Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-05 / 182. szám

HÉTFŐ, 1991. AUG. 5. DÉLMAGYARORSZÁG A HELYZET 3 „Be kellene engedni az oroszokat" Kissé álmos az Etelka sor Operagála, avagy: Nem olyan régen még két helyen is csattogott az írógép a kocsik átírásában segítendő, mostanában egy is elegendő. Kint van viszont a Providencia, amelynek ügynöke Esik, nem esik - nézegették egy formán az eget vevők és eladók tegnap délelőtt az Etelka sori autópiacon. Majdnem telt ház volt, még a töltés aljára is jutottak gépkocsik. Ennek ellenére, s talán kicsit az időjáráshoz alkalmazkodva, kissé álmosra sikerült ez az autópiac, ami akár szó szerint is érthető, hiszen sok gépkocsiban bizony szunyókált a félig helyben köti a kötelező hátradöntött vezetőülésben az érdeklődők rohamaitól elfáradt felelősségbiztosítást. Ügyes, valós igényt elégít ki, s a helyszínen azonnal be is fizethető az esedékes díj. Az autókínálat óriási, a választék sokszínű. A volt szocialista országok gépkocsijai közül talán már csak a fiatalabb Ladák tartják valamennyire az árukat, a többi márkához viszonylag olcsón lehet hozzájutni. Egyéves Ladát, 10 ezer kilométerrel 400 ezer forintért kínálnak, de a Samara is tartja magát. Egyéves P. F. 126-os, kevés kilométerrel 170-180 ezer, hasonló korú kétütemű Trabant 80 ezer, ugyanez négyütemű változatban, 0 kilométerrel, 190 ezer. Lehet öregecske S 100-as Skodát venni 30 ezerért éppúgy, mint bő eladó. mmmmmmmm egyéves Renault 25-öst potom 1,9 millióért. A nyugati gépkocsikból óriási a kínálat, 7-10 éves autók tucatjait kínálják 2-400 ezer forint közötti áron. Alig van Európában olyan márka, amelynek valamelyik típusát ne kínálnák az autópiacon, mióta igazából beindultak a kft.-k számla szerinti vámkezelései. Kicsit mozdulatlan a piac - szólítom meg egyik régi autós ismerősömet, akiről kiderül, hogy a napokban kapott engedélyt autókereskedésre. - Be kellene engedni az oroszokat. - Dehát nemrégiben terelgettük őket kifelé. - Ügy értem, vehetnének nálunk használt autókat. Nincs ma Magyarországon olyan öreg és rossz Lada, amelyik ne találna náluk vevőre. - Kitakarítanák az országot? - Miért ne, mi is ezt tettük (tesszük) másokkal, már néhány éve. Az orosz most nálunk is mindent megtalálna, s nem lenne drágább az Opel, a FIAT, a Renault, mintha még messzebb autózna érte. - Lehet, hogy egy-két vízumot is megtakaríthatna így azautóvásárlásnál. - Szerintem ez a lehetőség megmozdítaná a nagy szabadságtól kissé bedugult magyar autópiacot. Addig mindenesetre járunk az Etelka sorra és bosszankodunk. Aki eladni akar, azért mert nincs vevő megfelelő áron, aki pedig vásárolna, nehezen tudja eldönteni, mit is vegyen ennyi pénzért? KOVÁCS ANDRÁS Autókiállítás Az S. A. Team és a Konvoj Autókereskedés nagyszabású bemutatót és vásárt rendezett Szegeden, az ipari vásár területén. Akik hét végi programként látnivalót kerestek, éppúgy megtalálták számításukat mint azok, akik komoly vételi szándékkal keresték fel a Mars téri autóshowt. A főrendezőkön túl közel egy tucat cég, autókereskedés, gyári képviselet stb. hozta el használt és új autóit. Az Autófer jóvoltából a FIAT személygépkocsik széles skáláján túl a márka kisebb haszongépjármúvei is bőven sorjáztak a kiállítási területen. Autófronton is elérkezett már a kínálati piac, versenyezni kell a vevőért, a kereskedők jelszava: amit az ügyfél parancsol. Új autót készpénzre, részletre, ha kell, lízingszerződésre, vámkezelve és garanciával. Ez mind kell a jó vásárhoz. Természetesen a ma estig nyitva tartó, élénk érdeklődéssel kísért bemutatónak igazán Mondanom sem kell, hogy bőgni tudtam volna a keserűségtől, ha már mint harmadikos realista a többiek előtt nem szégyelltem volna. Fájt. Rettenesen fájt az. amit mondott. Pedig nem történt egyéb semmi. Csak két hétig mások cipelték a tálcát a madarakkal, meg egyéb tengeri herkentyűkkel. Azután meg csak annyi, hogy egyre beljebb kerültem a szertárba is, meg a szívében