Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-18 / 219. szám

(? & % % <*•: 3 V <IV VJ / 2 KÖRKÉP DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. SZEPT. 18. Van-e realitása jelenleg egy jugoszláv-magyar fegyveres konfliktusnak? Rég elmúlt már az idő, amikor csak kalasnyikovokkal folyt a háború. Ma már a tüzérség és a légierő is aktívan tevékenykedik, s közben lakóházak, iskolák, templomok válnak romhalmazzá, nem is beszélve arról, hogy az anyagi javak pusztulásán túlmenően mennyi emberi életet követel a kíméletlen és értelmetlen háború. Vitathatatlan, hogy a szerb szabadcsapatok - a Jugoszláv Néphadsereg aktív támogatásával Horvátországhoz tartozó területeket foglaltak el. Az sem vitás, hogy Szerbia nacionalista vezetése bátorítást, sót támogatást nyújtott és nyújt a szerbek lakta területek Horvátországtól történő elszakadásáért fegyverrel harcoló szerb szabadcsapatoknak. S valóban... Nemigen lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a jugoszláv légierő barbár támadásokai intéz falvak, lakott települések ellen, azokat rakétákkal lövi és bombázza. De azt sem, hogy a horvát gárda elfoglalta az ötödik Katonai Körzet zágrábi parancsnokságát, hogy tábornokokat tartóztatott le, hogy megszüntette a Jugoszláv Néphadsereg Horvátországban lévő laktanyái jelentős részének áram- és vízellátását, elvágta a telefonvonalakat. bekerítette a laktanyákat stb.... De ne mi legyünk a döntőbírók! Ne mi törjünk pálcát valamely fél felett, még akkor sem, ha a szembenálló felek közül egyik szimpatikusabb a másiknál. Ne mi akarjuk kinyilatkoztatni, hogy kinek van igaza. Megteszik majd helyettünk azt mások. Mindamellett határaink közelében, a szomszédban dúl a kegyetlen háború... A kirobbant konfliktus Jugoszlávia belügye, értelmetlen, sőt hiba lenne belekeveredni. A jugoszláv nemzetvédelmi minisztérium szeptember 11-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben azt állította, hogy Magyarország ismét fegyvert szállított Horvátországba. A magyar Honvédelmi Minisztérium 12-én este nyilatkozatban utasította vissza a belgrádi közleményt, és azt rosszindulatúnak minősítette. És azóta folyamatosan hallunk ismétlődő határsértésekről, „átlövésekról", ellenséges célokról, repülőgépeink és helikoptereink órjáratozásáról a határ mentén stb. A nyilatkozatok hangja egyre keményebb. Legutóbb elhangzott, hogy a Magyar Köztársaság minden szükséges eszközt bevet, ha továbbra is megsértik a légteret. Vajon mi lehet a jugoszláv nemzetvédelmi minisztérium nyilatkozatának a háttere? Valóban csak annyi, mint amit a magyar sajtó már részletesen közölt, hogy tudniillik ellenséget keresnek Belgrádban, vagy ennél több? Meggyőződésem, hogy a Magyar Honvédség nem szállított fegyvert és a kormány sem engedélyezett ilyet. Kadijovics jugoszláv nemzetvédelmi miniszter viszont közölte, hogy bizonyítékaik vannak. Meg kellene vizsgálni az ügyet, hiszen a hivatalos szervek tudta nélkül a zöldhatáron is sok minden bejöhet és kimehet. Nem kedvezne nekünk egy második „eljárási hiba" hiszen az első sem lett jó szolgálatot. A jugoszláv légierő az utóbbi napokban egyre intenzívebben vesz részt a harcokban és határközeli tevékenységük során gyakran átcsúsznak a repülőgépek a határon. Természetes, hogy ez is határsértés. Ezek a határsértések azonban nem a Magyar Köztársaság ellen irányulnak, és nem veszélyeztetik a Magyar Köztársaság biztonságát. így ezekhez célszerű jelentőségüknek megfelelően viszonyulni. A feszültség fokozása