Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-21 / 222. szám

2 KÖRKÉP DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. SZEPT. 21. Törvény - a munkáról A Magyarországon folyó privatizáció új helyzetei teremtett a munkahelyi érdekvédelem - a jogok és a Hitelességek területén. Szükségessé vált a múlt rendszer sémáira tervezett régi Munka Törvénykönyv módosítása. Mivel a kérdés a munkáltatótól a munkavállalóig mindenkit érint, megkérdeztünk három szegedit, hogyan vélekednek a változtatásról, az új törvénykönyvről Róth Antal nyugdíjas: A vállalatnál, ahol dolgoztam, nem adtak soha semmit, hiába mondtam, hogy most enre vagy arra kellene a pénz. Most a szakszervezetek, a pár­tok meg a munkáltatók is vitatkoznak, hogyan is kellene csinálni. De a pártról ne is beszéljünk. Annak idején az „egypárt" is szerette a pénzt, de adni azt nem adptt, csak beszedte a tagdijat. Most meg már több is van belőlük. Nem tudom, hogy ez az új NJunka Törvénykönyv job­ban fogja-e liikro/ni a dolgozók érdekeit. Mo\t van három nagy szakszervezet, de mindegyik mást akar. Mind­egyik azt akarja, hogy egyedüli legyen. Pedig inkább össze kellene fogni. Az emberek végül elvesznek a sok bába között. Molnár Ferencné kereskedő: Sokkal jobbnak kell lennie az új Munka Törvénykönyvnek, jobban kell kép­viselnie az emberek érdekeit, világosan tisztázni joga­ikat. Eddig főleg a szakszervezetre tartozott az érdek­védelem, de az ezt nem tudta érvényesíteni. Most több szakszervezet van, de ezek egymással vannak elfoglalva. Egyelőre nem hiszem, hogy lesz itt olyan szervezet, amely képviselni tudja a munkavállalói érdekeket. A készülő Munka Törvénykönyvének pedig leg­fontosabb feladata volna, hogy megfelelőképpen kép­viselje ezeket az érdekeket. így az ifjúság, a munkanélküliek, a pályakezdők ügyével is kellene foglalkoznia. Ma rengeteg a munkanélküli, mindenkinek bizonytalan a helyzete. Jó volna, ha az érettségizett fiataloknak - jobb lehetőség hiányában - nem kellene elmenniük mosogatni. Hódos Lajos, a Kövíti Igazgatóság munkatársa: Egy tervezetről van szó. amelyet a kormány terjesztett az Országgyűlés elé. Most vitatkoznak rajta, és nincs egyet­értés a munkaadók és a munkavállalók között. A mun káltatók igyekeznek elérni, hogy szabadon dönthessenek a munkavállalók elbocsátásáról. Gyakorlatilag arról van szó, hogy szűnjön meg a munkahelyi döntőbizottság, hogy az előbbiek teljes hatalommal dönthessenek bármilyen kérdésben. A munkavállalók - teljes joggal ­ebbe nem akarnak beleegyezni. Azt hiszem, valószínűleg a szabad vállalkozáshoz ez is hozzátartozik. De a fejlett nyugat-európai de­mokráciák képviselői azt mondják, hogy náluk nem szabad verseny van, hanem szociális piacgazdaság Nehéz megmondani, hogy a mostani kötél­húzásnak mi lesz a vége. de valószínű, hogy az első felvonásban a munkál­tatók fognak győzni P. T. P. Nemzeti kisgazdák gyűlése Szegeden A magyar história nem emlékezik olyan törvényre, amely olyan látvá­nyosan bukott volna meg, mint a kár­pótlási törvény - jelentette ki pén­teken Szegeden, a párt Csongrád megyei közgyűlésén Boross Imre. a Nemzeti Kisgazdapárt fótitkára. A kormányzat, mondotta a további­akban, arra számított, hogy mi^fél millió igénybejelentés lesz. Ezzel szemben az egyharmad idő alatt mindössze 11 ezer érkezett be. A bu­kás oka a lótitkár szerint az. hogy az emberek reprivatizációt vártak, nem kívánnak saját földjeikre licitálni, valamint a tulajdonosok nem haj­landók elfogadni azt a könyörado­mányt, amit a kormanyzal szánt nekik. A bukásból le kellene vonni a konzekvenciát - hangsúlyozta az elő­adó. Kifejtette: a közvélemény apáti­ája azt bizonyítja, hogy a jelenlegi Parlamentnek, a kormánynak és a pártoknak nincs legitimációja. Alkotmányjogilag ez a kormány be­betonozta magát. A Kónya-tanulmányról a főtitkár keresztény és nemzeti elkötelezett­ségét hangsúlyozva