Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-06 / 183. szám

KEDD, 1991. AUG. 6. DÉLMAGYARORSZÁG PANORÁMA 7 Zsidó emlékek, nevezetességek Egy Panoráma-könyv margójára Hazánk egy kicsiny, de történeti, művészeti és politikai jelentőségét tekintve nem elhanyagolható vallásfelekezete a zsidóságé. A vallások, a hitélet emlékei, rekvizítumai, eszmei tartalma iránt az utóbbi években megnövekedett érdeklődés nem kerülheti meg a - régi magyar kifejezéssel - Mózes-hitü magyarok építészeti, hitéleti emlékeit sem, hiszen ezek részei múltunknak, nemzeti hagyományainknak, gyarapítják a magyar kultúra értékeit. Kevesen tudják azonban, hogy a zsidók már a rómaiakkal itt éltek a Kárpát-medencében, Attila király népének bejövetele előtt; szintén közismert, hogy Kazária népének egy része - amelyből a honfoglaló ősök Levédia, Etelköz, majd e szép, kelt falusi kenyér alakú terület felé kiszakadtak és elindultak zsidó vallású volt. Többek között ezért sem idegenkedtek Szent István magy arjai az egy istenhittől, a félnomád nép hitv ilágától oly távoli keresztény ség felvételétől. A török hódoltság, az ország három részre szakadása idején a protestáns prédikátorok számtalanszor hasonlították a magyarok sorsát a zsidókéhoz, biztatást és erőt merítve abból, hogy Törvény népe szétszórattatása ellenére, a Templom, vagyis az egyetlen, a jeruzsálemi szent hely lerombolása után is hitét, közösségi összetartozását megőrizve másfélezer éve megmaradt. E gondolatmenetet zárva a nemzetét féltő Adyt idézzük, aki a szétszóródás előtt a nemzeti katasztrófa előérzetétől ihletve a zsidóságra utalva figyelmezetett: „S még a Templomot sem építettük föl."! A Templom ebben az értelemben az egy hitű, egy akaratú, egy sorsú emberek nép-nemzeti összetartozásának szimbóluma, a nemzetnek mint tettnek, alkotásnak a megtestesítője. A magyarság „Templomának" része tehát mindaz, amit eleink ezen a földön, a kelt kenyér alakú, avagy a trianoni patkányrágta cipó földjén alkottak, építettek. Mieink tehát a zsidótemplomok, zsinagógák is. Orbán Ferenc: Magyarország zsidó emlékei, nevezetességei című könyve 156 oldalon 32 oldalnyi színes melléklettel a Panoráma jóvoltából az idegenforgalmi szezonban került a boltokba. Mérete (19x13 cm) alkalmassá teszi utazás közbeni kényelmes használatra, a kemény borító védi az úti megpróbáltatásoktól. A kötet szerkezete szintén az utazók, látogatók, sót: a zarándokok céljaihoz igazodik. A hazai zsidóság történetének vázlatos ismertetése után előbb Budapest városrészeinek ismertetése következik, hiszen mindig itt élt a magyar zsidók zöme, itt található legtöbb templomuk, temetőjük, s itt vannak zömmel ma is működő intézményeik, például a kóser éttermek, árvaházak, iskolák, kulturális egyesületek. Az útikönyv nem a közigazgatási beosztáshoz igazodik, hanem a megtelepülési körzetek, városrészek szerint ismerteti a látnivalókat, melyek - mint jeleztük - részben emlékek, részben és sajnos, tragikusan kisebb részben, működő létesítmények. Miként más felekezetek, úgy a zsidókat is sújtotta az államosítás, ennek sajátos emléke az egykori szeretetházban, most az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben látható: az alapító adományozók neveit őrző két fehér márványtáblát néhány éve renováláskor érthető szégyenkezéssel befelé fordítva tették vissza a helyére. Nem puszta érdekesség, hanem a nemzeti panteon része a Kozma utcai temető művész-tudós parcellája, amelyben mint a kötetből megtudjuk - Marczali Henrik, Bródy Sándor, Kishegyi Árpád, Gázon Gyula mellett más kiválóságok porai is nyugszanak, nem messze az 1848-49-es szabadságharc zsidó hőseiétől, valamint a híres fővárosi rabbikétól. A temetők, a zsinagógákkal egybeépült szociális és kulturális rendeltetésű létesítmények, hivatalok elhelyezkedését