nekünk sem kedvező. Jugoszláviának éppen elég belső problémája van az országon belül, a feszültségek határtalanok. Kizártnak tartom, hogy szomszédunknak célja lenne a Magyar Köztársaság elleni fegyveres provokáció vagy akció, ez Jugoszlávia érdekeit sem szolgálná. Tavaly ősszel még a Magyar Honvédség volt a Jugoszláv Néphadsereg egyik legjobb barátja. Az ismert kalasnyikov-ügy után elhidegült a viszony, megromlottak a kapcsolatok és a két hadsereg közötti együttműködés gyakorlatilag megszűnt. Most pedig napról napra nő a feszültség A vádakat vissza kell utasítani, de vigyázzunk arca, hogy szükségtelenül ne fokozzuk a feszültséget, és ne keveredjünk bele a konfliktusba. A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatóintézet megbízásából: DR ORSZÁG IMRE nyugállományú mérnök ezredes, volt belgrádi katonai és légügyi attasé Megélénkült a menekülthullám Az utóbbi napokban megnőtt a menekültekkel foglalkozo hivatalok munkája Szegeden. Jellemzően 30-40 éves férfiak keresik fel a menekültügyi hivatalt, valamint a munkaközvetítőt. A Vöröskeresztnél viszont csak kevesen jelentkeznek. Ennek az a magyarázata, hogy a jugoszláv állampolgárok rendezett körülmények között éltek, állást, családot, lakást hagytak otthon, és Szegeden sem segélyt, hanem munkalehetőséget kémek. Menekülésük oka a katonai behívó. Új jelenség a városban, hogy a jugoszláv vállalkozók tőkéjüket, vagyonukat magyar kft.-kbe, vállalkozásokba mentik át. Hazánk déli városában egyébként már több százra becsülik a rokonoknál, ismerősöknél meghúzódó fiatalemberek számát. Eddig a meneküllek útlevéllel léptek az országba, az utóbbi napokban azonban egyre többen választják a zöld határt. Az illetékes hivatalok tartanak attól, hogy a tegnap esti BEK mérkőzésre érkező Cnena Zvezda-szurkolók közül többen nem mennek haza. Szerbiából 11 000-12 000 érkezett, egy részük hosszabb időt tölt majd nálunk. * Nyugodt a magyar-jugoszláv határ, s a drávaszabolcsi határállomásnál is normalizálódott a forgalom - közölte az MTI érdeklődésére kedden reggel a határőrség szóvivője. Krisán Attila elmondta, hogy a heves hétfői harcok következtében ismét megélénkült a menekülthullám, majdnem százan kértek ideiglenes menedéket a határöröktől, s voltak, akik a legrövidebb úton, a zöld határon át érkeztek, szintén segítségért. A szóvivő szerint a drávaszabolcsi határátkelő megnyitása után, hétfőn este a vámosokkal közösen feltartóztattak két jugoszláv állampolgárt, akik pisztollyal a zsebükben akartak hazánkba átjönni. Egy harmadik jugoszláv állampolgárnál pedig jelentős mennyiségű lőszert találtak. A háború kilátás(talanság)ai Zágrábban egyre gyakrabban zúgnak fel a légvédelmi szirénák. Ez pedig arra utal, hogy Horvátország jelenlegi helyzetéből nem lát más kiutat, mit a háború totálissá szélesítését. A szaporodó rövidebb-hosszabb légiriadók egy függetlenedni vágyó ország fővárosában azt hivatottak jelezni; nem létezik többé frontvonal és külön hátország, hanem háború van mindenütt: faluban, városban, hegyen, völgyön, szárazon és vízen. Amit csak lehetséges, mindent megérintett a pusztító déli forgószél, mert... Valóban, miért is? Ha Európa tudná, valószínűleg megadná a választ - gondolhatjuk. Azzal is számolnunk kell azonban, hogy Európa egyszerűen nem hajlandó a kérdéssel szembesülni - struccpolitikát folytat saját (jól megfontolt?) érdekei szerint, nem kockáztatja a Nyugat rendjét és biztonságát, s megfontolja, beavatkozzon-e katonailag. A franciák Marokkóban, az angolok