Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-11 / 213. szám

4 GAZDASÁG DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. SZEPT. 11. Az elmúlt húsz évben először Egy gyékényen az SZKV és a Volán „Egyes számú napirendi pont a régmúltból: iksz ipszilon bírálja a vezetőséget. Kettes számú: iksz ipszilon búcsúztatása - tréfálkozik Gazdag László, a Szegedi Közlekedési Vállalat igazgatója, amikor az önkormányzati vállalat hétköznapjairól, a jövő elképzeléseiről, a város és az SZKV kapcsolatáról kérdezem. Jókor érkezem, a „gazda" nemrégiben számoltatta el a céget az első félévről s belelapozhatok a tízoldalas anyagba. Korábban két csatornán is folydogált a támogatás - a városi tömegközlekedés a világon mindenütt veszteséges -, a vállalat a Pénzúgyminisztériumtól és a városi tanácstól egyaránt kapott pénzt. Mára egyértelműen az önkormányzat feladata lett a közlekedés támogatása. Az idei évre kialkudott összeg 210 millió forint, ezért cserébe az SZKV a szolgáltatási színvonal megtartását ígérte. A pénzből kizárólag az üzemeltetésre tudnak költeni, fejlesztésről egyenlőre nem álmodhatnak. - Hol szorít legjobban a cipő? - kérdezem az igazgatót. - A villamosoknál, az év első felében az öreg járgányok több mint 13 millió utast szállítottak. A Kossuth Lajos sugárúton pedig nem sokáig lehet már halogatni a nagypaneles pálya rekonstrukcióját. A villamosok a betonon járnak, annyira kopottak a sínek. Drága mulatság lesz, de ha egyszer úgyis hozzányúlunk, nem biztos, hogy a nagypaneles megoldás marad. - Ezeket az elemeket nemrég fektették a sugárúton. _ - Kiforratlan technológia alkalmazásával épült az a pálya, a panelgyártás kísérleti stádiumában. Valószínűleg vissza kell térni a kisebb elemekhez, ezeket akár házon belül is gyárthatjuk. Természetesen nem a 210 millióból. - Mi lesz a tisztes kort megért villamosokkal? - A járműpark rekonstrukciójának gondja országosan megoldatlan. Eddig volt valami kapcsolatunk a Tátra gyárral, de ma nincs tőlük semmiféle árajánlat. A hazai Ganz 60 millióért adna egyetlen kocsit, amikor nálunk 48-at kellene selejtezni. A villamosok ügye központi kezdeményezés nélkül nem fog megoldódni, hiszen Debrecen és Miskolc is hasonló cipőben jár. Helyzetünket súlyosbítja az, hogy szinte minden alkatrészt egyedileg kell gyártanunk, de be is spájzoltunk, ami pedig a raktárkészletet terheli. - Mi újság a troli vonalon? - Eddig 1,3 millióért kaptuk a nem kifejezetten esztétikus, de üzembiztos járműveket, ma 6 millióért szállítaná ugyanezeket egy külkeres cég. Ikaroszokkal is próbálkozunk, a közelmúltban vásároltunk három csuklós testet, amelyekbe motort szerelünk. Reményeink szerint ezek még az idén kifutnak. Nemzetközi környezetvédelmi alapítványokkal is kísérletezünk, az eredmények azonban csak később jelentkezhetnek. - Mennyit költött az SZKV az első félévben, a neki rendelt 21Ó millióból? - Az időarányosnál kevesebbet s reméljük, ez nem az üzembiztonság rovására ment. Tavaly is, idén is emeltünk bért, mégsem dicsekedhetünk. A villamosvezetők 12, a trolisok 15 ezret keresnek - bruttóban, két műszakkal. Valamennyit megtakarítottunk azon, hogy az első félévben a tervezettnél kisebb mértékben emelkedtek az energiaárak, persze erre a pénzre nemsokára szükségünk lehet. - Csökkenthetők a költségek? Feltételezem, az önkormányzat erre biztatja az SZKV-t. - Lehetőségek akadnának, a