kis térképvázlatok mutatják, hasonlóan a budapestiekhez vidéken is. Szegeden ugyan téves Lőw Immánuel lakásának jelzése, de a térképhez kis helyi segítséget kérve felkereshető a tudós egykori háza. A tájegységek szerinti csoportosítást egy érdekes fejezet bontja meg. Csodarabbik nyomában (végig a zarándokútvonalon) címmel. Nos, az itt látható-olvasható emlékek és történetek jórészt szintén ismeretlenek az átlag-olvasó, utazó előtt. Az egykori cidakok, rebék érdemei, tudása. szerénysége, alázatossága és tiuusága a ma élő tutim zsidókat zarándoklatra indítja Észak-Kelet Magyarország több helységébe a kiváló férfiúk halálozási évfordulóin, hogy ezzel fejezzék ki tiszteletüket, sót: a hagyomány szerint elnyerjék segítségüket is. A vészkorszakban megfogyatkozott chászid közösségek jobbára a tengeren túlon élnek, a csodarabbik utódai ott neveztetnek „Kálli rebének", vagy közösségük például a „Szatmári rebe" gyülekezetének. „Ki gondolná, hogy a Szól a kakas már/majd megvirrad már /zöld erdőben, zöld mezőben / sétál egy madár" - a híres nagykállói Reb Eizik Taub nótája? Orbán Ferenc könyvének e fejezete számos más érdekességet, meglepetést rejt számunkra. Az útikönyv nemcsak a zsidókhoz, hithű zsidókhoz szól, hanem az utazókhoz, a hazát és történetét, vagy egyenes a zsidóság kultúráját érdeklődéssel tanulmányozó ateistákhoz, más vallásúakhoz is, ezért a leírásokat gyakorlati útmutató, kislexikon, helynévmutató és irodalomjegyzék egészíti ki. Ezekből a mai hitéletről, közösségekről, az ismeretlen vallási fogalmakról kaphatunk eligazítást, illetőleg a kötet használatát és a további tájékozódást könnyítik meg. Helyenként az utóbbira is szükség is van, hiszen például a 15. oldalon a Dohány utcai zsinagógát 1854-ben Ludwig Förster tervei szerint kezdték építeni, az ó pályázatát fogadták el, a 18. oldalon közöltek ellenben úgy érthetők, mintha a pályázaton elutasított Feszi Frigyes tervezte volna. A kislexikonban hiába keressük a mizrah emelvény, mizrah fal jelentését, a laikus legfeljebb a mohamedán megfelelőjére gondolhat, s kitalálhatja, hogy a keleti, pontosabban a Jeruzsálem feló eső falról és fülkéről van szó, a templom légtiszteletre méltóbb oldaláról, ahol a frigyszekrény, a rabbi és az elöljárók helye is található, s e felé a fal felé fordulva mondják el a hívők az egyik legfontosabb fohászt, a 18 áldást. Az apróbb hiányosságok ellenére kultúrtörténeti érdekessége, gazdag tényanyaga és szép kivitele miatt jó szívvel ajánlhatjuk Orbán Ferenc: Magyarország zsidó emlékei és nevezetességei című könyvét az olvasóknak és utazóknak. Szép fotóit Hávorné Takách Ágnes készítette, a grafikák Bíró László munkái, lektorálta dr. Schöner Alfréd főrabbi. Ara. mivel amannak harmada, elérhetőbbé teszi a reprezentatívabb, de más funkciójú Magyarországi zsinagógák című, szintén nemrég megjelent építészeti-művészeti albumnál. PAPI LÁSZLÓ A műszaki Leonardo gggmssimgMmMa! mmtmmBmMemmGmim&MBmmmsmimmtmBmmmm Nemrégiben nyílt meg egy kiállítás a Budavári Palotában Aktualitás és mítosz címmel a reneszánsz óriási zsenijének, Leonardo da Vincinek áldozva, az uomo universale (egyetemes ember) jellegzetes személyiségének, főként rajzaival és festményeivel. De helyet kaptak technikai találmányainak modelljei is, ízelítőül, mert a mester nemcsak mint festő és szobrász alkotott zseniálisat, hanem anatómusnak, építésznek, mérnöknek, fizikusnak és írónak is kiváló volt, sőt évszázadokkal megelőzte korát és számos későbbi találmányt is ő álmodott meg elsőként. msfiiíiímvmzm-zms-M Leonardo da Vinci eredetileg hallatlanul nagy tömegű, és a korabeli technika minden ágát érintő feljegyzései csak azért maradtak fenn, mert a kísérő rajzok művészi értékét becsülték bennük. Az utókor a gyönyörködésen túl nem jutott. Technikatörténészek régen