Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-24 / 224. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. SZEPT. 24. A hawaii sportfesztivál ügyvezetője volt Gál Ferenc: „Minden feltétel biztosított a világszínvonalú eredmények eléréséhez!" Az ügyvezető igazgató kéri, hagyjuk most a Fralagát. Azt mégis megkérdeztük, hogy mi volt a probléma hajóikkal a párizsi világ­bajnokságon? - Egyszerűen a szabálykönyv alig tér ki a hajók formájára. Sok olyan dolog van, amit többféle­képpen lehet értelmezni. Most is ebből adódott a konfliktus, de sze­rencsére nagy tragédia nem történt, hiszen amit lehetett, a helyszínen korrigáltunk. A nemzetközi szö­vetség elnöke, Orsi úr viszont kijelentette, hogy a hajók kérdése nemsokára napirendre kerül és pontosan szabályoznak mindent. - A sport területén dolgozott Amerikában is? - Igen. San Franciscóban felkértek, hogy szervezzem meg a hawaii sportfesztivált, aminek később ügyvezető igazgatója is lettem. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem, amit itthon szeretnék az Olajbányásznál kamatoztatni. Bizony nem árt, hiszen az idén az Olajbányász a sportág kedve­lőinek csalódást okozott, ugyanis Petrovics Bélán kívül különböző okok miatt senki más nem indult a Ismerkedni jött a szerkesztő­ségbe egy fiatalember, nevezetesen Gál Ferenc, aki szeptember elsejétől a Szegedi Olajbányász SE új ügyvezető igazgatója. A szokásos „ceremónia" után kijelentette, hogy a múlttal nem kíván foglalkozni. Gál Ferenc kajakos berkekben nem ismeretlen, hiszen verseny­szerűen 12 évet töltött vízen, végigélt minden nehézséget, ami ellen a szegedi klub a mai napig is küzd. Az élsportot 1986-ban hagyta abba, de még ebben az évben a világbajnok Petrovics Kálmánnal páros hajóban 10 ezer méteren magyar bajnoki második, 1000-en pedig harmadik helyezést ért el. Közben az orvosi egyetem testne­velési tanszékén tanított, majd három évet az Egyesült Államok­ban dolgozott. Hazatérése után megalakította a Fralaga hajóépítő részvénytársaságot, mely a világ három legnagyobb versenykajak- és kenuépítői közé verekedte be magát. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN vb-n. Holott a vezetők még ta­vasszal világbajnoki címről is álmodoztak. Szabó II. állítólag sé­rült volt, Kajner időközben leállt, Schneider visszatérése is csak szalmaláng volt, s Csapó Gézának is felmondott az egyesület... No, de ami volt, elmúlt. Tekintsünk előre! - Ki irányltja a jövőben a szakmai munkát? - Minden szakágnak meglesz a maga felelőse, de vezetőedzőt egyelőre nem alkalmazunk. Ezt a szerepkört is én látom el. - Ez egy kicsit szokatlan felállás. - Előnye, hogy könnyebben átlátom a helyzetet, hátránya pedig csak akkor lehet, ha nem hallgatom meg a kollégákat. Ez pedig nem fordulhat elő. - Minden bizonnyal ön edzi majd a szegedi válogatottakat is. - így igaz. Időt, energiát nem kímélve dolgozok azért, hogy legfőbb támogatónk, a kőolaj elégedett legyen velünk. - Mikor lesz elégedett? - Szerintem akkor, ha Szabó II., Kajner, és Petrovics Béla is kijut az olimpiára. Persze bárki előtt ott a lehetőség, minden feltétel biz­tosított a világszínvonalú ered­mények eléréséhez! Cs. G. L. Dr. Bánki Horváth Béla négy aranya Az angliai Coventryben bonyolították le a senior úszók Európa-bajnokságát, amelyen a szegedi dr. Bánki Horváth Béla egészen kiválóan szerepelt. A 71 esztendős sportember ( aki a Tisza Füszért támogatásával vehetett részt a kontinensversenyen) új Európa-csúccsal ( 40,02 mp-es és l:31,47-es idővel) nyerte-az 50 és 100 méteres hátúszást. Érdekesség, hogy a szervezők a két új rekordot további két aranyéremmel honorálták. A magyar csapat (32 fő) egyébként remek eredményekkel zárta az Eb-t, hiszen veteránjaink tíz első, tizennyolc második és tizenhárom harmadik helyet szereztek. Pályázatok A Sportrendezvények Lebonyolításának Biztosításáért Alapítvány (6741 Szeged, Rákóczi tér 1.) pályázatot hirdet számítástechnikai,s sportinformatikai rendszerek támogatása témakörben. A pályázatok ( amelyeknek tartalmaznia kell a kiépítendő rendszer lehetőségeit, leírását, költségvetését, az