büszke elégtételt éreztem. Arra gondoltam: lám, a legpontosabb helyzetkép azért mégiscsak a rajzolák kezében van. Igaz, a témaválasztás nem túl eredeti. Nekem már enyhe mérgezésem van a túlexponált vallási buzgolkodástól. Néha a megszállott hívők majdhogynem az utcán akarnak megtéríteni bennünket, ahogyan a képzőművészeti kiállítások anyagában is feltűnően megszaporodtak a biblikus tematikák. Látszólag a jelenlegi corpus-rajzolat is ebbe a sorba illeszkedik. De csak látszólag. Mert a művész szemlátomást nem a térítés szándékával közeledik felénk. Ehhez meglehetősen nyers és száraz a tolla. Inkább kollektív tudásunkat és egyéni belátásunkat célozza meg: akár egy szikár tanító. Ám mit kellene különösebben belátnunk egy sokszor idézett, kifeszített Krisztusmotívumon? Először is azt, hogy itt mindenekelőtt rólunk van szó. A kereszt felületén ugyanis tömérdek panelházat látunk, s még ennél is több apró ablakot. Mindenesetre én megtaláltam itt saját lakásunkat. Mint ahogy más is betájolhatja önmagái. Még azok is, akik netán kertes épületekben élnek. Elvégre a közös történelmi, vallási múlt őket is hozzánk köti. Úgy, hogy mindenki benne van a képben. Szegény és gazdag, párttag és pártonkívüli, zsidó és keresztény. Am e sokszínűség ellenére is lényegében egyformák vagyunk. Lehet, egyikünknek sarkosabb a háza, de a típus, a magasság mind-mind egybevág. Egyszóval hasonlatosak a gyökereink. No, és a koronáink? Itt már némiképp zavarba jövünk. Már csak azért is, mert ami oldalvást háznak tűnik, az madártávlatból már inkább térképrajzolat. Amelyen kisebb-nagyobb országok sorakoznak egymás mellett. Egészében tehát a kicsiből nagy lett: kitágult a tér. Innentől akár földrésznyi méretű tapasztalatokat is rávetíthetünk e parányi grafikára. De ne szakadjunk el a képi sugallattól! Ami valami rendkívüli földcsuszamlásra emlékeztet. így a megváltó figurája is olybá tűnik, mintha barbár módon fel lenne trancsírozva. Mivel a testrészek, az országhatárok egyáltalán nem illeszkednek egymáshoz. Mintha nem tudnák: meddig terjed a határuk, meddig tart pozíciójuk. Ezért aztán együtt vannak ugyan, mégis magukba záródnak. Még az a csoda, hogy ilyenformán is fel tudnak mutatni valami értelmesebb, átfogóbb alakzatot. Valami megtépázott, ősi gyökeret. Mit lehet ennél többet, pontosabbat mondani a mai valóságról? Elvégre mindnyájan tapasztaljuk: napjainkban éppen a nacionalizmus lett a leginternacionalistább irányzat. Persze mindenfelé egyezkedések, tárgyalások folynak. Ámde az érvek és ellenérvek úgy húznak el egymás mellett, akár a lökhajtásos gépek. Vagy mint az itteni határvonalak. Amiket egyébként megyehatároknak, sőt önnön határainknak is felfoghatunk. Miért is ne? Hiszen a személyiségek, a pártok villongásában is szelektív, hatalmi törekvések munkálnak. Pedig az érdemi demokrácia felé csupán egy lisztesebb integrációval közelíthetünk. Hogy ki, vagy mi fogja ezt elvégezni? Nos, erre sem Lengyel László, sem Tettamanti Béla rajza nem tud felelni. Csakhogy egy pontosan megfogalmazott kérdésben némileg már a válasz is adva van. Annál inkább, mivel ferde, dinamikus beállításban látjuk e grafikát. Más szóval: a még befejezettlen, mozgó időben. Amit alkalmanként forradalmi korszaknak is nevezünk. Ilyenkor pedig a művészet világában is földcsuszamlások történnek. Ezúttal például egy könnyű műfajúnak mondott karikatúra beszél a legdrámaibban, leghitelesebben vajúdó világunkról. SZUROMI PÁL Ma és holnap Pedagógiai napok a Tanárképzőn A Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai bizottsága, a Magyar Pedagógiai Társaság Csongrád megyei és Szeged városi tagozata, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a József Attila Tudományegyetem pedagógiai tanszékei, valamint a Szegedi Akadémiai Bizottság pedagógiai-pszichológiai szakbizottsága pedagógiai, pedagógiatörténeti előadássorozatot szerveznek a tanárképző főiskolán. Két napon - szeptember 25-én és 26-án - két szekcióban adnak majd elő a régió felsőoktatási intézményeiből, illetve a Móra Ferenc Múzeumból érkezett szakemberek; a változatos programban a hittudományi oktatástól az óvodai nevelésig, az ipartestület „mester-inas iskolájától" a tanárképzésig minden, a dél-alföldi régióhoz kapcsolódó oktatási és történeti probléma szerepel. A megnyitó szeptember 25-én, délelőtt 11 órától lesz a JGYTF-en; Szalay István (JGYTF) főigazgatói köszöntője után Kelemen Elemér (OPKM) mond nyitó beszédet. Az első nap előadásainak végeztén 17 órától, a résztvevők jelenlétében pedagógiatörténeti kiállítás nyílik a Somogyi Könyvtárban. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Hatszáz méter pártirat Levéltári napokat tartanak Csongrád megye három nagyobb városában, Szentesen, Szegeden és Makón. A rendezvénysorozaf tegnapelőtt, hétfőn Szentesen a Széchenyi-emlék ünnepséggel kezdődött, tegnap pedig Szegeden, a TIT-klubban folytatódott, ahol a történészek, levéltárosok műhelyvitát folytattak a megye legújabbkori történetének kérdéseiről. A levéltári napok kapcsán a megyei pártdokumentumok sorsáról érdeklődtünk a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójától, dr. Blazovich Lászlótól. Az igazgató elmondta, hogy az iratok, amelyek 600 folyómétert tesznek ki - ami annyit jelent, hogy harminc centi magasságú dobozokba rakva őket 600 méter hosszúságban helyezhetők egymás mellé - jelenleg már az egyetem tulajdonában lévő Rákóczi téri volt pártbizottsági épületben találhatók. A megyei pártarchívumot, melyet - hasonlóan a többihez - korábban a budapesti párttörténeti intézet archívuma irányított a levéltári hálózattól függetlenül, a jövő tavasszal veszi át a megyei levéltár, s a vásárhelyi levéltár akkorra valószínűleg elkészülő új épületében helyezik majd el - csak ott tudnak ugyanis megfelelő feltételeket biztosítani számára. Ekkor majd letéti szerződést kötnek a mostani tulajdonossal, a párttörténeti utódintézménnyel, a Politikatörténeti Intézettel - ide került volna egyébként az említett hatszáz folyóméter is, ha annak helyben tartását nem kérik külön a megyei egyetemi oktatók, illetve kutatók. (Volt olyan megye is, ahonnan véglegesen fölkerült az anyag a fővárosba, míg máshol aztán úgy kérték vissza a dokumentumokat...) Azt is megtudtuk még, hogy a tekintélyes mennyiségű iratnak jelenleg mintegy kétharmad része rendezett (sőt ez a rész rendezettebb, mint a levéltár egyéb más anyagai), ám a maradék feldolgozásához talán csak jövőre kezdhetnek hozzá, hisz addig minden bizonnyal az összes munkaerejüket leköti a kárpótlási ügyek, kérelmek intézése. A kutatási szabályzatnak megfelelő engedélyek birtokában egyébként bárki megtekintheti a dokumentumokat (s mint megtudtuk, számos jelenkortörténész már foglalkozott is vele), amelyek - mint ahogy dr. Blazovich László fogalmazott - bár titokzatosság lengi körül őket, valójában nem sokban különböznek a tanácsi iratoktól. RL