kimutatták, hogy Leonardo mellett műszaki érzékű tanítvány nem élt, jegyzeteit mérnöki felkészültségű emberek sohasem forgatták. Az is tény, hogy a zseni termérdek felvetett ötletének zöme egyáltalán nem, vagy csak évszázadok múltán valósult meg. Ennek ellenére érdekes, egy kissé nyugtalanító a nagy mester műszaki hagyatékára gondolni. Feltehetőleg 20 ezer lapra tehető műszaki és természettudományos feljegyzéseinek terjedelme. Ebből 1964-ig ötezer lapot ismertek. Minden bizonnyal véglegesen elveszettnek kell elfogadnunk több, általa is említett munkáját, mint a: Könyv a mozgásról; Könyv a nehézségről, vagy Könyv a gépelemekről című műveit. Leonardo hagyatékának pusztulása tanítványa, F. Melzi halálával (1570) kezdődött. Nem meglepő, hogy egyik műszaki vonatkozású munkáját, a Víz mozgásáról címűt csak 1826-ban publikálták. A múlt század végén jelentették meg a Codex Atlanticust. A madridi Nemzeti Könyvtár évszázadokon át 700 oldalnyi Leonardo kéziratot őrzött. A felismerés történetét 1967-ben, madridi idegenvezetőm így mondta el: amikor egy román nyelveket tanulmányozó amerikai tudós kikért néhány anyagot, számára olvashatatlan szöveget kapott (1964). Az amerikai értesítette a könyvtárban dolgozó brazil kutatót, Rezit, aki mint a reneszánsz technika kitűnő ismerője, azonnal rájött Leonardo páratlan értékére. A lapokban megjelent hírek nyomán, az egyik amerikai egyetem 200 ezer dolláros szerződést ajánlott fel a spanyoloknak a közzététel engedélyezéséért. A könyvtár igazgatója akkor mereven elzárkózott, de később a Madridi Kódex mégis megjelenhetett. Ebből derül ki igazán, hogy Leonardo ötletei mennyire túlmutatnak kora technikai színvonalán. A zseniális mester már foglalkozott a menetvágó-géppel, a kardánfüggesztéssel, a differenciál-hajtóművel, az exkavátorral, a több csöves ágyúval, a helikopterrel, a szélerővel, a higrométerrel, a szárnyas fonógépekkel, a kerékpár ősével, a csapággyal stb. A forgó mozgásnak váltakozó irányú, egyenes vonalú mozgássá való átalakítása már a 16. században is tipikus automatizálási törekvés volt. Igen modernül hatott dob-excentere, amely csak a 19. században valósult meg, és talán még ma is működik egyes textilgyárakban. Hasonlóan forradalminak számítanak az emelőhöz szerkesztett csigakerék meghajtásai. A korszak, amelyben Leonardo élt, jellegzetes transzmissziós rendszerként a zsinór-, illetve a kötélhajtást használta. A zseniális tudós ehelyett hétféle hajtóláuc típust vázolt fel, és adta meg mindegyik technikai kivitelezési eljárásait. A kiállítás egyes modelljei, de Leonardo egész munkássága műszaki elképzeléseit illetően azt is eszébe juttatja az embernek, hogy a magányos zseni korának és környezete társadalmának fejletlensége miatt, mennyire meddőségre volt ítélve. Jegyzeteiben azonban nyoma sincs a csüggedésnek, mindenütt és mindenkor derűlátóan beszél mérnöki és matematikusi munkájáról is. Ennek bizonyítására álljon itt egy idézet tőle: „A mechanika (a technikát kell rajta értenünk, B. J.) a matematikai tudományok paradicsoma: benne érnek meg a matematika gyümölcsei. " A kiállítás azt is elárulja a látogatónak, hogy Leonardo csodálatos találmányai a franciaországi Amboise-ben tekinthetők meg, abban a kastélyban, amelyet I. Ferenc király adott a reneszánsz zseninek, akinek ötletei, elképzelései ma is csodálatra késztetnek. BÁTYAI JENŐ Az eső hagyta, így aztán: együtt fújt a két legjobb Átkokat, szidalmakat, könyörgéseket szórtunk és repítettünk az ég felé vasárnap délután, váltakozva. Idegesen kazettát löktünk a Music Center vagy a rég elaggott MK jelzésű magnetofonok lejátszójába, nem tudva még, pótlás lesz-e a hallgatott muzsika, vagy reményeink szerint felkészülés az estére, a vártra. A felhők méltóságteljesen, vastagon és ibolyaszínűn hömpölyögtek-kavarogtak