adatokat) benyújtási határideje október 1. Ugyanez az alapítvány (ugyanezzel a határidővel) pályázatot hirdet a Tini Sport 10 kereskedelmi akció nyereségének felhasználására, iskolás korúak sportolásának támogatása címmel. A pályázatban fel kell tüntetni a rendezvény, esemény költségvetését, az igényelt összeg nagyságát és a pályázó adatait is. * * A Békés megyei Hírlap szerkesztősége országos gyermek­rajz-pályázatot írt ki a barcelonai olimpia tiszteletére. A képek (amelyeknek ki kell fejeznie az olimpiai eszmét, a barátság szellemét, a sport örömét) tetszés szerinti technikával készülhetnek. A szakzsűri külön értékeli majd az 1-4. és az 5-8. osztályosok műveit. A fél- vagy negyedíves rajzlapok hátoldalán az alkotók tüntessék fel nevüket, szü­letési idejüket, lakcímüket, valamint iskolájuk és rajztanáruk nevét is. A pályázatokat szeptember 30-ig lehet beküldeni a Békéscsabai Tanítóképző Főiskola címére (5600 Békéscsaba, Bajza u. 33.) Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tója szerint a totó 38. játékhetére 2794876 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 23785517 forint. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 23 darab, nye­reményük egyenként 186913 forint; 13 találatos 44 darab, nyere­ményük 73524; 12 találatos 1189 darab, nyereményük 2762; 11 ta­lálatos 10942 darab, nyereményük 300; 10 találatos 58564 darab, nye­reményük 84 forint. A kifizetés időpontja 40 ezer forint alatt szeptember 28-ától, 40 ezer felett október 2-ától. Szombaton Pick Kupa Eddig öt országból neveztek Az ifjúságiaknak Zsedényi István emlékverseny A szegedi 8. nemzetközi utcai a játékbolt szponzorálásával na­futóverseny szombati időpontjáig gyobb lehetőséget kínál, így kü­már csak négy nap van hátra. így lön versenyeznek a 3, 4, 5, 6, 7, 8, nem csoda ha egymás után érkéz- 9 éves gyerekek. nek a nevezések a Tisza Lajos krt. Szombaton 18 órakor dördül el a 2-4 szám alá (Tisza-parti Iroda- startpisztoly a Széchenyi téren, s a ház). Jugoszláviából, Ausztriából. fu,ók _ amatőrök és igazoltak együtt Németországból, Franciaországból, _ a Kárász utca. Dugonics tér, Cseh és Szlovák Köztársaságból is Tisza Lajos kr, Anldl vértanúk jelezték az atléták a részvételüket. ,ere Dóm ,(r Régi Md Vgdres Egyébként a fent megjelölt címen uKa CwnM utca Temesvári krt < a portán ke I leadn. a lapunkból Né km s()r Réj m D(fea Mca kivágott szelvényt) szeptember ^ , ^ D $ ^ 27-ig 50 forint nevezési dn - ..,.,. , . , utca érintésével jutnak vissza a szombaton a verseny helyszínen 15 .... . , óráig 100 forint - ellenében lehet Slfhfy' lérr\.. . . f , . ,. A 8. nemzetközi utcai futover­jelentkezni. Ami. a versenyről tudni kell. A ^ FO SZPONZORA A PICK SZALA" táv a korábbi évekhez hasonlóan mlSyár es Húsüzem, rendezője a 7,5 kilométer. Rajt és cél a Szé- Szol-Teszt Klub, támogatója pedig chenyi téren lesz, ahol természe- a városl sportigazgatóság. A szer­tesen az alkalomhoz jllő kulturális vezok külön értékelik a 10, a 20, a műsorokat kötött le (Csermák 30- a 40- az 50 és a 60 éven felü" szintetizátor show, Tápai Topogó lieket- Az első három helyen befutó néptáncegyüttes menettánca) Vol- férfi és női versenyző pedig 15, 10 ford László, a szervező bizottság és 5 ezer forintos pénzdíjazásban elnöke. De ugyancsak nagy érdek- részesül. A legjobb női és férfi lódésre tarthat számot az ovimara- ifjúsági versenyző a Zsedényi toni, amely már a 3. sorszámot István emlékére alapított díjat viseli, s az idén a Hobby modell és veheti át. Nevezési lap Név: ! Születési év: Lakcím: Igazolt versenyző?: Amatőr?: A nevezéseket a Tisza-parti Irodaház (Tisza L. krt 2-4) portáján kell leadni. Cs. Gát László jelenti New Yorkból Tökolaj, vérhólyag, második hely A bmói Tomas Rusek bejelentette, hogy 700 mérföldön megdönti a görög csodafutó, Yiannis Kouros 6 nap 17 óra 23 perces világrekordját. Tomas nem sokat teketóriázott a rajt után, egyből az élre állt és bődületes tempóban halad célja felé. Persze a New York-i Ultra Ultimate-en többen kezdtek már ekkora hévvel, s egy-két nap után bicegősre vették a