is... Drága Kálmán bácsi! Most is őrzöm képedet szobám falán, emlékeidet pedig a szívemben. Kedvenc tárgyaidat, könyveidet, melyeket reám testáltál, gyűjteményemben. O vitt be engem többed magammal a múzeumba is, ahova magamtól is már régen jártam, csakhogy vasárnaponként, amikor díjtalan volt a belépés, a magamfajta szegény diákfiú számára. A változás csupán annyi volt, hogy egyik vasárnapon a földszintet nézhettem végig, a másikon pedig az emeletet. Egyszerre a kettőt nem lehetett! A múzeum nemcsak Mórának, Kálmán bácsinak is a kincsös házat jelentette. Alig volt a múzeumban olyan darab (lett légyen az régészeti, vagy néprajzi tárgy) amelyen ne látszott volna meg a keze nyoma. Első alkalommal hát, emlékszem, a múzeum csiga- és kagylógyűjteményét mutatta meg Kálmán bácsi. A kiállítások megtekintése után bevitt bennünket a raktárba is. Egyszerre csak fölemelt egy tengeri csigát. - Látjátok, ez olyan mint a búgócsiga... - Turbo Cornutus...! - kottyantottam el magamat. Kálmán bácsi meglepődött. (Pedig éppen őtőle tanultam el a tudományos, latin neveket is). - Igazad van! Na nézzed. Győző... emlékül egyet mögtarthatsz a múzeum gyűjteményéből.. Ennyit Udvari hangok Vannak esztétikai iskolák melyek szerint a művészetben nem az ismeretlen, hanem az ismert dolgokat keressük. A hatás legfőbb eleme szerintük nem a meg-, hanem a ráismerés. Persze a régi csak akkor jelent új élményt, ha újrafölfedezése megfelelő kontextusban történik. Az elóadóművészetben például egy unásig ismert darab izgalmassá válhat minden új rendezésben. Vagy egy előadó azzal, hogy olyan számot választ, melyet a publikum még nem, vagy csak a feledés távolában hallott tőle. A zenében van persze kivétel: a sláger; amelynek lényege épp a változatlanság. Ez azonban nem művészi, hanem szociológiai kategória. S megvan az a veszélye, hogy a produkciót hamar kiismerik, elveszti titkait, tartalékai kimerülnek. Az idei operagálán többen az ismertre, a biztosra szavaztak az ismeretlennel szemben. A hölgyek például. Frankó Tünde éppoly meghatóan, szépen énekelte el Mimi áriáját a Bohéméletből, mint a színház bármely előadásán, s Szilágyi Erzsébet is friss hangon, biztosan interpretálta Lucia I. felvonásbeli áriáját. Az évad másik felfedezettje Busa Tamás egy zeneileg kompakt, művészileg gondosan megformált Gróf áriával nyitotta a konceretet Mozart Figaro házassága című operájából. Technikailag ugyan nem minden pillanatban uralta a szólamot, akadtak fénytelen hangjai, ám egy majdani jelentós alakítás vázlatát kaptuk máris. Gyimesi Kálmán (ki régebben oly sok Grófot énekelt) egy népszerű olasz dalra vállalkozott (Non ti scordar di me), előadása visszafogottnak tűnt, egyhetes Turandot-próbák után, két előadás között ez érthető is. A Dóm tér sztárvendégei, Tokody, Negri. Munoz nem is vállalkoztak, hogy a borongós, hűvös időben szabad téren koncertezzenek, spóroltak a másnap esti előadásra. Korcsmáros Péter és Rozsos István ma az ország legkitűnőbb karaktertenorjai. A gálára azonban egy-egy a szerepkörükbe szorosan nem tartozó lírai illetve drámai áriát választottak, két sikerszámot. Korcsmáros Rudolf áriáját énekelte a Bohéméletből; noha a hangszín nem pontosan illett a számhoz, világot járt szólamtársának korábbi szegedi bicsaklásai után elégedetten nyugtáztuk a biztos magas cét. Cé nélkül egy operakoncert egyébként is olyan, mint a focimeccs gól nélkül. Rozsos István régóta tulajdonosa Canio szerepének, s a Bajazzókból énekelte a nevezetes Kacagj, Bajazzót. A formálás muzikális, intelligens volt, de a magas hangjai nem szóltak elég intenzíven. Mindkettőjüknek szép sikere volt, ezért csak halkan vetem föl: vajon mi lett volna, ha legalább egyikük valami szerepkörébe tartozó érdekességgel lepi meg a publikumot? Varietas delectat. Ahogy Gregor József csinálta. Pomádé áriáját énekelte Ránki György régen nem játszott művéből. A kényes szólót olyan finom zeneiséggel adta elő, hogy az ária a koncert ritka ékkövévé