a magasban, esett, vigasztalanul. Nesze neked szabadtéri, dixikoncert! Esónap nincs. Csak egyetlen estére szabad a két nagyszerű csapat, az ország két legjelesebb dixieland bandje, Molnárék és Benkóék. Hosszú évek óta először egyszerre. Az esemény cukormázát azonban egyre mossa az égből szakadt vízfüggöny. Estefelé csoda történik. Kósza felhőrongyok mászkálnak csupán az égbolton, éled a remény, talán megtartható lesz az est. Talán fellépnek a nagyágyúk. Sok-sok reménykedő lépés tart az újszegedi szabadtéri színpad felé. Kiterítik a hónuk alatt cipelt pokrócot, ropog a pattogatott kukorica a fogak alatt, az esérnyők fektetve-támasztva pihennek - telt ház a stadionban, a nagy gálán. A kiírtnál öt perccel hamarabb kezdődik az előadás. De a később jövők sem vesztenek semmit. A bevezetőnek, hangulatcsinálónak felfogadott humoristák teljes negyven percet rabolnak el a műsortól. Van idő még üdítőket, csokoládét, ropogtatnivalót beszerezni a büféből. A poénok elszállhatnak a levegőbe - legfeljebb szakálluk lebeg az űrben. Ujabb „ráhangolás" következik. Ezúttal a történtekhez inkább igazodó, elózenekari produkció. A budapesti Hot Jazz Band ifjú muzsikusai igyekszenek felpiszkálni a hangulatot, nem reménytelenül. Bár a zenekar tagjai között csak egyetlen hivatásos zenész található, a többiek műkedvelők, a produkció mégis sikert arat. Pedig a fiataloknak prótén hang két szám közötti csendben, és Garai Márti int, bóiint, az ő két énekes számával búcsúznak a szegediek. „Én kicsi fényecském" szállnak az utolsó dal akkordjai, Márti arcán pajkosság és áhítat, a nézők a gyönyörtől üvöltöznek, kedves mondatokat egyáltalán nem kedves hangerővel süvítve át zenén és zajokon. Ismét felhorkan a tömeg. Az időközben megüresedett színpadon kezében klarinéttal magányos ember tűnik fel, leül a zongorához. Benkó Sándor „összefúj" - a rádiós felvétel miatt kevés az átállásra az idő -, a hangolás a bemutatás alatt is folyik; színpadon már a Benkó Dixieland Band. A zenekarvezető, szokásához híven - na meg az összhangzat megteremtése érdekében is konferál, anekdotázik, amolyan tanáruras előadást rögtönöz. Eközben móka, nevetés, oldottabb hangulatot elképzelni sem lehetne. Nagyszerű fúvósok vezérlik a repertoárba felvett számokat. S mindjárt a másodiknál váratlan meglepetés - Berki Tamás énekel a színpadon. Ismét egy új szín - egy gyönyörű lágy trió, majd újra Berki énekel spirituálét, míg egyre folyamatosabb, ütemesebb lesz a taps. A záróakkord következik. A Bourbon Street hangjaira valamennyi zenész a színpadon. Örömzene. háromkezes zongorajáték, dobszólók, improvizációk, duplán hangzó bógó- és bendzsódallamok, virtusról tanúskodó betétek laza öröme. A versenyek nyertese a kitartó, kissé borzongó közönség. Vastíps veri a 1 A leveléről az esőcseppeket, dc mit számit mindez? Nagyszerű zene harsog, a viharfellegek messze tűntek. CZÉGÉNY JÓZSEF batermük sincs, mint utcai zenészek szerzik a rutint, képezik magukat. Jogos taps búcsúztatja őket. Aztán hujjogatás. Taps, taps. Lábak dobognak ütemesen a nézőtér kőlépcsőjén. Ováció. A nagy találkozás pillanata. A város és zenészei randevújának évek óta ismert jelenete. Molnár Gyula és zenekara, talán a New York-i meg a New Orleans-i elődöknek tisztelegve „amerikás", fekete-fehér csíkos mellénybe bújva elfoglalja a színpadot. És velük együtt megérkezik, mindent elborít a dixi ritmusa, az improvizációk virtuozitása, bája és ereje. Ezredszeri, meg nem unható találka. Az oly sokáig kellően csak a szűkebb pátriában és külföldön elismert, az összetételében oly sokszor változó együttes pedig remekül honorál nemcsak zenében, látványban is, amit dzsesszbalettes lányok produkciója tesz még színesebbé. Fesztiválhangulat - fesztiválvárosban. „Énekelj Márti!" - süvölt egy nézóFOTÓ: NAGY LÁSZLÓ