tulajdonviszonyok azonban még nem tiszták. Megvettük például az Autófelügyelettói a Kossuth Lajos sugárúti állomást, hogy a Pulz utcai rekonstrukció idején használhassuk. Tudjuk, hogy néhány évig erre nem lesz pénz, bérbe szeretnénk adni a telepet. Evi négymillió forint a tét, a bizottságok tárgyalják az ügyet... - Létezik optimista elképzelés is a jövőt illetően? - A Volánnal közösen kidolgoztunk egy ésszerű együttműködési javaslatot. Húsz év óta ez az első igazi egyetértés a két cég között. Összevonnánk mindent, ami közös, a díjbeszedést, a menetrend készítést, az ellenőrzést, a baleseti helyszínelést. Kevesebb tartalék busz is elegendő lenne, a korábbi dupla létszám csökkenne. Az új szervezet szolgáltatást végezne az önkormányzatnak s biztosan olcsóbban, mintha külön-külön csinálnánk. A döntésig mindenképpen várunk a szervezeti átalakítással, ne bolygassuk nagyon sűrűn a vállalatot. KOVÁCS ANDRÁS Mégis, kié? Francia befektetótársaság képviselői jártak a közelmúltban Szegeden s kamarai közvetítéssel eljutottak a Kéziszerszámgyárba. Nem vagyok biztos benne, hogy feltétlenül oda igyekeztek, de az első megbeszélésre több meghívott - közöttük két nagyobb kereskedőcég - nem érkezett meg. Maradt tehát a Rigó utcai gyárlátogatás, ahol azonban kissé nehezen derült fény a tárgyalópartnerek szándékaira. A franciák nemigen tudtak többet mondani annál, hogy ők végül is egy befektetőtársaság és szívesen hoznának tőkét Magyarországra. A gyár illendően bemutatkozott, ennek ellenére nem volt meggyőződve arról, hogy vendégeik pont náluk szeretnének befektetni. A franciák nem nagyon értették tulajdonviszonyainkat, amin nem szabad nagyon csodálkozni, hiszen mi sem igazán értjük. A szegedi gyáregység hat éve lett leányvállalat, tavaly decembertől pedig Kéziszerszámgyártó Rt. A részvények 62 százaléka a volt budapesti központ rajta keresztül a magyar állam kezében van. a maradék 38 százalék dolgozói tulajdon. Nevesítve? - vágok beszélgetőpartnerem szavába, aki meg is jegyzi: pont azt kérdezem, mint a franciák. Nem nevesített, vagyis olyan „mienk a gyár" alapon dolgozói, de inkább állami tulajdon. Azt hiszem, valahol itt veszíthették el a fonalat a befektetési lehetőségre áhítozó franciák. Ettől függetlenül a franciák később visszajöhetnek. Termékismertetőt, mintadarabokat mindenesetre vittek magukkal. Az, hogy eközben a Szegedi Kéziszerszámgyártó Rt. kiváló minőségű fogókat gyárt s azokat többnyire Németországban értékesíti, tulajdonképpen már nem tartozik szorosan a történethez. K. A. Művészellátó Szegeden A Kálvin téri üzletház bazárhangulatú bolthelyiségei között járkálva eddig nem látott üzletre bukkan az ember. Szög' ART Shop néven alig két hete művészellátó nyílt itt, vezetője, Babarczi István szerint oázisnak a képzőművészek számára. - Abból az elgondolásból indult az üzlet, hogy Szegeden és a dél-alföldi régióban nagyon sok képzőművész tevékenykedik, és számukra az alkotás mindeddig egy budapesti úttal kezdődött, hogy beszerezzék a szükséges eszközöket. Gondolok itt az ecsettől a vászonig, festékektől a keretig minden anyagra, hiszen az országban mindössze Budapesten működött olyan művészellátó bolt, ahol megvehették mindezt. Ha csak a megnövekedett útiköltségeket tekintem, a képzőművészek számára akkor is idő-, pénz- és utánajárásbeli megtakarítást jelent, ha helyben. Szegeden tudnak