vált. Ráadásul három perc alatt plasztikus portrét rajzolt egy elragadóan naiv személyiségről. Aztán persze elénekelt még egy Rágalomáriát, hogy a siker tuti legyen. Airizer Csabát bűn lett volna kihagyni a nyár programjából. A nagyszerű basszista két Verdi részlettel hozta tűzbe a publikumot. A Don Carlos híres Fülöp-monológját példás művészi komolysággal, nagy drámai erővel formálta meg. Szinte végig piano énekelt, pedig a basszisták ritkán taratják be ilyen pontosan Verdi instrukcióját, nehezen állnak ellen a kísértésnek, hogy orgánumuk erejét fitogtassák. Ilyen fegyelmezett formálást utoljára Raimonditól hallottam egy veronai koncerten, amit a mi tévénk is közvetített. Persze Airizer azután az Emani nagy, kétrészes Silva áriájában alkalmat talált arra, hogy fortéját is csillogtassa. Ráadásnak pedig mi mást énekelhetett volna, mint azt a szerepet, amiért a szegedi közönség a szívébe zárta: Mefisztó rondóját. Nagy sikert aratott, pedig nem a legtökéletesebb diszpozícióban énekelt. Istenem, micsoda két basszus! A harmadikkal, Szakály Péterrel együtt operatársulatunk díszei lehetnének, kiknek sajátos erényei egymás mellett még jobban érvényesülnének. Egy lírai-buffó, egy drámai, és mélybasszus. Felújítások sorát lehetne rájuk alapozni: Borisz Godunovot, Hovanscsinát, Szuszanyint, Don Carlost, hogy csak a legismertebbeket soroljam. A koncert váratlan meglepetéssel zárult. Egy teljesen ismeretlen zeneszerző, bizonyos Donizetti teljesen ismeretlen operájából bizonyos Don Pasqualéból énekelt Gregor és Gyimesi valami hadarókettóst. Igen figyelemreméltó zeneszám, a közönség is rajongott érte. Talán nem ártana gyakrabban elővenni... M.T. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA nagy atrakciói is vannak. Mindjárt legelőször Rolls Royce, 14 és fél millióért. Budapestről hozták, csak az egyszeri szállítás biztosítási költsége 200 ezer forintra rúgott. De árulnak autók ennek harmadáért is. Vadonatúj Mercedest 3,9 millióért, az egyik legújabb Citroent, egy Renault Alpine-t, egy Chevrolet Corvettet szintén milliókért. Bár az utóbbiak inkább csak látnivalók, körbeszalagozva, olyan mindent a szemnek elgondolásból. Összesen körülbelül 80 autó - használt és új vegyesen -, kelleti magát ma estig a Mars téren. Egy részük még azután is megtalálható lesz, hiszen a Konvoj itt nyitotta meg második telepét, s tulajdonképpen a látványos bemutató ennek bevezetését is szolgálja. A helykiválasztás, az ipari vásár kihasználatlan területe, mint ötlet, mindenesetre ügyes. KA. mmmmmmtmmmmmmümm Mit tehet a kritikus? Mit tehet a kritikus, ha egy koncert nyilvánossága előtt név szerint ajánlják neki a zárószámot, ily módon fricskázva kételkedését és viszolygását a direkt megoldásokkal szemben? Mit tehet, ha ráadásul a bemondás helyén is az orra alá dörgölnek: - No de kedves Don Pasqtiale, mit szól ehhez a Mórok? - Arra hiába várok, le van sza...vazva! Nincs kegyelem! - Büntetés vár! Mit tehet, ha a büntetés eljön, a két énekes a színpadra cipeli, hogy 400 tapsoló ember előtt hárman hajlongjanak a duett után? MÁROK TAMÁS Mit tehettem volna - merthogy én volnék e szerencsés kritikus felálltam, begomboltam a zakómat, és mentem. Nem azért, mert Gyimesi hívott, a színpad törvénye szólított: rajtam mulattak, rám volt kihegyezve a poén. Kifelé menet még átvillant az agyamon: vajon hányan értik ezt a nézők közül, hány külfodi kapkodja értetlenül a fejét? S még mindig nem volt vége: Gregor kért szót, kit munkám során megbántottam, s nemrég visszavonta tőlem a tegezést. „Én a kritika miatt a Tamással összemagázódtam - mondta körülbelül. - Most ünnepélyesen szeretnék kibékülni: Szervusz Tamás." Mit tehettem volna, megfogtam a felém nyújtott kezet, s engedelmesen mondtam: „Szervusz." Most ezek után hogy írjam meg, hogy a Pomádé áriájában nem énekelt mély Deszt? Nem tehettem semmit, tehetetlen voltam és kiszolgáltatott. A poén ült, hát nevettem én is - az egészen. S most már