Észak-Írországban már megtanulták: katonai jelenlétük milyen komoly vérveszteséggel járhat. Az USA egy kikötéssel nem ellenezne egy ilyen lépést: a rendcsináló haderőben nem lehetnek németek és amerikaiak. A Szovjetunió - de beszéljünk inkább Jelcin Nagy Oroszországáról - a jugoszláv válsággal rokon belső problémáival van elfoglalva, tartózkodó, de figyel. A medve, téli koplalásra készülődve, nincs és nem is lehet ereje teljében, egyelőre a túlélés esélyeit fontolgatja. Németország, Olaszország, Ausztria és a velük komoly gazdasági kapcsolatokat ápoló közép-európai országok, így hazánk is elvben Horvátország és Szlovénia függetlenségének elismerése mellett foglalt állást. A gyakorlatilag megvalósíthatatlan tűzszünetet ellenőrző holland diplomaták véleménye időközben váratlanul megváltozott, szerintük a jelenlegi helyzetért már nem csupán Szerbia tehető felelőssé. A korábban Szerbia ellen tervezett „elszigetelő" gazdasági szankciók alkalmazhatóságát ez mindenképp megkérdőjelezi. Egyes megfigyelők továbbra is Bosznia-Hercegovinában, illetve Macedóniában és Koszovóban várnak további véres összetűzéseket, tulajdonképpen a (polgár)háború kiszélesedését jósolják. Az albán ellenzék egyelőre „nem hajlandó Horvátországért hadba szállni", nem szeretnének hasonló sorsra jutni, mint a horvátok a szlovénekkel szemben. Ami pedig Macedóniát illeti, az utóbbi balkáni háborúban Szerbiának ítélt területekért Görögország, de talán még inkább Bulgária szorításában kellene megküzdeniük függetlenségükért. Annyi bizonyos csupán, hogy Európában a második világégés óta nem dúlt ilyen kegyetlen, csökönyös és értelmetlen háború. VARGA IVÁN „Nagy Szerbia" Bosznia-Hercegovinával és Montenegróval, avegy a „maradék Jugoszlávia" A jelenlegi harcok színterei A szövetségi hadsereg és e szerb ezabadcsapatok vár haló támadási Irányai. Cóljuk Horvátország „stratégiai" feldarabolása. 1 Zadar - Slbenlk - Knln 2 Kostajnica - Gllna - Sisak - Karlovác 3 Okucaanl - Novska - Pakrac - Daruvár - Vitrovlca Utazás Kamcsatkában (3.) Az orosz indiánok harcai Száz évig jöttek Kamcsatkábá az oroszok azután, hogy a tizenhetedik század végén fölfedezték az akkor még Kamcsadáliának nevezett területet. Legalábbis a térképen, amit Nagy Péter rendeletére 1722-ben egy nürnbergi kartográfus készített, így szerepel a félsziget neve. Szarvasszánon jártak az őslakosok abban az időben, ha megjött a tél. Nyáron fanyerget tettek az. állat hátára és úgy szarvasagoltak. A tűzfegyvertől nagyon féltek, az oroszokat tüzes embereknek nevezték. A technikai fölényt a területszerzők ki is használták, körülfogták a falvakat, s a lakosokat szálanként kilövöldözték. Mire 1851-ben Oroszország Kamcsatkai területe megkapta címerét, benne a három tűzhányóval, az őslakosok kellően megfogyatkoztak. (Pontosabban: a Kamcsatkai terület címeréről a fenti adat a petropavlovszki, helyi múzeumban látható). Hiába kerestem azonban a címert P P. von Winkler Az Orosz Birodalom városainak, kormányzóságainak, területeinek és mezővárosainak címerei című, Szentpétervárt 1899-ben megjelent könyvében. A könyv szerint ezen a vidéken akkor a Primorszkaja oblaszty van, címerében két tűzhányóval, s fölül természetesen ott a cári korona! A múzeumban látható 1851-es címer némileg forradalmasított: a cár koronája hiányzik róla. Elképzelhetetlen, hogy a cár alatt enélkül rajzolták volna meg a területi címert! Von Winkler udvari heraldikus szerint - és ő a múlt század utolsó évében hatóságként vette számba a címereket! - ebben az időben még csak Nyizsnye-Kamcsatszk címere létezett. Némi distanciásal fogadjuk tehát a Petropavlovszk Kamcsatszkijban megtekinthető szovjet múzeum adatait, tényeit. Bár kétségtelen, hogy a felfedezett világ gyarmatosítása orosz útjának egyik fő irányát bemutatja. Almok, vágyak szálltak másfelé is. Egy ma már névtelen hollandustól Mexicó birtokbavételére kapott írásos ötletcsomagot I Péter: „Minden oroszok ő császári felségének mély tisztelettel titkon figyelmébe ajánlott tervezet roppant nagy és dús földek meghódításáról". Mikor az őslakosok függetlenség harcai nagyrészt lezárultak, elkészült - 1876-ban - Észak-Kelet Oroszország etnikai térképe. Elgondolkodtatóak e térkép számai. Akkor is, ha pontosak, s még inkább, ha nem! csukcsok 12000 koijákok 5 250 kamcsadálok 1365 ajnuk 1500 jukacirok 1600 tunguzok 19 700 jakutok 210 000 Ac evenkekről számadatot a térkép nem közöl, noha a színjelölés szerint legalább annyian voltak, mint a jakutok. És hol a többi nemzetiség? Jevgenyij Ignatyevics Szigarjov helyi költő magánadata szerint az ajnuk - akik ma Hokkaido szigetén élnek - nem kamcsatkaiak. „Csak" a XIII. században költöztek a félszigetre, s a XVIII. században elhagyták. Az európai „fény százada", a tizennyolcadik, in véres függetlenségi harcokkal telik. Ott a mélyben több nép véres történelme, kipusztításuk regénve. amiről a ..világtörténelem" mit se tud. Vegyük elő megint a helyi múzeum adatait! Ennél kevesebb harc biztos nem volt: A kamcsadálok fölkelései: 1703. 1731-1732. 1741. A korjákok fölkelései: 1745-1740. 1751-1754. Hadjáratok a csukcsok ellen: 1701. 1711. 1730-1731. 1744-1747. 1751-1752. 1756. A koijákok, kamcsadálok és csukcsok közös fölkelése: 1746. Botokkal, lándzsával, nyíllal védekeztek a bennszü lőttek. Hogy hány halottja volt ezeknek a küzdelmeknek, azt egyelőre még nem lehet tudni. A gerillaharcot ezek a népek nem ismerték, szemtől-szembe csatáztak. Minden halott cári katonára számíthatunk tíz halott bennszülöttet. A cáriak közé nyilván be kell tudnunk a korábban meghódított nemzeticégek, nemzetek fiait A felfedezések következtében - és ez már egy másik történet! - pusztult a természet is. 1870-től a múlt század végéig a környező tengerekből 134 ezer 956 medvefókát vadásztak ki. A következmény: 1900-ban már csak 12 ezer 540-et. s az első világháború után, 1921-ben már csak 98-at találtak (el). A medvefóka nemzetközi egyezmény következtében megmenekült. Mostanában a Parancsnok-szigetek körül mintegy 200 ezer él. Teljesen kipusztult azonban a tengeri tehén. A húsa nagyon hasznos volt a skorbut ellen. Falták is a tengerészek! A/ utolsó tengeri tehén 1768-ban esett el az egyenlőtlen küzdelemben. Emléke is alig maradt! Petropavlovszkban csak a koponyájából tudnak mutatni egy darabot. Egcsz csontváz, s erre ott nagyon büszkék, a Bering-szigeti múzeumban látható. Az amerikai indiánok, az ausztrál bennszülöttek ma szerencsésebbek szovjet „kollégáiknál", akik egy olyan rendszerben kényszerültek élni, amelyik a saját népét is indiánnak tekintette. De mégis... Őstelcpesnek lenni, az igen, az valamirevaló dolog. De az őslakosok? Belőlük elég kevés maradt... És nem emlékeznek rájuk szívesen. A felfedezők, a hódítók szobrai, domborművei, emlékoszlopai ott vannak mindenütt. Őslakosok? Mintha nem is léteztek volna! Holott mindennek ellenére maradékaik ma is élnek. És ebből új problémák fognak fakadni, nem a szovjet, hanem már az orosz társadalomban. (Folytatjuk) ZELEI MIKLÓS