kijelentette: érezhetően törekvések vannak arra. hogy kirekesztődjenek a kommuni­kációból a kormányéval ellentéles nézetek. Az MDF jelenlegi politizá­lásával az előadó szerint 70 év után vissza akarja hozni a Nemzeti Egy­ségpártot. a Magyar Élet Partját. Ma ez a politikai struktúra elképzel­hetetlen. megengedhetetlen és tűr­hetetlen - hangoztatta. A pártokat értékelve kifejtette, hogy egyetlen párt előtt lát perspektívát: ez a Ke­reszténydemokrata Néppárt, amely meg fog erősödni. Szegedi szenátorok Ágoston József - Most kezdtem a vállalkozást. Saját műhelyemben korábban gép­kocsialkatrészeket újítottam föl, de a piac bedugult, így egy német-magyar cégnek dolgozom, alkatrészeket gyártok - speciális utcaseprő gépek­hez. Az ilyen magánzó helyzete nem irigylésre méltó: magam szaladok a munka s az ahhoz szükséges gépek után. és persze dolgozni is kell. - A képviselőségei „sportból" vállalta? - Politikai pártnak korábban nem voltam tagja. Az MDF soraiba a mozgalom indulása körüli kampány vitt. Aztán elvállaltam a képvise­lő-jelöltségüket, pedig három egy­kori tanácstag körzetét örököltem. Úgy gondoltam, jól ismerem a kül­városok gondját. Rókuson születtem, Petófitelepen családi házban lakom. - A váras peremén élőkért mit tehet a városatya? - A legnagyobb probléma a szenny­vízcsatorna hiánya, ezért átgondolt terv szerint ez kell a külvárosba. A környéken csakis a csatornahálózat elkészülte után lehet szó a földutak burkolásáról. Petőfitelep közlekedése a lehetőségekhez képest jó, viszont Baktó belső területeinek bekapcsolá­sa a tömegközlekedésbe indokolt Igénylik, hogy az Alkotmány utcán busz járjon, de az előírásoknak megfelelő út legalább 30 millió forintba kerülne, így a jövő évi költségvetési tervbe javasoltam ezt a tételt. A választókörzetem az idén 2 millió 400 ezer forintot költhet magára - ez „új ruhára" nem, csakis FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Textiltechnikus létére lakatosként dolgozik - sajat műhelyében. A 45 éves petőfitelepi képviselő nős. fia főiskolás. Kedvenc étele a töltött csirke és a juhtúrós nudli, kedvenc időtöltéséről viszont nem tud beszámolni, mert - mint mondja ­nincs idő, a család eddigi életsiinvonalának megtartásaeri nagyon meg kell dolgozni. A képviselő-testület egyik, a fonalfeldolgozó vállalatot felügyelő bizottságának tagja. foltozgatisra elég. A Május I. utca csapadékvíz-csatornája elkészül. A pénzből járdalapokat is vettünk, a közvilágítás pótlására költőttünk. a Fő téri templom lépcsőjét és jár­dáját hoztuk rendbe. - A választók között szeret, de a közgyűlés munkájában is szívesen részt vesz? - Senki se lehet próféta a saját ha­zájában. Amivel nem értek egyet, azt kapásból megmondom. A válasz­tókörzetemben 5500 polgár él. a legutóbbi fórumon 30-an jelentek meg. Ezt jó aránynak tartom. A köz­gyűlésről annyit, hogy a pénztelen­ség mindenütt rossz hangulatot szül. Ezt tetézi, hogy a testületi üléseken politikai csatározás zajlik, a fő­szereplők nem képesek emberi kon­taktust kialakítani. A vita eredete nem valódi ellentét, hanem az, hogy bekeményített mindkét frakció. - A konzervatív frakció állás­pontját mennyiben osztja egy-egy kérdés vitájakor? - Más az egyéni választókerületi, más a listás képviselők helyzete. Az én érdekem a petófitelepiek. a bak­tóiak érdekének képviselete, listás padtársaimé pedig a pillanatnyi politikai helyezkedés, pártjuk szem­pontjainak megjelenítése. Ezért lenne szerencsésebb a kétkamarás köz­gyűlés vagy az. ha kijelentenénk: a pártpolitikai csatára a közgyűlés elején két órát szánunk, de azután érdemi munkával foglalkozunk. A városért való higgadt munka a képviselőtársaktól több önfegyel­met kívánna. ÚJSZÁSZI ILONA Utazás Kamcsatkában (6) Képek az albumból > ^s^*6®58*^^ * 1 T Ét |Ép|i iipí *| Jr-(, , i i mm, i itai ü FOTÓ ZELEL MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents