Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-11 / 213. szám
8 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. SZEPT. 11. Azon a tavalyi, júniusi reggelen, amelyen a Manczus fedőnevű történet első fejezete íródott, átlagosnak ígérkezett még a nap. A szokásos lustálkodással kezdődött az oly idegnyugtató szabadság elején, kint, a városkörnyéki, kedvtelésül használatos tanyán. Aztán jóízű nyújtózkodással folytatódott a friss, koradélelólti napsütésben, persze még pizsamában, de már kakaó és vajas kenyér után. A halk vinnyogásra hosszú percekig föl sem figyeltek, a hajnali csicsergéstól az esti cirpelésig a természetnek annyi természetes hangja vette körül őket, hogy csak lelkükre hatott már mind, külön-külön föl sem foghatóan. Alighanem a kis, fekete gombóc tűnt föl inkább a léckerítés belső oldalánál, a szűkölő-sipító félelemnek ez a furcsa megjelenése az idillben, a ki nem mondható boldogságban, nyugalomban. Az elsó, óvatosan közelítő lépések után hamar csattant a kiáltás: „de anya. hisz ez egy pici kutya!" A pici kutya - utólag, a tekintélyes mennyiségben begyűjtött kutyológiai szakkkönyvekből kiolvasottan lehetett vagy három hetes. Egész testében reszketett, még mintha a fűszálak is átvették volna a vibrálást. „Hát te ki vagy ?" - kucorgott le hozzá a két leányzó, s rögvest kerítettek kistányért - „ne a készletből, az isten áldjon meg titeket!" - , s langyossá hűlt kakaómaradékot. A kutya pedig lefetyelt. Mohón, föl sem nézve, gyanútlanul, mint aki már tudja: itt ezt a kakaót tőle senki cl nem veheti. Nem is akarta. A következő napokban a hazai tejipar leckülönfélébb termékeire mondták a lányok, hogy köszönik, de ezt a kicsit már nem kérik, s a felnőttek bólintására már futottak is, a kutyaetetésnek ideje lévén. A történeti hűség megkívánja, hogy elmondjuk: felnőtt ésszel értékelve a kutyát, viselkedése csaknem elviselhetetlen, kinézete komikus, étvágya a méreteit meghazudtoló volt. Állandóan láb alá kívánkozott, legfőképp, ha forróvizes fazékkal egyensúlyoztak etetői, előszeretettel tanyázott a frissen ültetett palánták között, s a hálószoba ablaka alatti falat kaparászta kívülről, amikor odabent a legédesebb, mert hajnali volt az álom. Nevet, némi nemi tanulmányozás után. talán a második napon kapott a hűségesnek bizonyult eb. Hogy kitől is, az ma már rejtély, de mindenki úgy emlékszik: eredetileg Margitnak akarták keresztelni. (Valami közeli névnap az, alighanem.) Az meg aztán végképp követhetetlen, miképp lett ejtésben cés, írásban cézés a kutya neve - mindenesetre az lett, s e keresztelővel tulajdonképpen lezárult az első fejezet Manczus életében. De hogy kerülhetett a szopós kis jószág a gyerekzsivajos tanyakertbe? Hát nyilván odatették, talán egy autóból pakolták ki. jó sorsára és persze a lányokralányokban bízva. Esetleg elvergődött a neki féllábszárig érő porban valamelyik közeli szomszédból? Ez valószínűtlen. Mindegy is már, a lányok „ugye, anya, megtarthatjuk?" - kérdésére úgysem lehetett, az átmenetiség reményében legföljebb, nemet mondani. De mi legyen vele. Manczus A Szatymazi Áfész bérbe adja, esetleg eladja a Szatymazon működő varróüzemét. Az üzem 18-20 fő részére alkalmas varrótevékenység folytatására, vagy más egyéb tevékenységek gyakorlására. Jelentkezni lehet: Áfész, Szatymaz, Felszabadulás u. 5. sz. Telefon: 73-422. Építkezők, figyelem! Az IKV elfekvő készleteiből értékesítést végez kedvező feltételekkel a Szeged, Fonógyári út 24. sz. telepén. Pl. tetőfedő, falazó, kötőanyag, kéménybélés csövek, idomok, stb. Telefon: 11-875. Az INI A K Szeged, Kelemen u. 5., lebonyolítási közreműködésével felajánlja pályázatra a következű lakásokat a Csongrád, Dózsa Gy. tér 4-14. sz, alatti lakóépületben: 1. ép. A. I. 1. 2,5 szobás 82 nm 2 308 000 Ft l.ép. A. 1.2. 2.5 szobás 68 nm 19U 000FI l.ép. A. II. 1. 2,5 szobás 82 nm 2 193 000 Ft l.ép. A. II. 2. 2,5 szobás 68 nm 1815000 Ft I. cp. A. III. 1. 2.5 szobás 82 nm 2 102 000 Ft A lakások a kormány 1091990. (XII. 20.) sz. rendeletében biztosítottak alapján kerülnek értékesítésre. Jelentkezési határidő: 1991. augusztus 15.-szeptember 15-éig. Jelentkezési lapok beszerezhetők: Szegedi IKV INLAK, Szeged. Kelemen u.5. Telefon.21-93V22. mellék. INLAK A HAWAII KFT. AJANLATA Kirándulás autóbusszal Isztambulba 5 napra Elhelyezés: 2-3 ágyas, zuhanyzós szállodai szobákban. Ellátás: Félpanzió. Programok: Autóbuszos városnézés, hajókirándulás Ázsiába. Indulás időpontja: 1991. szeptember 17. Ár: 6800 Ft/Tó Müncheni Sörfesztivál Non-Slop utazással Ár: 2300 FHo Indulás időpontja: 1991. szeptember 27., október 4. Jelentkezni lehet: Szeged, Kazinczy u. 6-8. Tel: 26-126 Makó. Szent János tér 30. Tel.: 65/11-598. ha végetér a nyaralás, s a panelházba költözik vissza az egész népség? Oda - „az állatkínzás, higgyétek el!" mégsem vihetik. És a mamihoz, a kertes, városi házba? Ott ellenne, vélték a Manczus-pártiak. Ott megőrjítené nagyanyátokat - ellenkezett a felnőttek észjárása. Mikor már kifogytak az érvek, anya gondolt egyet, s kocsiba ültette a lányokat. „Most két napra bemegyünk a városba, dolgom van" közölte, s gondolta: ez a csöpp kutya úgyis elkóborol, mire visszatérnek. Hát nem. Alig lassított még le a kertkapu előtt, máris hallatszott a minthaörömébenvinnyogna-kiskutya hangja. Ugrált a lábukra, nagy farkcsóválások közepette, le-föl rohangált, kergetőzött velük - bocsánat, csak a lányokkal! -, hanyatt dobta magát, kínálva hasát a simogatásra. Két napra készített tejbepapija majdnem mind elfogyott, de vize még bőven volt, s szemmel láthatóan belakta puha rongyokból ágyazott kuckóját. „Te, ez velünk akar maradni" mondta az asszony, hogy a lányok ne hallják, az urának, s e szavakban már benne foglaltatott beletörődése: ettől a kutyától, minden fogadkozása ellenére már meg nem szabadul. Részben persze mégiscsak mentesült a kutyatartás gondjai alól, mert Manczus őnagyságát, pontosabban ókicsinységét édesanyja, a mami kegyelmébe ajánlotta. Hát, mit mondjunk, az ügylet nem bizonyult éppen simának. A mami ugyanis élénk tiltakozással fogadta a kutyásokat. „Én ugyan nem vergődők vele! Meg aztán a Bobinál, isten ELŐLEG BEFIZETESE NELKUL ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHAT A DELTA KERESKEDELMI VÁLLALAT NAPOS ÚTI BOLTJÁBAN, AMÍG A KÉSZLET TART. Ajánlatunk: Olasz fal- és padlóburkoló lapok 20% engedménnyel 3-4,5 kg-os ruhaszárító gépek 10% engedménnyel Elektra fagyasztószekrény 39 300 Ft helyett 35 300 Ft Foron hűtőszekrény 184 l-es 14 700 Ft helyett 12 700 Ft Tusolótálcák 20% engedménnyel Babetta moped 33 500 Ft Tel: 62/27-833 Műszaki fejlesztési területre fiatal férfi munkatársat keresünk fejlesztő vegyész munkakörbe! Okleveles vegyész jelentkezését várjuk az alábbi területre: - tisztítószerek, - autóápolók. 3-5 éves gyakorlat előny, de lehet pályakezdő is. Nyelvtudás: angol vagy német. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen, önéletrajzzal és szakterületi érdeklődés megjelölésével. * * * Munkatárs jelentkezését várjuk még vegyi üzemünkbe műszakvezető munkakörbe az alábbi feltételekkel: - okleveles vegyész végzettség - 3-5 éves vegyészi munkakörbe eltöltött gyakorlat, számítógépes ismeret. , Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen. Címünk: Medikémia Ipari Kisszövetkezet Szeged. Zsámbokréti sor l/A. Telefon: 23-777. nyugosztalja szegényt, jobb kutyánk úgysem lesz." Az unszolásra, hogy akkor legalább pár napra fogadja be Manczust, amíg gazdát nem találnak neki, nagykegyesen rábólintott. Élménybeszámolói - miszerint ez a hülye kutya felhord minden vackot a teraszra, ez az őrült kikaparta az árvácskáimat, a ti kutyátok, vigyétek, míg el nem verem - csak a felnőttekből váltottak ki egyetértést. Az unokaság változatlanul győzködte: nézd, mami, milyen okos, már megismeri a hangodat, és tudod, a kotorékeb az már csak ilyen, kaparász, de majd csak kitanul, majd rendre szoktatjuk, csak ne küldd el, édes mamikánk!... Nem küldte el. Talán még egy hét sem telt el, mikor ölébe engedte, s már úgy főzött, hogy Manczusnak is alkalmatos legyen az étel. ,Jó, hogy meg nem rágod előtte a husikát" kunérozták is aztán már ügybuzgalma miatt, pedig a dolog egyszerűbb volt: magányában társa lett a kutya. Banális, vagy sem: megszerette, azzal együtt, hogy a papucsait tönkrerágta, a virágait változatlanul kikaparta, az eldugdosott csontokat rendre visszatornászta az ajtó elé, szinte felkínálva: tessék, egyél, nagyon finom... Manczus belekerült a családi fényképalbumba és a levelekbe. Kapott üdvözlőlapot és gumicsontot, néha verést és gyakrabban simogatást. Szakszerű kiképzést (lásd könyvek!) és védőoltást. így érte meg életének megsaccolt elsó évfordulóját. Addigra már profi kutyatulajdonosok lettek a gazdik. Hartai dunai kavics házhoz szállítását Szeged és 15 km-es körzetében 700 Ft/hP + áfa egységáron vállaljuk. Befizethető: Alföldi Tüzép V. 201. sz. telepén. Szeged, Rókus pu. Szeged közelében, műút mellett 2 hektár bekerített terület, 2400 nm gázfűtéses, földszintes, hőszigetelt épület, szociális résszel ipari tevékenységre vagy raktározásra egészben vagy részben eladó vagy bérbe adó. Víz, gáz, villany van. Érdeklődni lehet a 6M2-764-es telefonon. nyakörv-ügyben legalább annyira jártasak, mint a fogamzásgátlás módozataiban. Ám ez utóbbiakat kicsit komolyabban kellett volna venniük, még mielőtt a nagy, fekete kutya megjelent a drótkerítés túloldalán. Az udvarlás mikéntjéről hányadik fejezete is ez már Manczus-regényünknek? - annyit: a kerítés megkerülhető az oldalszomszéd kertjén át, az elriasztási kísérletek hasztalanok, az éjszakák jótékonyan elrejtik az alvó gazdik elől Manczus csavargásait. S egy reggel a kutya sehol. Nem szolgál szépen, nem hozza a szájában a tányérját a vacsorára hívó szóra, nem űzi ki a környék macskáit az udvarból és a szemtelenebbjét a saját vackáról, nincs másnap sem, nincs sehol a környéken, pedig itt is, ott is látták... Zsebkendők áztatódnak el a Manczust sirató könnyektől, ígéretek fogalmazódnak, hogy majd „szerzünk egy új kutyát", reményteljes bíztatások hangzanak el: „meglátjátok, visszajön, csak udvaroltat még egy kicsit" - hiába, a kutya visszatértéhez már alig van remény. S akkor egy reggel ott ugat a teraszon újra, egész teste csatakos, koszos, majdhogynem megtépázott.Annyit eszik, mint máskor két nap, s iszik, csak iszik, mielőtt bevackol a kuckójába. Alszik egész nap, s estére, mintha mi sem történt volna, papucsokkal rohangál, hanyatt dobja magát, simogatást kér, szolgál és karikát ugrik, játszani akar és játszik is vele mindenki... A maga részéről túl van rajta. PÁLFY KATALIN A Victoria Autósiskola Kft. gépjárművezető-képző szakoktatói tanfolyamot indít 1991. szept. 21-én. Jelentkezés: Szeged, Kossuth L. sgt. 29. Tel.: 14-144, Péva Sándornál. Viszonteladók, figyelem! Iskolatáska-, tolltartóakció! Amíg a készlet tart! A Piért 41. sz. lerakatában, Szeged, Moszkvai krt. 4., 30% engedmény! A GOLDKER KERESKEDELMI KFT. Ruházati Diszkontja, Szeged, Bakay N, u. 2. 1991. szeptember 9—13-ig engedményes vásárt rendez az alábbi áruféleségekből: - függönyök, - bútorszövetek, - ágyneműk, - törölközők, - méteráruk, - női táskák. Nyitva tartás: hétfő, kedd szerda 7-15 óráig, csütörtök 7-16 óráig, péntek 7-13.30 óráig.