figurát. Azonban Rusek kipróbált ultrafutó, úgy tűnik, tudja mit csinál. Legnagyobb ellenfele a svéd Bertil Jarlaker lehet, aki 15 év alatt kétszázszor futotta le a maratoni távot, harmincszor vett részt ultrafutóversenyen és többek között 1982-ben 50 nap alatt 3500 kilométert teljesített. Ugyancsak érdekesen alakult a negyedik napon az 1000 mérföldesek versenye, ahol egyetlen magyarként indult a szegedi Sipos István is. A legnagyobb esélyesnek kikiáltott amerikai Tom Possert tartja 20 körös előnyét az üldözőbollyal szemben, amelyben Charlie Eidel. Sipos Pista és Arpan De Angelo van. E hármas külön versenyt vív, melyben a negyedik nap közepén még Sipi volt az utolsó, de aztán elkezdett futni. Először megelőzte a 39 éves Arpant, akinek kikészült a lába, majd megközelítette Eidelt is és őt is megadásra kényszerítette. Négy nap után első Possert 308, második Sipos 288, harmadik De Angelo 280, negyedik pedig Eidel 279 körrel. Az 1300 mérföldes viadal viszont kezd egyhangú lenni, ugyanis a kanadai világcsúcstartó, Al Howie 50 körös előnnyel halad célja felé és 600. mérföldjéhez közeledik. * Azt hiszem, ezekből a tudósításokból nem maradhat ki a futók étrendje. Az egyik legfontosabb dolog talán a napi menü összeállítása; természetesen mindenki kénye-kedve szerint táplálkozik. Egy közös dolog azonban máris feltűnt, húst és alkoholt nem fogyasztanak a versenyzők (alkoholos italt például még a kísérők sem ihatnak, mert ha észreveszik, kizárják a futót). Ezen kívül minden más megtalálható az étrendben. Nézzük, mit is fogyaszt reggeltől estig a Szegedi VSE-IBUSZ versenyzője, Sipos István. Manna-rax éhgyomorra, műzlipehely mézzel, gyümölccsel, csicsókakapszula plusz vitaminital, fokhagymadrazsé és a jól bevált tökolaj. Majd gyomorba kerül szőlő, pirítós kenyér - amit Pista mostanában nagyon szeret -, főtt krumpli, tojás. Ebédre tésztaleves, szárított gyümölcsök, nem sokkal később pedig tej gyümölcskenyérrel, majd lencseleves sajtos tésztával kerül terítékre. Estefelé pattogatott kukorica, különféle kekszek és egy-két falat könnyű szalámi a menü. Inni pedig minden körben izotóniás és fehérjeitalt szokott a szegedi fiú. Hát, jó étvágyat! * Egy kis taktikai statisztika, azaz hogyan is fut Sipi. A sémája nagyon egyszerűnek tűnik, de végigcsinálni annál nehezebb. Pista minden nap háromszor négy órát van mozgásban és aztán 90 percet pihen, éjszaka pedig 8-9 órát alszik. Egy-egy intervallumon belül két és fél óra tiszta futás van, 1 óra 40 perc intenzív séta, és 5-6 perc pihentető ballagás, amikoris magához veszi az ételeket. A négy nap alatt, ha összesítést végzünk, akkor kiderül, hogy 30 órát futott és 20-at sétált. A produkciót lehet követni. Csak vigyázat, egyet elfelejtettem. Közben vérhólyag is nőhet az ember talpán. És leállni ekkor sem szabad! FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Sipos István egyelőre második... Ez is Amerika Lakbér New York, annak központi része, a gránittömbre épült Manhattan a felhőkarcolók világa. Ha csak az ötven legnagyobb épü­letet tekintjük, közülük a leg­kisebb, az Olympic Dower is ötven emeletes és 189 méter ma­gas. A legnagyobb a 419,7 mé­teres, 110 emeletes gigászi épít­mény, a kéttornyú Worid Trade Center, azonban látva New York fejlődését ezt is hajazza majd valamelyik monstrum. Egyébként az építési láz kuriózuma, hogy sok alacsonyabb épület tulajdo­nosa eladja feje fölül a légjogot a felhőkarcolók várományosainak. De mire is használják ezeket a „zsiráfokat"? A felső szintek öröklakások és irodák, azonban az előcsarnokok és körülbelül az első öt emelet a nyilvánosság előtt is nyitva áll, ahol a belső hatalmas vízesésektől a dzsungeleken át ­ahol éppen hogy csak majmok nem ugrálnak - az üzletekig minden megtalálható. És mit gondolnak, egy ilyen felhőkarcoló­ban egy 3x5 méteres butik havi bérleti joga mennyibe kerül? A magyar alkamazott elárulja, 4 ezer dollár, ami első hallásra káp­rázatos összeg, de amikor megem­líti az évi másfél millió dolláros tiszta nyereséget, már ugye, nem is tűnik olyan soknak a lakbér.

Next

/
Thumbnails
Contents