bevallhatom, szorult helyzetemben egy klasszikust hívtam segítségül, az opera legnagyobbját. „A kritikusnak nem dolga, hogy vitatkozzon a közönséggel." Verditől loptam. Csongor Győző A Zsótér-ház gyermekei (16.) m«msmmmsmxmi'/>m „-szerzőt Kálmán bácsi megismerteti a „kincsös ház" belsejével, a zsinagógakert növényritkaságaival, bevezeti a rovarpreparálás módozataival..." mögengedhet az állam magának... látod, van itt egy egész skatulyával... Mondanom sem kell, ezt a csigahéjpéldányt még ma is őrzöm. A későbbiekben jobb keze lettem. Nemcsak iskolai kirándulásokra, de magángyűjtő útjaira is elkísérhettem. Örökké emlékezetes marad számomra 1933 tavaszán utolsó találkozásom Móra Ferenccel Nagyszéksóson, a sömlyéken, meg utána egy délután, a kisvasút állomásán. Az érettségim után már egymagamban is kiküldött különböző terepekre, gondosan ellátva utasítással a tereprajzvázlatokkal. Egy alkalommal begyűjtöttem egy vízi molnárpoloskát, amire Kálmán bácsi régóta vadászott, az algyői állomás melletti (kis részében még ma is meglévő) nádassal szegélyezett tóból, amiért jutalmul egy kerek ötpengős ütötte érte a markomat. Ó tanított meg a planktonháló kezelésére, meg az állatok preparálására is. A reá való emlékezés fiatal éveimnek legszebb sorozata... Akármerre nézek, az évtizedek alatt összegyűjtött ..kacatjaim" mögött mindenütt előtűnik képe. előtolul emléke, fölrezdül hangja lelkemben, mint mindazoknak, akiket valaha is ismertünk, szerettünk életünkben. Az emlékek tárgyakban maradnak s elevenednek meg... A törzsökös fák már régen nincsenek meg. A múzeum mögötti hatalmas Nordmann-fenyó. meg a zsinagóga kertjének atlanti cédrusai. Csupán a róluk szedett fenyőtobozok lapulnak a dobozok alján, melyeknek szakszerű konzerválási módjára is Ó tanított meg. Hogyan kell ragasztóanyag segítségével celofáncsomagokban megőrizni, összefogni az érés folytán széthulló pikkelyes, szárnyas magvakat. Nem volt könnyű ezekhez hozzáférni. Különösen a jegenyefenyő csúcsán, a szúrós fenyőtűk közül fölfelé meredező tobozokhoz, melyeknek magvai megérve lehullottak s csak a termés gerince maradt meg fölfelé nyúló árbóckcnt. Ki kellett tehát várni a kellő időpontot a gyűjtésre. Emlékezetes marad a zsinagóga kerti „expedícióm". A kert keleties pompájában eleinte csak kívülről gyönyörködhettem. Beljebb csak Kálmán bácsi - aki különös előszeretettel gyűjtötte a fenyóterméseket jóvoltából juthattam Történetesen fölmászatott a kert egyik cédrusfájára, hogy az iskola részére gyűjtsek a tetszetős, gömbölyded tobozokból. Ott voltam hát belül, a fa tetején, Czógler Kálmán tanárom pedig (a harmincas években a mostani Hajnóczy utca 30 sz. lakott) a lakása ablakából figyelte aggódva termésgyűjtő tevékenységemet. Többször is rám kiáltott, hogy vigyázzak magamra, nehogy leessek a fáról. Ezek a termések még ma is megvannak, de hol van már a kert egykori szépsége? Hol van a 24 (említett időben már csak 17) atlanti cédrusból csak egyetlen példány is? Kipusztultak sorjában. Állítólag az utolsó példányokat maga a kert gazdája, a „könyvek és virágok nagyszerű embere", Lőw Immánuel vágatta ki, a szomorú emlékű gettó áldozatainak koporsójára (?). Mint előbb említettem, nagyszerű Mesterem élete végéig rajtam tartotta figyelő szemét, segítő kezét. Egyetemi tanulmányaim Ínséges idejében is pártfogását vehettem igénybe. Behívott magihoz, múzeumi dolgozószobájába s reám bízta rovargyűjteményének preparálását. Az alkoholos anyagból kellett rovarokat ragasztanom, szurkálnom apró gyűjtőcédulákra. Egy címkéért 2 fillér munkadíj járt. (Később kiderült, hogy ezt a pénzt sajátjából fedezte.) így kereshettem meg a félévi tandíjamat, mintegy 102 pengőt. Szülővárosom iskolájának falai nemigen viselik magukon a kiváló nevelók emléktábláit. Az én iskolámon kettő is van... Az egykori tanár, a kiváló költő, Babits Mihály mellett Czógler Kálmánnak van emléktáblája, amit s ez egyik legnagyobb büszkeségem - én leplezhettem le... (Foktatjuk I