bevásárolni. - Mennyire „veszélyes" egy ilyen üzlet beindítása, hiszen egy aránylag szűk vásárlói kórról van szó? - Hát igen, úgy tudom, tíz éve a városi tanács már megpróbálkozott valami hasonlóval, végül az ígéret szintjén maradt a dolog. Most előzőleg egy piackutatást rendeztünk, ami abból állt, hogy festőművész ismerőseim - akik' nagyon támogatták az ötletet - egy listát állítottak össze azokról az anyagokról, melyeket helyben nem tudtak megszerezni. Az ó véleményük volt az alap, amire építeni lehetett. Hogy nagyon szűk lenne a vásárlói kör, azt nem állítanám, hiszen nemcsak a profi képzőművészek számára nyílt az üzlet, hanem a műkedvelőknek is, és felméréseim szerint sokan vannak Szegeden és környékén, akik a festés gyönyörűségéért festenek; ez a bolt számukra is ugyanazt kínálja, amit a profiknak, s ez a vonzó benne. No meg természetesen az, hogy helyben van, s amíg a profinak mindenképpen el kellett mennie anyagért a fővárosba, a műkedvelő háromszor meggondolta ezt. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a megyével szomszédos országokban lévő anyaghiány és kiutalási rendszer miatt Jugoszláviából és Romániából is ide járnak a művészek vásárolni, a kör még kevésbé lesz szűk. - Mennyiben befolyásolta a távolság az áraikat? - Mivel közvetlenül a gyártó cégekkel állunk kapcsolatban, és ez jelentős olcsóbbságot eredményez a beszerzésben, teljesen „pariban vagyunk" a budapesti művészellátó áraival, sőt bizonyos anyagok, mint az iskolai festékek, temperák, olcsóbbak nálunk, tehát nemcsak a képzőművészek, hanem a művészeti és egyéb iskolák anyagszükségletét is fedezni tudjuk. Szállítónk két messze földön elismert festékgyártó cég, a német Lukas és a brit Winsor and Newton is, és mivel a jövőben tervezzük megszerezni a külkereskedelmi jogot, a külföldi anyagok ára is alábbszáll majd. Bár nyilván az árak is fontosak, az üzlet igazi lényegét mi a szolgáltatás újszerűsége mellett a szó szerint vett regionális művészellátásban érezzük. P. J. mrnmtmmmmmmmmmmmm&t mxKmmnm Nevetőgörcsoldó - Pardon. Semmi'válasz. Aztán megint: - Pardon - és már szabadkozna is az ember, mert ugye, alighogy kikerülte a járdán álló alakot. Persze megint nincs válasz. Es ez így folytatódhat, kinek-kinek a szórakozottságától, hogy mikor veszi észre, előtte egy bárgyú lemezfigura áll, és vigyorog, valami táblával a kezében. A városban megjelentek az utcai reklámfigurák. Vagy mondjuk úgy, a félresiklott reklámszakemberek lelke öltött ilyen lapos testet a fardagályos, kiskendős menyecskében, a mandulaszemű, két-pont-orrű prémes tündérben, a hordóhasú rövidnadrágos tiroli atyafiban vagy épp egy bájolgó dinoszauruszban. Akármilyen boltba hívogatnak és bármi árut ajánlanak, egy dolog közös bennük: ábrándos, gügye örömmel bámulnak a világra. Jól megy a sorok. Emberünk tehát, miután rájött az átejtésre, egy tapasztalattal azért gazdagodott. Ezt az arckifejezést legalább megjegyezte. Jó lesz, ha másra nem, a szellemleien reklámfigurák alkotóit felismerni. Azokba is bclebololhat még. Szóval, az ember legyen óvatos. Fényes nappal sem tudhatja ki mellett áll meg az utcán. Már azt is meg kell néznie, ki mosolyog rá. Karinthy Frigyestől tudjuk: az irónia arra jó, hogy az embereknek ne kelljen örökké egymás vállára borulva zokogniuk. De akik másként látják, azok sem voltak tétlenek. Felfedezték a nevetógörcsoldót. S. P. S. i